Nagybánya, 1905 (3. évfolyam, 1-26. szám)
1905-06-01 / 22. szám
2 NAGYBANYA 1905. junius 1. Mert csodálatos, az a rövid idő, mig az akták a belügyminisztériumot megjárták, teljesen elég volt arra, hogy a bizottság elejtse úgy a maga, mint a képviselőtestület határozatát, azt, hogy a nyaralókat a ligetben kell felépíteni. Most tehát ismét az alkalmas helykeresés stádiumában vagyunk. Mi a magunk felfogását, melyet ez ideig teljesen fedett s még most is fed a képviselőtestület meg nem változtatott határozata, ha a képviselőtestület többsége is nézetet változtatna, legkevésbbé sem erőszakoljuk, de arra kell kérnünk az illetékes tényezőket, ne halogassák a nyaralók felépítését, mert valóban ütött a tizenkettedik óra, hogy az idegen forgalom megteremtésével, városunknak nyaralóteleppé való fejlesztésével uj keresetforrásokról gondoskodjunk. Elismerjük, hogy ha a nyaralóknak a ligetben való építését elejtik, a hely megválasztásának kérdése nem lesz könnyű, mert nyaralókat közeli vendéglő nélkül elképzelni sem lehet, öt nyaraló mellé pedig vendéglőt építeni, operettszerü dolog volna, de azoknak, kik teljes fegyverzettel harczolnak a ligetben való építés ellen, bizonyára van ötletük, eszméjük a helyes, elfogadható megoldásra. Mi most már csak a megoldást, de a mindenáron való gyors megoldást sürgetjük. Országos tornaverseny. A fővárosban lezajlott országos ifjúsági tornaversenyen, melyről oly nagy elismeréssel írtak a fővárosi lapok s mely impozáns, elragadó szépségével a jövő Magyarország egy szebb, réményteljesebb perspektíváját nyitotta fel mindenki előtt, huszonkilencz tanulóval részt vett a nagybányai állami főgimnázium is. A magyar Olimpiászon, melyre az ország minden részéről Ötezer viruló, délczeg ifjú sereglett össze, a mieink nemcsak fényesen megállották helyüket, hanem a versenyekről harmincz érmet és négy díszoklevelet hoztak haza. Oly kitüntetés ez, minő a versenyeken résztvett intézetek számarányához képest csak nagyon kevés intézetnek jutott osztályrészül. Hamis és rosszindulatú emberek úgy vettek körül, mint a halál kötelékei és ártalmat készi- tettek^ellenem. 0, akit az ephezusiakhozirt levél „Irgalom nevez, ő fordult a siralom völgyében kesergő felé és hozzá küldte angyalainak egy legszebbjét vigasztalóul, ki sorsom gyötrelmeit meghálál- hatatlan szeretetével balzsamozta, kinek lágy keze elsimitá homlokom redőit, a kinek szemeibe nézve úgy látszott, mintha az ég nyílt volna meg s dicsfény áradna szerte. ___ Oh mily kegyes is az Úr a benne bízóhoz, az Őt kereső lélekhez! Oly szép volt, mint a rózsaujju hajnal, istenfélő, nyájas, müveit, tiszta szivü, alázatos, szerény, szelíd, türelmes és mindenek fölött gyöngéd! Mintha, mint Laura, csakis azért született volna, hogy a világot szebbé tegye, hogy annak gyönyörűsége legyen. Most is látom, a mint az orgonafák alatt üldögél s a kedves gályák telehintik violaszinü virággal szőke haját, ölét . . . Most is látom, midőn négylevelü lóhert keres a Littava aprószemü homokkal behintett partján, melyben a néphit szerint holdas esték után tündérleányzók piczike lábnyomait lehet látni . . . midőn egy letört füzéres ággal kis gyermek módjára a viz tükrét paskolja. Te voltál az a drága harmathullás, mely tikkadt lelkemet aszálytól védte; te az én sarkcsillagom, az „omnis beatitudo!