Nagybánya, 1904 (2. évfolyam, 27-52. szám)
1904-11-24 / 47. szám
s 1904. november 24. mein; évekre menő tanulmány kellene ahhoz, j hogy az ember valóban fölbecsülhesse e tömérdek gazdagságot. Nem vagyok képes a Louvre belső tartalmának qualitásait, művészi ékességeit le- I Írni, mert hisz nem katalógust irok, de csupán hangulatokról, igénytelen benyomásokról adok számot. Baedekeremnek kevés hasznát vettem, mivel azok a gyönyörűségek, a melyek az em- ! béri léleknek revelálódnak, úgy sincsenek meg- ; csillagozva az utazási könyvekben; de nem is j lehet, mert ezek csak holt katalógusok és száraz részletezéseik nem adják vissza a valóságot. Gazdag, soha el nem múló benyomásokkal eltelve távoztam a Louvreból, hogy az antik, középkori és renaissance korszakok világából áttérjek a franczia modern művészet termékeinek megtekintésére. Elsőrendű, ilynemű gyűjtemény a Musée de Luxembourg. Ez a Louvre j kiegészítő részének tekinthető, a mennyiben festményekből és szobrokból álló gyűjteménye élő, franczia művészek alkotásaiból áll; a mű- j vészek eme termékei haláluk után még tiz évig itt tartatnak s csak ezen idő elteltével kerülnek j a Louvreba. Kiváló gyűjteménye Párisnak még a Cluny muzeum. Nevét a hasonnevű apátságtól nyerte, a mely az épületet a XIV-ik században emelte; ! tulajdonképeni eredete visszanyulik egészen a IV-ik századig, a mikor Constantinus Chlorus római császár palotája állott e helyen; fürdőtermei még ma is láthatók. Múzeuma egyike a leggazdagabbaknak, főleg műipari tárgyakban, különösen pedig a múlt századok értékes ipari termékeiben, faragványokban, misemondó ruhákban, mozaikokban, olasz, franczia, spanyol, holland, német és flamand fayenceokban, bronz és üvegtárgyakban. Igen érdekes a világ minden részének és korának lábbeli gyűjteménye. Nagyon tanulságosak továbbá a Carnavalet és Cernuschi múzeumok is. Az előbbiben Páris és a forradalom történetére vonatkozó kéziratok, metszetek, könyvek, szobrok és festmények vannak összegyűjtve. Itt látható a többi között Bastille mintája és az 1797-iki alkotmány emberbörbe kötve. A Cernuschi muzeum a keletázsiai kultúrát feltüntető kinai és japán iparművészeti tárgyakat, ékszereket, bronz szobrokat és selyemfestményeket tartalmazza. Nem mulaszthatom el megemlíteni a Troca- déro palotában levő néprajzi múzeumot, különösen pedig a czölöpépitmények primitif emberének életét bemutató csoportot s azt a termet, melyben a keltáknak máig sem eléggé megfejtett emlékei, a menhirek és dolmenek állanak. Ugyancsak itt van a franczia építkezés történetének múzeuma is, a hol természetes nagyságban állanak a szebbnél szebb kapuzatok és Néha eljött hozzánk, ha ráért s maga fogta meg a kezemet, úgy vezettük ketten a tollat, csak hogy gyakoroljam magam az írásban, de csak a fejét csóválta. — Soha se tanul meg írni. Vége van. Nem lehet szolgabiró. Magam is megszeppentem. Addig csak megjárta, mig két jóslat lebegett felettem, a Gáspár bácsié, hogy felakasztanak és a Divényi Szepié, hogy szolgabiró leszek, addig legalább választhattam a jobbat, de most már Szepi bácsi visszavonta a jóslatát, - tehát most már csak felakasztanak. Igyekeztem javítani Írásomat s minthogy már nagyobb gyerek lettem, gimnáziumba küldtek fel Rimaszombatba, a József-napokra onnan küldöztem a sziveket, de Szepi bácsi a legutolsó szívre is csak azt jegyezte meg bús lemondással. — Hiába, a Kálmánka soha sem tanul meg írni. De már ez a legutolsó papir-sziv összetörve találta az ő jó szivét. Nagy bajok és szorongatások következtek rá. Immár egyéb iratok is sűrűn jártak a házhoz, idézések, végrehajtások, árverési hirdetmények; vagyonkáját lassanként mind megették a játékszerek, az ősi földek kezdtek elvándorolni alóla, egy nap megütötték kúriáján a dobot mindent eladtak, nem maradt egyebe, csak egy halom szív, ezer meg ezer József-napi gratuláczió. Az öreg roppant szomorú lett; valamely csekély állást próbált keresni, de nem talált, egy darabig tengődött, hol itt, hol amott húzódott meg, de voltaképen