Nagybánya, 1904 (2. évfolyam, 1-26. szám)

1904-04-21 / 16. szám

TÁRSADALMI 33 S» S!^X3:SPX:0.<3X>.A_XÍ:RXI HETILAP. Előfizetési árak: Egész évre 8 korona, félévre 4 korona, ! negycd4V3C£2 korona, egy szám ára 20 fillér. MegjeloftifP^óinj^en 'SlHön csütörtökön reggel 8—12 oldalon. Felelős szerkesztő: ÉGLY MIHÁLY. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Erdélyi-ut 22. szám, hova a lap­közlemények, hirdetések s előfizetési pénzek küldendők. Hirdetések felvétetnek Morvay és Undy könyvnyomdájában is: Főtér 14. Tisztviselők kérelme. Április 20. Az egész ország tisztviselőkara meg­mozdult, forrongásban van, hogy régi idők óta szenvedett, immár tűrhetetlenné váló anyagi helyzetükön segítsenek. Az állami tisztviselők fizetését már felemelték s igényeik úgy-ahogy kielégítést nyertek. A közigazgatás tisztviselői közül most a vármegyei tisztviselőkön s a községi jegyzőkön van a sor. A belügyi kormány által a törvényhozás elé terjesztett fizetés­rendezési javaslatok törvényre emelkedé­sével türhetőbb helyzetbe jutnak ők is. Csupán a városi tisztviselők azon pá­riák, kik az állam és a város gondozása között lebegve, a legképtelenebb helyzet­ben vannak az ország legtöbb városában. Az állam monopolizál minden jövedelmet, de e mellett minden teherviselést a vá­rosok nyakába varr, úgy, hogy az adó­fizetésen s a fogyasztási adókon kívül a városok igen tekintélyes összegre rugó közvetett adókkal áldoznak az államnak már azzal is, hogy merőben állami funk- cziókat a saját költségükön javadalmazott tisztviselőkkel kötelesek ellátni. így áll elő azután a helyzet, hogy az állam a városi tisztviselők fizetését és el­látását teljesen a városok belügyeinek tekinti, a városok pedig nincsenek azon anyagi helyzetben, hogy tisztviselőiknek becsületes munkájukért tisztes fizetést ad­janak. Városunkban e tekintetben is kivételes a helyzet. A képviselőtestület jóindulata a város anyagi helyzetének gondos tekintetbe vételével elment addig a határig, ameddig elmehetett s tisztviselőinek ha nem is búsás, minden gondoktól ment ellátást biztosított, de az ország sok más városához mérten jobb javadalmazásban részesíti tisztviselőit. A városi tisztviselők a fizetésrendezési mozgalmakban mindaddig nem is kíván­nak résztvenni, mig a kérdés teljesen meg nem érett arra, hogy azt az állam, eset­leg a fogyasztási adók átengedésével maga rendezze. De amidőn a városi tisztviselői kar a legteljesebb elismeréssel adózik a képvi­selőtestületnek gondoskodásáért, immár nem titkolhatja többé nyomasztó helyze- I tét, melyet a piacz s élelmiszerek hallat­lan megdrágulása k’é-mtt elő. A piacz megdrágulása teljesen egyen­értékű azzal, mintha a tisztviselők fizeté­sét a tiz év előtti állapotokkal szemben ! harmadára szállították volna le. S mi a helyzet helyes mérlegelése j szempontjából csak arra mutatunk rá, hogy hiteles statisztikai kimutatások szerint a hús és búza ára a lefolyt tiz évben 100%-kal, a | burgonya s főzelék ára 100%-kal, a liszt ára 30%-kal s a föl nem sorolt élelmi­szerek árai 30—40—50%-kal emelkedtek. Hogy e hallatlan áremelkedések mit jelentenek egy fix fizetést huzó családos tisztviselő életében, az bővebb magyará­zatra nem szorul. E sorok megírására az ösztönzött ben­nünket, hogy a városi összes kezelő tiszt­viselők testületileg fordulnak drágasági pót­lékért a képviselőtestülethez. Hisszük, hogy a képviselőtestület böl- csesége s jószive eltalálja a kellő utat, hogy tisztviselőinek terhes sorsán, melyet vis major idézett elő, némileg könnyítsen s könnyítsen úgy, hogy ezzel a várost se terhelje meg állandó kiadással, mert hiszen a viszonyok jobbra fordulhatnak s tiszt­viselőink a régi javadalmazás s rendes viszonyok mellett sohasem elégedetlenked- ; tek, sohasem panaszkodtak. A kezelőtisztviselők kérelmét meleg szívvel ajánljuk a képviselőtestület jó- I indulatába. A füztermelés. Április 20. Szerénytelenség nélkül hivatkozhatunk ed­digi pályafutásunkra, hogy mindenkor a legelső sorokban harczoltunk, hogy városunk ügyeit, iparosaink s szegény, elesett népünk érdekeit előbbre vigyük s a köznek használhassunk. A „Nagybánya“ tárczája. A czéhek világából.