Nagybánya, 1904 (2. évfolyam, 27-52. szám)
1904-09-01 / 35. szám
II- évfolyam. 1904. szeptemtoer ±xó> 1. 35-ik. sseám TÁTiSADALMI :É3S3 szépirodalmi hetilap. Előfizetési árak: Egész évre 8 korona, félévre 4 korona negyedévre 2 korona, egy szám ára 20 fillér. Msgjelenik minden héten csütörtökön reggel 8 — 12 oldalon Felelős szerkesztő : ÉGLY MIHÁLY. Iparfejlesztés : Szerkesztőség és kiadóhivatal: Erdélyi-ut 22. szánt, hova a lapközlemények, hirdetések s előfizetési pénzek küldendők. ; Hirdetések felvétetnek Morvay Gyula könyvnyomdájában is: Főtér I«. Augusztus 31. Hieronymi Károly kereskedelmi miniszter nagyszabású iparpolitikája, melyet a napokban kibocsátott emlékiratában-ismertetett részletesen, méltó örömmel kell, hogy eltöltse iparosainkat. Évtizedes keserűségeik, panaszaik, vágyaik nyernek orvoslást és kielégítést a kereskedelmi miniszter iparfejlesztő törekvéseiben, melyeknek nagy körvonalokban rajzolt czélja: a hazai iparnak állami kedvezményekben részesítéséről szóló 1899. évi 49. tczikk módosítása; a közszállitások ügyének rendezése; a hazai ipar védelme a visszaélésekkel szemben; az ipartörvény revíziója; a munkásosztály erkölcsi színvonalának és anyagi helyzetének javitása, emelése; az iparoktatás s ezzel kapcsolatban az ipar részére szükséges műszaki erő képzése. Aki közelebbről ismeri elesett, a tönk szélén álló kisiparosaink helyzetét s aki ismeri a kisipar mérhetlen alásülye- désének igaz okait, az teljes nagyságában méltányolni tudja a kereskedelmi miniszter törekvéseit. Hiszen az elősorolt tervezetekből csak az ipartörvény revíziója s az iparoktatás reformja valósuljon meg az óhajtott s az emlékiratban jelzett keretekben, már e két alkotás egyszerre nagyot fog lendíteni iparosaink helyzetén s szétrombolja a sorompókat azon utakról, melyek iparosaink boldogulásához s főleg a kisipar felvirágzásához vezetnek. A reformalkotások közül természetesen azok érdekelnek bennünket legnagyobb mércékben, melyek a szószoros értelemben vett kisiparra, a kézműiparra vonatkoznak; nemcsak azért, mert a kézműipar, mint a vidéki városok egyik alkotó eleme kiváló fontossággal bir, de főleg azért, mert a kézműipar fokozatos gyöngülése f: egyszersmind a vidéki városok erejének csökkenését is jelenti. Az emlékirat is nagy súlyt helyez a kézműipar felsegélésére, lábra állítására s ez természetes, ha tekintetbe vesszük, hogy a legutóbbi statisztikai adatok szerint a mi kezdetleges ipari viszonyaink között is a kézműipar Magyarországon több mint egy félmillió munkás kezet képvisel. A kézműipar felsegélésére vonatkozó akczió sikerét a kereskedelmi miniszter az önálló vállalatok csökkenésében, a szakoktatás intenzivebb fejlesztésében, az ipari szövetkezetekben s megfelelő helyes állami támogatásba: látja. Az önálló és semmi életképességgel ; nem biró vállalatok csökkenése a kisipar helyzetének lényeges javulását fogja előidézni, mert valóban arra semmi szükség nincs, hogy Magyarországon 57.800 önálló czipész és csizmadia vagy 33.199 önálló szabóiparos legyen, kiknek legnagyobb része megfelelő szakképzettséggel nem is bir és segédszemélyzet nélkül, csupán két keze munkája után tengeti életét. Ezen elemek sokkal biztosabb exisz- tencziát találnának mint segédmunkások a műhelyekben, ha az önállóságra megfelelő szakképzettséggel és vagyoni helyzettel biró mesterek felszabadulnának azon nagy konkurrencziától, melyet most az iparosok e nagy proletár serege okoz nekik. A szakképzés intenzivebb fejlesztését pedig nemcsak indokolttá, de feltétlenül szükségessé teszi azon szomorú tapasztalat, melyet a miniszter is elismer, hogy a vidéken, még az oly iparágakban is, mint a czipész vagy szabóipar, vajmi ritka a teljesen képzett, jó mesterember. Nagy súlyt helyez a miniszter az ipari szövetkezetekre, a hitel, a nyersanyagbeszerző, a termelő és értékesítő szövetkezetek fejlesztésére, melyek lehetségessé teszik az állam hathatósabb támogatását s amit talán elől kellett volna említenünk, a kézműipar egy régi nagy sérelmének orvoslására: a fegyenczipar megszüntetéséi o. Nem lehet czélunk, hogy e nagy reformtervezet nagy területekre szétágazó kérdéseivel részletesen foglalkozzunk, de midőn azt nagy vonásokban ismertetjük, vonatkoztatnunk keli annak irányeszméit a mi iparosaink sajátos helyzetére, viszonyaira is. Büszkeséggel tölthet el bennünket, hogy mindannak, amiket a kereskedelmi A „Nagybánya“ tározója. aaa;;.. e —--------------------------------—■,-■■■■ ■ --—- —T-- ________ Lu zsányi. — Mária Terézia királynő' ö