Nagybánya, 1904 (2. évfolyam, 1-26. szám)
1904-02-25 / 8. szám
XX. évfolyam. 1904. feTbruär laó 23. Előfizetési árak: Egész évre 8 korona, félévre 4 korona, negyedévre 2 korona, egy szám ára 20 fillér. Megjelenik minden héten csütörtökön reggel 8 — 12 oldalon. Felelős szerkesztő: ÉGLY MIHÁLY. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Erdélyi-ut 22. szám, hova a lapközlemények, hirdetések s előfizetési pénzek küldendők. Hirdetések felvétetnek Morvay és Undy könyvnyomdájában is: Főtér 14. Űj főispánunk. Február 24. Szatmárvármegye és Szatmárnémeti város ujonan kinevezett főispánját: Kris- tóffy Józsefet, holnap, csütörtökön igtatják be nagy ünnepségek között a nagykárolyi megyegyülésen főispáni hivatalába. A fényes főispáni installáczión jelen lesz számos országgyűlési képviselő; ott lesznek a szomszéd törvényhatóságok képviselői; a főispán szülővármegyéjének: Csanádvármegyének küldöttsége; Szatmárvármegye nagy urai, tisztviselői, honorá- cziorai, szóval a vármegye minden számottevő tényezője. Ez az ünnepély, mely már ma kezdetét vette, külsőségeiben is szerfölött impozáns, méltó nagy Szatmárvármegyéhez s a főispáni szék diszéhez. A nagy kísérettel érkező főispánt a vármegye határán, az érkörtélyesi állomáson Gönycy István központi főszolgabíró fogadta ; mig az ünnepélyes alkalomra gyönyörűen földiszitett nagykárolyi állomásnál a városi tisztikar, az összes hivatalok, az egyházak, a főgimnázium, a külömböző egyletek, társulatok s pénzintézetek képviselőinek élén, a város nagy közönségének jelenlétében Debreczeni István polgármester üdvözölte az új főispánt, ki a város diszfogatán, lelkes tüntetések között, czifraszerszámos, válogatott lovasbandérium kíséretében vonult be a városháza előtt emelt diadalkapun át a vármegye székházába. A vármegyeház lépcsőházában a vármegyei tisztikar sorai előtt Nagy László alispán köszöntötte meleg szavakkal Kristóffy főispánt, kit még ma este fáklyásmenettel, szerenáddal tisztelnek meg s kinek tiszteletére a nagykárolyi nőegylet ünnepi-estélyt rendez a vármegye s Nagykároly intelligencziájának részvételével. Az installáczió napján a vármegye közönsége nevében llosvay Aladár, vármegyei főjegyző üdvözli az új főispánt, mire elmondja székfoglaló programm- beszédét, mely elé megyeszerte a legnagyobb érdeklődéssel néznek. Tagadhatatlanul a fogadtatás meleg hangulata, a meg-megujuló lelkes tüntetések, szerfölött kedvező auspicziumai az uj főispán kormányzata, .ak, melytől e sokat meghurczolt, sokszor igazságtalanul pellengérre állított vármegye közönsége igen sokat vár. Nagy feladatok torlódtak össze az utóbbi évek titkos és nyílt pártoskodásai alatt, melyek a legszebb intencziók, a legnemesebb törekvések daczára is megoldatlanul maradtak, mert kerékkötőjük volt az egyenetlenség, a mesterségesen szított félreértések hosszú lánczolata. Az uj főispán, mint e vármegyében teljesen ismeretlen férfiú, kezében a béke olajágával jelenik meg. Bizonyára legelső feladata lesz, hogy a félreértéseket eloszlassa s a legteljesebb békét biztosítsa e vármegye határai között, hogy egyesült, vállvetett erővel foghasson minden tényező a megoldásra váró nagy feladatokhoz. A nagy feladatok megvalósítására e vármegye tisztikarában kitűnő, kipróbált és megbízható munkatársakat talál az uj főispán, kik minden tehetségükkel, legjobb erejükkel, szivük egész lelkesedésével támogatni fogják a vármegye javára, felvirágoztatására irányuló törekvéseiben. Aki ismeri az uj főispán múltját, egyéniségét, a közigazgatás szolgálatában eltöltött munkás éveit, örömmel látja őt Szatmárvármegye élén, mert bírja mindazon ritka és becses kvalitásokat, melyek elengedhetetlen feltételei eredményes működésének. Erősen hisszük, reméljük, hogy kormányzata áldásos, dúsan gyümölcsöző lesz sokat zaklatott, közgazdaságilag is nagy erőpróbának kitett vármegyénkre nézve s meghozza az oly rég nélkülözött békét, melynek verőfényében egy szebb jövő sperpektivája csillog. A „Nagybánya“ tárczája. Vihar előtt. —Irta: Szdvay Gyula.