Nagybánya, 1905 (3. évfolyam, 1-26. szám)
1905-03-09 / 10. szám
NAGYBÁNYA Q közönsége s a jótékonyság hatalmas folyóját ezer és ezer helyről fakadó források dagasztják, mig a mi dísztermünkben akár az éhező emberiség, akár a színpadi hiányos kortinák kicserélésére rendezett mulatságokat ugyanegy közönség tánczolja, bosszankodja vagy unja végig. Ugyanegy közönség, melynek zömét a hivatalnokvilág szolgáltatja. Pedig mi tagadás benne és sohase pironkodjunk érte, ami kegyetlen beam- teri életünk nem reális alapokon nyugszik. Látszatra van berendezve s a keserves gondoknak, kivált nagyobb családokkal megáldottaknál, szakadatlan lánczolata. És mégis a csillogás, a ragyogás, a feltűnni vágyás nemcsak az estélyek rendezésében nyilvánul meg, de rikítóan mi magunkban is, pedig csak rajtunk múlnék, hogy egyszer s mindenkorra véget vessünk a divat e tomboló őrültségének, mely azt a fenséges komikumot szüli, hogy a zene andalító hangjai mellett tépelődhetünk az estély kölségein s vehetjük számba az újabb lejárati határidőket. De hát lehet, hogy számitó talentumoknak ez is mulatság! Lezajlott estélyeinknek — tisztelet a kivételeknek — másik kiváló karakterizáló vonása volt a tulfeszélyesség s a társadalmi osztályok közötti válaszfalaknak nagy gonddal való megőrzése. Láttunk klikkeket mulatságainkon, de nem láttunk báli közönséget. Aki a klikkhez nem tartozott, az ugyan egynnigában vagy hozzátartozójával gyönyörködhetett a színpad fenyőfa díszítésében vagy a karzatokról lelógó valódi vagy jól imitált perzsaszőnyegekben. De zokon ne essék, említés nélkül nem hagyhatjuk azt senv hogy mulatságaink rendezésében - ismét tisztelet a kivételeknek — nagyon kevés leleményesség nyilvánult meg. Egy mulatságot külső allűrjeiben, kontúrjaiban, melyek a terítésben csúcsosodtak ki, megismételtünk háromszor is. Ezek a terítések pedig azzal is végződtek, hogy a tenger drágaságok mellett a fagylaltok és krémek elfogyasztása után lementünk a vendéglőbe jesnek, majdnem iskolás leánynak érezte magát. Incselkedett vele a saját szive. Vágya támadt belemenni újra az életbe. Vájjon lehet-e ? Kezébe vette „menyasszonyi arczképét és a tükör elé állott. Összehasonlításokat tett. Micsoda gyermek volt még akkor. Talán tizennyolcz éves. A mirtus-koszoru kissé ferdén állott a lején. Haja fénye megtört a szokatlan fejdisztől. Arczán semmi kifejezés. Szemében semmi tűz. Ajkán egy elfutó mosolygás sincs. Hűvös, sima és aííektált. Olyan az egész menyasszony, mintha egy rokokkó-korbeli selyemfestésről litografáltak volna le. A nyak, a váll, a kar, a derék tartásán valami naiv és szorongó félénkség s nem csekély esetlenség. Ő lett volna az a friss lelkű, csupa vidámságból álló leány, a ki csapongó kedvteléssel hajtotta oda derekát a tánczosoknak ? Ő lett volna az a menyasszony, a kit négy fehér paripán röpítettek a templomba s ifjú legények virágot hintettek lába elé ? Hisz ez a menyasz- szony a fotográfián egy semmitmondó, naiv kis teremtés, a ki ijedten nézett bele a fényképész masinájába. És mi áll most szemben ezzel az átlagalakkal? Pompásan fésült fő. A két halántékon hamiskás fürtöcskék. Sima homlok alatt fekete, iveit szemöldök. Tüzes, vágygyal telt, szinte szikrázó barna szempár, a melyre, ha hosszú szempilláit lebocsájtja, úgy tűnik föl, mintha álmodnék és gyújtogatna. Be kellett vallania, hogy