Nagybánya, 1904 (2. évfolyam, 1-26. szám)
1904-06-30 / 26. szám
2 NAGYBANYA 1904. junius 30. két már csirájában meggyöngitették s igy ennek nagyobb óvásra, a fejlődés törvényeinek teljes tiszteletben tartására volna szüksége. Felnőtt ember 8 órai szellemi munkával kifárad s a tanuló gyakran még éjszaka is tanul. Ez nincs rendjén ; ez nagy visszásság, melybe az orvosoknak volna beleszólásuk. Itt csak a pályára alkalmas tanulóról szólunk, ez a mi mértékünk; mert j az, hogy az ifjúság nagy hányada nem felel meg a követelményeknek, hanem elbukik, még a könnyítendő rendszer mei- I lett is be fog következni; ugyanis általános a tapasztalat, hogy a középiskolai ifjaknak körülbelül harmadrésze oda már egyénisége szerint nem való és oda őket csak az egészségtelen áramlat terelte. A mi már most az önképzőköri munkásságnak oly irányban való vezetését illeti, hogy ott a fősuly a közgazdasági : és társadalmi eszmébe essék, erről ki lehet jelenteni, hogy nem felelne meg a középiskola czéljának és az ifjúság érettsége fokának. E kör az iskolai eszméknek kiegészítője s kivált arra való, hogy az | ifjú ébredező tetterejét, munkakedvét el- ' lenőrizze és fokozza. Ma már nem lehet állítani, hogy a jól vezetett önképzőkör a rimfaragásnak műhelye. A mint hogy az iskola összhangzatosan képez és az érdeklődést minden irányban igyekszik fölkelteni: úgy az önképzőkörben is különböző tanulmánykörökből vett dolgozatok szerepelnek; fordítások révén elmélyednek az ifjak a nagy irók termékeiben, gazdagítják nyelv- ismereteiket, képzik irályukat, szavalnak vagy előadnak, szóval ki-ki egyéniségét értékesíti. Parancsolólag rendelkezni ott meddő dolog volna, sőt talán ártalmas is; javasolni és útbaigazítani azonban nemcsak lehet, hanem kell is. Ama törekvés, hogy az ifjúságot e működés révén közgazda- sági eszmékkel töltsük el, megölné az önképzőköröket. Az ifjúnak nincs és nem is lehet annyi segítő képzete ez irányban, a mennyinek alapján a gazdasági élet igen bonyodalmas és már érett elmét, nagy tapasztalatot kívánó kérdéseivel alaposan foglalkozhatnék. A próbálkozás eredménye több irányban volna káros. Nagy, államalkotó kérdések fölvetése fölkelti a nagyzást, előmozdítja a fölületességet; alacsony színvonalú kérdések taglalása nem volna képes érdeklődést kelteni; ilyenek jórészt épen dr. Gidófalvy tételei, pl. községek közgazdasági leírása, paraszt monográfiák, gazdaszövetség, gazdakörök tanulmányozása, szóval egyes kisebb községek társadalmi és közgazdasági ismertetése. Ha pedig csak a megfelő színvonalú kérdések kerülnének tárgyalásra, e tételek száma csakhamar országosan kimerülne és beállana a csőd. A legbiztosabb kár azonban az, hogy az ifjúság lelkülete ily irányú működésre még nem lévén eléggé fogékony, a tételek egyoldalúságával karöltve bekövetkezik az elkedvetlenedés, az untság; továbbá az ifjúság e korban fejledező ideális érzése és képzelete mégis csak utat törne, ha nem az önképzőkörben, hát azon kívül s igy el lévén zárva a vezetéstől és meg- megbiráltatástól, nem volna ellenőrizhető. Igenis, a társadalom uralkodó eszméit, törekvéseit meg kell ismertetni; az összetartozás érzését is ápolni kell nemcsak eszményi, hazafias fogalmakkal, hanem az egymásra