Nagybánya, 1904 (2. évfolyam, 27-52. szám)
1904-12-08 / 49. szám
1904. deczember 8. NAGYBÁNYA 3 és szalmafedelü kunyhók és istállók, hol a királyné pásztor ruhában kedvencz udvarhölgyeivel a természetet játszotta. Itt áll még a történelmi nevezetességű labdaház, melynek terme az újkor legnagyobb világtörténeti eseményének volt színhelye, a mennyiben itt gyűltek össze 1789. junius 20-án az états généraux, a harmadik rend képviselői; itt mondták el azt az esküt, mely a nagy forradalom kiinduló pontjává s^az emberi jogegyenlőség sarktételévé vált. És mindez eltűnt. A nagy forradalom véget vetett a nagy fénynek. 1789. október 6-án betört a nép a kastélyba, kihurczolta onnét a szerencsétlen királyi családot és ezzel befejeződtek a kastély fényes napjai. Még egyszer felvirradt a hajnal; a kastély újból fényes seregeket, fejedelmi vendégeket fogadott, még egyszer visszhangzott a táj, a tündérkert, mintha varázsálmából újra feléledt volna, újból tündéri pompában fénylett, de nem a régi franczia királyok, hanem a Napóleonok ütöttek itt tanyát. Most muzeum az óriási épület, gazdag képtára óriási mennyiségű történelmi tárgyú műalkotást tartalmaz s regél a hajdani fényről, de arról a régi Versaillesről, a maga valódi pompájával már csak termeinek káprázatos díszítései nyújthatnak fogalmat. My. Színházi szemle. Ide és tova majdnem egy hónap óta folyton fokozódó sikerrel tartja előadásait városunkban a Szalkay-féle színtársulat. Napilap hiányában eddig a színházi kritika, mely különben derekasan működik közre a közönségérdeklődésének állandó ébrentartásában, már helyszűke miatt sem mondhatott végleges véleményt az összbenyomás szempontjából az idei téli színház-szezonunkról. Eltekintve tehát a színre került daraboktól s a már megbeszélt kiváló alakításoktól, a következő soroknak csak az az egyetlen czéljuk, hogy a vége felé járó rövid szinház-szezon tanúságait levonják s a tapasztaltakat a jövőre nézve gyümölcsöztessék. Mindenekelőtt feltétlen dicsérettel kell adóznunk a városi szinügyi bizottságnak, hogy több pályázóval szemben épen Szalkaynak adta oda a színházat. És csak tárgyilagosak vagyunk, midőn kimondjuk véleményünket, hogy a kerületeken kívül működő színtársulatok között jelenleg a Szalkayé a legjobb. Ezt a kritikát elfogadta városunk műpártoló közönsége is, mely nap-nap után megtölti a városi szálló tágas nagytermét, mi igen sokat jelent a mai Ínséges, válságos időben. A színtársulat mindenféle nagyhangú, felesleges reklám nélkül vonult be városunk falai közé s rövid egy hét alatt teljesen meghódította elég nagyigényü közönségünket. Ennek titka egyes egyedül a jó igazgatásban rejlik. Szalkay mindenesetre a jobb hírnevű vidéki színigazgatókhoz tartozik, ki ígéreteit be szokta váltani és kinek minden igyekezete oda irányul, hogy a közönség méltányos igényeit kielégítse. A társulat ruhatára fényes, a műsora a legújabb darabokat öleli fel, az összjáték megfelelő, a rendezés — a rendelkezésre álló gyenge eszközökhöz képest — kitűnő. A kicsiny zenekar — a szakképzett karmester nyugodt vezetése alatt néha csodákat művel. Általában az egész színtársulatot - mely pedig túlnyomóan fiatal erőkből áll - szorgalmas szereptanulás s szerény fellépés jellemzi a színpadon kivül is, mi már eleve is biztosítja számukra a rokonszenvet. Ha egy-egy előadáson van is kifogásolni való, az abban találja magyarázatát, hogy Szalkay számolva a közönség műizlésével, főleg operettek előadására helyezi a fősulyt. A sok énekes darab végre is kimeríti a személyzetet. Ezért az együttesek nem mindig vágnak össze ; sőt a bágyadt magánénekesek is elvétve gixereznek; a duettek és terzettekben hiányzik a simaság stb. De mindez nem jöhet számba