Nagybánya, 1904 (2. évfolyam, 1-26. szám)
1904-04-14 / 15. szám
.XX. «é'TST'FolySLX'Sa. 3_©04* Ä^arAliS! S3.<Ő 14. IS-ife. SSSáunOL. TÁHSA33ALMI ÉS S25ÉPIH.03DALMI EEEÍTIIjAP. Eiőíizetési árak: Egész évre 8 korona, félévre 4 korona, negyedévre 2 korona, egy szám ára 20 fillér. Megjelenik minden héten csütörtökön reggel 8 — 12 oldalon. Felelős szerkesztő: ÉGLY MIHÁLY. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Erdélyi-ut 22. szám, hova a lapközlemények, hirdetések s előfizetési pénzek küldendők. Hirdetések felvétetnek Morvay cs Uody könyvnyomdájában is; Főtér 14. Vidéki műtárlatok. Április 13. Eljött az ideje annak, hogy uj tartalmat, uj jelentőséget adjunk a vidéki tárlatoknak. Túlvagyunk immár az első nehézségeken, az előőrsök csatározásain. Lássuk : merrefelé halad a derék had? Abból indulhatunk ki, hogy tulajdonképpen nem illik vidéki műtárlatról beszélni. Rossz néven veszik az embertől; azt mondják, hogy van abban a „vidéki“ jelzőben némi lenézés, sőt egyenes provokálás. A legtöbb magyar ember, aki Budapest falain kívül él, kissé kellemetlenül érzi magát, ha valaki azt mondja róla, hogy vidéki. Pedig ez sajnálatos félreértés. Épp a mi szempontunkból fontos ezt az érzékenységet kissé megvilágítani. Az ominózus jelző rögtön elveszti minden kellemetlen mellékizét, ha elgondoljuk, hogy Petőfi, Munkácsy, Arany, Bolyai „vidékiek“ voltak. Sőt ha behatóbb szemlét tartanánk a magyar elme és magyar művészi véna nagyságai felett, hamar rájönnénk, hogy majdnem kivétel nélkül a „vidék“ s nem a főváros szülte, nevelte őket. Van ennek a jelenségnek mély oka; mi erre itt nem térhetünk ki, csak utalunk rá, mint tapasztalati igazságra. Ha tehát versengés indulna meg e részben a két ellenfél: a főváros és a vidék közt, a koszorút bizonyára az utóbbi nyerné el. Tény, hogy minden értéket a magyar vidéknek köszönünk. Budapest az érvényesülés külsőségeinek színhelye. A nagy egyéniségek élete, gyökere soha sem a főváros talajából szívta nedveit: nagy embereink egyike sem volt igazi budapesti ember. Innen van, hogy például irodalmunk oly ritka bőségben mutatja a magyar faji jellemvonásokat, amelyek pedig Budapesten fel nem fedezhetők. Ideje volna, hogy művészetünk is egészen erre az útra térjen. Ez mindaddig nem fog sikerülni, mig művészeink Budapesten ülnek és pusztán a budapesti műtárlatok számára dolgoznak. Mit látnak itt, minő gondolatokat és érzéseket költöget bennük a környezet? Szomorú erre csak gondolni is. Vessünk egy pillantást a legtöbb budapesti színház egy- egy heti műsorára, hogy kiolvassuk belőle a budapesti ember ízlését. Nézzük meg közvetlen közelből egy-egy nap újdonsült hősét, lessük meg: mi szórakoztatja a fővárosi embert, mi izgatja idegeit, miről szeret beszélni. Ez a kutatás szomorú tanulságokkal szolgál. íme, egy nagy város kultúrája, a mely sok tekintetben csakis léhaságon épül. Vájjon helyes volna-e, ha művészetünk ebből 24 talajból szívná életerejét? S vájjon elkcnilheti-e ezt a sorsot, ha idelánczolva, Budapest házai közt él? Valaki Párisra, Bécsre, Münchenre hivatkozhatnék s azt mondhatná, hogy nem Budapestben rejlik a baj, hanem más valamiben, mert hisz ama fővárosok dús változatait tudták produkálni a művészeti értékeknek. Ez az analogia téves. Mert azokban a városokban egészen más fajta művészet virágzott fel egészen sajátos viszonyok közt. Ott az udvarok s a körükbe tartozó meczenások határozták meg bizonyos fokig a művészet sorsát. Maga a pusztán udvari művészet ritka esetben volt termékeny és nagyszabású. De nem is a királyok által megrendelt művekre gondolunk itt, hane^r~~^. a gazdag és finom Ízlésű amatőrök azon nagy