Nagybánya, 1905 (3. évfolyam, 1-26. szám)
1905-06-01 / 22. szám
XXX. évfolyam. 1903. junius Iló X. 22-i^. sssám TÁRSADALMI ÉS SZÉPIROIÍALMI IIETIIiAP. Előfizetési árak: Egész évre 8 korona, félévre 4 korona, negyedévre 2 korona, egy szám ára 20 fillér. Megjelenik minden héten csütörtökön reggel 8 — 12 oldalon. Felelős szerkesztő: ÉGLY MIHÁLY. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Erdélyi-ut 22. szám, hova a lapközlemények, hirdetések s előfizetési pénzek küldendők. Hirdetések felvétetnek Morvay Gyula könyvnyomdájában is: Főtér 14. Ismét a nyaralók. Május 31. Az évtizedek óta kínosan vajúdó nyaralók ügyét ismét napirendre hozza a nyaralás. Lethargikus álmából ismét életre galvanizálja a parancsolóan jelentkező szükség. Alig múlik el hét, hogy előkelő családok városunkban nyaralót ne keresnének és nyaraló nincs! Hacsak tüneményes fantáziával nyaralóknak nem nevezzük a veresvizi szűk udvaru bányászlakások apró szobácskáit. A nyaralók hiánya már most, a szezon legkezdetén feltűnő körvonalakban mutatja azon mulasztás nagyságát, mely a nyaralók építése körül úgyszólván mindnyájunkat terhel, de még inkább érezhető lesz e mulasztás, ha a nyár folyamán a nyaralók hiánya miatt számos oly család lesz kénytelen tovább utazni városunkból, kiknek gyors távozását méltán fájlalhatjuk. Pedig ez, mint tavaly is megtörtént, még nagyobb arányokban mathematikai bizonyossággal meg fog történni az idén is. Különösen az idén, midőn több igen előkelő családon kívül városunkban tölti a nyarat Kristóffy József főispán és családja s igy városunk már a hivatalos érintkezések folytán is pár hónapra úgyszólván a vármegye központja lesz. Az akut szükség folytán tehát, úgy lehet már legközelebb, ismét tárgyalni fogjuk a nyaralók kérdését s e tárgyaláshoz akarunk mi már eleve is néhány megjegyzést fűzni. Ismeretes lapunk álláspontja, hogy mi a nyaralók építésére legalkalmasabb helyül a liget északi oldalán, a veresvizi- ut mentén elhúzódó, jelenleg felette elhanyagolt és elhagyatott cserjést tartjuk. Számtalan bizottsági tárgyalás és helyszíni szemle után egyhangúlag úgy döntött a város képviselőtestülete is, hogy a nyaralókat, mint legalkalmasabb helyen, ez elhagyatott cserjésen építi föl. E döntésnél azon szempontok vezérelték a képviselőtestületet, hogy mig egyrészről a nyaralóknak a liget e helyére való építésével a liget területét nem csorbítja, mert hiszen ez a hely mindenkori elhagyatottsága miatt ligetnek épen nem tekinthető; másrészt pedig a nyaraló építéssel egyszersmindenkorra lehetetlenné teszi, hogy ez a hely továbbra is az maradjon, ami volt mindig s a mi jelenleg is: illemhely. Ez utóbbi érvelés ellen jogosan felhozható, fel is hozták, hogy hát miért nem rendezték, miéit nem csinosították a liget e részét? Felvilágosításul megjegyezzük, hogy ezelőtt mintegy két évtizeddel nagy költséggel rendezték e helyet, de hasztalan volt minden kiadás, mert pár év alatt a gondos felügyelet daczára is csak azzá sülyedt, a mi volt eredetileg. Ennek oka pedig az, hogy a liget e részét, legyen az bárminő gondozott is, maga a közönség hanyagolja el, mert senki sem I vágyódik arra, hogy e helyen tartózkodva a veresvizi-ut poros s a hova tovább i mindinkább népesebb bányásznegyedtpl; sem immunis levegőjét szívja, mikor a Petőfi-völgy pompás, ózóndús levegője kínálkozik a sétáló és üdülő közönségnek. Az elhagyatottság pedig szinte predesztinálja e helyet arra, hogy tovább is csak lerakodó, szemét hely maradjon. De a képviselőtestület döntésére nem csekély elhatározó befolyással volt az a szempont is, hogy e hely a városé lévén, a nyaralóhely megszerzése pénzbe nem kerül s igy a nyaralóépitéssel járó költségek tetemesen kevesebbre rúgnak; másrészt pedig közel esvén a ligeti vendéglőhöz, a vendéglő építésének szüksége elesik. A képviselőtestület egyhangúlag hozott határozata felsőbb döntés ala kerülvén, a kormányhatóság némi módosítani valót talált az építési tervezeteken s szükségesnek találta a nyaralók tulajdonjogának tisztázását. Tudniillik, hogy a városé lesznek-e azok vagy a városi takarékpénztáré? A