Nagybánya, 1904 (2. évfolyam, 1-26. szám)
1904-04-21 / 16. szám
2 NAGYBANYA 1904. április 21. Ez a törekvésünk indított arra, hogy egy uj iparág meghonosítására vonatkozó indítványt a legteljesebb önzetlenséggel pártoljunk, mely uj iparág főleg tél idején, midőn a szegény népnek mi keresete sincs, részére keresetet és megélhetést biztosítana. Az utóbbi évek, de főleg a tavalyi év jó gyümölcstermése adta az impulzust az indítványra, vájjon nem volna-e czélszerü városunkban is, füzestelepek létesítésével a gyümölcs-szállító kosáripart meghonositani ? A tavalyi statisztikai adatok szerint háromszáz vagon gyümölcsárut szállítottak el kosarakban városunkból, melyhez mintegy ötven vagon gyümölcs-szállító kosár volt szükséges. Ezt az ötven vagon gyümölcs-szállító kosarat idegenből hozták be mihozzánk s azért szép összeg vándorolt ki városunkból. E statisztikai adatok mindenkit meg kell győzzenek az indítvány helyességéről s életrevalóságáról. Annál meglepőbb, hogy laptársunk legutóbbi számában, Füzesi Manó oly gúnyos kicsinyléssel szól e kérdésről, mely sehogysem illik az ügy komolyságához. A manóba, mi teljesen értjük nyílt és burkolt szinczerizálásait, mert ismerjük az ügy előzményeit, de nagy sajnálattal konstatáljuk, hogy ez a czikk a maga szükkörü sperpektivájában is hü tükre a mi társadalmunknak, melyben minden jó eszmét megöl, agyonnyom a személyeskedés. Szívesen szegzünk érvek ellen érveket, de a személyeskedés terére senkit nem követünk, bár felelni tudnánk az alakitani czélzatosan ajánlott részvénytársaságok kérdésére is. Hogy az uj iparág meghonosításának kérdését hogy vélnők megoldani s hogy ez iparágat mily mértékben óhajtanok fejleszteni, azt Sz. J. czikkirónk nagy szakértelemmel fejtette ki s fejtegetéseit statisztikai adatokkal támogatta. E statisztikai adatokat nem látjuk megdöntve általánosságban tartott czáfolattal, mert az a körülmény is mellettünk bizonyít, hogy a földművelésügyi miniszter nagy előszeretettel foglalkozik füzestelepek létesítésével s állami pénzzel az ily vállalkozásokat hathatósan támogatja. Elképzelhető-e, hogyha a füztelepités meddő kísérletezés volna s annak semmi gazdasági s szo- cziális eredménye nem lehetne, hogy a miniszter az állam pénzét ily czélokra fecsérelné? Aligha! Már azzal egy nagy szocziális czélt szolgálunk, ha esetleg némi áldozattal is épen a legszegényebb néposztálynak biztosítunk kenyeret. Ezt az áldozatot mi korántsem a gazdasági egyesülettől várjuk, hanem igen is várjuk az államtól s a várostól. A városnak a szegényügye hova tovább, mind nagyobb áldozatába kerül. Pedig tessék csak egy téli faosztás alkalmával megnézni a jelentkezőket, kiknek arczárót lerí az éhség s kiket majd megvesz a hideg, hogy nagy részük nem olyan keresetképtelen, hogy könnyebb munkát ne végezhetne, de mikor épenséggel semmi munkához nem juthatnak. A füzestelepek létesítésére pedig ki volna állami és városi támogatás mellett illetékesebb a gazdasági egyesületnél? Szívesen elhiszsziik, hogy a füzestelepek jövedelméből a gazdasági egyesület adósságát nem fogja kifizetni, de vájjon már azon körülmény nem nagy eredmény-e, melyet szocziális szempontból elérhetünk, hogy egy sereg szegény embernek foglalkozást adunk s ezzel keresetet biztosítunk számukra. Bizony ez sokkal nagyobb eredmény, mintha nehány száz korona jövedelmet tudnánk felmutatni. Ismételten hangsúlyozzuk, hogy midőn a kosárfonó ipar meghonosítására legilletékesebb tényezőnek a gazdasági egyesületet jelöltük meg, ezzel nem azt akartuk és akarjuk mondani, hogy minden időkben a gazdasági egyesület a maga hatáskörében állítsa elő az összes szükségelt kosármennyiséget, sem pedig azt, hogy óriási befektetésekkel holdakra rugó fűzeseket létesítsen. Korántsem! A gazdasági egyesületnek csak a kezdeményező lépéseket kellene megtennie. Erre nézve elég volna mintegy 2000 ölnyi területnek füzessel való beültetése s a jelentkezőknek a kosárfonó iparra való betanítása Ha a nép látni