Nagybánya, 1905 (3. évfolyam, 1-26. szám)
1905-05-11 / 19. szám
±, 2 NAGYBÁNYA 1905. május 11. 400 írttal azaz 800 koronával kártalanit- tassanak. Ha a szőlőbirtokosoknak valóban j joguk lett volba az ő kártalanításuk czimén megállapított 196.426 írt 80 kr. összeghez, úgy a miniszter bizonyára nem emelt volna akadályt az ellen, hogy ez az egész összeg közöttük fel is osztassák. De ez összeghez nem volt joguk s ismételjük, hogy talán csak néhány kiváltságos városban történhetett hasonló eset, mig a többi városokban és községekben a bármi czimen, tehát akár a város, akár a szőlőbirtokosok jogai után megállapított kártalanítási összeg a maga egészében közczélokra fordittatott. A szőlőbirtokosok 1891. évi április hó 5-én tartott értekezletükön a holdan- kénti 400 frtos kártalanítási összeget elfogadták. Igaz ugyan, hogy jegyzőkönyvükbe felvették azt is, hogy „a tulajdonosok a fenlinaradó 86.496 írtról nem mondanak ugyan le, hanem felkéretik a tekintetes városi közgyűlés arra, hogy ama összeg szintén elkülönítve a nagybányai szőlőbirtokosok érdekében tartassák fel, kezeltessék és használtassák.“ Nem lévén a szőlőbirtokosoknak joguk a kártalanításuk czimén megállapított 196.426 K 80 kr. összeghez, nem volt joguk ahoz sem, hogy ez összegből a részükre miniszteri engedélylyel kiutalt 109.504 K levonásával még fent maradó összeg hova fordítása tekintetében intézkedjenek, vagy hogy arról lemondjanak vagy ne mondjanak le, mert ez összeg a kártalanítási főösszeggel közvagyont képezvén, az volt rendeltetése, hogy a közczélokat szolgálja. A képviselőtestület a szőlőbirtokosok értekezletéről felvett jegyzőkönyvnek idézett pontja fölött 1891. junius hó 3-án tartott közgyűlésében napirendre is tért s csupán a fölött döntött, hogy a közgyűlés beleegyezik-e a holdankénti 400 korona kárpótlás kiutalásába? A közgyűlés többsége ebbe beleegyezett s ezzel, valamint az ezen kiutaló határozatot jóváhagyó miniszteri leirattal a városi szőlőtulajdonosok kártalanítási ügye véglegesen elintéztetett. Nincs tehát semmi jogczim arra, hogy a gazda közönség a miniszter által kiosztásra nem engedélyezett 86.496 koronára való hivatkozással újabb és újabb áldozatot követeljen a várostól, annál kevésbbé, mert az egész regale megváltási összegnek közvagyont kellett volna képeznie s mert a kivételesen, miniszteri engedélylyel kiutalt holdankénti 400 ftos kártalanítási összeggel a g zdák nemcsak kártalanítva lettek, de azzal úgyszólván egész birtokuk értékét megkapták. Egy új indítvány. Tekintetes Szerkesztő úr! Az úgynevezett „korszakos alkotásaink“ tervezeteiből a vízvezeték, a villamvilágitás a nyaralók stb. oly kátyúba kerültek, melyekből nem tudom miféle erők fogják kimozdítani, sőt őszintén mondva, azt sem tudom, hogy az ehez szükséges erők egyáltalában müködnek-e vagy pedig az eddigi fáradalmak után, az elért babérokon pihennek. Községi iskoláink államosítását mozgató erők úgy működnek, hogy a jó ügyek útjában álló kátyúkat eddig szerencsésen elkerülték. Az állammal kötött szerződés értelmében az iskola- épületek felállításáról a városnak kell gondoskodni. Mint becses lapjában olvastam, az iskolaszék nagy körültekintéssel keres megfelelő építkezési helyeket. De már ehez, mint gondos családapa, kötelességemnek tartom hozzá szólni, mert arra kell törekednem, hogy az elemi iskolába járó és következő években beíratandó gyermekeim kocsiforgalom mentes, elég széles utcza kényelmes járdáján, házamtól 1—2 perez alatt az iskola épületbe jussanak. Kérem tehát szíveskedjék megengedni, hogy e kérdésre vonatkozó önzetlen véleményemet, a közjó érdekét szem előtt tartva, jelen soraimban előadhassam. Fődolog, hogy a központi iskola, a város központján építtessék. Több czikket olvastam úgy becses lapjában, valamint a másik helyi lapban arról, hogy hol is van Nagybánya központja ? Nagyon csodálkozom azon, hogy némely iskolaszéki tag urak a jövővel, városunknak rohamos fejlődésével mitsem törődve, a jelenlegi állapotnak megfelelő központot keresnek. A ki pedig a mi lakházépitkezési viszonyainkat ismeri és különösen a ki polgártársaink vállalkozási szellemének feltűnő emelkedését megítélni képes, az meglehet arról győződve, hogy a Klastrommezőn maholnap uj városrész fog támadni és akkor Nagybányának központja a zsellérutczai tér. Azért fogadják elismerésemet azon iskolaszéki tag urak, kik a központi elemi iskola helyéül ezen tér melletti háztömböt választották. Megvallom, eleinte bántott azon gondolat, hogy a kisajátítandó házak között van egy, mely a kincstár tulajdonát képezi, mert azon hiedelemben voltam, hogy kincstári ingatlannak a megszerzése sok időbe és utánjárásba kerül. De