kormányhatóság ily értelmű leirata szükségessé tevén azt, hogy a nyaralók ügyével a képviselőtestület ismét foglalkozzék, már a bizottsági tárgyalás alkalmával ez ügyben meglepő fordulat állott be. A bizottság ugyanis nem azt tárgyalta, hogy helyesek-e az építési tervek vagy hogy a nyaralók tulajdonjoga kellőleg tisztázva van-e, hanem kezdte ismét legelőiről a kérdést, ott, hol a nyolczvanas évek elején elejtették: hová építsük a nyaralókat? A „Nagybánya“ tárczája. £eányszemek. Ábrándosak, mint holdvilág fénye A lányszemek. A nagyvilágba kerekre nyílva Tekintenek. Mind csupa kérdés, mind csupa bájos Tudatlanság. A szemök fénye ártatlan, tiszta Oltári láng. Nem lobogtatja szélvésze még a Földi rossznak: Még csillag fény es, volt hazájukról Álmodoznak. Szempillájuknak habozó, félénk Rezdülése: Angyal-szárnyacskák bünhajtó, védő Libegőse. Jőrgné Draskóczy Ilma. Az őrangyal. — Auszterlitzi emlékeimből. — Irta: dr. Kontúr Béla. Auszterlitz egy kis város, melyet a XII-ik században a templomosok építettek, de nagy név, mint Mohács, mint Actium . . . Vannak benne házak, melyekre még a középkor véste rá a maga betűit; ott áll régmúlt időkre és fényre visszatekintve a dölyfös Kaunitzok fejedelmi kastélya, melynek homlokzata messzire ellátszik. Termékeny szántóföldek simulnak mellé, a Littava ezüst szalagként kígyózik délkeleti részén, partján öltözködő virágokkal, széptevő pillangókkal, mig éjszaknak szelíd halmok övezik azt a panorámát, mely ha nem is szebb, de emlékezetesebb mindazoknál, miket bolyongásaimban láttam. Ott, hol most a Schlapanitz felé húzódó mezőségen virágok nyílnak, hervadoznak, első Napoleon verekedett az egyesült osztrák és orosz sereggel. Hat ezer osztrák és huszonegy ezer orosz vitéz maradt a csatatéren, kik még reggel vígan, csatakészen látták Auszterlitz felől a napot felkelni ... A földmives ekéje még most is egy-egy csontdarabot, nehéz ágyu-golyót vet föl; a fűszálak, ha zizegnek, a falombok, ha suttognak, a Littava, ha csacsog, legyilkolt hősöknek altató danája. Kikeletkor a gyümölcsfák virágpihéi sirokra hullanak. A zöld mohok gyökérszálaiban hősök kiontott vére szivárog. * Régmúlt időknek napsugarai ragyognak felém. Mint egy fájó, sebnyitó rege, agyamba ötlik, a mi elmúlt, a mi vissza nem jő. Oh miért, hogy az az idő, melyben a boldogság teljességében osztályunk, perczekig tartó s a derű után jő a ború, az álom után a felébredés, a mosolyra a köny, szomorúság, az epekedés!? Visszaemlékezem a nagy hársfára, — közel a csatasikhoz — melynek hulló leveleit számlál- gatám ősszel, mint Millevoye beteg if ja, melynek illatterhes árnyékában heverészve, agyamnak legédesebb ábrándjait szőttem a rá következő tavaszszal. A hárslombok között átsiklott a fényes napsugár, arabeszkeket rajzolt a fűre, a falombok suttogtak: „szeress, ha azt akarod, hogy szeressen, te csak szeress és ő is szeretni fog.“ Ott járok-kelek emlékezetben a város feletti erdő bokrai között, melynek ágait egykor félve hajtám .el az utánam jövő aranyszőke fejecske előtt s a fülemülék belecsattognak ki- hallgatlan beszédünkbe. A monda szerint ottan lakott egy erdész egykor, a ki feljár ide porladó sírjából és keresi meghalt menyasszonyát . . . * Egy évig laktam Auszterlitzban és vívtam elkeseredett harczot ős falai között. Két hadsereggel állottam szemközt; az osztályoskodó gőg és a szoldateszk durvaság egyesült hada tört ellenem. Készakarva mellőzöm a csata menetét, fátyolt vetek a fondorlatokra. A vesztes én lettem. A közös hadügyminiszter „a tisztikarral való megférhetetlenség miatt“ engem (a szelíd lyrai költőt, szt. Ferencz III-ik rendjének tagját!) egy ukázzal elhelyezett a montenegrói határra. A konzekvencziát levontam magamnak, lecsatoltam kardomat és sebekkel borítva visszavonultam. * Olyan valék, mint az ágról szakadt ember haláltusája idején, valamely árok tövises partján ! Megöntöztem könyhullatásaimmal éjjelente nyomorúságos fekvőhelyemet! Orczáim elhervadtak! Idegzetem gyöngült! Hasonló lettem a bibliai emberhez, ki latrok közé jutott és félholtra sebezve maradt az ut szélén. '
