Nagybánya, 1904 (2. évfolyam, 1-26. szám)
1904-04-14 / 15. szám
2 NAGYBÁNYA 1904. április 14. a nagy meczenások és amatőrök Ízlése révén fejlődtek. Van a művészet fejlődési viszonyainak egy más neme is. Erre példa a német- alföldi festészet. Ott a képek a középosztály otthonában kapnak helyet, ott nincs mű- pártoló állam, ott az udvar és köre nem szerepel mint irányiadé meczenás. Ott tehát csak oly művészet fejlődhetik, amely megfelel a művelt középosztály érzéseinek. Részben a nagy hagyományok révén, de részben e körülmények folytán is igazi hollandi művészet képződött Hollandiában, amely nem viseli magán az udvar vagy a főváros karakterét. Ezt követendő példa gyanánt állíthatnék fel művészet-politikusaink, ha nálunk nem hiányzanék a hagyomány éltető talaja. A hollandi középosztály ugyanis néhány száz év óta szakadatlan, benső kontaktusban él a festészettel: szinte műértővé nevelik. A mi viszonyaink e részben is mostohák. De éppen a vidéki tárlatok készítik elő helyesen és üdvösen a talajt arra, hogy a magyar festők a mi művelt középosztályunkban keressék amatőrjeiket, még pedig nem Budapesten, hanem a vidéken. Hogy ez az utóbbi kivánalom miért fontos, azzal bárki rögtön tisztába jöhet, mihelyst szem előtt tartja, hogy a jó időkben az amatőrök, a gyűjtők, a meczenások ízlése, kultúrája mindig lecsapódott a művészetre is. Nemcsak Michelangelo géniusza lobog a sixtuti kápolnában, a Péter-templom kupolájában, hanem Gyula pápáé is. A Medici-kör egész szelleme lesugárzik Bo- ticelli halovány leányképeiről. Ezt a köl- i csönhatást nem lehet eltagadni. S ez a kölcsönhatás bizton jelentkezik a mi művészetünkben is. Sokféle jelenségből véljük már is kiolvashatni művészetünk egy részének elbudapestiesedését. A mi fővárosunk sekélyes kultúráját kezdi tükrözni nem egy mű. Már pedig ez a jelenség nem kívánatos. Mi mindnyájan azt óhajtjuk, hogy igazi magyar szellemet tükrözzön művészetünk, tehát olyan szellemet, oly érzéseket, amelyek tősgyökeres mivoltukban csakis Budapest falain kívül, a termékeny vidéken fedezhetők fel. Mint ahogy egynémely festményen ma már bizonyos budapesti jellemvonásokat érzünk, épp úgy látunk más munkákon ettől eltérő s egyenest a vidék leikéből fakadt jellemvonásokat is. Ez utóbbiakat mindenképen erősítenünk, fejlesztenünk kellene. Ámde hiábavaló minden irás, minden teória, ha maga a magyar vidék nem áll szívesen ennek a programúinak szolgálatába. Egykoron már magyarrá, erőssé nevelte nemzeti színpadunkat. Egykor már ragyogó zománczczal vonta be irodalmunkat. Rányomta mind a kettőre jellemének bélyegét. A maga képére és hasonlatosságára teremtette át. Volt a vidékben erő és buzgalom, tehetség és szeretet erre a nagy munkára. Most azt várjuk és reméljük, hogy ezt az átformáló készséget művészetünk ujjáfejlesztésére is fogja fordítani. Kétségtelen, hogy ez a feladat nem oldható meg máról-holnapra, egy éjszaka alatt. Lassú, felszívó folyamattól várhatjuk csak ezt az eredményt. Ennek pedig bizonyára úgy kellene megkezdődnie, hogy a „vidék“ erőteljesebben avatkozzék hazai művészetünk sorsába, mint a főváros. Váljék a művelt magyar vidék festészetünk igazi amatőrjévé. S' igy folyjon be arra, pnrw—twi rnr— hogy létre jöjjön a faji karakterünknek leginkább megfelelő szelekczió. Nagy feladat. De a „vidék“ már fényesen megoldott ennél nagyobbakat is. lyka Károly. „Ejh, ráérünk arra még.