utaltság intézményeinek ismertetésével is; de az önképzőköröket e czélra lekötni nem helyes. E helyett kívánatos, hogy a társadalom a maga feladatait ne hárítsa az iskolára, a maga mulasztásaiért ne tegye az iskolát felelőssé; tehát kívánatos, hog.,. . z élet fölületes, gyakran léha felfogása helyett az összetartozás boldogító eszméi és törekvései mentem, vettem is egy első kiadású példányt belőle. Délben aztán egész családommal együtt a tobzódásig gyönyörködtünk a mi hirdetésünkben. Őszintén megvallom, szivszorongva lestük, vájjon jelentkezik-e valaki a fekete asztragán sipkáért ? Szerettünk volna a becsületes megtaláló tisztes nevezetére is szert tenni, meg a vadonat uj fekete asztragán-sipkát is szerettük volna megtartani. Bíztuk tehát a jó sorsra. A sors pedig a szegény emberekhez ritkán jó és igy senki sem jelentkezett érte. Mit volt tehát tenni, karácsony következett, nekem pedig nagyon fájt a fogam a szép fekete asztragán sipkára és hogy a lelkiismeret száját is befogjuk, hát szépecskén beküldöttük az öt koronát N. N. név alatt az Ínségeseknek, mi pedig koplaltunk öt korona erejéig az ünnepek alatt. Nagy lemondás egy szegény városi Írnoktól. Karácsony böjtjén délután nem mentem hivatalba. Feleségem pedig igy szólt hozzám ebéd után: — Ne mennénk ki a Dunapartra, a gyereknek karácsonyfát és valami apróságot venni ? — Nem bánom, jerünk ! — Hanem tedd fel ám a talált sipkát is, hisz már úgyis a mienk. Kifizettük az árát az ínségeseknek, bátran fölteheted. — De, édesem, én az ünnepen szerettem volna először feltenni. — Ugyan ne légy olyan gyerek, tedd fel most próbaképpen, hadd gyönyörködjek benne. — No jól van hát, fölteszem. — És föltettem. — Nézd, milyen jól festesz benne, mint valami török pasa. — Igazán? Az a csakugyan. — És kimentem benne a Dunapartra. Szerettem volna egy kicsit feszíteni; de mindig attól féltem, hogy valaki, talán valami meggyilkolt gazdag marhakereskedő szerb lekapja a fejemről s csődületet, botrányt, rendőri kihágást csinál majd a talált fekete asztragán sipka. És csak úgy meglapulva mentem. De nem történt semmi különös dolog az utón. Legfeljebb a sarki almáskofa nagyságolt meg egy kicsit. Minden nagyobb feltűnés nélkül elértünk a Duna-partra a szépen felállított fenyőfa-ligetbe. Ott aztán már a fenyőfák enyhe árnyékában, mig a feleségem nézdelődött, oly hetykén, peczkesen Sétálgattam fel s alá, mintha legalább is Tátra-Füred balzsamos fenyőfái között sétálnék. Egyszerre csak a fenyők közül, mint Jupiter a felhőkből, előttem terem egy csinos nőcske. Hozzám rohan s e suttogó szókat rebegik eper ajkai: — Ön az uram, a ki nekem fekete asztragán szipkában légyottot! adott e helyen ? Értem. Én független nő vagyok. De most itt nem akarok feltűnést okozni. Itt a czimem s estére elvárom. Isten önnel a viszontlátásig! . . . — S eltűnt, mint egy álom, vagy mint Jupiter a felhőkben. Előbb azonban egy finom ügyes mozdulattal szivarzsebembe rejté névjegyét. Magamhoz sem tértem még az ámulatból, már a feleségem ott sziszegett a hátam mögött. ! jelentkezzenek, hogy az ifjú ezeknek példáit lássa, hogy halljon ilyesmiről, hogy ebbeli í kérdései megfelelő választ kapjanak s igy I érdeklődése a kapott felvilágosítás révén I