fogja, hogy a vállalkozás, kifizeti magát, maga fogja az ipart tovább fejleszteni. Végül nem hagyhatjuk szó nélkül a város erdőterményeinek értékesítésére tett megjegyzést. Legyen meggyőződve czikkiró, hogy a város erdősége a jelenlegi kiváló szakvezetés mellett oly jövedelmet biztosit a városnak, minőt ugyanoly értékű készpénznek a kamatja nem hoz. Nem is az erdőtermények értékesítésének nehézsége állja útját annak, hogy füzestelepet és kosárfonó ipariskolát a város létesítsen és tartson fent, hanem az, hogy ilyen eminenter gazdasági ügyeket a gazdasági egyesület köny- nyebben elláthatja a komtemplált szerény kere- I tek s állami és városi támogatás mellett, mint a közigazgatási ügyekkel s más nagyobb kérdésekkel igénybe vett város. A legutóbbi tűzveszélyhez. Kedves Szerkesztő Barátom! Kérlek, légy szives jelen saraimnak becses lapodban helyet adni. Múlt év október hó vége felé a nagybányai hivatásos tűzoltók parancsnoka: Ember Elek ur által s ennek javaslatára a városi tanács által felkérettem, hogy f. év nyaráig, mig Ember Elek távol időzik városunkból, a h. tűzoltói parancsnoki tisztet vegyem át. En, aki életem java részét csakis a közjóra szenteltem, ezen kérésnek engedve, a hivatásos tűzoltók vezetését átvettem s elhatároztam, hogy azt legjobb tehetségem szerint hivatásának magaslatára emelem s e czélból Szatmárra is átrándul- tam az ottani hivatásos tűzoltók ügyét tanulmányozni. Daczára annak, hogy sok nehézséggel kellett megküzdenem, már is sok hasznos.és üdvös intézkedést léptettem életbe. Nevezetesen többek között az őrszolgálatot újra szerveztem. A toronyőrségre nézve, amennyiben azt a szolgálatot ez ideig egy állandó őr teljesítette, a mi merőben képtelenség, úgy intézkedtem, hogy az őr minden hat órában felváltassék és a szolgálatot teljesítő tűzoltó ellenőrző órával láttassák el. Tűzvész esetén nappali időre a harang félreveretése általi jelzést beállittattam és tettem ezt azért, hogy a közönség kisebb kéménytüzek- nél és gyuladásoknál fel ne riasztassék s leg- főképen pedig azért, hogy a bámuló közönség össze ne csödittessék, akik az eddigi tapasztalatok szerint nemcsak segítségére nem voltak a tűzoltóságnak, de sőt őket munkájukban gátolták. Külömben is megjegyzem, hogy megkértem a rendőrfőkapitány urat, hogy tüzeseteknél a bámuló közönséget legalább a tűzoltóság működésének helyéről tartassa távol. Tapasztalásból tudom azt, hogy az önfeláldozó működésért elismerés nincsen, sőt az ily működést annál több gáncs, megszólás, gúny éri. Mióta a tűzoltóság vezetője vagyok, ilyenekben nekem is bőven volt részem. A szombat-utczai legutóbbi tűzveszélynél, midőn egy mellék épület, két műhely és egy istáló leégett, a tűzoltóság az én vezetésem alatt rögtön a helyszínén termett s daczára az óriási szélnek, önfeláldozó működésével a vész színhelyén tömör sorokban álló épületeket megmentette. Ismétlem a nagy szélben a mentési munkámester, másikat legtöbbször a czéh legfiatalabb tagja őrizte. Kiállításunkon a legrégibb czéhládák a pozsonyi sebészek és borbélyok és a soproni pékek ládái voltak, mind a kettő 1642-ből; egy évvel későbbről való a pozsonyi ónöntőké. A beszterczebányai ötvösök 1654-ben készült, berakásokkal díszes ládában őrizték klenódiumaikat, a láda tetején az ötvösipar védőszentjének, szent Eligiusnak alakja látható. A díszesebb kiállítású czéhládák közé tartoztak, csavart oszlopokkal és berakásokkal, a budapesti mészárosok két rendbeli ládái a XVII. századból; a XVIII. századból származó többi nagyszámú czéhláda között a beszterczebányai könyvkötőké érdemel említést, mely csukott könyvet ábrázol. A czéh tagjai évenként legalább négyszer gyűlést tartottak, hogy a czéh ügyeit tárgyalják. A meghívással a czéhmester megbízottja, rendszerint a legifjabb mester, személyesen járt el a czéh tagjaihoz ; hivatalos megbízatásának bizonyítékául a czéh bemondótáblája szolgált, melyet küldetése alatt mellén viselt. Ezek a táblák fából, néha rézből vagy bádogból