“ Tekintetes Szerkesztő úr! Van az én feleségemnek egy agglegény nagybátyja, kinek vagyoni állásáról csak azt kívánom megjegyezni, hogy Budapesten virilista. Természetes, hogy az egész rokonság „önzetlenül“ beczézgeti. Könnyű elképzelni, mily örömet szerzett nekünk Sándor bácsi azzal, hogy a húsvéti ünnepeket nálunk töltötte. Sándor bátyám tulajdonságaiból csupán azt az egyet emelem ki, hogy komolysága mellett szeret tréfálni, évődni; de tréfáit is annyira komoly arczczal bocsátja közre, hogy alig lehet kitalálni, komolyan beszél, vagy tréfál-e ? Mióta becses lapjában nevemet látja, „öcsém a hirlapiró“-nak nevez. Ezen megtisztelő czimzést pedig azért nem vehetem komolyan, mert Sándor bátyám jól tudja, hogy hírlapírói összes tevékenységem tekintetes Szerkesztő úr szívességéből napvilágot látott 1 -2 levelem megírására szorítkozik. Ezeket előre kellett bocsátanom, hogy a t. olvasó megítélhesse, mily benyomást tettek reám, a nagybányai városatyára, a budapesti városatyának közügyeinkre vonatkozó megjegyzései. A látogatás négy napjának minden óráját Sándor bátyámnak szenteltem. Városi ügyeinket naponta többször, azaz minden kínálkozó alkalommal szőnyegre hoztam egyrészt azért, mivel e téren - mint városatya - jártasnak kezdem í magam érezni, de másrészt azért is, mivel tönkre ment, nagy család utolsó sarja. Az asz- szony valami szamosujvári örmény báránybőr kereskedőnek leánya ... Egy kissé, hogy is mondjam, nem közibénk való . . . Gerenday dr.: Bánom is én, akárkinek a leánya! De én nem megyek, nem eszem többé az asztaluknál. A múltkor úgy elrontottam gyomromat, a sok édeskés ételükkel, hogy majd én is fürdőre szorulok ! Jolán: Pedig előre figyelmeztettem, hogy a mikor jobb szememmel hunyorítok, ne egyék. A csemege még csak megjárta volna; azok mind örmény-nemzeti speczialitások voltak . . . hanem a pecsenye! Azt hiszem, a megelőző este valami jótékonyczélu batyu-bál lehetett s a mi megmaradt azt. . . Gerenday dr.: Ok vették meg az árverésen leszállított áron. Jolán: A fekete kávé csupa czikória volt.. . rabvallató lőre . . . Gerenday dr.: (szemrehányóan). No lássa s mégis azt akarja, hogy elfogadjuk a meghívást. Jolán: Remete módjára csak nem élhetünk. Gerenday dr. Szeretnék már menekülni ettől az ismeretségtől. Jolán: Most még nem lehet; majd később . . Gerenday dr.: A mikor már úgyis torkig vagyok ezekkel a zsurozásokkal. Nem elég, hogy időpazarlás, pénzpocsékolás, de az ember még a mellett a gyomrát is elrontja . . . Jolán: Legalább együtt megyünk fürdőre. Gerenday dr.: Korántsem! En nem megyek sehova. Jolán: Nem utasíthatjuk vissza. Mit mondanának ? Hogy talán nem telik viszonyozni. Aztán meg: akarom! Gerenday dr.: Akarja ? Nó lám, az önzetlenség angyalának, hogy megnőtt a szárnya az akarásra! Jolán: (enyelegve.) Édes kicsi kis uram, a mikor azt mondtam „akarom“, úgy értettem: „akarjuk“. Emlékszik, mikor azt szavalta: Két lélek és egy gondolat . . , Gerenday dr. (megadja magát.) A nők között divat jelszókat választani. A maga jelszava legyen: Punktum. Bátran előre. IL Egy héttel később. Fényesen kivilágított ebédlő Révyék- nél. Révy gondokba merülten fői és alá sétál, kezében számlák; Révyné az asztalon rendezget. Révyné: Csakhogy végre ezen is átesünk! (Leül az egyik székre.) Révy: Jobb’ szeretném, ha e számlák kifizetésén estem volna már át! Hanem most már ez az utolsó. Elég volt e folytonos dinom-dánom- ból. Mégha az ember igazi jó ismerősökkel kerülne össze ... de ezekkel ? Futólagos, felületes, hétköznapi ismeretségek, akikkel az ember fürdőn, színházban találkozott . . . Révyné: S a kikkel jól eltöltöttük az időt fürdőn, színházban . . . Révy: De a kinek meghívót csak azért küldünk, hogy többen legyünk . . . Révyné: Én azt reméltem, hogy visszautasítják a meghívást. . . Révy: Manap nem utasít senki semmit vissza. Révyné: Pedig Gerendyékat csak azért hívtam meg . . . Révy: Tehoztad a nyakamra ezt az ismeretséget ; a világ legnevetségesebb futó bolondja a férfi . . . Révyné: Az asszonyt ki nem állhatom. De hát a sors, a végzet ismertetett meg ezzel a felfuvalkodott pávával. Minduntalan elő hozakodik nemességével s valami kegyelmes asszonynyal, a ki szegről-végről rokona valamelyik keresztleányának. Még ha ízlésesen tudna öltözködni . . Révy: Csak csillapodjál, édesem ! Ez ellen már csakugyan nem lehet kifogásod. Révyné: (indulatosan) Hát nem volt szemed, hogy lásd, milyen ruhában volt, a Zsiga Matild esküvőjén? Valami szinehagyott lila selyem ruha lifegett le róla, füléről csak úgy kiabált^a hamis gyémánt mogyoró, hogy a „Pesti Nagy Áruház“- ból való s úgy izgett-mozgott kényeskedve, mintha ő volna a menyasszony. Révy: Hát még milyen a doktora! Ha elfog valahol, a büntető rendszer átalakításáról s holmi kodifikálásról perorál. Szentül meg van győződve, hogy a magyar ipart csak a fegyencz ipar fogja lábra állítani. Szerinte csak akkor és úgy leszünk méltó versenytársai Ausztriának, ha minél több lesz Magyar- országon a börtön, a fegyház . . . Révyné: Vájjon nincs-e rokonai közöttvalami terhelt alak, a ki . . . Révay: Pénzt vert, hamis váltón nyargalt. Mi ugyan szép ismeretségeket kötünk . . . Révyné: Egy zsiványnyal, hamis pénz verővel .. . Révy: ... Nem is kellett volna meghívni .. . Révyné: Egyszerűen becsukjuk orruk előtt az ajtót. III. Gereaday dr. és Gerendayné mosolyogva beléptek; kölcsönös mély meghajlás. Révyné: Oh mennyire vártalak édes Jolánom, örvendek, lelkem, hogy a kik legközelebb álltok szivemhez, elsőnek érkeztek. Jolán: Hozzád mindig későn érkezem . . . Ölelkeznek. Adorján. ÉS fi vári Üftf Szappanyos Jenő 4JIJÍ JL áialiefében Nagybányán ^FStér* szám,) hol a legdivatosabb női ruha-szövetek, selymek, batisiok, w©£lok, kreionok, szepessésji vásznak s más egyéb e szakmába vágó czikkek jutányos árak és pontos kiszolgálás mellett szerezhetők be. — Áruim kizárólag hazai gyártmányúak. '
