Nagybánya, 1905 (3. évfolyam, 1-26. szám)
1905-03-23 / 12. szám
1905. márczius 23 NAGYBANYA 3 Táviratilag fejezték ki részvétüket a többek j között a következők: Tisza István gróf miniszterelnök, Berzeviczy vallás- és közoktatásügyi miniszter, gróf Zichy Nándor, Podmuniczky Frigyes, Zsilinszky Mihály, Hegedűs Sándor, Vaszary Kolos herczegprimás, Belmento bécsi nunczius, Samassa érsek, Széchenyi győri, Dessewffy Csanádi, Szmrecsányi váradi, Mai- Iát h erdélyi, Csáky váczi, Radnay besztercze- bányai, István Vilmos szombathelyi, Firczák munkácsi, Szabó szamosujvári és Várady dr. püspökök, továbbá az országnak majdnem valamennyi káptalanja. Szatmár város tanácsa igen meleghangú részvétiratban fejezte ki gyászát az egyháznagy elhunyta alkalmából, kit „Szatmár város fejlődésének minden mozzanata érdekelt, s nem volt jótékonysági, közművelődési vagy közgazda- sági intézmény, mely atyai szivének mélegét s bőkezűségét ne érezte volna.“ A székesegyházi káptalan a következő gyászjelentést adta ki: A szatmári székesegyházi káptalan mélyen szomorodott szívvel jelenti nagyméltóságu és főtisztelendő meszleni Meszlényi Gyula ur, szatmári püspök, pápai trónálló és római gróf, valóságos belső titkos tanácsos, első osztályú vaskoronarend tulajdonosa, aranymisés áldozó papnak stb. folyó évi márczius hó 14-én esti 10 óra 40 perczkor, hosszú betegeskedés és az egyházi szentségekben való ismételt ájtatos részesülése után, jótettekben bővelkedő, mindenki iránt való őszinte szeretet és békés egyetértésben lefolyt életének 74-ik, áldozópapságának 51-ik, püspökségének 18-ik évében történt csöndes halálát. Az Urban megboldogultnak hült tetemei folyó hó 21-én, kedden délelőtt 9 órakor, a székesegyházban tartandó ünnepélyes gyászmise után fognak a hidontuli sir- kertben levő kápolna alatti sírboltban, a boldog feltámadás reményében örök nyugalomra helyeztetni. Kelt Szatmárnémeti, 1905. márczius 15. Az örök világosság fényeskedjék néki! Meszlényinek őfelsége 1901-ben szabad végrendelkezési jogot adományozott azért, mert az eladósodott egyházmegye vagyoni viszonyait teljesen rendbe hozta. Az elhunyt püspök élt is végrendelkezési jogával s általános örökösévé a szatmári r. kath. egyházmegyét tette lárja, a szegény Tóth Andris, a ki Miskolczon halt meg az ispitályban; a nagy őrtüzek, a hideg éjszakák, a hosszú marsolások ott a tót hegyek közt . . . Aztán a nyomorúság, azok a kétségbeesett napok, mikor egyszer elöregedve, elcsigázottan kikerült a kórházból s hasztalan kopogtatott munkáért, kenyéréét. Emlékszik tisztán arra a napra. Nem volt egy zug, hol fejét lehajtsa. Három napja nem evett egy falatot s már egy hete, hogy a városliget padjain töltötte az éjszakát. Oly fáradt volt, hogy alig tudta a lábát vonszolni. A mint szédülve botorgott az utczákon, egyszer csak ott állott a Duna partján. Isten bünül ne vegye szegény fejétől, hajszál híja volt, hogy bele nem ölte magát a vízbe. De megemberelte magát és visszafordult a városba. Csatangolása közben egy sétatérre ért s egy zöld padra telepedett. Szép, tavaszi reggel volt. Az orgonabokrok illatoztak, a verebek csiripolva röpdösték körül azt az érczembert, ki a kert közepén állott magas kőoszlopán. A pádon szomszédságában, egy diák ült és könyvet olvasgatott. Sápadt vézna fiú volt, kopott ruhában és foltos czipő- ben. Szóba ereszkedtek. A fiú félretette a a könyvet s