Nagybánya, 1904 (2. évfolyam, 27-52. szám)
1904-10-06 / 40. szám
2 NAGYBANYA lt04. október 6. öltözötten, könybe borult szemmel borulunk oltárotok elé, összetett kezekkel rimánkodunk: jertek ! Harczoljatok tovább velünk függetlenségünk szent jogaiért ! Álljatok őrt édes hazánk felett. Ontsátok erőtlen ereinkbe nemzetetekért buzgó véretek! Siváran önző kebleinkbe önzetlenségtek édes hevületét, mely életét adja embertársaiért. Gyújtsátok fel lelkeinket bátorságtokkal, vitézségtekkel. Oh! jertek, gyógyítsuk meg édes hazánkat, mely száz sebből vérzik. Tanítsatok meg dolgozni, fáradni, lemondani mindenről a honért! Oh! jertek! hazánk vértanúi! Buzdítsatok, tüzeljetek, lelkesítsetek, vezessetek még egyszer s ne hagyjátok el ez árva, tévelygő nemzetet soha ! Szakó litván. Mint futó tűz terjedt el néhány hét előtt az egész városban, hogy Svaiczer Ilka, meghűlés következtében súlyosan megbetegedett. Mély aggodalommal, majd félve, majd ismét remélve figyeltük hosz- szas betegségének lefolyását, közben részvéttel láttuk, mint tűnik el a remény, mint fordul állapota mindig súlyosabbra és súlyosabbra, — most pedig megdöbbent bennünket a szomorú való, hogy közéletünknek e minden tiszteletre méltó alakja kiszenvedett . . . nincs többé! Rokonai, közeli és távoli ismerősei és mi mindnyájan úgy igyekeztünk volna visszatartani őt az életnek, mert éreztük, hogy utána pótolhatatlan ür támad sorainkban, de hiába! a halál angyala eljött, lefelé fordította élete fáklyáját s az elmúlás általános törvénye győzedelmeskedett a mi gyönge szeretetünkön. Svaiczer Ilka egyike volt Nagybánya város társadalma legnagyobb és legnemesebb alakjainak. Azzá tette őt nemcsak még ingerlőbbé tette a decolletaget. A nehéz selyem ruhát a derékon öv fogta körül, melyből két oldalt kaczérul futottak szét az élő virág guirlandeok. Hosszú uszályának csipkéid drai alól ki-kivillant a parányi selyem topánkába bujtatott lába. Szép volt, mint az ezeregy éj királynői. Boldogan röpítette haza Pista négylovas kocsiján most már aranyos kis feleségét. A násznép még sokáig együtt maradt és ittak a fiatalok egészségére. Az asszonyok a mézeshetekről beszélgettek. Minden asszony a nászúira gondolt; a felhőtlen olasz ég megjelent egy pillanatra képzeletükben és az emlékek nyomán í'eltámadt az első szerelem másodvirágzása ... Az első két év valódi, tiszta boldogságban telt el; az egész vármegye asszonya, férfia irigyelte őket. Hanem egy idő óta Pista nagyon gyakran járogatott a szomszéd városkába, a hol egy szinésztársaság szórakoztatta a kis város unatkozó urait. Mindenik asszony tudott valami friss pletykát Pistáról, ha egykor-máskor bekerült a városba. Hogy már nem szereti a feleségét; egészen feltűnően, minden pirulás nélkül sétál Hollósi Erzsivel, a szinésztársaság operette- primadonnájával. Ha még valami hires, pesti színésznő volna, de olyan tizenharmadrendü primadonna. Azok a kenderszinü fürtjei egyszerűen kiállhatlanok. Nincs is semmi azon a lányon; ráfogták, hogy szép szeme van és van rajta valami, a mi kívánatos, pikáns. Ez volt az orvosné véleménye. Egyszóval azok a hétszilvafás nemes asz- szonyok alaposan lekapták Hollósi Erzsit, pedig nem volt igazuk. Szép, csinos lány volt Erzsi; előkelő, független vagyoni helyzete, de különösen kiváló egyénisége, mely nagy erényekkel ékeskedett. Páratlan szivjóság, mely különösen a szegények buzgó istápolásában nyilvánult; szüleitől örökölt előkelőség összekötve ne- mes egyszerűséggel, mely kerül minden feltűnést és irtózik minden hivalkodástól; széleskörű