Nagybánya, 1904 (2. évfolyam, 27-52. szám)
1904-09-22 / 38. szám
2 kony s annyira benn van már az idegeiben a karikás művelés, hogy csak hosszú, tehát szívós kitartással érvényesülő nevelés volna képes azt a gondatlanságból származó kártevéstől visszatartani. A gazdasági egyesület által terjesztett füzet a csapos müvelésmódot ajánlja, melyet annál könnyebben követhetnénk, mert szőlőfajtáink túlnyomó része, köztök a járdovány és a bakator, a csapos metszést igényli. Nem próbálom meg e metszésnek leírását. A ki a szőlészet iránt érdeklődik, könnyen megszerezheti magának a földmivelésügyi minisztérium kiadványában 1898-ban megjelent könyvet: „Útmutatás a szőlőművelésre mely a Pallas-részvénytársaságnál jelent meg és egy koronáért kapható. E háromszáz oldalas kitűnő mü, mely világos ábrákon szemléltet, a csapos művelést is részletesen ismerteti. Ha meggondoljuk, hogy a nagy árnyékvetés mennyire hátráltatja a szőlőnek megfelelő fejlődését, a csapos müvelésmódnak amaz előnye, hogy kevesebb árnyékkal jár, a mi éghajlatunkon nem lehet jelentéktelen. Jelentkezhetnek azonban egyéb előnyei is; igy pl. a takarásnál csak a nehány szemre metszett csapot kell beföldelni minden hajtogatás nélkül. Tudjuk, hogy e művelet mennyi károsodással jár s hogy a szálvesszőknek az esetleg tömeges vakulás miatt hiányos fejlődése milyen hátrányoknak okozója. További haszon, hogy a karók rövidebbek lehetnek, illetőleg tovább tarthatnak, mert a törzs nem ugrik föl; a karikázás elmarad, nem szükséges a fürtök védelme a földön heverés vagy megdőlés ellen. A költségkímélés tehát nyilvánvaló s ha a termés talán nem is oly nagy, de jobb és egyenletes, mert a tőke nem merül ki egyhamar. Igen hasznosnak találnám, hogy abban az esetben, ha valaki itt a csapos metszést már kipróbálta, a maga.észreálmélkodva a fehér barát rejtelmes mormolá- sán. Az oltár felett egy csudaszép asszony képe igézte őket, hanem a legbolondabb ámulata hitvány röhögésbe tört ki. Másnap reggel istenesen elverette őket az emberséges Rasid bég. Az öreg Pálos barát békésen misézhetett tovább kedvére. Történt azonban szent-Iván napra virradó reggel, az egész várat hihetetlen eset hírével verte fel valamely száguldozó csausz. Összevissza kiabált mindenki holmi bűbájos rózsákról, meg a Rasid bég kertjéről. Nosza, összeröffent az egész város. Mindenki csudát akart látni. A bég virágos kertje előtt egymást ölte az ujságszomjas emberhad. Elvégre kisült a valóság. A kertben illatos pompában nyiladozott egy szirászi rózsabokor. Oklömnyi három virága volt. Csudaszép, bűvös illatu koromfekete rózsák. Az emberek bámulva szemlélték a meg- foghatlan valót. Fekete rózsák ! Minő abrakx ! A szerelem pirosán égő, boldog virága - a halál köntösében ... ki látott már ilyet . . . ? A bég azonban büszke gyönyörködéssel nézte csudálatos virágait. — Allah emésszen el benneteket — szidta a bámészkodó csőcseléket — ő nagy és mindenható ; teljék be a kedve. — Mit! hát láttátok tavaly télen ama bival- képü embert, aki égő tüzet nyelt? Ez is az ő teremtménye. Allah dolgában ne szóljon bele a földi ember. A vita tehát el volt intézve. Allah dolgának igazában még kételkedett egyideig a frekven- czia, hanem hogy Rasid bég szavaiban kételkedni nem volt tanácsos .........Pogány nyelvek sz erint: nem lehetett tudni, kettőjük között melyik nagyobb ur. Elkotródtak tehát. A bég azonban egyet gondolt. íródeákot hozatott, hogy ezt a nevezetes esetet — késő ivadékok okulása végett — Írásba tegye. Úri pöcsétjére