Nagybánya, 1904 (2. évfolyam, 1-26. szám)

1904-06-23 / 25. szám

19 04. junius 23.

NAGYBANYA

3

másuk — kerültek ekkor napvilágra s nyertek ügyes, megkapó csoportosításban elhelyezést. A kiállítást látogató nagyszámú közönség el volt ragadtatva, a vendégek pedig, elsősorban Thaly Kálmán a kiállítás gazdagságáról és értékéről a legteljesebb elismerés hangján nyilatkozott és azon óhajtását fejezte ki, hogy e szép gyűjteménynek a város érdekében lehetőleg együtt kell maradni.

A kiállítás sikere és az az előkelő helyről elhangzott nyilatkozat, egyszerre felvilágosította a lelkeket. Eddig mindenki vármegyei múzeumról álmodozott, melynek keretében a mi kis városunk a többi megyei városok mellett csak szerényen húzódhatott volna meg; most megyei múzeumról senki sem beszélt többé, de az ünnepségek tartama alatt és után annál több szó esett egy helyi önálló múzeumról, mely Nagybányának és vidékének a múltak tisztes homályából fön- maradt s kegyelettel őrzött műkincseit foglalná magában. És csakugyan, városunkat az Árpádok koráig visszanyúló s különösen az Anjou-ház idejében jelentős történeti múltja, lakosságának sajátos foglalkozása, régen virágzó ipara, a föld felett és a föld mélyében található természeti kincsei, mintegy természetszerűleg predesztinálják arra, hogy egy önálló múzeum által egy nagy vidéknek kulturális központja legyen; az a körülmény pedig, hogy nemzetiségek közé beékelve, a nagy költő szavai szerint: végőre nemzetünknek e határon — egyenesen kötelességévé teszi, hogy erdőkoszorus hegyei között a hazaszeretetnek oltárt emeljen.

Sajnos: Thaly Káimán kijelentése, hogy a kiállítás anyagának együtt kell maradnia — készületlenül találta a közönséget és igy történt meg az a helyrehozhatatlan hiba, hogy a kiállítás bezárása után a tárgyakat tulajdonosaik széthordták s azok nagyrésze vagy végkép vagy legalább a nagybányai múzeumra nézve örökre elveszett.

Az eszme tehát azonnal nem valósult meg, de az elvetett mag termékeny talajba hullott. Kétségtelenül bizonyítja ezt azon, tény, hogy ettől az időtől kezdve a múzeum ügyét úgy egyesek, mint testületek minden lehető alkalommal napirendre hozták, sőt egyesek lassankint már az anyaggyűjtéshez is hozzáfogtak. így maga Schönherr Gyula dr. könyvekből, továbbá pre- historikus és római régiségekből igen szép anyagot gyűjtött össze ; az 1890-ben alakult helybeli részvény takarékpénztár pedig megalakulása után azonnal megkezdte gyűjteni a magyar és a külföldi pénzeket és érmeket azzal a kifejezett szándékkal, hogy ez a gyűjtemény majdan egy létesítendő múzeum tulajdona legyen.

Az események ettől az időtől kezdve elég gyorsan fejlődtek tovább. 1896-ban idevaló művészeinknek Thorma Jánosnak és Réti Istvánnak kezdeményezésére letelepedett városunkban a Hollósy Simon és Grümvald Béla mesterek vezetése alatt álló jónevü festőiskola és itt, hogy egy nagyon sokszor használt kifejezéssel éljek, megalapították a magyar Barbizont. Ez az örvendetes esemény rendkívül kedvezett a múzeum ügyének, mert sokak lelkében megszületett a remény, hogy az itt nemcsak az ország, de mondhatni a világ minden részéből összesereglett művészek alkotásaiból idők folytán a nagybányai festőiskola itt működésének állandó emlékére, egész képtár létesül és az, mint kiegészítő rész a máris megalkotottnak hitt múzeum többi osztályaival köttetik össze. És hogy ez a remény alapos volt: bizonyítja Grünwald Bélának 1898. augusztus 27-ikén Nagybánya város polgármesteréhez intézett levele, melyben «*4 tatárjárás után» ez. nagy vásznát a városnak fölajánlja, hogy ezzel alapját vethetné meg egy később létesítendő képgyűjteménynek s hogy a maga részéről a városi múzeum érdekében megindított s mindig erősebb és erősebb hullámokat verő mozgalmat előmozdítsa.