“ Most is te vagy az a tüzoszlop, mely álmaimnak megjelenve mutatod a helyes utat a pusztában ! A te emléked az a zománcz, melyet ifjúságom történetéről le nem tördelhet a száguldó idő; halvány arczod követ nyomról-nyomra az élet viszontagságaiban; És már itt megragadjuk az alkalmat, hogy legteljesebb elismerésünket fejezzük ki Incze Lajos főgimnaziumi tanárnak, ki az ifjakat a versenyekre elkészítette s a versenyeken vezényelte. Kitüntetett ifjaink buzgalmán, arra területiségén és ügyességén kívül övé a főérdem, hogy az országos versenyeken gimnáziumunkat e szép kitüntetés érte. A tornaversenyeken a következő tanulók vettek részt: Feldmann Miklós, Krausz Károly, Várna János, Zoltán Lajos VIII, Balogh Kálmán, Barbuoz László, Csüdör Gyula, Dre- deán Valér, Erdős László, Füvessy Lajos, Krecsun Demeter, Miklós Dezső, Szepesy Géza, Tersánszky Jenő, Thanhoffer István VII, Bagossy József, Berghammer Mihály, Botha Kornél, Petrován Kelemen, Bertalan Albert, Gfrerer Miklós, Kovács István V, Achim Emil, Hajnal Gyula, Pap Traján, Szabó Miklós Szaitz Mihály IV és Ábrahám József III. oszt. tanulók. A versenyző ifjak f. hó 25-én hajnalban ■ hangos dobpergés és kürtszó mellett vonultak ki a pályaudvarra Incze Lajos tornatanár és Patkó József tanár, utimarsal vezetése alatt. Derűs jókedvben s a győzelem reményével indultak utra s talán felesleges is mondanunk, hogy mindenikük szivének a legtitkosabb vágya az a bizonyos selyemzászló volt, melylyel azután négy évig pompázhat a legelső dijat elvivő csapat intézeti ifjúsága. Az utazás a legnagyobb rendben folyt le. Csupán egy kis kalamitásuk volt ifjainknak Debreczepben, melynek falait egykor nemcsak Petőfi és Csokonai hagyták el korgó gyomorral, hanem most a mi fiaink is. A dolog ugyanis úgy esett meg, hogy Szatmárról távirati utón rendeltek meg a debreczeni vasúti vendéglőben harminezegy adag gulyást. Minél jobban közeledett a vonat Debreczenbe, pompás étvágyú fiatalságunk annál inkább érezte a gulyás incsiklandoztató illatát és mire az asztaloknál nagy várakozással helyet foglaltak, előáll a pinczér kezében egy adag gulyással. Általános, szörnyű elálmélkodás. Csakhamar előkerül a távirati rendelés is és szomorodott szívvel győződött meg mindenikük arról, hogy a rendelésnél a harmincz szám a táviródrótban rekedt s csak az egy jutott el rendeltetése helyére. Ez a kis baleset elég nagy baleset volt ugyan, de korántsem annyira nagy, hogy ebéd nélkül is ne a legpompásabb hangulatban folytassák utjokat Budapest felé. Szolnokon véletlenül találkoztak Németh József egykori tanárukkal, ki a szolnoki csapatot vezényelte az országos versenyekre. A népszerű tanárt lelkesen megéljenezték. Budapesten igen sok ismerős várta ifjúságunkat. Kint volt a pályaudvaron egykori felemel, ha roskadok, erősít, ha küzdők, velem tart, midőn bujdoklom, midőn ébren vagyok, mikor lepihenek! Nem, nem zúgolódom Isten ellen, ki tőled megfosztott, sőt áldom lelkemnek leikéből drága szent nevét, hogy egyszer megmutatta képzeletemnek arczodat. Könyeimmel csak emlékednek adózom! . . . * Az éltető sugarak hatalmas fénypamatban hulltak lelkem elhomályosított tükörlapjára! Megszűnt sajogni az idegenség bánata! Ä szírt rózsákat termett, miknek tövisük nincsen! A Pyriphlegeton partján neíelejtsek fakadtak! Gyümölcsözővé Ion Babylon letartott rónasága! És lőnek Auszterlitz virágai Sorgue rózsabokrainál, Veaucluse völgyeinél bájosabbak! Könyeim zápormódra ömöltek, mikor sebekkel borított szívvel, de emelt fővel, „integer vitae scelerisque purus“ távoznom kelle. Álom volt. S ha most, évek múlván, rágondolok, mindig olyan jól eső fájdalom fog el, mint mikor valaki a fürdőben fölmetszi ütőereit és foly a langy- meleg vér a langymelég vízbe . . . Ma van évfordulója, hogy örökké fájó gondolattal szivem legmélyén elhagyám a történelmi nevezetességű várost, melyben a földön elérhető legnagyobb boldogságot egy, a lég árján tovaevező hattyú képében láttam. . . . Arczképe, mely íróasztalomnak főékessége, egy olajágas galamb szelíd szemeivel számlálja az én szemeimből alágördülő cseppeket s ez írott könyveket, mig angyal lelke koszorút visel a megdicsőültek országában, melyet erényvirágokból füze életének tavaszán. igazgatójuk: Vida Aladár, továbbá a nagybányai egyetemi hallgatók közül igen sokan. Az ifjak katonás menetben, dobszó mellett vonultak a Kazinczy-utczai elemi iskolában kijelölt szállásukra, hol Jurkovich Emil igazgató várakozott reájuk, ki az előtte való