Nagybánya, 1904 (2. évfolyam, 27-52. szám)
1904-08-18 / 33. szám
2 NAGYBANVA 1904. augusztus 18. képviselőtestületének a műtrágyagyár létesítésére vonatkozó előterjesztéséhez s az ajánlati pályázati hirdetmények a hazai és külföldi, műszaki lapokban már közzétételiek/ Akár lesz magán vállalkozó, akár nCm, a mütjgagyagyár létesül, mert szükség eaetén a műtrágyagyárat felépiti maga a kincstár. Erre nézve bírja a város a pénzügy- miniszter határozott Ígéretét. A vízvezeték és csatornázás kérdésének a régmúlt időkből való uj életre keltése is messze túl haladja a terveztetések határvonalát. Az ad hoc bizottság lelkiismeretes javaslatával elkészült s azt a képviselőtestület minden valószínűség szerint már a legközelebbi napokban el is fogadja, úgy, hogy a pályázat mindkét, századokra szóló alkotásra meghirdethető lesz. Tehát e kérdések sem puszta terveztetések; de csak rövidlátással vagy némi nemű roszakarattal lehet kívánni azt, hogy forrásvíz tekintetében sokkal, de igen sokkal kedvezőtlenebb helyzetben levő város százezrekre rugó költséggel ugyanannyi idő alatt megvalósíthassa a vízvezetéket, mint a mennyi idő alatt megvalósíthatja közvetlen közelben bő forrásokkal biró város alig ötven ezer korona költséggel. A közbiztonsági szolgálatoknak a m. kir. csendőrséggel való ellátását nem sorolta föl czikkiró a pium desideriumok közé, úgyszintén sem az ipari hitelszövetkezet, sem az ipartestület megalkotását. Tehát csak jelezzük, hogy e két utóbbi alkotás a jelenlegi regime hathatós támogatásával és munkájával jött létre; a csendőrség ügye pedig már oly előrehaladott stádiumban van, hogy úgyszólván csupán a szerződés megkötése van már csak hátra. Régmúlt idők tervezgetése volt csak a városnak villamvilágitással való ellátása. De a jelenlegi regime nem tervezgetett, hanem a vállalkozóval folytatott előzetes, beható tárgyalások után szinte meglepetés- szeriileg állott elő e kérdéssel s a közmunka, közgazdasági és pénzügyi bizottság egyhangú állásfoglalása után remény van arra, hogy már a jövő év első hónapjaiban villamfényben fog ragyogni városunk. Az idegen forgalom emelése végett építeni óhajtott nyaralók ügyét sem a tervezgetésekkarakterizálják, hanem szinte sziszifusi küzdelem, melyet irányadó köre- inknekkellfolytatni, hogy főleg iparosainkra és kereskedőinkre e szerfölött fontoskérdést megvalósíthassák. S csak jellemzésül hozzuk fel, hogy most, midőn két jogerős határozattal a nyaralók építése már kimondatott, a pályázat meghirdettetett s a pályázatok beérkeztek, még egyes körökben mindig nagy a hajlandóság huszonöt évi vajúdás után élőiről kezdeni a kérdés tárgyalását, hogy nyaraló kell-e vagy j kórház? Mert városunknak nem a tanács tér- j vezgetése a főbaja, (azoknak más dolguk j is akad), de — kimondjuk nyíltan — a j nagyszámú s egymással nem nagy közös- ; ségben levő képviselők széthúzása s egy- 1 mással sokszor homlokegyenest ellenkező ; felfogása nehezíti meg igen sokszor, a legtöbbször az ügyek gyors menetét. S hogy mindezek daczára az elősorolt j korszakos ügyek mégis mind a megváló- j sulás stádiumába léptek, az —- mondani is felesleges — a város jelenlegi vezetőjének érdeme. Mindezeket azonban csak a kevésbbé beavatottak tájékozásául s korántsem azért irtuk, hogy most meg már a felsőbányái lap kiáltsa hasonló czélzattal: Éljen Nagybánya város derék polgár- mestere ! . . . . Nagy tűz a ZsJlér-utczában. Augusztus 15. Nagyboldogasszony napjának ünnepi csöndjét a vészkolomp sivitóan éles hangja s a félrevert harangok ijesztő zúgása zavarta meg. Délután háromnegyed két óra