- Csak sejtem, érzem, mint teng er hajós Távol jelekből a gyilkos vihart — Csak sejtem, érzem, hogy már nem szeretsz, Hogy édes álmom soká úgy se tart. Csak sejtem, érzem, tudni nem merem, De nékem ez már halálsejtelem. Ily nyomorultul csak a gyáva fél, S a gyávaságtól csak úgy reszketek ! Elhallgatnám most is e vallomást, De hallgat-e lázában a beteg ? . . . >1« Csaló vagy édes angyalom, Csaló, mint tengerek felett az ég, Mely napsugárral játszadoz S a balvégzetet rejtegeti még. De árva lantosokra, ránk Hamis mosolyt hiába vet a nap: Nekünk mindent megsúgnak a Hangulatok, e viharmadarak! . . . w A halvány testvér. — Catulle Mendés. — I. Egyetlen leánya volt Ázsia leghatalmasabb királyának . . . Képzelhetitek, hogy semminek sem volt híjával, mi boldoggá tehet egy fiatal herczegnőt. Rózsaszínű márvány palotában lakott, melyen a nap sugarai átszürődtek; szép, meztelen lábai, midőn egyik szobából a másikba ment bágyadtan, fekete rabszolganőitől támogatva, mélyen süppedtek a szőnyegekbe, melyek gyöngéden simultak azokhoz; és a nap minden órájában folytonosan hallszott a láthatatlan kar zenéje, mely a legkényesebb hallgatót is elbájolta volna. Egyetlen üvegkőből készült szekrényében tartotta minden gyémántját, rubintját, safirját, melyekről csak álmodhatik egy hiú nő eszeveszett nagyravágyása. Ezeknek megfelelő volt toalettje is ; Sinagor mousselinje, Kasmír puha gyapjúszövetei, Cherbassy és Ispahan finom selyméből készültek ruhái. De mindennél inkább gyönyörködött a herczegnő a palota körül levő kertekben; itt soha egy csepp eső sem hullott az örökké kék égből; az égető nyár miatt forró nedvtől földuzzadva nyíltak a legritkább virágok pompásan, hatalmasan, kelyhökből balzsamos illatot lehelve; itt az erdők és hegyek vadjai, az oroszlán, tigris, párducz hízelkedő macskaként nyöszörögtek a simogató kéz édesgetésére; a kaktuszbokrok aljában leheveredve lehetett látni, a mint sima sörényüket meg-megrázogatják és szájokat kitátva mintha mosolyognának és a teljesen kinyílt virágokról, az ide-oda bolyongó vagy a puha mohán vagy gyepen közönyösen heverő állatokról csodálatos fényben verődtek viszsza a nap sugarai. Minden aranyból volt itt: a fák levelei, a virágok kelyhei, a park kavicsai, a hegyek, a távolban lángoló láthatár. II. S mégis a herczegnőn sohasem látszott, hogy ennyi fény kielégíti; sokszor szomorú álmadozásokba merülten találták; úgy látszott, unatkozik, napról-napra halványodott, hasonlóan a piros rózsához, mely halvány rózsává hervad el. Általában azt hitték, hogy titkos vágy, elrejtett fájdalom bántja. De minő vágy? Minő fájdalom ?- Oh én kedves leányom, szólt az ősz uralkodó, miért nem közlöd szived fájdalmát? Nem tudod-e, hogy mindenható vagyok és hogy téged mosolyogni lássalak, a legmerészebb vágyadat is teljesítem ? Talán nincs elég drága köved ékszerszekrényedben ? Szólj és én meghódítom Golkonda és Visapour királyságát, hogy legyen mindig karbunkulus karpereczed és koráll-nyaklánczod. Talán férjhez akarsz menni? Beszélj félelem nélkül; közöld szived választottjának nevét s esküszöm az égre, hogy hozzá fogsz menni, legyen bár a leghatalmasabb király örököse, vagy egy favágó fia, ki dalolva gyűjti, a rozsét. - Fejed rázod ? Te nem gongolsz még a férjhezmenetelre ? Talán a nap arany sugarai, NAüYBANYÄ ZS TÁRSADALMI É3S SZÉPIHODALMI HETILAP.