*) Irta: dr. Schönherr Gyula. Az a sok műkincs, történelmi emlék és iparművészeti műremek, a mi az ezredéves ki­állítás történelmi főcsoportjának épületeiben szemeink elé tárult, javarészben hazai ipar ter­méke. A munka versenyében hazánk is kivette részét mindenkor; a magyar iparélet fejlődésé­nek története a műizlés és az igények magasabb fokával összhangzó munkaképességről tesz ta­núságot s ha az iparűző elemek zöme nem is az államfentartó faj sorából került ki, a honi talaj, a magyar levegő félreismerhetetlen nem­zeti karakter zománczával vonta be alkotásukat. Illő és méltányos, hogy néhány sort szenteljünk azok emlékeinek, a kiknek békében és harczban egyforma buzgalommal folytatott munkássága oly nagy mértékben hozzájárult a nemzet va- gyonosodásához s az állam hatalmának meg­szilárdításához. A czéhek eredete egyidejű a városi rend keletkezésével; mindkét intézmény ugyanazon talajból származott, sőt a czéhrendszer bizonyos tekintetben a városi intézmény szülöttének te­*) A „Magyarország történeti emlékei az ezred­éves országos kiállításon“ czímfi díszmunka most meg­jelent II. kötetéből. kinthető. Iparűző testületek szövetsége a váro­sokon kívül is létezett, de igazi virágzásra csak azok a czéhek emelkedtek, a melyek a városok falain belül, a polgárság legvagyonosabb tagjait egyesítve magukban, a városi rend kiváltságainak oltalma alatt éltek hivatásuknak. S az ipar fej­lődése hazánkban lépést tart a városi rend vi­rágzásával, sorsa szerves összefüggésben áll a városi polgárság sorsával. Azok az emlékek, melyek e sajátságos intézmény belső életét megvilágítják, sajnos, csak abból a korszakból maradtak reánk, a melyben a törökkel, némettel vívott harezok, az ország feldarabolt állapota s az ezekből származó zavarok a fejlődésnek minden téren gátat vetettek s közállapotainkat a hanyatlás lejtőjére sodorták. A czéhrendszer alapját az a szabály ké­pezi, hogy minden mesterember csak egy ipar­ágat űzhet és csupán a hasonló foglalkozások­kal társaságban folytathatja mesterségét. Köz­vetlen czélja a kölcsönös ellenőrzés gyakorlása a Jíözös érdekek védelme szempontjából; s a megszorításért, melyet e szövetségben az egyes ember érdeke a közérdekkel szemben szenvedett, állandó oltalomban részesítette tagjait. Ugyanaz a felfogás, ugyanaz a törekvés érvényesül itt is, melylyel a városi rendnél találkozunk; s ez az, a mi oly szoros kapcsolatot teremt a két intézmény között. A királyi városokban működő czéhek, a mint fennebb láttuk, maguk alkotják meg a í város jóváhagyásával szabályaikat; földesúri ha­tóság alatt élő mesteremberek uruk oltalma alatt szervezkednek ezéhekké. Jelvényükül mes­terségük szerszáma szolgál, ennek ábráját viselik pecsétjükön, melynek használata testületi joga­ikban gyökerezik. Csak a legritkább esetben találkozunk királyi beavatkozással a ezéh czí- merének és pecsétjének megáilapitásánál; a leg­nagyobb kitüntetések egyike az, a miben III. Ferdinánd és I. Lipót királyok a magyarországi posztónyiró ezéheket részesítették, midőn az első a czéhek közös szabályait megállapítva, nekik római császári méltóságából kifolyólag a nemesi czimerhez mindenben hasonló czimert: kék mezőben arany griffet, a pajzsot fedő koronás sisak oromdíszeül mellén arany posztó­nyiró ollót viselő fekete kétfejű sassal adomá­nyoz, az utóbbi atyja adományát a modori és szakolezai posztónyirók ezéhe számára megújítva, 1659. november 30-ikán Pozsonyban kelt okle­vele élén a czimeres nemeslevelek mintájára díszes miniatűrben örökíti meg e czímer képét. A ezéh élén egy vagy több ezéhmester állott, kiket a ezéh tagjai a statútumaikban meg­jelölt napon, „a ezéh napján“ egy vagy két évre választottak és nagy ünnepélylyel iktattak be hivatalukba. A ezéhmesterek vették őrizet alá a czéhládát s abban a ezéh pecsétjét, a kivált­ságleveleket és statútumokat, a jegyzőkönyve­ket, a mesterek és legények okiratait, a ezéh edényeit, egyéb drágaságait és pénzbeli vagyonát. A czéhláda a ezéhnek tulajdonképeni jel­vénye; átadása nagy áldomás kíséretében történt, kettős zárjának kulcsai közül egyiket a ezéh-

Next

/
Thumbnails
Contents