volt, midőn megszólalt a vészkolomp. Egyszerre talpon volt az egész város még a legkiviilebb eső városrészekben is. A tűzjelzés óriási pánikot keltett, mert a hetek óta tartó szárazság leirhatatlan aggodalommal töltötte el a sziveket. De a tüzet sehol sem lehetett látni. A vészkolomp is elcsendesedett nehány perezre, ami azt a hitet keltette azokban, kik a tüztől távolabbi helyeken laktak, hogy csak kisebb veszedelemről van szó s az is mulóban van már. Ez azonban nagy csalódás volt. Egyszerre zúgni kezdtek a félrevert harangok is s szakadatlanul szólották a bányamüvek vészkolompjai. Mindenki a negyedik kerületbe rohant, a merre a tüzet jelezték s a honnan csak egy vékonyka füstfelhő emelkedett föl a nap perzselő sugaraitól szinte izzóvá vált levegőben. Csak a Zsellér-utczában tárult íöl a közönség előtt teljes nagyságában a veszedelem. Alig nehány perez múlva a tűz kitörése után már két ház állott lángokban s a tűz az udvaron felhalmozott nagy fakészlet és szin égése miatt egy^nagy, félelmes lávává olvadt, mely a pokoli hőség miatt megközelithetlen volt. Az emberek fejveszetten szaladtak ide-oda s a gyorsan kivonult kincstári és városi tűzoltóság is kezdetben szinte tehetetlenül állott a vészszel szemben, mert viz nem volt sehol. A fecskendőkkel hozott viz csak egy csepp volt a lávatengerbe, a kutak pedig annyira ki voltak száradva, h >gy í. ,gy ügyel-bajjal csak egy kis iszayo viz m üthettek azokból.- Vizet! Vizet! hallatszott kétségbeesetten minden felöl. A hatalmas tűz pedig recsegve, ropopva óriási lánggal égett s a teljes szélcsendben is messze elpattanó szikrák egymás után lobban- tották lángra a nagy összezsufoltságban épített apró házak födelét. Csakhamar égni kezdett a hatalmas tűzfallal védett Schmidtshausen-íéle ház is. A magas tűzfalon átcsaptak a lángnyelvek s a tetőzet a tűzfal egész hosszában lobbot vetett. Ekkor már úgy tetszett, hogy az egész Zsellér-utcza elpusztul. Ha a Schmidtshausen- íéle nagy ház tetőzete is lángba borul, nincs emberi hatalom, mely a tűz pusztításának gátat vessen, részint a rendkívüli szárazság s a vízhiány miatt, részint pedig azért, mert ez utc/.á- ban a házak úgyszólván egymásra vannak épitve. De a tűzoltóság s az emberek ellepték a háztetőket s valósággal testükkel akadályozták meg a tűz tova terjedését. Wiesner Richárd, a kincstári tűzoltóság parancsnokának, ki embereivel a legveszedelmesebb ponton, a Nagypénzverő-utczában foglalt helyet s ki eleintén szintén nagy vizhiány- nyal küzdött, pompás ötlete támadt. A fecsken- Pedig lásd: téged is ő hozott ide; láthattad őt, mert azt mondják, hogy a ki álmában imádkozik öntudatlanul, annak Krisztus Urunk jelent meg; én hallottam, hogy te is imádkoztál.- Semmit se láttam, csak téged! —susogá Mehetned. A leány el nem érté a szavakban lappangó szenvedélyt, ábrándos gyönyörrel mesélte tovább rajongó szive álmait.- Semmit se tudsz! - oh, ha felfognád az én Uram Jézusom lelkét. . . tudod-e, hogy én is az ő menyasszonya vagyok? Mehetned meghökkenve bámult rá.- Igen, — rebegé a leány. — Látod azt a nagy házat amott? — azt mi kolostornak hivjuk, én is oda fogok menni; és mind, a ki ott van, az ő jegyese. Elfelejtjük a földet, szivünket örökre megőrizzük neki; az utolsó órában leszáll hozzánk, lelkünk egy csókkal megváltja; az a csók az első és utolsó, addig nem szerettünk soha senkit. Mehetned fakuló arczczal hallgatta a leányt, szive mindig hangosabbá lett, de mire a leány elhallgatott, az ő reszkető ajkán is megnémult a fájdalom. Összetette mellén két kezét, mint ahogy szokás, ha a íölséges Allah szine elé küld egy sóhajt az igazhitű - s úgy nézte a falon függő krisztusi alakot.