erősöctjék. Persze, sajnálatos országos tapasztálat, hogy éppen ezekről hall legkevesebbet, mert iparunk, kereskedelmünk, közgazdaságunk, közművelődésbeli társadalmi intézményeink fejletlensége folytán egész életünk csak az Isten különös kegyelmére van utalva, az ifjúság lelki élete pedig a külső benyomások eme képzeteinek híjával van. Álláspontunk tehát az, hogy az ifjúság érzületének nemesítése nemcsak iskolai feladat, hanem társadalmi is; a milyen a társadalom, olyan az ifjúság. A társadalomnak úgy kell alakulnia, hogy az iskola mentői több képző példára utalhasson. Ugyanez kívánatos a társadalmi és köz- gazdasági eszmék ismertetése dolgában is; az iskola tegye meg ebbeli vonatkozásait, de a társadalom is járjon az ifjúság kezére. Az önképzőkör azonban meghagyandó a maga sokoldalúságában; ha megbolygatnék, sok haszontól esnénk el és czélt nem érnénk. Dergéts Sándor. A múzeum. Engedje meg tekintetes Szerkesztő úr, hogy a közelmúltban nagy ünnepségek keretében megnyílt múzeumunk megtekintése alkalmával nyert impreszióimat b. lapjában közölhessem s egyúttal örömmel regisztrálhassam tudományos haladá- j sunk ez újabb adatait, melyek városunk értelmi- I ségének műveltségéről és a tudományok s művészetek pártolásáról tesznek tanúbizonyságot. A kisded múzeum egy oly gyűjtemény benyomását tette reám, melynek tartalmi gazdagsága már ma is akkora, hogy azt nemcsak a laikus élvezheti, hanem az archeológia tanulmányozója is meríthet belőle széleskörű okulást; Én szólni akartam ; de ő rettenetest dobbantott kis czipőjével a nagy Duna partjára és dühtől lizegve, árasztotta rám ezeket: — Csitt !... Egy szót se !.. Mindent tudok... — De édes! . . . — Csitt! Hallgass! . . . Jól látlam min- I dent . . . Csak jerünk haza . . . — Hát nem veszünk a gyerekeknek semmit? — Nem! . . . Megvettem én már mindent egész életemre. Van már énnekem karácsonyfám! És a szegény kis gyerekeknek csakugyan nem vittünk semmit. Csupán engemet czipelt, taszigált, szidalmazott haza a feleségem. Én meg úgy kullogtam, hol előtte, hol mellette a vadonatúj fekete asztragán sipkában, mint egy ár- I tatlan áldozati bárány. III. A kis gyerekek, szegények, már szivsza- kadva vártak bennünket a Dunapartról. Mind ; az öt ott szorongott a szűk konyhában. A mint beléptünk, azok az üres kosárnak szaladtak, nekem meg a feleségem szaladt, ügyes, de lendületes kézmozdulattal kirántva zsebemből a névjegyet. „Nagy Erzsi, fodrásznő. Nap-utcza 3.“ — Úgy, édes uram! Ez hát ez az én vetély- társam. Ez az a hölgy, a ki engem hébe-korba i helyettesit, a kit ön többre becsül, mint engem, j gyermekeinek édesanyját, a ki vele tűröm és szenvedem az élet nyomorúságát, a ki érte éltem, érte áldoztam ifjúságomat, szépségemet, erőmet, egészségemet. Ez érte a jutalom, a köszönet ... De jó, hogy a nyomára jöttem, igy legalább nem ámíthat tovább engem, szegény, szerencsétlen asszonyt! . . . kap, aki nálam 20 koronáig készpénzzel vásárol, csupán a keretért 3 korona fizetendő; a képnek bolti ára 15 korona. A képek ki- rm—~ ,1 .-Z-~ rakatomban megtekinthetők. : mr Gframofon olárusitó liclyo. SZUPP&SUYOS 1EMÚ divat«, vászon-, kézműés rövidáruháza Nagybányán 23»ik szám,) SSHinoHia épület» ......-izr.-.----------—:——-■
