Nagybánya, 1903 (1. évfolyam, 21-47. szám)
1903-12-03 / 43. szám
2 NAGYBAN YA 1903. deczember 3. nak valókat pingálni, magas szalonokba vagy fényes állami intézményekbe kormányköltségen tetszetős tosztot vagy ártatlan hősködést festeni: mennyire kínálkozhatott neki a divatos példa, a felkapott irány és mennyire biztathatta a polgári nyugdíj művészet nagy succes-je ! De a kun fiú lelkében az akasztott emberek halvány képe világított, az az októberi zordon reggel élt, nem nyughatott és három évig mind e képet festette vagy imádkozta - tessék válogatni a kifejezések között, de tessék elismerni, hogy ez a fiatal ember volt eddig a legnagyobb kegyelettel, szolgáltatta a legszebb misét a mártírokért. Három esztendőn keresztül éjjel-nappal október hatodikéban élni, három esztendeig folyton ama alávaló gaztettet látni, az akasztást nézni, tüzesnek, fiatalnak, magyarnak lenni és amellett megmaradni lelkiismeretes művésznek! Szegény nemes! Önből se lesz soha Leighton, sőt a mintarajztanoda tanára sem! Pedig milyen szép és jól fizetett miniszteri arczképet, török háborúkat, osztrák győzelmeket festhetett volna ama három hosszú év alatt, mig nagy ideájának gályájához önként, bolondul odakötötte magát.... így irt Bródy már 1896-ban, midőn Thorma nagy történeti vásznát kiállította. Es Bródynak igazat adott a jövő. Ha osztrák győzelmeket festett volna, képén bizonyára jó áron túlad vala, de az aradi vértanuk nagy festménye ott lehet eldugva időtlen időkig valamelyik padláson! Az a nagy kép, mely a magyar Golgotha apotheozisa, Nagybányán született. Ha már ez a kép nem kell sem a múzeumoknak, se az államnak, se Aradnak, hát kell nekünk, nagybányaiaknak. Mentsük meg e képet Nagybányának, hogy városunk falai között hirdesse Nagybánya város közönségének hazafiságát s áldozatkészségét s hogy Nagybánya legyen az a város, mely elégtételt s elismerést nyújt a művésznek három évi küzdelemteljes munkájáért s nagy anyagi áldozataiért. Nagy örömmel konstatáljuk, hogy ez eszmét máris a legszélesebb körökben felkarolták s bizottság van alakulóban, melynek feladata lesz, hogy az Aradi vértanuk-íd. esetleg országos gyűjtés utján Nagybányának megszerezze. Erősen hisszük, hogy e nemes czélra városunk közönsége is szives örömmel meghozza a maga áldozatát s a bizottságot munkájában lelkesen támogatni fogja! Róma. Irta: Myskovszky Ernő. Az elmúlt év tavaszán indultam el néhányad- magammal az örökvárosba, számra nézve bár kevesen, de mégis sokan, ha azon érzelmeket mérjük, amelyek bennünket áthatottak, midón a Karszt hózivataros teléből a virágos, tavaszi ragyogásu Itáliába érkezve, a vasúti kocsi ablakából megpillantottuk Szent Péter templomának a kora reggeli napfényben ragyogó kupoláját, midőn hosszú, fárasztó utazás után Diocletián themráival szemben a világtörténelemnek e metropolisába léptünk. Érdemes volt-e azt a tagadhatatlanul fárasztó nagy utat megtenni ? E kérdésre nem habozhat a kedvező felelet megadásával az, aki tudja, hogy micsoda Róma az emberiségre nézve. Róma páratlanul áll a világ legnevezetesebb városai közt, akár múltjának világtörténeti fontosságát, akár művelődéstörténeti, tudományos és művészeti kincseinek sokaságát és értékét tekintjük. Harmadfélezer éves fenállása alatt oly szerep jutott e városnak, az emberiség történetében, amilyenhez hasonlóval a földkerekség egyetlen egy pontja sem dicsekedhetik. Alig múlik el néhány száz év a