Nagybánya, 1903 (1. évfolyam, 21-47. szám)
1903-07-23 / 24. szám
X. évfolyam. 1903. julius lió 33. 24-ik. szám. * TÁHSA3DALMI ÉIS S55Ér»IH.OX>AIjMI HETILAI». Előfizetési árak: Egész évre 8 korona, félévre 4 korona, negyedévre 2 korona, egy szám ára 20 fillér. Megjelenik minden héten csütörtökön reggel 6 — 8 oldalon. Felelős szerkesztő: ÉGLY MIHÁLY. Szerkesztőség: Erdélyi-ut 22. szám. — Kiadóhivatal: Hid-utcza (Bay-ház), hol mindennemű hirdetések fölvétetnek. Az előfizetési pénzek Morvay és Undy kiadókhoz küldendők. XIII. Leo. 1810-1903. Julius 22. Tizenhat napig tartó haláltusa után, mely alatt a vigasztalan órák egyre váltakoztak a reménységet nyújtó javulással, a csodával határos testi és lelki erő végsőt lobbant s a kilenczvenhárom éves aggastyán szelíd, hófehér tiszta lelkét visz- szaadá Teremtőjének. Az égi világosság kialudt, a szeretet apostola lehunyta szemeit örökre! Lehullott az egyház dicső koronája. XIII. Leo nincs többé ! Halála a legmélyebb, legsötétebb gyászba borította a róm. kath. egyházat, melynek egy negyedszázadon át volt vezérlő csillaga, büszkesége. De elmúlása kimondhatatlan vesztesség az egész világra nézve, mert mint egyházfejedelem a legnagyobb, legragyogóbb históriai alakok közé emelkedett, mint ember a legjóságosabbak, legnemesebbek, legigazabbak közül való volt, mint apostol, a szeretet apostola volt mindenha! Koporsóját a kilenczvenhárom éves aggastyánnak könnyezve állják körül a világ összes czivilizált népei. A világ leghatalmasabb uralkodói, koronásfők sietnek igaz, mély részvétüknek, gyermeki szeretetüknek és határtalan tiszteletöknek kifejezést adni a lesújtó gyászeset alkalmából. A leírhatatlan veszteséget mindenki érzi. Mert nagy, kimondhatatlanul nagy volt ő, a szeretet, a békesség, az égi világosság pápája, kinek nagysága előtt hódolva hajolt meg az egész világ s kinek nagyságát kellőleg, igazságosan mérlegelni csak a pártatlan történelem itélőszéke lesz képes. XIII. Leo neve egy dicsőséges korszakot jelent a róm. kath. egyház történelmében, bár épen e korszak alatt az egyházat a legsúlyosabb megpróbáltatások érték. De az ő jóságos atyai szeretete, apostoli türelmessége, igazságossága s bölcseségének csodálatos fénye mindig diadalmaskodott a veszélyeken s a pápai szék tekintélyét csupán a hit, ész és erkölcs hatalmával oly magasra emelte, minő magas fokon a pápák világi hatalmának teljes birtokában sem tündöklött soha. E tekintély varázslatos hatalma alól még a más vallásuak sem vonhatták ki magukat s nem egyizben megtörtént, hogy koronás fők, protestáns vallásu fejedelmek pusztán világi ügyekben is kikérték ítéletét. És az ő bölcs igazságos Ítéletében megnyugodott mindenki. És e bölcs, igazságos ítéletek nem egyszer oly kényes kérdéseket intéztek el békességesen, melyek országokat borítottak volna lángba s országokat kergettek volna a háború borzalmaiba. A békesség pápája volt s mégis mindig fényes győzelmeket aratott. Encyklikái hatalmas útjelzői a czivili- zácziónak, a haladásnak. Volt ereje és bátorsága a legkényesebb társadalmi kérdések bonczolgatására is s tette ezt oly bölcseséggel, hogy a világ népei szószólójukat látták benne. Türelmes mérséklete, igazságossága, emberszeretete pedig meg- hóditá magának a nem katholikus országok népeinek rokonszenvét is. Utolsó útjára a világ összes népeinek igaz részvéte kiséri, kik áldva áldják emlékezetét ! A „Nagybanya“ tárczája. XIII. Leo utolsó költeménye. A sovárgó lélek éjjeli borongása. Végzetes órád üt Leo ; itt az idő ; menj, S vedd el érdemidérd az örök életet ott. Mely sors vár te reád? A mennyország üdvit Ígéri, Bő kézzel mit az Ur nyujta neked adományt. Aggó elmében forgasd meg: mely nagy időn át Volt a szent kulcsok iszonyú terhe tied! Mert a ki fenséges díszben tündöklik a nép közt Haj keserűbben is bűnhődik a nyomorult. Mig töprengek ezen, édes kép tárul elejbém, S még édesb szózat