napon utazott el a fővárosba. Pompás vacsora után csakhamar nyugalomra tértek; mondják, hogy az otthoni puha ágyban sem tudtak oly édesen aludni, mint a katonás mintára vetett vaságyakban. Huszonhatodikán délelőtt a millennáris versenypályára vonultak ki, hol már kezdetét vette a vándorzászlóért való küzdelem. ltjaink, kik piros csikós tornainget, fehér torna nadrágot, fekete harisnyát, piros torna övét és fehér sapkát viseltek, igen jól festettek s általános feltűnést keltettek. A versenypályán csakhamar megjelent közöttük Teleki Sándor gróf, a versenybíróság elnöke s hosszabb ideig elbeszélgetve a nagybányaiakkal, szives szavakkal biztatta őket, hogy csak derekasan megállják helyöket. A nagybányaiakra azonban ezen a napon nem került a sor, csak másnap, 27-én, a délutánt tehát arra használták föl, hogy Incze Lajos és Patkó József tanárok vezetésével megtekintették a főváros számos nevezetességét, majd a Margit-szigetet s a királyi palotát nézték meg. Másnap, 27-én az ifjúság a kilenczedik oszlopban vonult föl, melyet a fehértemplomi, keszthelyi, nagyenyedi, nagykikindai és a nagybányai főgimnáziumok csapatai alkottak 148 tanulóval. Oszlopvezető Incze Lajos tanár volt. Az oszlop katonás menetére, melyben a nagybányaiak is voltak, Teleki Sándor gróf külön is felhivta Berzeviczy miniszter ügyeimét. A vándorzászlóért való küzdelemben huszas csapatban vett részt ifjúságunk igen szép eredménynyel. A korláton nagy szabatossággal végzett nehéz gyakorlatuknak nagy nézőközönsége volt s a bírák többször adtak tetszésüknek kifejezést. Úgy szintén igen szép sikert arattak a távolugrásnál, nem külömben a mintator- názásban is. Érdekesnek tartjuk megemlíteni, hogy a kötélhúzás versenyében ifjúságunk ellenfelei: a késmárki felső kereskedelmi iskola növendékei föl sem merték venni a versenyt. Midőn meglátták a mi erőtől duzzadó ifjainkat, egyszerűen visszavonultak. A versenyek végleges eredménye az, hogy ifjaink huszas csapata a zászlóért való küzdelemben húsz bronz-érmet nyert, a kötélhúzásban való győzelemért tiz bronz-érmet, ezenkívül a mintatornázásért s a főversenyben való sikeres működésért pedig négy oklevelet nyertek. A dijakat Jurkovich Emil igazgató már másnap lendületes beszéd kíséretében kiosztotta az ifjúság között. A huszas csapat tagjai közül némelyiknek kettő is jutott s a dekorácziótól csupán az alsóbb osztályú tornászok estek el. De az oklevelek kivívásában szerzett érdemben ők is osztozkodnak. Huszonkilenczedikén hármas csoportban ismét a főváros nevezetességeit szemlélték meg, este pedig haza indultak. Városunkba hétfőn érkezett meg a távirati tudósítás, hogy versenyző ifjaink minő szép kitüntetéseket arattak s Gellért Endre polgár- mester, ki élénk figyelemmel kiséri ifjúságunk nevelési ügyét is, a város nevében a nagy nap emlékéül babérkoszorút csináltatott a hazatérő kitüntetett ifjúság zászlajára. A hatalmas nemzeti szinü szalagon e felírás állott: »Nagybánya sz. kir. r. t. város az 1905. évi orsz. tornaversenyen nyert kitüntetések emlékéül.« Á kitüntetéseknek csakhamar hire futott s a kedden délelőtt megérkező ifjúságot a pályaudvaron igen nagy közönség s a bányász-zenekar Rákóczi-indulója fogadta. Ifjaink a legjobb kondiczióban érkeztek meg. Nyoma sem volt rajtok a kiállott fáradalmaknak s viruló arczczal, ragyogó szemekkel nézték, hogy zászlójukat maga a polgármester koszoruzza meg. A fogadtatás után a tornaruhás csapat koszorús zászlajával a bányász zenekar indulói mellett vonult be a városba, követve a főgimnázium egész ifjúságától, kik szintén katonás rendben jelentek meg a pályaudvaron. A főgimnázium udvarán Jurkovich, Emil igazgató lelkes beszédben adta tudtára az ifjúságnak, hogy a versenyző csapatot mily szép kitüntetések érték s utalva e fényes eredményre, buzgalomra, kitartásra intette őket, majd felhivta az ifjúságot, hogy éltessék a királyt és éltessék a hazát!
