Nagybánya, 1905 (3. évfolyam, 1-26. szám)

1905-01-05 / 1. szám

TÁRSADALMI Í3S S25ÉPIRODALMI HETILAP. Előfizetési árak: Egész évre 8 korona, félévre 4 korona, negyedévre 2 korona, egy szám ára 20 fillér. Megjelenik minden héten csütörtökön reggel 8 — 12 oldalon. Felelős szerkesztő: ÉGLY MIHÁLY. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Erdélyi-ut 22. szám, hova a lap­közlemények, hirdetések s előfizetési pénzek küldendők. Hirdetések felvétetnek Morvay Gyula könyvnyomdájában is: Főtér 14. A reklám. Január 4. Ha a külföldön megjelenő lapokat összehasonlítjuk a mi hírlapirodalmunkkal, a legszembeszökőbb külömbséget a hir­detési oldalakon találjuk. A külföldi lapok hirdetési rovatai szerfölött dúsak, gazdagok, ötletesek s az egyes hirdetések úgy alak­jukra, mint tartalmukra oly kiváló rutin­nal vannak öszzeállitva, hogy lármás ha­tásukkal a legtöbb esetben biztosan meg fogják az olvasót s a reklám czélt ért. Franczia- és Németországban, de fő­leg Amerikában a reklám már évtizedek óta nélkülözhetetlenül éltető eleme az iparnak, kereskedelemnek s egy uj üzlet nyitásánál a reklámra fordítandó tőke leg­alább is egyhcirmadát teszi az üzleti be­fektetésnek. A reklám nagy hatalmának illusztrálására a legmegdöbbentőbb példa az, hogy Magyarországról a legselejtesebb, leghitványabb árukért milliók vándorolnak ki a külföldre kizárólag a reklám segélyé­vel. Oly árukért, miket itthon sokkal ki- tünőbb minőségben és sokkal olcsóbban kaphatnánk meg, de a mely áruk isme­retlenül, szerényen húzódnak meg a kül­földi kereskedők és iparosok hangos lár­mával kínált, agyondicsért, selejtes árui mellett. Sajnos, hogy nálunk az iparosok és kereskedők az üzleti élelmességnek még mindig a legkezdetlegesebb utjain járnak. i Nincs érzékük a reklám iránt s ha kény- I telen-kelletlen nagy ritkán hirdetik is üz­letüket, áruikat, reklámjaik minden ötletes- I séget, szellemességet nélkülöznek. Pedig a reklámozás eredményének titka épen í az, hogy hirdetéseikkel fel tudják-e éb­reszteni s le tudják-e kötni az olvasó ér­deklődését. A hirdetések terén az amerikaiak szinte bámulatra méltó tökélyre vitték. Az amerikai hirdető, ha nőkhöz szól, egészen másképen fogalmazza meg hirdetését, mint amikor férfiaknak ajánlja áruit. A női árukat kedves, behízelgő és felette udvarias módon ajánlják. Az ilyen hirdetésekben szinte udvarol a kereskedő. Nőknek több az idejük, mint a férfiaknak, velők tehát még a hirdetésekben is cseveghetünk. Mig a férfiaknak szóló hirdetések rövidek, velősek, határozottak, hogy az egész na­pon lázas munkában elfoglalt férfi a lap átböngészése alkalmával egy-két perez alatt megtudhassa, hogy miiől van szó. A hirdetések sikere a rövidség mel­lett főképen a hirdető *-yiltságától és őszinte­ségétől függ. Lehet a hirdetés jól meg­fogalmazva vagy gyönyörűen illusztrálva, ha az őszinteség hiányzik belőle, semmi hatása nincs. Az áruk jóságát, előnyeit és jutányosságát mindig bizonyos közvetlen- séggel, bizalmat keltőén keli hangsúlyozni, hogy az olvasóban kétely ne merüljön fel. E tekintetben az amerikaiak valóban mes­terek s példájuk valóban utánzásra méltó. Az amerikai lapok hirdetési rovatait elég érdekesnek találják s elolvassák még olyanok is, kiknek épen semmire sincs szükségük. A mi hirdetéseinkből, mint már em­lítők, épen az érdekesség, a találékony­ság, a szellem hiányzik. Tudatában van annak a közönség is, mert a legtöbb új­ságolvasó a hirdetési rovatokat csak épen átfutja. Ha a hirdetők az amerikai módot követnék, egészen máskép volna ez. A közönség ekkor a hirdetések olvasásában nemcsak szükségletét elégítené ki, de ab­ban szórakozást s élvezetet is találna. Amerikában a reklámozás már oly fokát érte el, hogy egy-egy művészi reklam-kép 20—30.000 koronába is belekerül, mely reklám-képeknek olajnyomatai nálunk bi­zony nem egy szerényebb ház falait is díszítik. És ne higyje senki, hogy a hirdeté­sekre fordított költség busásan meg nem térülne. A költséget még a legkezdetlege­sebb reklám is előbb-utóbb meghozza. A reklámra fordított költséget teljes joggal lehet a reális űzletbefektetési tőkéhez szá­mítani. Idővel megtérül a- tőke is, a ka­mat is. Csakhogy a mi kereskedőinknél, ipa­rosainknál mit tapasztalunk ? A hirdetések­től, ha azzal próbálkoznak, lehetetlen dol­gokat várnak. Egyszeri-kétszeri