talán meglesz a bizonyságlevélnek kellő hitele. NAGYBANYA vételeit, tanulságait a köz javára is értékesitené. Ha tényleg bevált, t. i. nemcsak elméleti fejtegetésekben, hanem a gyakorlatban is mutatkozik e művelésmódnak előnye: mulasztást követnénk el, ha nem fogadnék el. Szőlészetünk háttérbe szorult ugyan, de azért fenn fog maradni. Maradjon fenn a kedvezőbb fekvésű helyeken és azoknál, a kik a nagy befektetést fájlalás nélkül födözhetik, úgy értve ez állítást, hogy pénzbeli megerőltetéssel itt szőlőt művelni nem érdemes, mert — ismétlem — itt a gyümölcstermelés a hálás foglalkozás. Hogy bárki hiú reményekkel kecsegtesse magát és azután anyagi áldozatai, fáradozásai árán keserves csalódásokat szerezzen, ez igazán sajnálatos állapot volna. Örvendetes jelenség, hogy a régi szőlő- területnek ma körülbelül csak a fele ujult meg, a többi pedig gyümölcstermelésre rendezkedik be. Intő példa a Virág-hegy és a Kereszt-hegy egy része, pedig ezek jó hírben állottak és esésök is meglehetős, mégis gyümölcsösökké lesznek. A szőlőművelés itt most majdnem egyértelmű az egyéni kedvteléssel, mely áldozatokra zúgolódás nélkül képes és hajlandó; minthogy azonban az értékesítés igy is kívánatos, a termelés minőségének előmozdítására mindent el kell követnünk. Dergáts Sándor. Szélmalomharcz. Szeptember 21. Valóban nem lehet másnak, mint szélmalom- harcznak nevezni azt a késői vitát, mely a nyaralók körül folyik. Praktikus czélja ~;incs, mert a városi képviselőtestület részéről jogerősen elhatározott és befejezett dologgal állunk szemben. Legfölebb ideális értéke lehetne e vitának, de az sincs, mely oly vitatkozási modor mellett, mely érvek A litteratura abban az időben sem volt valami tisztes foglalkozás. Kántáló krónikások, naplopó peregrinusok csalták vele a világot. Nemes ember már akkor is verekedésből élt; jobbágyi sorban lévőnek is megvolt a maga terrénuma. Litterátus ember ki pap lett, ki akasztófára jutott, megfogtak tehát egy árva diákot, valami Péter nevezetűt, a ki notórius poéta hírében állott. Rábírták, csinálja meg hát a bizonyságlevelet. Akkor történt ama ritka eset, hogy egy poétát megbecsültek. Ezt is csak bolond török tehette. A bizonyságlevél tehát meglett. Bizonyosan ez volt a leghasznosabb munka, a mit ez a diák életében művelt. Holmi csintalan virágdalokat ugyan eleget faragott ő kelme, ez azonban arra vitte a derék Rasid béget, hogy egy szép napon megverette Péter diák talpát — bambusznáddal. A frivol kántátékat bizony meglehetett unni. A tanítás azonban fikarcznyit se fogott a diákon; a bizonyságlevelet is ékes ritmusokba szedte. Örök titok, mi módon bírta rá a komoly béget, hogy úri pöcsétjével hitelét adja — e poétái hazugságoknak ......... A három fekete rózsa azonban illatozott bűvös pompában három napig. Épkézláb ember mind oda gyűlt a környékről csodájára, elvégre negyed napra eltűnt mind a három - valaki ellopta tisztára .... Rasid bég oda lett a balhirre.........Allah ak bár, .... milyen zsiványhad! Voltak ott janicsárok, spahik, örmény bosztandzsik, albán lövészek, cserkesz lovasok messze Kaukáziából. Egymást múlták felül a tolvajkodásban. A bűvös rózsák ezek közt tűntek el nyilván. Meglesz az mihamar a vitézek között: — nyugtatták meg a dühös béget. Szadulah Ibrahim, a kadi, nem is soká törte a fejét, egyenesen vette útját a hadak szállása felé. Ben Juszuf, a janicsár hadnagy, rögtön és igazságok ellen feltevéseket, felületes nyilatkozatokat és rémlátásokat szegez, emberi számítás szerint ki