felsége gárdisi.ahadna- gyának egy karácsonya. — Mindenkinek van karácsonyi története; akinek nincs, az álmodik. Nekem is van karácsonyi mesém, lehet, hogy én is csak álmodtam. A gárdista a íaiuvégén lakott, régi nemesi udvarházában. Gárdistának hívta az egész világ az öreget, mi sem fogjuk másképpen nevezni. A legenda szerint az öreg hajdanában, a szép időkben, testőrző hadnagya volt Mária Teréziának. Tömérdek idő előtt volt ez. Az öregnek volt egy akkora medáliája, mint egy tányér. A medáliát ünnepnap a mellére akasztotta, hétköznap az asztalfiókba csukta, — enuek az érdemrendnek a társaságiban töltötte egész életét. Ha láttátok volna a házát és házatáját, mosolyogtatok volna. Mostanában minden faluvégén, minden falu közepén van amolyan elhagyatott, kidőlt-bedőlt nemesi kúria, amelyiknek száraz időben is könnyezik mohos zsindeiyfedele a nedvességtől, amit az év többi szakaiban magába felszív. A kerítésen borzas komondor jár ki-be és a fák is elszáradnak az ilyen porta körül: megfeketednek és csupán a varjaknak adnak szállást. Manapság, mondom, nem ritkák az ilyen házak és nem ritkák a házak ineg- vénült, itten felejtett remetelakói; de akkoriban a kúriákon névnapot és keresztelőt tartottak télen-nyáron és éppen ezért volt csodálni való a gárdista, hogy ő semmiféle tort nem tartott. De ha láttátok volna a gárdista házának belsejét, szánakoztatok volna. Csupán egy szobát lakott a nagy házból, abban a szobában se i volt más bútor, mint egy medveborös ágy, egy vékonylábu rokokó-iróasztal és két, merevhátu I szék. A falon női arczkép függött. És az arcz- kép alatt a gárdista görbe kardja. Ki tudná I megmondani, hogy ki volt az arczkép eredetije? A nótárius vagy a kálvinista pap, akik ember- szeretetből olykor felkeresték a gárdistát, tán még azt sem tudták volna megmondani pontosan, hogy szép volt-e a képre festett nőalak, avagy csúnya ? Azonkívül abban az időben, midőn az arczkép készült, másféle divat járta. Pásztorlánynak öltözködtek a legmagasabb születésű hölgyek, ha a piktor megörökiteni akarta bájaikat. A gárdista sohasem beszélt a képről, sohasem nézegette; ha túlságosan elmerengett a múlt időkön, lehozta a padlásról azt az ember- nyi olajfestményt, amit Martin Blazek, akkoriban divatos festőművész festett róla. A jólelkü kálvinista pap hazáig csóválta a fejét, valahányszor azt a marcona, copfos óriást látta színes öltözetében. A képen már megfakult a paszo- mántok és zsinórok aranyszine, ám a gárdista a poros, fakó öltözetben is olyan volt, hogy csöppet sem hasonlított a mai gárdistához. A képen balját a kardon tartja, mig a jobbjában kapcsos könyvet fog. Az a könyv is megvolt az Íróasztalban. Bessenyei irta. A pap gyakran kérte a könyvet, ám a gárdista semmi kincsért nem vált volna meg tőle, bár ő maga azóta sem olvasta, mióta Blazek a képet megfestette. Ott élt az öreg a falu végén, és mert télennyáron egészséges volt, egyforma tempóban éldegélt, haja sem szürkült jobban, se nem zöldült a feketeségtől, magányosan töltvén napjait, amely magányosságot a vasárnapi templomjárás szakította meg, - falusi szokás szerint, csendes bolondnak tartották. Későnjáró vásárosok éjjeli időben világosságot láttak járni az elhagyott házban, és hogy végezetül a ház egészen kísérteties hírbe keveredett, annak maga a gárdista volt az oka. De ő sem akkor, sem korábban nem sokat törődött az emberekkel, — vasár- naponkint szentelt igékkel szivta teli a lelkét és hogy nevezetesebb jótéteményt nem gyakorolt, annak bizonyosan nem fukarsága volt oka, — nyugodtan élhetett tehát. De ha a ház mégis boszorkányos hírbe jutott: arról valóban a gárdista tehetett. Ennek a történetét mondom el. Havas karácsony este volt és a gárdista egyedül volt odahaza. Még vén szolgálója is, akit épen olyan rövid katonai vezényszavakkal szokott kormányozni, mint egykor katonainasát, elkéredzkedett erre az estére. Elment a szomszéd faluba, ahol valami ágról-hegyről való rokonai laktak. A vén gárdista besötétedéskor meggyujtotta a lámpást és tüzet akart rakni a kályhába. Igen ám, de a haszontalan szolgáló siettében elfelejtett tüzelőt készíteni a szobába. A gárdista azt gondolta, hogy a konyhában bizonyosan talál száraz fát, ezért vette a konyhakulcsot és kilépett a szobából. Amint a tornáczra lépett, a szél egy marok havat dobott a szemébe. Sőt beleragadt szürke copfjába és azt keményen megtépázta. Oly váratlan volt a szélroham, hogy a gárdista megtántorodott. De nemcsak meg- tántorodott, hanem a kézilámpást is kiejtette a