hirdetésük­nek már lesik a hatását s ha az eredmény azonnal nem mutatkozik, mint haszontalan dologgal szakítanak a hirdetésekkel. Ez a felfogás nemcsak tarthatatlan, de nevetséges is. Hasonlatos ahoz, mi­A „Nagybanva“ tarczája. Nyíri csend. Délelőtt deres és mogorva sivatagon utaztunk. Messze, a szemhatáron lápok és nádak síksági vizet jelentettek; néhol csenevész nyírfa, mely ábrándos ezüstleveleit már elhullajtotta, fütyült a szélben. A tájon fekete madarak kiáltva röpültek keresztül s az urasági hintó négy zömök lovával egyhangú tempóban gurult a kanyargós, sáros országúton. Valami mély, névtelen bánat lakik ez őszi tájon, amit meg­találni sehol se lehet máshol, csak itt a nép- telen ősvidéken, ahol egymástól nagy távolsá­gokban alusznak a falvak. Késő október van, az ég szürke szemfedője komor bánattal utazó esőfelhőivel fekete, nyirkos földre borul. Ez időben a _ halmos, kopasz földből kijönnek a nedvek. Ám a kora ősszel hangos vadvizek most magányosan és lomhán rezdülnek meg barna hullámaikkal a nyargaló szélben. Késő ősz van, erdők-mezők madarai a falvakba költöztek, rőt-barna mezőn hallgatag varjak gondolkozva sétálgatnak. Nyár gólyái szivrin- gató kelepelésükkel, föld leányai színes szok­nyáikkal és nótáikkal - hova lettek ? Az ősz lakik itt, - itt lakik, itt lakik; a nyulászó va­dász csaholó kopóival sietve megy a tájon keresztül. Az országút mellett jegenye-királyok je- j lentek meg. Négyen voltak és szabályos négy- | szögben állták körül a sárgafalu kúriát, amely düledező kapubálványaival,^ tágas nagy udvará­val az országúira nézett. Épen olyan volt ez a régi ház, mint valamennyi ezen a tájon. Konyha­kertjében szomorú tehénke rágta a dudvát, a a zsindelytetőre vén diófa száraz ága ráborult az udvar felől. Zsalugáteres ablakai lehunyt szemek, eresze alatt fázékony tyúkok tollász­kodnak. Ha behunyod a szemed, elképzelheted, hogy egyszer a zsindelyes tető zömök kémé­nyei füstölögtek és a kőbálványok között vidám vendégek jöttek messzejáró hintókon vendég­ségre. Ma Birta Mária lakik itt, utolsó hajtása egy régi, nagy családnak. Menjünk be hozzá. Egy lompos, vén komondor rekedten uga­tott a kapu mögött. Az ugatásra ránezosképü szolgáló jött elő valahonnan. Ferde volt rajta minden; válla, arcza féloldalra meredt, még kék szoknyája is hosszabb volt az egyik olda­lon, mint a másikon. Utitársam, a mérnök, jártas volt a háznál. Rákiáltott a csudálkozó némberre: — Lidi, itthon van a kisasszony ? Lidi nehezen tért magához csudálkozásá- ból. (Hogy vendégek jöttek a házhoz!) Aztán rákiáltott a vén komondorra: — Halgass, szamár, nem ismered a tekin­tetes urakat ? Az eb beesett szemeivel figyelmesen né­zett Lidire, aztán sántikálva elkullogott a szin felé, de menés közben néhányszor visszanézett, igazán nem ismerte meg a tekintetes urakat! Lidi ekkor a tornáczra ment és folyton reánk függesztve apró szurokszinü szemét, kiáltozott: — Kisasszony! kisasszony! Tessék csak kijönni! A házból kistermetű, íehérhaju nő gyors lépésekkel kijött. — Mi az? kérdezte élénken. — Mi vagyunk itt, kedves húgom Mariska, — szólt a mérnök. A mérnök, Müller János, lehetett jó negy­venes, pirospozsgás arczu férfi, vidám és egész­séges, mint az erdei borz; Mariska húgomnak fehérpiros arcza volt ugyan, de haja ősz volt, mint a most leesett hó. Csak fekete szemei ragyogtak az élénkségtől, mert kissé süket volt Mariska. — Isten hozott, — szólt Mariska kisasz- szony. — Jertek be. Erre jártatok ugy-e ? És azt gondolták: ej, nézzük meg a szegény Ma­liskát, mit csinál! Hát nagyon jó időben jöt­tetek, mert most épen nincs semmi különösebb dolgom. A befőzéseken már túl vagyok . . . . Tudjátok, hogy három évről is van paradi­csomom ! Bementünk a házba. Ah, különös ház ez asszonyi ház! Ezek­ben a szobákban már egy emberöltő óta nem hált meg férfiteste. Lány lakott itt mindig, asszonyi illatok, asszonyi sajátságokkal volt teli minden. Keresnél ódon. és kényelmes borszé­keket, amelyek régi kúriákban a cserépkályha mellett, vagy az ablakmélyedésben állnak, ke­resnél pipatóriumot, amely átható dohos sza­gával karakterizálja az egész házat, keresnél barna szilvóriumos üveget a pohárszékben vagy pohos cserépkancsót az uj borral, — de nem találsz. Hórihorgas lábú varróasztalka áll az

Next

/
Thumbnails
Contents