Nagybánya, 1904 (2. évfolyam, 27-52. szám)
1904-10-13 / 41. szám
IX. évfolyam. 1004. ols-tóber lio 13. 11-ili szám. TÁRSADALMI ÉS SZÉPmOÜAXiMI HETILAP. Előfizetési árak: Egész évre 8 korona, félévre 4 korona, negyedévre 2 korona, egy szám ára 20 fillér. Megjelenik minden héten csütörtökön reggel 8 — 12 oldalon. Felelős szerkesztő: ÉGLY MIHÁLY. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Erdélyi-ut 22. szám, hova a l.ajS-^f, közlemények, hirdetések s előfizetési pénzek küldendők. jr Hirdetések felvétetnek Morvay Gyula könyvnyomdájában Is: Főtér 14. A magyar ipar pártolása. Október 12. Régi, meg nem bocsátható hibája, bűne a magyar társadalomnak, hogy a magyar ipar termékeit nem hogy védelmében, támogatásában részesítené, hanem gyermekes mohósággal kapkod az idegen után. Mig más nemzetek a legéberebb figyelemmel őrködnek a fölött, hogy idegen ipartermékek a honi ipar rovására tért ne foglalhassanak s úgyszólván bojkottálnak mindent, ami idegen, addig mi, magyarok, nem törődünk a magyar iparral, sőt néha divatos áramlat: lebecsülni, lekicsinyelni azt. Hiszen csak arra a sóvárgó irigységre mutatunk reá, mely azt a magyar nőt övezi, ki csipkéit Brüsszelből, ruháit Bécsből hozatja. Sőt az idegen érthetetlen bálványozása s a magyar ipar termékeinek ok- nélküli kicsinylése folytán sokszor megtörténik velünk azon komikummal határos dolog is, hogy idegen iparosok hahotázása mellett drága pénzen vesszük vissza azon magyar iparczikkeket, melyek itt készültek, fnelyeket itt olcsó pénzért megszerezhettünk volna, de nem kellettek addig, mig csak azokat idegenbe kivive, idegen czég- jelzéssel el nem látták. A magyar iparnak ez a szerfölött lekicsinyelt állapota egyik állandó oka az (írszág súlyos gazdasági válságának. Hiszen száz és száz milliók vándorolnak ki éven- kint az országból idegen ipartermékekért; száz és száz millióval adózunk a külföldnek, főleg Ausztria iparosainak akkor, midőn a mi iparosaink a legsúlyosabb válsággal küzdve, úgyszólván már a tönk szélére jutottak. Arczpiritó dolgok ezek s szégyene a magyar társadalomnak, mely egykor nemcsak filléreit, de vérét, életét is áldozni tudta a nemzetért. E szégyenteljes helyzetben szivünk legmelegebb érzelmeivel csak üdvözölni .tudjuk mindazokat, kik síkra szállnak a magyar ipar védelmére, hogy ne legyünk továbbra is tributáriusai a külföldnek! Mentsük meg azt a nemzeti vagyont a magyar nemzetnek, melylyel most a külföldnek adózunk! Mentsük meg az elzülléstől azt a társadalmi osztályt, mely a nemzetnek egyik legerősebb fentartó eleme: a független magyar iparos osztályt! Fogjon kezet a magyar társadalom nem, faj és valláskülömbség nélkül a magyar ipar védelmére s jelszavunk legyen: Pártoljunk minden honi használható munkát és minden honfitársnak a hazában készült munkája legyen előttünk kedves és becses! A »Magyar Védő Egyesület*-nek, mely a magyar ipar védelmében már is számbavehető sikereket ért el, alább közölt felhívását melegen ajánljuk olvasóink szives figyelmébe: A hazai iparnak és általában a nemzetgazdasági érdekeknek leghathatósabb védelme és támogatása kétségtelenül nemcsak a törvényhozásnak és nemcsak a szaktestületeknek, hanem magának a társadalomnak is kötelessége. A hazafias társadalomnak szervezett erejét honi iparunk erősítésére és fejlesztésére irányítani épen hazánkban a legnélkülözhetlenebb. E mozgalom létjogosultságát több körülmény támogatja: A hazai ipar védelmére mi nem bírunk oly törvénynyel, mint az angol 1887. évi „Merchandise Markts stets“ ; nálunk a külföldi versenyáruk behozatala nincsen úgy korlátozva, mint Németországban; a közszállitásokat nem ellenőrzik oly szigorral, mint