tömegére, a mely természetes velejárója az udvari életnek. Az udvari ama- ; tőrök serege utánzókat termel a tehetős és finomabb középosztályban is; ezeknek a szorgalmas és becsületes meczenásoknak_„. s a velük párhuzamosan felvirágzó műkereskedésnek köszönhető, hogy a pre- rafaeliták győzedelmeskedtek, hogy a bar- bizoniak nem haltak éhen — és igy tovább. Természetes lánczolat ez, egy sajátságos kultur-kör produktuma, amelyet nem igno- rálhat a műtörténet kutatója. A nagy amatőrök és meczenások e raja hiányzik a mi fővárosunkból. Nincs udvari élet Buda várában, nem állott elő az az imént említett lánczolat sem. A meczenások ízlése tehát nem csapódik le a mi művészetünkön. S hogy ez mit jelent, azt mindenki rögtön beláthatja, mihelyt II. Gyula pápára, vagy a Mediciekre, vagy a Napkirály szerepére gondol. Azok az igazi meczenások képtelenek lettek volna művészet nélkül élni. Képzelhető, hogy mily szilaj buzgalommal jártak kezére a művészeknek. Nálunk minderre eddig nem volt példa. Meczenásaink elmentek odáig, a meddig menniök a „noblesse oblige“ parancsolta. Mi tehát nem kapcsolhatjuk be művészeti programmjainkba a művészet ama nemeit, amelyek a fővárosok udvari élete, A „Nagybánya“ tározója. Xi az erdőbe . . / Irta: Révai Károly. Ki az erdőbe! Itt a kikelet! A fák élednek, kipattan a rügy; Arany szalag csüng az erdő felett, S cseng-bong a galy közt édes fütyre-füty. Ibolya nyílik bükkös oldalon, Mocsáros martról int a gólyahír ; Fagyasztó szélvész menekül vakon, S a havas aljból vissza-visszasír. Ki az erdőbe! Az élet pezseg, A nyír szivéből édes nedv bagyog ; A gályákon meghitt szerelmesek Ajkán, megárad édes csókra — csók. Valahol lejebb a kakuk kiált, Nyomban felel aláírói a csalit; Hangos a völgy, — a gyümölcsös kivált. — Madár lepé el sűrű rácsait. Ki az erdőbe! Zizeg a bogár, Harangvirágon döngicsél a méh, Munkához lát sietve, mintha már Fagyos szeleknek jöttét érzené. í Koraszülött kis pillangó siet, i S a bükkös alján csöndesen leszáll; Megbújva űl a bükkerdő megett Leselkedőn a néma esthomály. Ki az erdőbe! Csobog a patak, Mintha a szikla gyöngyöt öntene; I Végig kígyózik, mint ezüst szalag, \ Mig lent a zsombék egyesül vele. ' Halk zizegés kél -a nádas felől, Végig borzolja enyhe fuvalom, I S mint zajosabb lesz a mocsár belől, ! A mint a napfény játszik a habon. \ Ki az erdőbe! Élet mindenütt! A szomju szívre ragad a varázs! Hová az Isten forró napja süt, Kél fűben, fában a föltámadás. Tavaszi szellő lágyan simogat, Végig dűlök a selymes pázsiton; Szivem könnyű lesz, mint a tiszta hab, S az Ég munkáját nézem, hallgatom . . Zsurozás. i. Csinosan bútorozott férfi szoba. Gerenday dr. (iuris utriusque) lapokat olvas. Gerendayné (született nemes- I kökényesi és kökényfalvi Szilvássy Jolán) levelet olvas. Gerenday dr. (leteszi a lapot kezéből): Nos, mondja csak édesem, mama mit ir? Jolán: A fürdőzésnek nem vette sok hasz- ! nát. Ismét kínozza a köszvény. Arról panaszol- ! kodik, hogy apának az idén már nem fog telni i a rossz termés miatt a fürdő költségre. Pedig oda ismét el keli mennünk, ha csak azt nem akarja, hogy szegén}' mama adja meg az árát zsugoriságának. Gerenday dr.: De hisz’ ha nem használt... Jolán : Nem használt egyszer ... de másodszor . . . Gerenday dr.: (ingerülten): Harmadszor, negyedszer sem fog használni! Szobalány levélkét hoz be. Jolán (miután elolvasta, az asztalra teszi): I Már megint! Gerenday dr.: Meghívás? Jolán: Az, Révyékhez. Gerenday dr.: A kikkel a fürdőn ismerkedtetek meg a nyáron ? Jolán: Hozzájuk, mához egy hétre. Gerenday dr.: Tulajdonképen kicsodák i ezek? Miféle népség? Jolán: Hát Révfalvi Révyék ! A férfi egy