a gyászesztendő nagyon is használt. Arczát az üdeség pírja futja be. Ajka majd kicsattan. Nyaka könnyen hajladozik, mint a hattyúé. Az egész alak olyan, mint a virágzásba borult juegy kis pörköltre. Utóvégre csak vacsorázni is kell! A batyubál az jeles magyar spe- cziálitás, de városunkban az ev. ref. egyház kiváltsága ős idők óta. Tiszteljük e j kiváltságot s e kiváltságból egy farsangon épen elég egy, úgy a háziasszonyoknak, mint a ‘nagy közönségnek, de főkép a j családapáknak. Gondoskodjunk valami | újabb attrakczióról s czáfoljuk meg a ; mondást, hogy semmi uj sincs a nap alatt. Lehet, sőt nagyon valószínű, hogy e sorok csak kesernyés, splénes hangulatból fakadtak. Hiszen böjt van: hamut a fejre, hamut! A böjti hangulat mindig oly kesernyés!... é. n. Á vöröskereszt=egylet közgyűlése. Az országos vöröskereszt-egylet f. hó 5-én, vasárnap tartotta meg rendes évi közgyűlését Km. Pap Sándor országgyűlési képviselő elnöklete alatt. Elnök a megjelent tagok üdvözlése s a közgyűlés megnyitása után visszapillantást vet az egyesület 1904-ik évi működésére s örömmel konstatálja, hogy az egyesület a kezdet nehézségei daczára is igen szép eredményeket ért el s birtokában van tagjainak lelkes felkarolása folytán mindazon eszközöknek, melyek fejlődését, felvirágzását biztosítják. (Éljenzés.) Az egyesületnek jelenleg hat alapitó, hat húsz korona évi dijat fizető rendes és 113 évi díjas rendes tagja van. Fölemlíti azon fényesen sikerült thea-estélyt, melyet az egyesület rendezett özv. Turman Olivérné elnöklete alatt s örömmel konstatálja, hogy a tiszta jövedelem: 455 korona 95 fillér nagyban hozzájárul ahoz, hogy az egyesület a helyi szegények segélyezését fokozottabb mértékben gyakorolhassa. A tagsági dijak negyven százalékát a központ szintén a helyi szegények segélyezésére engedte át, igy ez az összeg is rendelkezésre áll. Az elnöki jelentést az egyesület nagy lelke- j sedéssel vette tudomásul. Lovag Berks Leo pénztáros ezután a zár- I számadásokat terjesztette elő s azokat a közgyűlés jóváhagyta 9 a felmentvényt megadta. Lakatos Ottó titkár beterjeszti az 1905. évi költségvetési előirányzatot. Úgy a bevételt, mint a kiadást a közgyűlés 1042 korona 41 fillérben állapította meg, a mely tekintélyes összeg is igazolja a fiatal egyesület életerejét. Az alapszabályok értelmében a közgyűlés ezután kisorsolta úgy a női, mint a férfi választmányi tagok egyharmadát s a kisorsoltak helyébe megejtette az uj választást. Az uj választmány a következőleg alakult meg. Női választmányi tagok : Özv. Bittsdnszky Edéné, Gellért Endréné, György Gusztávné, özv. Harácsek Vilmosné, Kádár Antalné, Neubauer Hermán, Stoll Gáborné, özv. Schönherr Antalné, Szellemy Geyzáné, gróf Teleki Gézáné, özv. Turman Olivérné és Újhelyi Hugóné. A férfi választmánynak tagjai lettek : Lovag Berks Leo, Égly Mihály, dr. Kádár Antal, Lakatos Ottó, dr. Makray Mihály, Molesány Gábor, Moldovan László, Neubauer Ferencz, Km. Pap Sándor, Szabó Adolf, Stoll Gábor és Stoll Béla. Az indítványok során elnök indítványozza, hogy a f. évben 500 korona segély osztassák ki a szegények között. Az indítványhoz Stoll Gábor és Égig Mihály szólották hozzá, mire a közgyűlés elhatározta, hogy az ötszáz koronát egyszerre nem osztja ki, hanem abban az esetről-esetre jelentkező szegényeket részesíti. A segély bizottság tagjai lettek