műveltség, mely messze túl emelkedett a középszerűség színvonalán, szilárd határozottság, különösen a czéljai kivitelénél eléje tornyosuló akadályok legyőzésében — és mindenek fölött lángoló szeretet, melylyel hazája iránt viseltetett — ezek az erények, mint az ő nagy lelkének drágakövei tették az ő egyéniségének alkotó elemeit, its a mint a drágakő erősebben tiindöklik, ha a nap reá veti sugarát, úgy az ő erényei is erőt, szint, szépséget nyertek attól a napsugaras milieutől, melybe őt a Gondviselés, mint előkelő név örökösét és vagyonilag független hölgyet helyezte. Svaiczer Ilka 1826. május hó 4-én született Nagybányán, a hol atyja Svaiczer Gábor, a hires bányász, mint az egyesitett bánya- és erdőhivatal főinspektora működött. Itt töltötte gyermekéveit, itt fejlődött ki szivében a mi kis városunk iránt való az az erős rokonszenv, melyet aztán egész életében hűségesen ápolgatott. Néhány év múlva atyja kamaragróíi czimmel az összes magyar- országi bányaművök élére állíttatott s e minőségben Selmeczbányára költözött; leányát pedig, a kinek nevelésére kezdettől fogva nagy gondot fordított, Bécsbe küldötte egyik előkelő nevelő- intézetbe. A császárváros levegője általában jó hatással volt reá; kifejlesztette lelkének tehetségeit, de nem ölte meg benne sokat szenvedett és elnyomott hazája iránt való szeretetét. Erős nemzeti érzés lángolt szivében, melyet nem rejtett véka alá még azokban a mélyen szomorú időkben sem, midőn a fölöttünk uralkodó idegen hatalom előtt bűn volt még a haza nevének említése is. így történt, hogy az osztrák kormány reá vetette szemét, gyanúba fogta, hogy összeköttetésben van az akkor már erősen kompromittált nagy honleánynyal: Teleki Blankával. E hajlott orra, halvány arczszine, fekete, nagy szemei, melyek beszédközben hirtelen megvilágosodtak, elforgatták a férfiak fejét; meg aztán igen jól tudta azokat a titkos raffinériá- kat, a melyek olyan bolonditóan hatnak a férfiakra. Nem volt fiatal, inkább olyan érett, édes asszonyszépség volt, mint a szőlőfürt szeptember végén, mielőtt leszedik. Pista igen jól érezte magát Erzsi mellett, nem feszélyezte semmi. Tetszett neki ez a bohém természetű lány, a ki olyan pompásan tudta velük átmulatni az éjszakát, vig muzsika mellett. Egész éjeket dőzsölt át Pista, mig a felesége, az a jóságos szép asszony átsirva az éjszakát, várta Őt haza. Nagy bűnt követett el Pista a feleségével szemben, a ki egész életének ábrándjait vélte megvalósulni; a ki szive egész melegét hozta magával, a mikor kezét nyújtotta neki . . . * Ősszel történt, mikor a Pistáék városában levő kohókban kitört a sztrájk és egy huszárszázadot kommandiroztak a netaláni zavargások elnyomására. Révész főhadnagy Béldiekhez lett beszállásolva. Beszállásolása után első teendőjének tartotta, a ház uránál tiszteletét tenni. Magára vette buzavirágszinü atilláját, a melyen csak úgy csillogtak az aranygombok és sujtások. A feszes, világos veres nadrág veszedelmesen megfeszült izmain és látni engedé megaczélosodott férfias idomait. Domború melle, széles válla kevélyen ringott karcsú derekán; apró, szürke szemei merészen villámlottak elő az aranyszegélyü, bokrétás csákó alól, melyet kaczérul szemére vágott. Nagy kardcsörömpölés közt, büszkén ment végig a folyosón, hódításra készen. gyanú alapján 1849-ben édes anyja házánál - atyja már ekkor nem élt - itt Nagybányán házkutatást tartottak s a haditörvényszék elé állították. A törvényszék, daczára annak, hogy lefoglalt irataiban sokszor említi „az üldözött, a