Ausztriában, ahol megtörtént az is, hogy p. o. a trieszti kikötő számára készült daruk átvétele alkalmával a bizottság fölismervén, hogy néhány öntvény darab az osztrák államvasut társaság magyarországi vasművéből való — a miatt szétszedette az egész szerkezetet. Hazai iparunk fejlődésére legkárosabb ama körülmény, hogy széles e világon alig van olyan nemzet, mely a „honi ipar“ pártolásában rejlő hazafias kötelességével oly keveset törődnék, mint a mienk. Vájjon a családok, iskolák és a társadalmi körök nagy többségében íoglalkoznak-e a „honi iparpártolás“ és általában a nemzetgazdasági erők védelmének eszméjével és az eszmének éberségben tartásával ? Fájdalom, nem!... A külföldi ipar árui korlátlanul özönlik el piaczainkat; társadalmunk pedig gondtalanul vásárolja azt, a mit neki kínálnak és ajánlanak. E körülmény idézte elő, hogy belpiaczunk túlnyoA „Nagybánya“ tárczája. " :z.. . t: jj—------------- • —•...............-= Cs eszel. (Conbuc György költeménye.) Hanyatló őszi éjen, Midőn a hold ragyog: Mint zúg, morog az erdő, Mint jajgat és zokog ! Felhőiből északnak Visítva jön a, szél, S a mint gyorsan közelget, Már bömbölve beszél. S az erdő rengetegje, A hatalmas király, Hallgatja éjszakákon, Mikor feléje száll. Megérti bősz zúgását, S kegyetlen szándokát: Az elfáradt királynak Megtépni homlokát, Tombolva átkozódik, Mert érzi a halált! . . . Elsárgult minden éke, Álom nem ül szemén, És reszket minden lombja, Pihenni nincs remény ! Megtört, gyötört lélekkel Remegve alkudoz, Majd harczra kél a széllel, Leroskad, ingadoz. Mint vaspánczélt, úgy érzi A bősz vihar kezét, S erője sorvadásán Elsírja végzetét. A rengeteg hanyatlik, A szél győzelmet ül, Lesújtja őt s ruháját Szaggatja testirül. Aranyhaját kuszálja, S a völgybe hinti szét, A hol madár sírással Tele a domb, a rét, Zajongva szétrepülnek Az ijedt madarak, Mert alászállt sötéten Egy nagy felhő darab. A csobogó forrás is A jég alá merül, És a királyi erdő A pusztulásba dűl, Még egyet-egyet sóhajt Fogadva a halált, S a természet keblére Lehajtja homlokát, S a mint az erdő mélyén A halál megjelen: Elalszik a természet Egy őszi éjjelen . . . névay Károly. Pál fordulása. A népség komor hallgatással körülállta a sirt; valamely munkás gyerekét temették. A ki ráért, kigyalogolt a temetőbe, az asszonynép nagy csoportba verődött össze a halottas háznál, egy csapat szurtos, zsibbongó gyerek ösz- szeröffent és mind kisérte hűségesen a temetőig a koporsót. Egy sovány, sápadt asszony sirt csupán öntudatlan nehéz zokogással, mint minden anya sírni szokott ilyen órákban. A férje, egy erős, tagbaszakadt ember, dörmögve állott mellette. Arcza hideg, egy kicsit fakó a nehéz munkákban átvirrasztott éjszakáktól és néma közönynyel nézi, hol az asszonyt, hol a koporsót. A tömegben suttogás támadt. A maguk egyszerű észjárásával meghányják vetik az eseményt. Valami legendás átok forog szóban ; — istencsapás, a mit elkerülni nem lehet. A fekete erős ember körülnéz — fülébe surran egy-egy rettentő szó, a mende-mondából: — megérti; vállat von, arczán elömlik valami bántó gúny kifejezése, egy mosoly suhan el ajkán s úgy nézi a gyülekezetei. Egyszerre elcsendesül mindenki. Az asz- szonynak is torkán akad a zokogás. A levegőn végigharsan egy erősen zengő, üde férfi hang. A temetést végző pap kezd beszélni az isteni rendelésről. Szavában semmi mesterséges szo- fizma nem kavarog. Egyszerű igazság és rendületlen erős hit szárnyal belőle; minden hangja belopódzik az elképedt, némán hallgató emberek szivébe. Látni való, a mint varázsa megnyitja a lelkeket és a mély megilletődés álmatag csöndjében lassan megnyugszanak mindnyájan.