Palatinus magaslatán alapított „urbs quadrata“ kiépítése után, máris döntő szava van Rómának a népek sorsának intézésében. A köztársaság szerencsés háborúi csakhamar biztosítják a város uralmót a félvilág fölött; a római császárok hatalma oly szédítő magasságra emelkedik, hogy az elkapatott uralkodó már nem is embernek, hanem félistennek képzeli magát. A milliónál több lakót számláló Róma, Augusztus idejében vas kézzel szervezett világbirodalom fővárosa és középpontja, a hol a mindenhonnan összegyűjtött mesés kincsek hihetetlen fényűzésre vezetnek. Ama korban nincs a földön hatalom, amely Róma felsőbb- ségét el nem ismerné és nem volna kénytelen parancsszavának meghódolni. Az idők változnak. Az elbizakodott nyers erővel szövetkezett pogány világnézet, az igazság és tiszta erkölcs támaszának híjával, össze- roskad. A nagy birodalom pedig önmagától is elkorhadt volna, ha kívülről jövő támadások nem siettetik romlását. Azonban az omladozó romokból uj élet támad. Róma hét halmáról, a melyeken egykor a bálványok templomai ragyogtak, uj fény árad szét a világba, a keresztnek szelíd fénye. Hosszas harczok eredménye ez, melyekben egyrészről a keresztény igazság, másrészt a pogány elfogultság viaskodott egymással s végre is a kereszténység fényes győzelmével ért véget. , Rómában ekkor uj, világraszóló hatalom tűnik fel: a pápaság. Ez tette Rómát a keresztény világ középpontjává s Ítéljenek bármiképen azok, kik a pápai méltóságot az emberi gyarlóságok kereteiben tudják megfigyelni vagy vele akármi okból ellentétes állást foglalnak el, any- nyit kénytelenek elismerni, hogy Róma a pápaság által még sokkal messzebbre és mélyebbre ható szerephez jutott, mint az ó-kori császárság által. A világtörténelem nem ismer semmiféle intézményt, mely az egyes emberek és népek életét oly erővel irányította volna, mint a római pápaság. Szembetűnő példája a kereszténység nagy ellenségével, a mohamedán hatalommal való küzdelem. A magyar nemzetet is ő buzdította és segítette roppant anyagi és erkölcsi támogatásával a török ellen való harczokban. Amit Róma e nagyszerű küzdelmekre való buzdítással és segítséggel elért, az nem kevesebb, basa magával viszi őket az asszonyok után, hadd lássák, hogy bolondulnak a török nők a tulipánok ünnepén. * * * Hűs árnyék borult az erdős völgykatlan fenekén elnyúló pázsitos tisztásra. A nyíló hársfák és vadvirágok bóditó illatától mámorosán csinytalan jókedvre gerjedtek a basa asszonyai s versenyt kaczagtak, pajkoskodtak rabnőikkel. Musztafa Ipsir erdőszéli selyemsátorában Héczy Pál alig győzte bökdösni társát, a ki látszólag mohón tapadt oda a tündéri látványra tekintetével. A basa csöndes flegmával nézett vendégeire, a bor már fejébe szállt; annál őszintébb lett rokonszenve, melylyel a két gyaur iránt viseltetett. Megkedvelte Héczyt törökhöz illő hidegvérű viselkedéséért, még inkább Orbánt őszintén megnyilatkozó pajkos modoráért s a borral szemben erős feje imponált neki. Sajnálta őket, hogy követségük eredménytelen marad, mert a magas díván hallani sem akar a lengyel háborúról; az ő szava pedig éppenséggel mit sem nyom a latban, a mióta Ajishé révén kisült, hogy a boritalra adta magát. Kárpótolni akarta őket; hadd emlegessék meg a napokat, melyeket nála töltöttek el s a tulipánok ünnepe lévén, természetesnek találta, hogy ők is lássák asz- szonyai mulatozását. Az erdei lakomának vége volt, Ipsir basa szokása szerint elszunnyadt