beteges, nagy kék szemével oly figyelmesen nézett reá, hogy csaknem elnyelte velük. Ő pedig beszélt, sokat beszélt, maga sem tudja, hogy miről, csatákról, harczokról, dörgő sortüzről, lobogó zászlóról, rohanó századról, hálátlan nemzedékről, éhező, öreg honvédekről. Össze-vissza beszélt, hol hadarva, hol felgyógyulva, mig körülötte forgott a világ és az érczember hajtogatta magát. meg s ezenkívül a szatmári r. kath. fiú iskola fenttaírására 200.000 koronát hagyott; szülőhelyén: Velcnczén létesítendő apácza zárdára 60.000 koronát; a Kalvaria fenntartására 20.000 koronát; Hám János szentté avatásának perére szintén 20.000 koronát. Egyetlen ingatlanát, velenczei szőlőjét Meszlényi Pál testvérének hagyta; rokonainak 100.000 koronát hagyott. Érdekes és meglepő az elhunyt főpap végrendeletének 6. pontja. Ennek értelmében a rezidenczia található összes ingóságait Szabó István irodaigazgatóra, titkárára hagyta. A hagyomány több mint másfélmillió koronát képvisel. A végrendelet e pontja mindenütt nagy feltűnést keltett. Meszlényi ezt azért tette, hogy a főpapok halála után szokásos liczitácziót elkerülje. Az egyes tárgyakat külön-külön végrendeletbe venni szinte lehetetlen lett volna, így tehát Szabó István pápai prelátusi irodaigazgatóra testált, akit még életében kellőleg utasított, hogy mit kinek adjon. A végrendelet szerint a püspök Szabót a tárgyak értékesítésére és szándéka szerint való rendelkezésre nézve instrukcziókkal látta el. A rendelkezés jogát világosan kikötötte a püspök, miért Szabó csak saját lelkiismeretének felelős és számadással senkinek nem tartozik. A végrendelet másik érdekes része, hogy rokonai nem kifogásolhatják rendelkezéseit és a hagyatékot perrel nem támadhatják meg, mert aki ezt I megteszi, az a hagyatékból kizáratik és a neki vagy a gyermeke javára hagyott rész ez esetben az egyházmegyét illeti. A koporsóban az elhunyt nagybányai ibolyával volt behintve. A temetés. Szatmári tudósítónk jelenti: Az elhunyt egyháznagyot nagy egyházi gyászpompával, ma, j kedden temették az egyházmegye óriási rész- i; véte mellett. A temetés napja előtt az elhunyt lelki I üdvéért a káptalan minden nap rekviemet i tartott. A temetésre a rokonok vasárnap és hétfőn gyülekeztek. Szatmárra érkeztek: Meszlényi István, Béla, József, Géza, Pál, Bencze, Antal, Zoltán, Albert és Sándor; továbbá Szőke JáA kopottruhás diák ezalatt mindegyre jobban elsápadt, ajka remegett, szeme fényben tündöklőtt, aztán egyszerre fejugrott, a kezébe nyomott valamit és elfutott. Ő nézi a kezébe tett papirost, hát egy gyürödött ötforintos bankó volt. Szegény kis bolond, a ki bizonyosan hetekig körmölt azért a bankóért s a ki kétségkívül hetekig koplalt nagylelkűsége miatt! . . . Sok év múlt azóta, sohasem látta többé kis jótevőjét, de még mindig oly tisztán, oly szépen ragyog reája nagy lelkes szeme, mint akkor s törékeny alakja, sápadt arczocskája gyakrabban megjelenik emlékében, mint az egyenruhás generálisoké, a kik egykor vezették . . . Legyen áldott, akárhol jár-kel, mosolygó ég boruljon útjára. Az öreg honvéd szempillája megnehezedik, egy darabig még látja valami aranyos ködön át a „németet“, a mint topogva sántikál a termen keresztül-kasul; aztán mellére zökken a feje és elalszik. A féllábu vitéz észreveszi az egykori ellenség szundítását, egy hamiskásat vág feléje a szemével és meghalkitja lépéseit. Csak alig- alig