bujt az emberek elől, nem tudott szegény lenni, különösen a gyermekeket messziről kikerülte, mert szégyenlette, hogy NAGYBÁNYA épületrészek hű másolatai; egyik terem pedig az ember szobrászati ábrázolásának fejlődését mutatja be a legkezdetlegesebb babyloni korszaktól kezdve egészen a görög szobrászat virágzásának tetőpontjáig. A franczia hadi dicsőségről beszélnek a Hotel des Invalidesnek, a rokkantak palotájának fegyvergyűjteménye, hol az ősember egyszerű kultúrájától kezdve minden nemzetnek minden időből származó fegyvere látható, a legújabb, tömeggyilkolásra való gépig. A múzeumoknak a körülményekhez képest aránylag elég részletes megtekintése mintegy tiz napot vett igénybe; nem sok idő, ha tekintetbe veszszük, hogy hónapokra volna szükség ezen óriási anyagot egész részletesen és alaposan áttanulmányozni. Nem győzném felsorolni mindazt a sok látnivalót és nevezetességet a mit ezen óriási világváros magába foglal. Méltán alkalmazható a „saxa loquuntur“ kifejezés; minden lépten nyomon akadunk valamire, a mely történeti eseményre vagy hires emberre emlékeztet. Itt sötét falak, ott derült paloták, egy- egy szobor, síremlék nagy időket, nagy eseményeket, nagy emberek emlékét idézi fel. Ilyen a franczia dicsőségnek szentelt épület a Döme des Invalides. Hatalmas és messzire ragyogó aranyozott kupolájával egyike a legszebbeknek. Nehéz ezen templomnak az emberre j tett hatását leírni; úgy érzi az ember, hogy a hová most belépett, az szent hely; alig halkan ! suttogva halad előre, hogy a művészet és kegyelet eme ihletett csarnokát megcsodálja. Az aranyozott diadalmi jelvényekkel díszített magas kupola alatt, mély, kerek és nyitott kriptában emelkedik I. Napoleon vörös gránitból faragott művészi sarkofágja. A talapzat mozaikja hatalmas babérkoszorút ábrázol, melynek minden levelében a nagy császár diadalmas csatáinak mozaikból kirakott nevei olvashatók. A sírtól néhány lépésnyire áll a tiszta fehér márványból faragott főoltár s mögötte a sírboltnak karyatidok által támasztott bejárata, homlokzatán Napoleon végrendeletének eme szavaival „Azt kívánom, hogy hamvaim a Szajna partján, annak a franczia népnek közepette nyugodjanak, melyet annyira szerettem.“ És a franczia nép, bármennyire is i republikánus érzelmű, megható áhítattal veszi körül e sirt és kegyelettel őrzi annak a férfiúnak halhatatlan emlékét, a kiben a franczia „gloire“ megtestesülését látja. Mint építészeti szépség, ide sorakozik I. Napóleonnak a franczia hadsereg dicsőítésére szolgáló emlékcsarnoknak szánt, de jelenleg Páris legelőbbkelő világának egyháza, a Madeleine templom. Keletkezése összeesik Franczia- ország történetének legviharosabb korszakával nem adhatott nekik semmit, - ezt nem bírta elviselni. Mondják, anélkül, hogy beteg lett volna, fogyni, sorvadni kezdett, elmélázó lett és magába ■ zárkózott, komor. Egy nyári délután a Tartsányiék szérűjén ; gurnyasztott, ahol a garmadára vigyáztattak vele, i egy kis dohányt, meleg ételt kapott ezért. Három I picziny gyerek ment a gyaloguton a szérű i mögött a Piryék kertjénél, ahol az a nagy eperfa j kiesik a kerítésből. Épen javában ért az eper, : ott tanyáztak az összes tyúkok a szomszédságból, ! a gályák között. A gyerekek nézték a tyúkokat és a fekete csábitó bogyókat a fán és gondolták magokban, de jó a tyúkoknak, hogy szárnyuk van. Majd neki estek mind a hárman és nagy hűhóval rázni próbálták, de a fa meg se mozdult. Szepi bácsi felriadt a gyermekhangokra, ismeretlen két lányka volt és egy fiúcska, kakas- tollal a kalapja mellett; elmosolyodott az erőlködésükön, odatipegett hozzájuk s ő rázta meg a fát. Rázta, rázta nagy hatalmasan, erősen, az eprek potyogtak, a gyerekek, ujjongtak, kapkodták, Szepi bácsi fölpezsdült, megfrissült a gyermekek örömétől, mint mikor a'kialvó mécsre rácsöppen egy kis faggyú és fellobog, csak még jobban rázta, mig egyszer csak a nagy erőlködésben, a nagy kimelegedésben eleresztette a fát, hátrahanyatlott és halva esett össze . . . Szép vége volt. Isten