készültek és a czéh jelvényét ábrázolják, többnyire évszámmal, jelmondatokkal és az akkkori czéhmester nevének kezdőbetűivel. A brassai ötvös- czéhnek remekbe készült XVI. századi táblája mellett, mely talán inkább czéhjelvény, mint bemondótábla és hivatalos összejöveteleknél magának a czéhmesternek mellét díszíthette, kiállításunkban legrégibb a pozsonyi bodnárok táblája 1601-ből. A régi koronázó város, melynek czéhei messze földön híresek voltak gazdagságukról, meglehetős nagy számban bírja az ipartörténeti emlékek ez érdekes fajtáját. Ki i volt állítva belőlük az ötvösöknek szent Eligius j püspök képével ékes XVII. századi bemondó- ! táblája 1623-ból, a kovácsok vasból készült jelvénye 1773-ból és a sarkantyűsok XVIII. századi bemondótáblája. A felvidék iparüző városaiból Lőcse czéhei voltak legteljesebben képviselve; a sütők czéhének táblája, perecz-formára kivágott vaslemez 1614-ben, a kőfaragóczéh festett fatáblája a város czimerével és a kőfaragók mesterjegyeivel 1626-ban készült. Érdekes az az ismeretlen helyről származó tímár czéhbehivó-tábla T643-ból, melynek előlapján, faragásban munkál- ; kodó tímárok alakjai láthatók. A szombathelyi gombkötők behivó-táblája 1627-ből való. A rozs- nyai czéhek közül a mészárosok behivótáblája 1774-ből magyar feliratával vonja magára a figyelmet. A czéhtagok összejövetelére az egyik legfontosabb alkalmat a mesterré avatás szolgáltatta. A legénynek, ha mesterségét kitanulta, a czéhbe való felvétele előtt valamely mestersége körébe tartozó tárgyat kellett remekbe készítenie. A czéhszabályok részletesen megjelölik a remekelés tárgyait, s hogy ez milyen fontos része volt a privilégiumoknak, mutatja az, hogy a debreczeni ötvösök 1600-ban Rudolftól nyert kiváltságlevelük élén külön képben örökítették meg a remekbe készítendő ötvösműveket. A képen két angyal czimeres ezüst pecsétnyomót „sigillum helmes pechet vulgo vocatum,“ egymásba járó kettős arany billikomot és ékköves aranygyűrűt tart. A czéhgyüléseket a czéhmesternél nagy lakoma követte, melynek költségeit a czéh pénztárából fedezték. Az áldomások általában nagy szerepet játszottak a czéhek belső életében, úgyszólván azok szolgáltak a testületi szellem ápolásának legfőbb eszközéül. Az inas beszegő- déskor áldomással tartozik gazdájának és az ő embereinek; az inasévek letelte után, mikor kezébe adják a ezéhpálczát és felszabadítják, mestere adja az ünnepi lakomát. A felszabadult egy évi vándorlás után, legénynyé avatásakor, mely nagy szertartásokkal megy végbe, (a kolozsvári asztalosczéhnél aranyozott ezüst czéhkoronát tettek a felavatandó fejére), társpohárral vendégeli meg legénytársait. A mesterré avatással két mesterasztal adásának kötelezettsége jár: a kisebbikkel a remekelést, a másikkal, az öreg mesterasztallal az első év leteltét ünnepük meg. Ha idegen mester jön a városba, köszöntőpohárral váltja meg a jogot, hogy a czéhbe álljon. A czéhláda költségén vigad az egész gyülekezet a czéh védőszentjének nevenapján, újévkor és valahányszor a czéh zászlaja alatt részt vesz a templomi körmenetben. Ellenben a czéhmester választásakor a megválasztott maga vendégeli meg, tőle telhetőleg bőven, az érdemes czéhet. A nagy mennyiségben ránk maradt czéh- edények: az ezüst serlegek és billikomok, az egybejáró poharak, az óriási ónkupák és kancsók, a ezintálak, a hat- és nyolczszögletü ónpalaezkok, a majolika korsók, tálak és tányérok, melyek a czéh védőszentjének alakjával, a czéhjelvényekkel, felírásokkal voltak díszítve, ilyen alkalmakkor teljesítették hivatásukat; nagy számuk tanúskodik a czéhszokások e legA tavaszi és óvári Szappanyos Jenő lm. &4 Js w Km Ü. divatáru üzletében fóiau^bási^án £Fötér 23-ifc szám,]) hol a legdivatosabb női ruha-szövetek, selymek, batistok, voilok, kretonok, szepességi vásznak s más egyéb e szakmába vágó «zikkek jutányos árak és pontos kiszolgálás mellett szerezhetők be. — Áruim kizárólag hazai gyártmányúak. ------------ -----------------