s vendégei a szabadba mentek. Héczy az erdő mélyébe kanyarodott, társa veszteg maradt; de aztán még egyszer végignézve a vele mit sem törődő nőkön,^ tovább ment ő is. Nehéznek érezte fejét Grbán, pedig alig ivott valamit. Bohó gondolatok rajzottak föl lelkében, midőn ide lovagoltak; hanem aztán, mikor a fegyveres őrök közepette dévajkodó asszonysereg nézésével betelt, kiábrándult. Szánalom fogta el keblét irántuk : fiatalok mind s még sincs senkijök, a kinek szive értük dobogna. Ipsir is csak a borért lángol. Látta Ajishét; szép, mint egy szobor, de tekintete üres s ásításra ingerli az embert, ha ránéz. A horvát asszonyra, a kit a basa Sherezádénak nevezett el, már nem volt kiváncsi s nem sajnálta, hogy a sűrű fátyolt rajta hagyta arczán. Az asszonyok zajongása elhalt a távolban, Orbán leheveredett s szemeit a nap áttetsző fényében rém ego lombsátorra meresztve hallgatta a levelek suttogó szavát. Az erdei madarak énekéből kivált a rigó füttye, majd mintha a távolban vad törtetne tovább: gályák ropogása hallatszott. Velemérynek eszébe jutott, hogy itt vadászhatott valamikor Mátyás király s elmerengett a múltakon. Milyen gyöngyélet lehetett ez itt akkor, a midőn a magyar még otthon volt Budán, ha ő most, mint a pogány vendége is jól érzi magát e szépséges vidéken. Orbán fölfelé meredt szemei megnedvesed- tek s mintha hirtelen káprázat fogta volna el, a bokor ráboruló lombjai kétfelé váltak és sohasem látott gyönyörű nő hajolt feléje.- Ki vagy ? kérdezte a hadnagy riadtan s talpra állt. — Sherezádé, mondta az asszony s a férfi megbabonázva hallgatta szavait. Magyarul beszélt, egy dunántúli kolostorban nevelkedett s alighogy visszatért szüleinek horvátországi kastélyába, a török rajtuk ütött s őt a budai basának adták el.- Szabadíts meg innen, könyörgött szivet- tépő hafigon. Nézd, ezen az ösvényen másfél nap alatt be nem hódolt földre érünk s én holtig hű rabnőd leszek. Veleméry nem tudott szóhoz jutni, nem birt betelni az asszony nézésével; aranyhaja mintha csakugyan csupa napsugár lett volna, szeme ragyogó menny, a pilláin rezgő könyv- csepp drága gyöngynek tűnt föl neki s szivében gyökeret vert a meggyőződés, hogy ezért ő sem rettegne a tenger fenekére alászállni. Megragadta a nő karját.- Biztosan oda vezet ez az ut?- A rabnőmtől tudom. Ő itt született. Ragaszkodik hozzám s maga vezetett ide reggel. Ha szökni akarok csak erre kell mennem, azt mondta. De egyedül féltem.- Együtt megyünk, mondta a férfi elhatá- rozottan. De aztán eszébe jutott Héczy. Őt bizonyára agyonütik, ha a basa legszebb feleségét megszökteti. Az asszony észrevette habozását, közelebb simult hozzá s esedező nézésével elfelejtette vele barátját.- Omar efendi! hangzott most egyszerre a bokrok mögül a mélységes orditás. Sherezádé reszketni kezdett, a férfi a lombok sűrűjébe tuszkolta, maga pedig elébe sietett Juszufnak, a ki a Orbán névvel mindeddig nem tudott megbarátkozni. A basa vendégei után küldte szolgáját. Koczczintani akart velük, mely gyaur szokásban mód nélküli örömet talált, a mióta Velemérytöl eltanulta. Héczy már a sátorban volt s mire ismét megszabadultak a basa vendégszerető kinálgaValódi orosz sárczipők! Csak valódi orosz sárczipőt vegyünk! Valódi orosz sárczipők 1 Férfiak, nőit és gyermeltelt részére! A legjobb minőségű orosz sárczipők raktára Xagybányán: RADŐ ANDOR czipő-, kalap- és férfi divatáru üzletében Nagybányán (Főtér 14. szám.)
