Nagybánya, 1905 (3. évfolyam, 1-26. szám)

1905-03-23 / 12. szám

NAGYBÁNYA 1905. márczius 23. szott. A zenekar után a küldöttségek mentek s ' az egyházmegyének mintegy 200 papja. A négylovas gyászhintót csatlósok vezették; a gyászkocsi után haladtak a rokonság s Szatmár város, nemkülömben az egyházmegye előkelő­ségei, végül beláthatatlan néptömeg. Az egész utón díszbe öltözött s égő fák­lyákat tartó tűzoltók tartották fent a rendet. A temetés ideje alatt az összes üzletek zárva voltak. A temetőben Városy püspök még egy imát mondott a koporsó felett s azután a dalárda gyászdalai s a rokonság hangos könyei között az ujonan épült kriptába helyezték a koporsót, a melyet rögtön befalaztak. Temetés után 1000 koronát osztottak szét a város szegényei között. 4 I Városi közgyűlés. Márczius 22. A város képviselőtestülete ma, szerdán | délelőtt 10 órakor Gellert Endre polgármester ' elnöklete alatt rendes havi közgyűlést tartott, j melyre a képviselők igen szép számban jelentek meg. Elnök a közgyűlést megnyitván, a jegyző- i könyv hitelesítésére a tisztikar részéről Torday j Imre tanácsost, a képviselők közül L. Bay La­jost és Husovszky Józsefet kéri fel s a hite­lesítés idejét áprii hó 6-nak délutáni 3 órájára : tűzi ki. A napirend fölvétele előtt kegyeletes sza- ! vakban emlékezik meg Meszlényi Gyula me­gyés püspök haláláról, kiben nemes szivü, ma­gasztos gondolkozásu s páratlan áldozatkészségü főpap hunyt el. Indítványozza, hogy a képviselő- testület részvétének jegyzőkönyvileg adjon ki­fejezést s a szatmári ft. káptalanhoz részvét­iratot intézzen. Szomorú szívvel jelenti azt a vesztességet is, mely Penty Albert m. kir. főerdész halálával a képviselőtestületet érte. A boldogult kiváló képzettségű, kötelességtudó tisztviselője volt a főerdőhivatalnak, jeles tagja a képviselőtestület­nek s városunk társadalma részéről általános tiszteletnek s közbecsülésnek örvendett. Indít­ványozza, hogy a képviselőtestület Penty halála fölött is jegyzőkönyvileg adjon kifejezést részvé­tének s özvegyéhez intézzen részvétiratot. Mindkét indítványt egyhangúlag elfogadták. Penty Albert érték képviselő helyett a kép­viselőtestületbe Farkas Lipót póttag hivatott be. A napirendre tértek át ezután. A községi népiskolák államosítása tárgyá­ban megkötött szerződés kormányhatósági jóvá­hagyását a közgyűlés örvendetes tudomásul vette s az elemi iskolák államosítása ügyében tett fáradozásaiért a képviselőtestület úgy Bay Lajos országgyűlési képviselőnek, mint Kováts Béla tanfelügyelőnek jegyzőkönyvi köszönétet mond. Tudomásul vette a közgyűlés a Klastrom- mező megvétele ügyében megkötött szerződés felsőbb jóváhagyását is s a további teendőkkel a város tanácsát bízta meg, a számvevőt pedig a törlesztési részleteknek a költségvetési elő­irányzatokba való beállítására utasította. A m. kir. belügyminiszter nem hagyván jóvá a 15 városi vagyontalan kiskorú árva segélye­zését, a közgyűlés a segélyezés azonnali be­szüntetését rendelte el s a városi tanácsot meg­bízta, hogy a további teendőkről tegyen véle- ményes javaslatot. A villam világítás tárgyában Almer Lajos vállalkozó által benyújtott s a kereskedelemügyi miniszter által jóváhagyott, módosított szerződést a közgyűlés sürgős tárgyalás s javaslattétel végett a közmunka-bizottságnak adta ki. A képviselőtestület tudomásul vette a köz­igazgatási-bizottság döntését, melylyel Pap Endre felebbezésének elutasításával a g. kath. lelkész fizetésének kiutalása tárgyában hozott köz­gyűlési határozatot jóváhagyta. A közgyűlés a véghatározatot Pap Endre hittanárnak kézbesit- tetni rendelte. Az 1903. évi zárszámadásokat a közgyűlés jóváhagyta; a számadást vizsgáló bizottsági tagok észrevételeit pedig tárgyalás végett a gazdasági s pénzügyi bizottsághoz tette át. Cseterás János nagybányai illetőségét a képviselőtestület megtagadta. A felsőujfalusi korcsma és legelőterület bérletét a közgyűlés hat évre évi 470 korona bérösszegért