hangzik a faláb dobaja, azé a falábé, melynek helyéből nem lehetetlen, hogy Isaszegnél éppen a tisztelt kollega lőtte ki az igazi lábát. Stbík Zsigmond. nosné, Szabó Ernőné, Szabó Kata, Szőke Béla. A hétfőn délutáni gyorsvonattal érkezett meg Szatmárra: Vdrosy Gyula székesfehérvári püspök titkárja, továbbá Kvencz és Szítba vits kanonokok kíséretében. A temetésen Berzeviczy kultuszminisztert Várady L. Árpád ez. püspök, osztálytanácsos képviselte. A vasútnál úgy a miniszter képviselőjét, mint Városi/ püspököt a káptalan fogadta. Ugyanekkor érkeztek meg Komárom törvényhatóságának, nemkülönben az elhunyt szülővárosának: Velenczének küldöttei; nemkülönben az esztergomi káptalan képviseletében Mohiár János prelatus, a nagyváradi g. kath. káptalan képviseletében Laurán Ágost püspöki helynök, a nagyváradi r. kath. káptalan képviseletében Palotay és Fetser kanonokok, a munkácsi káptalan képviseletében Nikita Sándor. Hétfőn érkeztek még Szatmárra a komáromi róm. kath. egyház, Beregszász, Ungvár, Munkács, Felsőbánya, Ugocsa vármegye képviselői; a nagybányai minoritarend képviseletében Lakatos Ottó tanár; továbbá Czechticzky, Jordán, Müller, Forgáeh, Benkő, Frank apátok, Fábián Péter szamosujvári theologiai tanár, az egyházmegye esperesei és papsága csaknem teljes számban. A temetésre eljöttek Teleky Sándor és Károlyi György grófok is. Kossuth Ferencz, az elhunyt egyháznagy rokona, betegsége miatt a temetésen nem jelenhetett meg. A temetésen küldöttségileg képviseltették magukat a szatmári összes egyházak, a hatóságok, a közös és honvéd hadsereg, az összes egyletek. Jelen voltak az összes tanintézetek növendékei is tanáraik és tanítóik vezetése alatt. A temetési szertartás kedden 9 órakor kezdődött. Kilencz órakor a gyönyörű ércz- koporsót, melyet püspöki jelvények díszítettek, levitték a palota udvarára, hol már nagyszámú, előkelő közönség foglalt helyet. Féltiz órakor érkezett meg a temetési szertartást végző székesfehérvári püspök: Városy Gyula, nagyszámú papságtól kisérve. A szertartást a növendék papok énekkara nyitotta meg, kik meghatóan Mozart örökszép gyászdalát: A kegyetlen halál megrabolta az egyházat . . . énekelték. A megrázó melódiára szem alig maradt szárazon. Majd beszenteltés után megindult a hatalmas gyászmenet a székesegyház felé, melyet ez alkalomra nagy gyászpompába vontak. A menet élén a katonai zenekar haladt. A koporsót papjai és uradalmi tisztjei emelték vállaikra, mely után huszárja és hűséges komornyikja lila szinü selyem vánkoson az elhunyt érdemrendjeit vitték. A koporsó után az udvari papság, a rokonok, a küldöttségek s az uradalmi tisztek haladtak. A székesegyházba érve a koporsót díszes, hatalmas ravatalra helyezték s kezdetét vette a gyászmise, melyet Városy püspök czelebralt nagy asszisztencziával. Minden szivet megrázott Liszt Ferencz hatalmas libera-ja, melyet a megerősített énekkar énekelt orgona kísérettel. A gyászmise mintegy egy óráig tartott s beszentelés után feltették a koporsót a püspöki udvar lovai által vont díszes halotti kocsira s megindult a hatalmas menet a temető felé, ahol hívei között helyezték örök nyugalomra a jóságos püspököt. A gyászmenetet apáczák nyitották meg, utánuk következtek a tanítóképző növendékei s tanári kara, majd a katholikus és református gimnázium növendékei. Ezután a katonai zenekar haladt, mely egész utón gyászindulókat ját-