- Allah akbar - dörmögé végre - csak Mehetned az igaz, a nagy; ez a keresztény próféta kegyetlenebb, mint Ámhát Buliuh, és halkan lehajlott s egy forró csókot nyomott a leány kezére. Másnap eltűnt - bucsutlanul. * Ferhád aga, a füleki bég, nagy dologban törte fejét. Bebek Ferencz felmondta a barátságot Pucheim tábornoknak, de, nehogy drága legyen a kárbament szövetség ára, sietett megkínálni íegyverbarátságával a hatalmas agát. A kassai főbíró kuruez legény, Zápolya király leghívebb embere, arraíelűl nem fenyegeti veszedelem, hanem Fülek átkozott fészek, amilyen imposztor Pucheim: kitelik tőle, hogy kezet fog a füleki béggel a suba alatt; Ferhád aga pedig emberséges ember, a ki szeret ott kapálni, ahol nem vetett. Jobb, ha megelőzzük, gondolá Bebek uram s kezdett erősen tetszelegni az agával. Ferhád aga diplomatikus eszével egyszeriben megérté, honnan fúj a szél; volt neki elég baja Krasznahorkával s elgondolá, hátha ez a szövetség töri a Bebek uram nyakát és ha Krasznahorkán fészket vernek az ő janicsárai- nyitva az út kulcsos Kassáig. - Bizony ez szép egy álom ! E barátság okából indult Krasznahorkára Hadzsi Mehemed, a füleki imám, Ferhád aga leghívebb barátja. Jobb kezekbe le nem tehette nagyralátó álmait. Az imám bölcs és hallgatag; a földi vágyak kihaltak szivéből, az aga gyarló vágyait ő Allah hatalmának öregbítésére fordítja. Daliás ember, sötét, komoly arczu; a képe féloldalát egy iszonyú sebforradás ékteleniti, balszemének üres odva rémületessé tenné megjelenését, ha az épen maradt másik szem bűvös ragyogása nem enyhítené hatását. Rút még se vala. Arczát elönti a titkolha- tatlan bánat melankolikus bája, mely untalan ott ül finoman metszett ajkain és fehér homlokán s enyhiti a zordon arczulat rémületes benyomását, hangja pedig szivreható mély, üde csengésű. Mindenki tudja, hogy szent ember; háromszor odajárt Mekkába, megcsókolá százszor a kába kövét, látta a próféta zászlaját; ott él ő most is Allah árnyékában. Késő éjszakák idején, odafenn a bástyák legmagasabb fokán, órákig nézi a szemhatár keleti szélén piruló égi fényt- talán akkor is, a próféta leikével vitázik lelke, mert nyilvánvaló dolog, hogy fáj neki - az élet. Hassán Abdallah, a janicsáraga, jókedvében olykor sokat beszél róla álmélkodó katonáinak: - milyen szép volt, milyen nemes és vitéz volt valaha; a dzsinek hatalma lakozott két szemében. - De nem jó mindent kibeszélni; — Allah akarta igy . . . Krasznahorkán pedig nagy lakodalmat csapott Bebek Ferencz úr a kedves vendég tiszteletére. A tárogató zenéje felgyújtá a mulató urak kedvét, de a dáridó orgiás zsivajából Hadsi Mehemed elkívánkozóit, ki, a csöndbe. Feje szédelgett, a szive fájt; érzé, hogy nagyon beteg. Az éjszaka hűs szellője jól esett forró fejének, ödöngve tévelygett a bástyákon, mig egyszer a templom ajtajához vetődött. Tűnődve állt meg ott. A régmúlt idők sötét varázsa megejté lelkét. Odafent a lovagteremben harsogó zene egy tábor kisértetet vert föl az évtizedes nyugalomból és mind ide gyűlt komor, kísérteties jelenségül, a hová ő menekült szive bajával. A tivornyázó urak közül, a kik ma kedvét keresték, kezeit szorongatták, egy sincs, ki ráismert volna; reá, ki azelőtt tizenegy évvel, lánczokba verve, verejtékes homlokkal hurczolta a követ ide, a hol a keresztény Istennek éppen akkor kezdé e hajlékát megépíteni a gőgös Bebek Ferencz. E hajlék vakolatja vérrel van keverve, nem jól érezheti magát az Ur itt. A halálra csigázott rabok könye és verítéke rósz matéria;