Herskovits Lajos felsőujfalusi lakosnak adta ki. Hobán János feketepataki lakos terhére kirótt 12 korona közmunka tartozást behajt- hatlanság czimén, mivel nevezett munka képtelen­sége miatt le sem dolgozhatja, a közgyűlés leíratni rendelte. A m. kir. államvasutak osztálymérnöksége által a Zazar-parti őrház mellett átengedni kért 301 □ öl terület eladása ellen a közgyűlés elvi kifogást nem emelt s ez ügyben úgy határozott, hogy mig e terület az alakiságok betartása mellett eladható lesz, addig azt az osztálymérnökségnek a vételár 5°/0-os kamatáért bérbe adja. Az el­adási ügy érdemleges tárgyalását 30 nap közbe­vetésével tartandó közgyűlés napirendjére tűzte ki. A közgyűlés lovag Berks Leó pénzügyi tanácsost a kozügyekben szerzett érdemeiért díjmentesen, Schreiber Kálmán terménykeres­kedőt pedig 200 K dij lefizetése mellett föl­vette a város kötelékébe. A közgyűlés a vásártéri hídmérleg, az iskolai épület alatt levő II. sz. pinczehelyiség, a borpataki sörház melletti erdőterület, a régi járásbirósági épület két helyiségének és a bor­pataki Toncsi-patak melletti terület haszonbérbe­adása tárgyában megkötött szerződéseket jóvá­hagyta. Az ülés 12 óra előtt öt perczczel végződött, j HÍREK. I Márczius 22. Áthelyezés. A m. kir. pénzügyminiszter Spitzer Fülöp bányagyakornokot Kapnikbányáról a nagybányai bányaigazgatósághoz helyezte át. Bányamériiöki államvizsga. Paul Jakab zalathnai bányaszámtiszt, ki városunkban is mint bányagyakornok hosszabb ideig működött, a bányamérnöki államvizsgát kitűnő sikerrel letette. Uj doktor. Báthory Oszkár ügyvédjelölt a kolozsvári egyetemen a napokban tette le ki­tűnő sikerrel a jogtudományi doktori szigorlatot. Báthoryt e hó 24-én fogják doktorrá avatni; az ünnepélyes avatásra szülei is Kolozsvárra utaznak. Áthelyezett járásbiró. Ő felsége a király Szabó István szinérváraljai kir. járásbirót tör­vényszéki bírói minőségben az aradi kir. törvény­székhez helyezte át. Egyházmegyei gyűlés. A nagybányai ev. ref. egyházmegye április 27-én városunkban tartja tavaszi közgyűlését; e közgyűlésen fog­ják az uj esperest: Széli Györgyöt nagy ün­nepélyességgel hivatalába igtatni. Főigazgatói látogatás. Szieber Ede kir. tanácsos, a kassai kerület főigazgatója a nagy­bányai állami főgimnázium látogatására váro­sunkba érkezett. A fogyasztási egyesület uj alelnöke. Pot- j horszky József bányaigazgatósági irodafőnök eltávozása miatt történt lemondásával a nagy- bányai fogyasztási egyesületnél megüresedett az alelnöki állás. Uj alelnöknek egyhangúlag lovag Berks Leo pénzügyi tanácsost választották meg. Itt emlitjük meg, hogy a fogyasztási szövetkezet ! április 1-én kezdi meg működését. Kossuth Lajos halálának évfordulója. Márczius 20-án volt tizenegyedik évfordulója, hogy a magyar nemzet atyja: Kossuth Lajos örök álomra hunyta le szemeit. Idegen földön, a j mosolygó olasz ég alatt lehelte ki nemes lelkét [ s a száműzött Kossuthot, kinek a magar nép oly j sokat köszönhet, a felszabadított magyar föld j már csak holtan láthatta viszont. Márczius 20-át j kegyeletes ünnepélyekkel ülték meg az egész j országban, de városunk fölött nyomtalanul | suhant el ez évforduló. Pedig nagyon helyén j való volna, hogy e végvidék is kegyeletes ünnepnapjává avassa e napot. Márczius 15. A szabadság nagy napját magasztos ürínepélylyel ülték meg Kapnik- bányán is, mely annál nagyobb lelkesedést keltett, mivel ez volt a legelső márczius 15-iki ünnepély, melyet Kapnikbányán rendeztek. Az ünnepélyt a r. kath. templom előtti téren tar­tották délután 3 órakor nagyszámú közönség jelenlétében. A műsort a Szózat nyitotta meg, melyet a bányászzenekar adott elő s melyet a nagy közönség levett kalappal hallgatott meg. Azután Deutsch Aladár tartotta meg ünnepi megnyitó beszédét nagy tetszés között, mig a Talpra magyart Stanyó Ferencz szavalta nagy hatással. Igen nagy tetszést aratott a bányász- zenékar szép kuruczdalaival. Az emlékbeszédet Liszkay Miklós