Ilyen előzmények után már csak egy elhatározott lépés kellett, hogy az időközben népszerűvé vált eszme megvalósuljon. Végre ez a lépés is megtörtént. — 1898. augusztus 29-ikén Stoll Gábor kir. közjegyző s a nagybányai Ca- sinó elnöke bizalmas értekezletre hívta össze az eszme barátait, melynek feladata volt nemcsak a kérdés érdeme felett vitatkozni és dönteni, de megállapítani a kivitel módozatait is. Az értekezlet, mint az előrelátható volt, — lelkes hangulat mellett folyt le ; eredménye pedig az lett, hogy a múzeum felállításának szükségét egyhangúlag kimondotta és hogy ez a hosszú ideig vajúdó kérdés most már gyors megoldást nyerjen,

elhatározta, hogy mindenekelőtt egy múzeumegyesület létesítendő, mely az eszme érdekében egyesítse a nagybányai társadalom vezető elemeit s legyen az eszmének istápolója, hűséges dajkája azáltal, hogy azt többé a napirendről levenni s a feledés tengerében elmerülni ne engedje. Ezen célok megvalósítása végett az értekezlet Stoll Gábor kir. közjegyző elnöksége és Boitner Károly jegyzősége mellett egy 32 tagból álló bizottságot küldött ki s felruházta azt minden jogokkal, melyek az előkészítés, a szervezés munkálatainak sikeres elvégzésére szükségeseknek mutatkoztak. A bizottság haladéktalanul hozzáfogott feladata teljesítéséhez. Mindenekelőtt megkereste a város képviselőtestületét, hogy a városi múzeum megalapítására nézve közgyülésileg határozzon; — kidolgozta az alapszabályokat, melyek a tervezett múzeum-egyesület működésének voltak hivatva megszabni a kereteket; e mellett lelkes felhívást intézett a város és a vidék intelligens közönségéhez, hogy a bizottságot munkájában egyrészt az egyesületbe való belépés, másrészt megőrzésre érdemes tárgyak szives átengedése által támogassa. Annak a fáradhatatlan tevékenységnek, melyet a bizottság a rendelkezésére álló idő alatt kifejtett - csakhamar meg lett a maga örvendetes eredménye. A városi képviselőtestület 1899. junius 10-ikén tartott közgyűlésében örömmel üdvözölte a történelmi emlékeink összegyűjtése érdekében indított mozgalmat s egyhangúlag nemcsak azt határozta el, hogy a város birtokában levő régiségekből, műtárgyakból és könyvekből múzeumot alapit, hanem azt is, hogy helyiségről I gondoskodni fog s annak támogatására, fentar- tására és gyarapítására évenkint anyagi erejéhez mérten megfelelő összeget vesz fel költségvetésébe.

A társadalom is rokonszenvesen fogadta az előkészítő bizottságnak hozaá intézett felhívását. Mindjárt az első napokban mindazon körökből, melyekhez a mozgalom hullámai eljutottak, számosán jelentették be az egyesülethez való csatlakozásukat, köztük közéletünk kimagasló alakjai: Teleki Géza gróf, Láng Lajos v. b. t. tanácsosok, Vinkler József püspök, Graensenstein Béla államtitkár ; azonkívül egyesek és testületek elismerésre méltó készséggel ajánlották föl tárgyaikat a múzeum részére vagy letétképen, vagy pedig örök tulajdon gyanánt.

A bizottság tehát kedvező körülimények között sikeresen oldotta meg feladatát s az általa elért eredményről örömmel számolhatott be az 1899. augusztus 30-ikára összehívott közgyűlésen, melynek czélja volt a megalakulást kimondani s a kidolgozott alapszabályokat a városi hatóság utján a Belügyminisztériumhoz fölterjeszteni. A közgyűlés lelkesült örömmel értesült az eddig elért eredményről, mely fényesen igazolta a közönség érdeklődéséhez kötött reményeket s e mellett biztató kilátásokat nyújtott a jövőre, a megalakulást kimondotta, ennek eredményeképen az ideiglenes tisztikart és a választmányt megválasztotta s az alapszabályokat letárgyalva, azokat a Belügyminisztériumhoz való fölterjesztés céljából a városi tanácshoz áttette.

Egy teljes esztendő telt el, mig a fölterjesztett alapszabályok a szabályszerű jóváhagyási záradékkal ellátva visszaérkeztek. De az ideiglenes választmány, mely az előkészítő-bizottság helyére lépett, ezen esztendőt nem töltötte tétlenül. Hangyaszorgalommal gyűjtötte a jövő számára megőrizendő múzeumi anyagot, buzdított, lelkesített mindig és mindenütt, a mikor és a hol erre csak alkalom kínálkozott, csakhogy a múzeum eszméjének a közönség minél szélesebb rétegében híveket szerezzen. Munkája hasonlított a föld mélyében dolgozó bányász munkájához, mert valamint ez nehéz munkával, fáradságos kutatással hozza napvilágra a föld alatt rejlő kincseket, úgy kellett sokszor az egyesület ideiglenes vezetőségének is a műértékkel biró s jórészt feledésbe ment tárgyakat egyesek és családok birtokában felkutatni s azokat hol kéréssel, hol rábeszéléssel, tehát szintén fáradságos munkával a múzeum részére megszerezni. A munka nehéz volt, de könnyűvé tette a siker, mely nyomában járt. Mert az érdeklődés mindig nagyobb és nagyobb volt s a tárgyak napról- napra szaporodtak. Alig vettük magunkat észre: már együtt volt több mint száz többé-kevésbbé értékes darab s az első százat nyomon követte a második, a harmadik; mikor pedig özv. Szendy Antalné úrnő a boldogult férje hagyatékakép fönmaradt nagymennyiségű könyveket és okiratokat a múzeum részére átengedte, gyűjteményünk egyszerre mintegy kétezerre szaporodott.