van zárva a meggyőzés lehetősége. Nem is foglalkoznánk e kérdéssel tovább, ha a lezajlott vitában oly nyilatkozatok nem hangzottak volna el, melyek homlokegyenest ellenkeznek a valósággal s melyek nagyon alkalmasak a kevésbbé beavatott közönség megtévesztésére. E hangulatkeltő valótlanságok megvilágítása adja kezünkbe ismét s valószínűleg e kérdésben utoljára a tollat. $ A nyaraló ellenzői elsősorban kétségbe vonták a nyaralók építésének czélszerüségét jövedelmezőségi szempontból, határozottan állitván, hogy az épités a város súlyos anyagi károsodásával fog járni. Kétségbe vonták, hogy a nyaralók építését a képviselőte*tület nagy többsége akarná. Kétségbe vonták, hogy a nyaralók építési helyét a közgyűlés precziz kijelölte volna, mert az ő emlékezetük szerint a közgyűlési határozatban csak „általánosságban“ volt mondva, hogy a nyaralók a ligetben építendők. Végül állítják, hogy „köszörülik már a gyilkos fejszéket, mikkel kiirtják egy nagy területen a dús vegetácziót s ha majd belátják, hogy olyan eldugott helyen nem lehet nyaralni, neki mennek a világszép gyertyánsornak is, hogy nyíltabb legyen a kilátás.“ Pontonkint foglalkozunk ez állításokkal. A nyaralók építését azon jól megfontolt törekvés tette égetően szükségessé, hogy városunkat nyaralóteleppé fejlesszük. Páratlanul gyönyörű természeti szépségei, felséges kiránduló helyei, ha nem is predesztinálnák nyaralóteleppé, azzá kell, hogy avassa a kényszerűség. E város törzsökös, mondhatni városfentartó polgársága a szöllők pusztulásával, a magánbányászat tönk szélére jutásával, az egykor hires kereskedelem és ipar alásülyedésével, pangásával oly súlyos anyagi helyzetbe jutott, hogy újabb keresetíorrások nyitásáról gondoskodni e város intéző köreinek halaszthatatlan kötelessége. ________________ 1904. szeptember 22. me gértette a dolgot. Nagyot köpött az emberséges kadi elé: — Ehol a ti rózsátok! — Ismerem a magam népét, dörmögött félvállról. — Ha tinó volna, vagy ép egy görhes borjú ! - semmit se szólnék — de rózsák, fekete rózsák .... — Bolond vagy te emberséges kadi - tört ki végül belőle a méreg. — A tűz eméssze el a ti gazos kerteteket. Hát mi a szarvas csudának lopta volna el janicsár a te rózsádat. Az asszonyok ingyen szei rétik; a piláfhoz úgy se kell neki, eladni — el nem adja, mert ki a bolond rózsavásárló akad itt köztünk, holott az utolsó rézaspert a tavalyi Bajrámkor láttuk . . . Azt mondom neked tisztes kadi, elmenj innen részeges kedveddel, mert ha hozzád találok ütni ezzel a dárdával, a paradicsom tubarózsáit látod meg tüstént. Juszuf bég kemény ember volt. Ijesztően forgatta a dárdát, a többi is odagyült és káromkodtak szörnyen. A kadi tehát belátta, hogy ezeknek igazuk van. Elvégre Rasid bég semmit se szólt a tubarózsák felől, ment tehát odább — kaszárnyáról-kaszárnyára az exmissióval. Valami szives vendégbarátságra sehol sem akadt. Spahik, albánok, kurdok, örmények, ki miféle nemzet vala, azonkép ígért neki minden jót és szépet. — Volt aki satisfakcziót emlegetett; hol kinevették, hol kilökdösték szépen. Olyik szóba sem állt véle, olyik meg tömérdeket beszélt neki. Förtelmes beszéd volt az; a feleségét is elkérdezték benne, ami szörnyű gorombaság volt. A kádi elátkozott rózsát, béget, janicsárt, albánt, hanem az infámis rózsáknak hire sem volt sehol. Elvitte az ördög: — vélekedtek a várban. Késő délután egy töpörödött embervakarcs furakodott be Rasid bég háremébe. A béget gyötörte a kórság, meg a bosszú, rárivalt a csöppségre keményen.