tartotta. Szépen előadott, mag­vas beszédét zajosan megéljenezték. Végül a zenekar a Hymnust játszotta, melyet a nagy- közönség kalaplevéve énekelt. — Miszttót.falat­ban az Olvasókör, mely valóban hazafias missiót teljesít, igen szép ünnepélyt rendezett márczius 15-én. Az elnöki megnyitó s a Hym­nus eléneklése után Takács Ferencz tartott hatásos emlékbeszédet, mig Kis Irénke .4 drága haza ez. verset szavalta szép hanghordozással. Nagy tetszést aratott Simon, Aurél, ki Bocskay zászlót bont ez. költeményt szavalta gyújtó hatással. Zajosan megéljenezték. A szép ünne­pélyt a Szózat eléneklése zárta be. Az ünnepély után az Olvasókörben társasvacsora volt. 1 Penty Albert. I ei hét, hogy középületeinken ott ne lengjen a gyászlobogó. A halál dúsan arat soraink között s épen azok rendjét ritkítja legjobban, kik társadalmi állásuk­nál fogva kiváló szerepet töltenek be. Városunk társadalmának ismét gyásza van. Penty Albert m. kir. főerdész, városi képviselő f. hó 20-án, életének 57-ik évében elhunyt. Lassú tüdő­sorvadás okozta halálát, melylyel már évtizedek óta küzdött, mindig keresztényi megadással és tűréssel viselve szenvedéseit. Nagy tehetségű, csöndes, szerény, gondolkodó ember volt, ki hivatalos teendőit példás kötelességtudással végezte. Tevékeny részt vett a közügyekben s szerepet játszott a társadalmi életben is, de a lármás hatásokat sohasem kereste, hanem téljes jutalmat talált a jól teljesített munka öntudatában. Kiváló szellemi értékét csak azok tudják kellőleg megbecsülni, kiket barátságába fogadott, mert egyébként már betegségénél fogva is szűkszavú, zárkózott természetű ember volt. Minden boldog­ságát családi körében, otthonában találta föl s kegyetlen sujtása a végzetnek, hogy bálványo­zásig szeretett leányának esküvőjét már nem érhette meg. A boldogult Felső-Visón 1848-ban született. Tanulmányait S.elmeczbányán végezte kitűnő sikerrel s a selmeczbányai akadémián nyerte erdőmérnöki diplomáját. Mint erdész tizenkét évig működött Tőkésen s ezelőtt tizen­egy évvel nevezték ki íőerdésznek s helyezték át a nagybányai íőerdőhivatalhoz. Tagja volt a városi képviselőtestületnek s pénztárnoka a Kaszinónak. A boldogultat a családi gyászház ebédlőjében ravatalozták. A falakat fekete drapériákkal vonták be s a délszaki növények, pálmák és élő virágok között emelt diszes, lépcső­zetes ravatalra helyezték a gyönyörű érczkoporsót, melyet szebbnél-szebb koszorúk borítottak. A ravatalt kandeláberek s égő gyertyák soka­sága vette körül. A nagy gyászpompával díszí­tett halottas házban egymást érték a részvét­látogatók. A boldogultat óriási részvét mellett ma, szerdán délután 4 órakor temették. Négy fogatú, üveges gyászkocsiban vitték ki az ev. ref. temetőben levő családi sírhelyhez s adták át földi maradványait az anyaföldnek. Az el­hunytat özvegyén szül. Kerekes Ilonán s három gyermekén kívül nagyszámú, előkelő rokonság gyászolja. A halálesetről a főerdőhivatal tiszti­kara külön gyászjelentést adott ki s úgy a tisztikar, mint az altisztek koszorút helyeztek koporsójára. A temetést meglepő gyászpompával Mladeiovszky temetkezési intézete rendezte. A nagybányati ev. ref. egyház 1904. évi állapotáról szóló jelentés most jelent meg az egyháztanács kiadásában. A jelentés részletesen beszámol a múlt év nevezetesebb eseményeiről, megemlékezik a jelentősebb presbyteri s köz­gyűlési határozatokról s részletes áttekintést nyújt az egyház vagyoni viszonyairól. A jelentés közli az adózó egyháztagok névsorát is adó­hátralékaikkal együtt. Semmi kifogás nem emel­hető az adófizetésre való serkentésnek e módja ellen, de arra kérjük az egyháztanácsot, szíves­kedjék arról is intézkedni, hogy az adószedő az adófizetőknél legalább minden félévben egyszer jelenjék meg, mert vannak oly adó­fizetők is, kik az adószedőt két év óta sem látták. Köszönetnyilvánítás. Felejthetetlen drága férjem, illetve családfőnk váratlan elhunyta al-

Next

/
Thumbnails
Contents