akarta azt úgy, hogy a gyermekek szolgálatában haljon ő meg. De mikor ez történt, már akkor én messze jártam a szülőföldemtől és soha se hallottam semmit a szegény Szepi bácsiról. Az én tudatomban még hosszú évekig úgy élt, hogy folytonosan hordja a játékszereket Gyarmatról. A másik öregről, aki ellenségem volt, jött s a császár bukásán múlt, hogy templom helyett nem a nagy hóditónak dicsőítő csarnokává vált. Hatalmas oszlopos csarnokával, gyönyörű domború homlokzatával, szoborcsoportozataival inkább a klassikus kor valamely múzeumához, mint templomhoz hasonlít. My. Színház. Szalkay Lajos színtársulata megérkezett s az elmúlt csütörtökön megkezdte előadásait. A színtársulat igen jó erőkből áll s valóban megérdemli a pártolást. Bemutató előadásul Martos és Huszka népszerű operettjét: Az Aranyvirágot adták. Tábory Frida a czimszei-epben igen tetszett, mig Pápai Lajos remek énekével exczellált. Gőzön Béla igen intelligens színésznek bizonyult. Szép sikere volt Miklós Dórának is. Pénteken Bay ériéin Ferencz hírhedt darabját a A takaródét adták. A darab durvaságait a szereplők sem tudták elviselhetővé tenni. Pedig úgy Holéczy Ilona, mint Gőzön Béla s Kováts kitünően játszottak. Volkhard őrmester szerepét Vadász Lajos jól kreálta. Szombaton a Vándor legény került előadásra. Úgy Tábory Frida, mint * Pápay, Vadász, Gőzön igen jól játszottak. Vasárnap két előadás volt. Délután 4 órakor színre került félhelyárakkal a néhai való jó öreg Raupachnak örökké vonzó népies szomorú színműve: A molnár és gyermeke, melyben valaha nagyapáink és apáink, de még annak idején jó magunk is könyeztünk a szegény két szerető szív fájdalmán és tiszta szívből szidtuk a vén zsugori molnárt; a ki egyetlen gyermekét nemcsak a földi javaktól, de szive legbensőbb, legnemesebb érzelmeitől, egyetlen kincsétől, szerelmétől is megfosztja. Úgy szólván gyermek-előadás volt ez a vasárnap délutáni. Pedig meglehetős jóakaratu igyekezettel játszottak a szereplők. Pompás volt Kováts Lajos, a vén Reinhold molnár szerepében, valamint Mária leánya, Holéczy Ilona Konrád kedvesével Gőzön Bélával, mélyen átérzett játékukkal tűntek ki. A vén John sirásó Pálfi, jóizü humorával; Reimann korcsmáros Tábory Imre, Ewald lelkészszel Baróthy Jenő és egy pár kisebb szerepet vivő nő: Sipos Gizella, Tömbömé, Kövi Kornél szépen bele illettek a szomorú keretbe. Este 8 órakor a Magyar színház kiváló újdonságát, Verő Györgynek 3 felvonásos énekes vígjátékét: A bajuszt adták meglehetősen telt ház előtt. A darab egyszerű, mondhatnám néha egy kis hir. Vagy tiz év előtt Szontagh Pál újságolta, hogy beszélt vele és dicsért előtte, I de ő csak a fejét rázta.- Nem lesz a fuiból semmi, — íelete makacsul, - mert nem a nemességgel tart, hanem a zsidóliberálisokkal. Valamely másik ismerősöm is hírül hozta több évvel később, hogy emlegetett előtte irodalmi I oldalról, hogy mennyi idegen nyelvre fordított i könyvem van már.- Mit ér, ha egy hold földje nincsen, - I felelte fumigálva. Nem régen itt fent járt nálam, hát akkor fölemlegettük a szegény Szepi bácsit is s elmondotta róla a fentebbi részleteket : - Nagy szamár volt, úgyszólván éhen holt, - majd hozzátette széles nevetéssel :- O volt az első nemes ember a világon, aki falovakra költötte a vagyonát, eleven lovak helyett. Azóta többször eszembe jutott, álmaimban is megjelent alakja, karneol gombos szürke kabátjában, ezüst órajánczával, káczkiásan hímzett selyem mellényén, a Filtsik által varrt' kényes kordován csizmába, - pedig voltaképen rongyokban temették el. Hogy igy látogatni kezdett, ! lassan-lassan az a határozatom fogant meg, hogy I sirkövet állíttatok neki az ebecki temetőben. A ! kékkői kőfaragóknál rendeltem meg egy olcsó I követ s arra rávésettem egy kerekes talpokon álló fahuszárt. A kő felállítására Gáspár nagy- I bátyámat kértem fél s egyszersmind elküldtem a sírkőre vésendő feliratot : Divényi és melitei Divényi Józsefnek emeltette — Mikszáth Kálmán, ' a tudományos akádefnia tagja, aki mégis megtanult Írni.