özv. Turman Olivérné elnöklete alatt özv. Bittsdnszky Edéné, Újhelyi Hugóné, lovag Berks Leo, dr. Kádár Antal és Lakatos' Ottó. A közgyűlés a vezető elnök éltetésévei ért véget. Mindjárt a közgyűlés után az uj választmány ülést tartott, melynek egyedüli tárgya volt a tisztikar megválasztása. Elnöknőnek egyhangúlag, nagy lelkesedéssel gróf Teleki Gézánét, alelnöknőnek özv. Turman Olivérnét választották meg. Elnök lett km. Pap Sándor, alelnök: Molesány Gábor. Titkár: Lakatos Ottó, orvos: dr. Kádár Antal, pénztárnok: lovag Berks Leo. 1905. márczius 9. I nius. Valami fiatalos, mozgékony üdeség ömlik el rajta. E kedvező összehasonlításra megelégedés töltötte el. Feketebabos szoknyáját megemelte és végigtánczolta a szobát. Biztos volt benne, hogy tánczolni is jobban tud, mint azelőtt. Úgy gondolta, hogy a lelke most száll fölfelé a gyászos özvegység mélyéből a vidámság fényes magasába. Talán olyan magasra, mint a Tátra csúcsa. Ez a hasonlat okul szolgált arra, hogy elhatározza: — Megyek a Tátrába. És ment a divatkereskedésbe színes, pil- ; langószerüen könnyű öltözeteket rendelni. Éjszaka nem birt aludni s úgy rémlett előtte, mintha a csillagokból valami lágy, foszladozó zene hangzanék le hozzája. Ezzel a bűvös akkorddal végződik a romantikus történet második fejezete. A harmadik fejezetben, egy görbehátu szepességi német paraszt után, pihegve kapaszkodik föl a menedékesen kiemelkedő bazaltsziklán, szürke angol ruhájában egy szép asszony. A német hátraszól:- Tessék vigyázni. Itt már csak a legtörpébb borókabokor terem. Ebből szűrik csak a finom italt. Hanem odafenn: ott van a szép kilátás. Igen, ezt már tudta a hölgyecske a Tátra- kalauzból is, onnan már lelátni a tokaji hegyekig, sőt meglátszik az a kétágú ezüstfonal is, a hol a Bodrog beleszakad a Tiszába. Ezen a helyen megáll minden turista. Ezen szokták üdvözölni a delelő napot a szerelmes nászutazók s innen ! indul el havasi gyopárért szive királynőjének az ! ifjú lovag. Hanem a sziklagerinczen nagyon vigyázva kell kapaszkodni. A kavics gurul a láb j alól. A szöges bot is megcsúszik. A hölgyecs- j kének a kapaszkodásban kifeslett tenyerén a svédkeztyüje is. A mint ezt nézte: lekapta fejéről a szél a kalapját s ő akkor kapott utána., a mikor a szél már vidáman kergette lefelé. A német dohogva botladozott a kalap után, a mely vele csalóka játékot űzött. Az asszony türelmetlenül biztatta s mikor már nem győzte visszavárni a vezetőt, óvatosan fölkuszott a sziklaoromra. Arcza tüzelt, melle zihált a fáradságtól. De kitárult előtte a fölséges látványosság. Kereste a messzelátóját s a mint utána nyúlt: kisiklott a szöges botja. Ijedt sikoltással elbukott a köven s ebben a pillanatban rémül- j ten gondolt arra, hogy úgy fog legurulni a mélységbe, mint a kalapja. Szemét behunyta. — Végünk van ... Gyöngéden talpra állította valaki. Szeme a csodálkozásnak tág karikáiba vágódott, a mikor látta, hogy ez a valaki nem a német vezetője. Magas ur állott előtte, szintén csodálkozva. — Elemér! A magas ur megemelte a kalapját. — Én vagyok, nagyságos asszonyom. A magas ur nagyon komoly volt, nagyon hideg és előkelő. — A nagyságos asszony fáradt és ijedt. Kérem, foglaljon helyet. Nincs mitől tartania, a mig a vezetője visszaérkezik. Helyet csinált neki egy kinyúló kődarabon s leültette. Az asszony fölvetette rá tekintetét