Az alapvetés e komoly és sok lelkesedést, még több fáradságot kívánó munkájának időszakáról szólva, lehetetlen különös elismeréssel meg nem emlékezni Bencsik János áll. íőgimná- ziumi tanárról, kit az 1899. évi alakuló közgyűlés az őri teendőkkel bízott meg s aki e hivatalával járó kötelességeit kitartó buzgalommal és sok szakértelemmel teljesítette. Szóval, tollal szolgálva a múzeum érdekeit, nemcsak dolgozott, de buzdított is s nemcsak maga gyűjtött, de a gyűjtésbe belevont másokat is s igy nem kis érdeme van abban, hogy fejlődő intézményünknél nem annyira a kezdet nehézségeiről, mint ipkább a kezdet sikereiről beszélhetünk.

Az alapszabályok visszaérkezése után 1900. évi augusztus hó 23-án megtartottuk a végleges alakuló közgyűlést, melyen elnökké a visszalépő Stoll Gábor helyett Tf. Pap Zsigmond nyug. kir. járásbirő, alelnökökké Neubauer Fe- rencz nagybányakerületi bányaigazg. és Sváiczer Sándor nyug. bányatanácsos, pénztárossá Mol- dován László bankigazgató, ügyésszé dr. Báró,esek Imre ügyvéd, őrökké Bencsik János áll. főgymn. tanár és Égly Mihály városi főjegyző, titkárrá pedig csekélységem választatott meg. Megalakult a választmány is, melybe az egyesületi tagok sorából 24-en választattak be, valamennyien olyanok, kiknek buzgalmáról és az ügy iránti meleg érdeklődéséről a közönségnek már nem egyszer volt alkalma meggyőződni.

Ugyanezen közgyűlés a folyó ügyek tárgyalása kapcsán egy elvi jelentőségű határozatot hozott, a melylyel aztán egyszersminden- korra megvetette jövő fenmaradásának és fejlődésének szilárd alapját. Kimondotta ugyanis azt, hogy azt az 500 korona állami segélyt, melyet az ideiglenes választmány kérésére a múzeumok és könyvtárak országos főfelügyelősége eszközölt ki múzeumunk részére a vallás és közoktatásügyi m. kir. ministeriumnál, elfogadja és ezzel magát állami főfelügyelet alá helyezi. E fontos határozat által egyesületünk közvetlen kapcsolatba került az állammal, illetve azzal a nagytekintélyű testülettel, melynek a magas kormánytól nyert feladata a hazai múzeumok és nyilvános könyvtárak működését figyelemmel kisérni és ezzel megnyitotta útját azoknak a jótéteményeknek, melyekkel az említett magas testület egyesületünket kezdettől fogva egész a mai napig úgyszólván elárasztotta. Ezen jótéteményekre később még lesz alkalmam visszatérni, de közülök már most megemliten- dőnek tartom azt a kezdetben 500, mindjárt a második évtől kezdve pedig 1200 koronát kitevő állami segélyt, melylyel az Országos Főfelügyelőség egyesületünk háztartásához évenkint hozzájárult, továbbá azokat a nagyértékü könyvadományokat, melyekkel könyvtárunkat hosszabb és rövidebb időközökben gazdagította. Még szorosabb volt a kapocs, mely egyesületünket Nagybánya városával kötötte össze, mert eltekintve attól, hogy ez az intézmény városunk talajából nőtt ki, gyűjteményei bárhonnét kerültek is azok a múzeumba, az alapszabályok értelmében a város tulajdonát képezik. A város a múzeumot magáénak is ismerte, annak igazgatására az egyesülettel egyetértőleg szabályrendeletet dolgozott ki, támogatására pedig 1899. junius 10-iki közgyűlésének határozatából kifolyólag évi 600 koronát szavazott meg és a levéltárban őrzött ritka becsű okiratait, kiváltságleveleit és egykori hatalmának jelvényeit a múzeum részére készségesen átengedte.

Ilyen módon a múzeum istápolását célzó anyagi és erkölcsi erőknek valóságos forrása nyílt meg az egyesület előtt s ezt a forrást az ügyek vezetésével megbízott választmány igyekezett a leglelkiismeretesebben felhasználni, hogy a kitűzött célt elérje. Legelsőben is gondoskodott arról, hogy a gyűjtemény részére megszereztessék minden olyan tárgy, mely akár «2 egész városnak, akára város területén levő egyházaknak, testületeknek és egyesületeknek történetére, nemkülönben a lakosság két főfoglalkozási ágára: a bányászatra és az iparűzésre vonatkozik, mert csak igy remélhette a választmány, hogy a múzeum azzá lesz, a mivé lenni kell, hű tükrévé Nagybánya régibb és újabb történetének. E. végből a nemzeti múzeum utján gipszmásolatokban megrendelte a századok folyamán városunkban vert arany- és ezüstpénzeknek hosszú sorozatát; e mellett a különböző iparágak, különösen pedig a múltban kiválóan fejlett fazekas-ipar emlékeinek felkutatására és