forrón szeretett hazát,“ mivel egyéb büntetendő cselekmény nem bizonyult reá, fölmentette és szabadon bocsátotta. A szabadságharcz leverése után kénytelen volt beletörődni a változhatatlanba, látszólag nyugodtan élt anyja oldala mellett, de szivében ott volt a nagy seb, mely erősen sajgott, erősen vérzett hazájának szomorú sorsa miatt. A munkában keresett enyhülést. Nő volt; állást, foglalkozást nem kereshetett magának, a hol hazájának szolgálatot tehetett volna, maga jelölte tehát ki magának élethivatását s nemes lelkében megfogamzott a gondolat, hogy a szegények istápolására, a társadalmi nyomor enyhítésére szenteli minden idejét. És itt kezdődik az ő tulajdonképeni élete. Tetteiben élt. Nap-nap mellett a társadalom számkivetettjeiről való szeretetteljes gondoskodásban merítette ki erejét. Érzéke finom volt: nemcsak a kiáltó nyomort vette észre, de a nélkülözést meglátta még a jólétről tanúskodó külső mögött is ; szive nemes volt: ha valahol könnyekkel találkozott, nem haladt el mellettük részvétlenül, hanem igyekezett azokat a jóságos szeretet melegével fölszántani. Hogy pedig a maga elé kitűzött nagy czélt könnyebben elérje és az irgalmasság cselekedeteit hathatósabb mértékben gyakorolhassa — rokonlelkeket gyűjtött maga köré s ezekkel egyetértve 1861-ben megalapította a nagybányai jótékony nőegyesületet, melynek azután elnöke, vezetője, éltető szelleme, mindene lett. A ki most már meg akarja tudni, hogy ki volt Svaiczer Ilka, hogy kije volt ő különösen Nagybányának, az lapozza át az egyesület évkönyveit, melyeknek minden lapja tele van az ő nevével, az ő fényes tetteivel. Könyöradományo- kat gyűjtött, estélyeket, hangversenyeket, kiállításokat rendezett, megalapította a munkaházat s annak készítményeit még a külföldön is terjesztette, jótékony lelkek segítségével megvetette I alapját a veresvizi és kereszthegyi kisdedóvónak, A nagyszalonban fogadta Béldi a vendégét. Az asszony közönyösen kezet fogott vele; közömbös dolgokról beszéltek s ép oly közönyösen váltak el. Révész főhadnagy ebéden és vacsorán együtt volt a családdal és igen gyakran egyedül az asszonynyal, mert Pista a szép Hollósi Erzsi játékáért lelkesedett a szomszéd városban. A főhadnagy ur pedig erősen kereste az Elza társaságát. A gyakori érintkezés, közelség, valami bűvös erővel érintette meg az Elza szivét, mintha valami vonzotta volna Révészhez. Pedig az nem volt más, mint a megcsalt, kijátszott, durván szivén lökött szerelmes asszony keserűsége. Azé az asszonyé, a ki imádásig szerette férjét; a ki őt egy színésznőért, egy csinált virág illatáért elhanyagolja és nap-nap után dőzsöl czigány mellett. Azon szépséges őszi alkonyok egyike volt, a mely varázsával álmokat kelt a szívben. Elza épen egy albumban lapozgatott, mikor Révész I főhadnagy a szobába lépett. Puha, fehér ruhája bő ránczokban takarta el testét; csupa melegség és puhaság volt abban a bájos hanyagságban, mely az álmodozó szivü asszonyoké. Hanyagul nvujtá oda kezét a főhadnagynak. A főhadnagy Elza mellé ült. Elzának lelkében mintegy varázsütésre felszakadt minden keserűsége; panaszkodni kezdett férjére, a ki már két nap óta van távol; folyton mulat, szórja a pénzt és ... . a többit elhallgatta. Két köny- csepp csillogott a szemében. Révész az asszony fölé hajolt és vigasztalni kezdte. Beszélt neki azon az édes hangon, titkos érzelmekről, a melyekből boldogság fakad, majd átkarolta derekát. És Elza engedte, hogy a két erős férfikar dereka köré fonódjék, hogy fülébe suttogja azokat a mámoros szavakat.