illeti szellememet. Mért e nagy félelmed ? S miért hömpölygeti annyit Élted gyászságit újra meg újra szived ? lm Krisztus könyörül s ha kérsz s megalázkodsz Higyj s bocsánatot ád vétkeidért te neked. XIII. Leónál. Joghallgató koromban, mikor a római jogot és egyházjogot tanulmányozgattam, mindig elfogott a vágy szinről-szinre láthatni, közelebbről megismerni azon várost, honnan a modern jogi igazságok és törvények jogalapjait képező bölcselmeket több mint kétezer évvel ezelőtt az egész emberiség nyerte és ahonnan az egész világ róm. kath. egyházait kormányozzák. Azonban a kinek semmi összeköttetése nincs a pápai udvarral, ha el is jut Rómába, megismerheti és áttanulmányozhatja ott a Kapitolium régi jogforrásait, bejárhatja a templomokat, a múzeumokat és könyvtárakat, lejuthat Szt. Péter apostol hajdani börtönébe és a katakombák la- birinthjaiba, megfordulhat a Szt. Péter templom hatalmas kupolájának gömbjében is; láthatja az olasz királyi család Rómában időző tagjait a Monte-Pincion naponként kocsikázni, láthatja a bibornokok, érsekek, püspökök, papok és papnövendékek tengersokaságát, a szerzeteseket és apáczákat sokféle szinü ruháikban a Vatikán tájékán; láthatja a világ összes tájairól össze- sereglett sok zarándokot néger, chinai, jappáni vagy Isten tudja minő nemzetiségi papjaik vezetésével, de akire legjobban vágyik, akinek hatása alatt él egész római tartózkodása alatt, akinek műveit naponként megcsudálja, aki lelkét egészen lebilincseli, aki tehát mindenütt vele van, azt még sem láthatná meg, t. i. a Vatikán önkéntes foglyát, Péter apostol trónjának bíboros fejedelmét, a pápát. __ Pedig hát Rómában járni és pápát nem látni, bárkinek is zokon esnék, nem tudván otthoni ösmerősei első kérdésének büszkén megfelelni: igen is, láttam a pápát. Jó alkalom kínálkozott a római utazásra, midőn néhai Hajnald Lajos bíboros, kalocsai érsek Rómába magyar zarándoklatot vezetett, mely XIII. Leo pápa, gróf Pecci Joachim 50 éves papi, 25 éves püspöki és 10 éves pápai jubileumának alkalmából hódolatát kívánta bemutatni. E társasággal jutottam el Rómába. 1887. deczember 31-én déli egy órakor fogadta őszentsége zarándoklatunk hódolatát, ugyanazon nap, mikor a pápai udvarhoz akkreditált követek uralkodóik és kormányaik nevében szintén fogadtattak. Magán lakosztálya mellett lévő hatalmas elfogadó dísztermébe vezettek bennünket, hová elhelyezkedésünk megtörténte után, magyar titkárának jelentésére fényes kísérettel gyalog jött be hozzánk folytonosan áldását adván reánk. Díszes trónszékét elfoglalván, sorainkból a teljes biborosi ornátusban lévő Hajnald Lajos, Kalocsa nagynevű érseke előlépett s az ő ékesszólásával egy oly lelkesedéssel és benső érzéssel előadott, hódolatunkat tolmácsoló beszédet tartott latin nyelven, hogy mi is, kik abból bizony édes keveset értettünk, éreztük, hogy szónokunk ajkáról a szív szól a szívhez és Isten felkent papja üdvözli Isten fiának földi helytartóját, a kath. világ lelkét, büszkeségét és védőjét, a pápát. A pápa mintegy nyolcz perczig tartó beszédében szintén latinul válaszolt. Eleintén halkan, majd mind jobban-jobban belemelegedve,szónoklatát benső hévvel, folytonos gesztusokkal kisérve adta elő. Beszédében, melyet magyar fordításban később kiosztottak közöttünk, örömét fejezte ki, hogy Magyarországból oly tömegesen keresik őt fel s már öt nagyobb zarándoklat jött el hozzá őt jubileuma alkalmából üdvözölni ; hálát adott Istennek, hogy megengedte neki, hogy immár ötven éve állhat az egyház szolgálatában; végül apostoli áldását adta ránk és hozzánktartozóinkra, valamint Patrona Hungária országának összes lakóira. Egyúttal megengedte, hogy a zarándoklatban részt vett felszentelt papok otthon apostoli áldását híveiknek a szószékről tolmácsolhassák. Beszéde után magához intette Hajnald bíboros érseket s megcsókolta, mig Hajnald alázatossága jeléül kezet csókolt neki.