mióta az iskolaszéknek egy befolyásos és ily ügyekben úgy látszik nagyon jártas tagja alaposan megmagyarázta, hogy semmi sem köny- nyebb, mint kincstári épületnek iskolai czélokra való megszerzése, fönnebb említett aggályom teljesen eloszlott. Sőt tekintettel arra, hogy a magánfelek ilyenkor szeretik az alkalmat arra felhasználni, hogy csekély kiterjedésű telkeikért és rozoga házaikért magas árakat szoríthassanak ki és tekintve, hogy a kincstári épületek megszerzése oly könnyű dolog, indítványozom, hogy az említett központ közelében lehetőleg oly helyet keressünk, a hol a magántelkek mellőzésével csupán kincstári telkekkel lenne dolgunk. E czélra úgyszólván kínálkozik a «Müncz» (pénzverde) nevű épület, melynek átengedése már csak azért sem ütközhetik akadályba, mivel Nagybányán a pénzverés megszűnt. Nagybánya, 1905. május 10. Kiváló tisztelettel: Mindenváró Adám. Egy kis önéletrajz. — Irta: Küry Klári. — Az emlékeim két részre oszlanak. Az egyik rész a magánéletemnek végtelen harmonikus nyugalma, azaz, mit egy kristálypalotájában őrzök a lelkemnek. A másik csupa fény és csillogás, nyugtalanság, elevenség, hópehely és szappanbuborék, a színpadi életem! Ez a lelkemnek egy hangos, friss levegőjű, madárcsicsergéssel, tarka pillangókkal, ezerszinü virágokkal, sokszor vad tekintetű rémekkel, iszonyatos förgetegekkel, sok fáradtsággal, nagy küzdelmekkel telehintett álomország. Mind ennek fölötte lebeg egy csillogó ruhájú, szent tekintetű, hűséges szemű, lágy ölelésü gyönyörű tündér, a közönségem szeretete. Hogy mi történt eddig az életemben e két elfoglaltságomon kívül, alig tudnám elmonformaérzékkel van megírva s csak sajnálni tudjuk, hogy e zsanérból csak ez az egyetlen egy van a kötetben. A díszes, mintegy tizenkét ivre terjedő kötet ára fűzve 3 korona, diszkötésben 5 korona. A kötetből, melyet ismételten legmelegebben ajánlunk olvasóink szives figyelmébe, mutatóul itt közlünk nehány verset: Dal. Hangold fel csak czigány a muzsikafádat S ide a fülembe húzzad a nótámat. Beteg vagyok, látod — beteg a szivemmel, Halálos bajomat sirasd el, temesd el. Húzzad, czigány, húzzad, ide a fülembe: Lágyan, selymesen. Húzd: mintha hegedűd rózsafából volna, Vonód pedig asszony haj fürtökből fonva, Mintha ettől függne örök üdvösséged: Ne törődj vele, ha lelkem összetéped! Húzzad, czigány, húzzad.. ide a fülembe.. Lágyan . . . selymesen . . . így alkony tájt... Egy alkonytájt megfogta a kezem S tartotta hosszan-hosszan, melegen S szemembe nézett: Köröttem kinyilt százezer virág! Gerlék kaczagtak! S biborszinü láng Csapott az égnek! — Azóta minden, minden alkony tájon E nagy csoda megújulását várom - Hívom — idézem! . . . Ha meg nem fogja újra a kezem Úgy dédelgetve, lágyan, kedvesen : . . . Mégha,lók . . . érzem . . . • • Üzenet-váltás. . . . A szellő hozta s odalehelte Egy biborpiros szegfükehelybe, Mely lágyan ringott leveles ágán: »Szeret-e drágám ? Szeret-e drágám ?«- Ráborultam a szegfübokorra, Minden virágát csókoltam — sorra S úgy súgtam vissza, minden levélnek: »... Amíg csak élek... amig csak élek!« A megvalósult álom. Gyerek-lány koromban arról álmodoztam: Királyfi jön értem aranyos hintóbán, Apródok emelik nehéz, drága sleppem, Czifr'a, fényes násznép haj bókól köröttem, Alabárdos őrök tisztelegve állnak, Kristályból lesz tornya márvány palotámnak, Ezer szobám is lesz végtibe - egy sorba: Bíborral bevonva, kincsesei teleszórva. Hogy fölcseperedtem, betelt ez az álmom: Eljött értem az én délezeg, szép királyom! Nem ültetett holmi hintóba, batárba, Úgy vitt el magának ölelő karjába. Czifra násznép helyett, a merre csak jöttünk: Illatos virágok bókoltak köröttünk. S álcáczos kis házunk két kicsi szobája Szebb, mint meseország minden palotája! Sara Mária. Vén Budavárában Gara Máriához Bezörget egy csatlós: czimeres írást hoz. Rövid, nehány sorral ez van a levélbe: *Hunyady Lászlónak kezemben az élte, Szépséges mátkája tőled függ a sorja: Menyegzőre jusson vagy halotti torra ? ... A szerelem régen hevíti a vérem — A hatalmam erős, a bosszuyn meg ébren — László életének egy csókod az ára! — Ujlaky Miklós a feleleted várja.« — Lobogó indulat biborszine árad Liliom arczára Gara Máriának. Puha leány keze bezárul ökölbe! Galamb tekintete mintha öldökölne! Termete kinyúlik magasra, kevélyre! Mint az aczélpenge, olyan a beszédje: »Mond meg az uradnak — Ujlakynak — szolga í Hogyha százszor olyan nagy hatalma volna, Hogyha király volna, vagy ha Isten! — Érted? Az ő vágyódása engem el nem érhet! Mint a lehelete a szennyes mocsárnak Suhanó felhőig, hogy fel — sohse szállhat. — Lászlót eskü védi! Csókomnak nincs ára! Ezt üzeni néki Hunyady mátkája.«