a nagyobb kihagyások nélkül színre kerülő énekes játékoknál, melyek mindig megfelelő keretben felvillanyozzák nehezen lelkesülő közönségünket. A drámai személyzet értékes erői: az intelligens hősszerelmes, a szerepkörükben járatos s szép toilletteket bemutató tragika, az anya- szinésznő és a kezdő naiva. Hogy mégis eddigelé nem tudtak jobban érvényesülni, annak az operett-kultusz az oka. Hiszen a jó magyar népszínmű is már csak a délutáni előadások hézagpótlója! Az énekes személyzet is feladata magaslatán áll. Érezhető a tenorista és a siheder hiánya, kiket az énekes bonvivant erejét felülmúló igyekezettel iparkodik pótolni. A jó hangú baritonista, az igazgató komikai vénája, a pezsgő temperamentuma, helyes Soubrette az énekes darabok főerősségei, mig a háládatlanabb szerepekben a koloratur-énekesnő sem ront el semmit. A kar persze lehetne nagyobb is. E részben soha sem tudom felfogni, hogy miért idegenkednek ampára a segédénekesnők s a másodrendű drámisták a karban való szerepléstől. A külföldi kisebb színpadokon ez másképen van; ott az elsőrendű tagokat kivéve — mindenki lelkesedéssel áll be a karba, miért is a legkisebb városokban is sikerült operett előadásokat lehet hallani. Mindezek az érintett hiányok azonban nem változtatnak azon a nézeten, hogy általában az idei téli színház-szezonunkat sikerültnek ne mondjuk és műpártoló közönségünk csak örülne, ha jövőre is ez az igyekvő, jól vezetett színtársulat keresné fel városunkat. Alólirott is ugyanis elejétől fogva nem volt barátja annak az eszmének, hogy városunk a szatmári szini-kerületbe lépjen be. Hosszas volna most ezeket az okokat fejtegetni, mikor sokkal égetőbb kérdésnek tartom arról eszmét cserélni, hogyan lehetne jövőre is a Szalkay-féle színtársulatot ide kapni. De ez a szinügyi bizottság dolga s annak Ítéletét nem szándékom befolyásolni. 1 — L. Köztisztaság. Mi tagadás benne: köztereinken, de főleg utczáinkon meglehetősen hadilábon állunk a köz- tisztasággal. A háziurak, a bérlők mindent a várostól várnak, még a tulajdon házuk előtt való söpretést is s indolencziájuk különösen most tél idején szembeszökő, midőn a gyalogjárókon az el nem söpört, részben elolvadt s azután megfagyotthó miatt a járás úgyszólván életveszélyes. Isten csodája, hogy a síkos járdák és gyalogjárók miatt csak apróbb balesetekről kell beszámolnunk, mert ismételten hangoztatjuk, hogy tél idején alig van városunknak oly utczája, melyben a közlekedés életveszélyes ne volna. Látva a valóban ázsiai állapotokat, csak a legnagyobb örömmel üdvözölhetjük a köztisztaságról alkotott szabályrendelet kormányhatósági jóváhagyását. Erős a reményünk, hogy a szabályrendelet szigorú végrehajtása véget vet majd e köztisztasági mizériáknak s nem kell majd tovább is pirulnunk a körünkbe megforduló idegenek előtt. Tájékozásul s miheztartás végett közöljük a köztisztaságról alkotott szabályrendelet nehány főbb szakaszát: 1. §. A ház külső és belső részeinek, valamint a ház és telek előtt alkalmazott járdáknak tisztántartása a háztulajdonost vagy lakóját terheli. Ez köteles a ház és udvarát folyton tisztán tartani, a házi söpredéknek kellő időben való kihordatásá- ról gondoskodni, a csatorna és árnyékszékek fertőtlenítését, midőn az hatóságilag elrendeltetett, eszközöltetni, télnek idején a háza mentében lévő járdáról a havat és jeget, nemkülömben a sarat és szemetet naponként reggeli 8 óráig eltávolítani; sikamlós időjárás esetében pedig a járdát kőpor, fűrészpor vagy hamuval, ha annak szüksége az időjárás változtával fenforog, úgy este, mint reggel behinteni, egyáltalában mindazon intézkedéseket megtenni, melyek a közegészség és köztisztaság érdekében szükségesek. Kivétel alá esnek a főtéren és főutczák- ban lévő asphalt-járdák, a melyeket a város állandóan alkalmazott úgynevezett járdaseprők által fog takarittatni. Téli időszakban azonban a háztulajdonos vagy bérlők kötelesek az aspalt-járdáról a havat, jeget minden reggel 8 óráig a Főtéren 2 méter, az utczákon pedig a gyalogjáró szélességében letakarittatni s ha szükséges poronddal, homokkal vagy fürészporral behinteni. 10. §. Bármily szemetet, söpredéket, cserepet vagy hulladékot az utczára lerakni, úgy azt magán vagy közös csatornába behányni, továbbá takarítás alkalmával a szemetet az utczára kihányni, valamint szenynyes vizet vagy bármily folyadékot is az utczára kiönteni tilos; ugyancsak tilos az utczát, közteret vagy járdát, vagy annak bármely részét rakóhelyül használni, a lerakott tárgy haladéktalanul eltávolitandó. 13. §. A gyalogjárókon targonczát tolni vagy nehéz tárgyat gördíteni, dézsákban vagy általában oly edényekben, melyből a viz kifoly, vizet hordani tilos. 17. §. A háztetőkről a lehányt hó és jég az illető háztulajdonos vagy épület- fentartó által saját költségén az e czélra kijelölt lerakodási helyre szállítandó. Az udvarból havat vagy jeget az utczára ki- 'hordani tilos. 18. §. Lovakat és igásmarhákat az utczán etetni, a heti vásárok kivételével és azokkal ott czéltalanul állani, valamint azokat felügyelet nélkül hagyni tilos. 19. §. Bérkocsik és egyéb bérjármüvek tulajdonosai kötelesek állomásaikat mindig tisztán tartani s valahányszor bemocskol- tattak, rögtön megtisztítani és nyári időben minden nap vízzel lemosni. 20. §. Ezen szabályrendeletben foglalt rendőri rendelkezések, illetve tilalmak megszegése kihágást képez s amennyiben azok nem valamely törvény alapján büntetendők, ezen szabályrendelet alapján 40 koronáig terjedhető pénzbüntetéssel büntetendő. A kiszabott pénzbüntetések az 1901. évi XX. t.-cz. 23. §-ában foglalt czélokra fordítandók. A köztisztaságról alkotott szabályrendelet a m. kir. belügyminiszter f. évi 855-45 számú rendeletével hagyatott jóvá s a napokban érkezett le a városhoz. Osztálygyülés. Az orsz. magyar bányászati és kohászatiegyesület nagybányavidéki osztálya deczember hó 3-án a bányaigazgatóság tanácstermében Neubauer Ferencz bányaigazgató elnöklete alatt osztálygyülést tartott, melyen úgy a helybeli, mint a vidéki tagok igen szép számban jelentek meg. Neubauer elnök meleg szavakkal üdvözölvén a megjelenteket, a jegyzőkönyv vezetésére Szellemy Geyza titkárt, a jegyzőkönyv hitelesítésére pedig Kondor Sándor számtanácsost és György Gusztáv főmérnököt kéri föl. Ä napirend első helyén Kondor Sándor számtanácsos indítványa állott. Az orsz. magyar bányászati és kohászati egyesület igazgató tanácsa ugyanis a selmeczbányai főiskola uj rendszabályainak 55. §-a értelmében ez év november 7-én tartott ülésében az állam vizsgáló bizottságba 20 tagot ajánlott. Nagy megütközéssel látja, hogy az igazgató tanács e javaslatánál a nagybányavidéki osztály tagjait s ezek között a nagybányai m. kir. bányaigazgatósági kerület tisztviselőit és a magyarországi sóbányáknál alkalmazott összes tisztviselőket mellőzte. Szinte azt mondhatná, hogy az igazgatótanács úgyszólván önmagát hozta javaslatba. Bár nem valószínű, hogy a pénzügyminiszter ezen javaslat alapján nevezze ki az államvizsga bizottság- tagjait, mégis azt hiszi, hogy az osztály e feltűnő mellőztetését nem hagyhatja szó nélkül. Ennyivel tartozik az osztály önmagának. Hiszen méltán megrendülhet azon bányagyakornokok bizalma, kik e kerületben szerzik meg az államvizsgához megkivántató gyakorlatot, ha látják, hogy e kerület tisztviselői teljesen mellőztettek. Ezért indítványozza, hogy a nagybányavidéki osztály foglaljon állást az igazgatótanács javas
