Nagybánya, 1903 (1. évfolyam, 21-47. szám)

1903-11-26 / 42. szám

X. Kifizetési árak: Egész évre S korona, félévre 4 korona, Felelős szerkesztő: Szerkesztőség: Erdélyi-ut 22. szám. — Kiadóhivatal: Fő- 14 negyedévre 2 korona, egy szám ára 20 fillér. ' I hol mindennemű hirdetések fölvétetnek. Mogjalsnik minden héteji Ji^ütörtökön reggel 6 — 8 oldalon. Ili VJ i_j i lVilil/xIj X . I Az előfizetési pénzek Morvay és Undy kiadókhoz kük .. ——--------­Te leki-kör. November 25. _ Az a magasztos, nemes idea, mely évek óta hozza sziveinket hevesebb dobo­gásba, immár közel van a megvalósulás­hoz. A Teleki-kör alakuló gyűlését deczember hó hatodikára tűzték ki s mi reméljük, hisszük, hogy ez alakuló gyűlésen jelen lesz nemcsak városunk, hanem vidékének is egész intelligencziája. Mert ott kell lennie mindenkinek, kinek kiválóságára, tudására, hazaíiságára joggal számíthat a magyar kultúra: a magyar nyelv, a magyar iro­dalom, a magyar művészet egyaránt. Ne kicsinyelje senki azt a czélt, mely a Teleki-kört életre hívja; ne kicsinyelje senki erejét e nagy czél szolgálására, mert itt e végvidéken felépítendő magyar kultúra bástyájához szükség van minden munkás kézre. A teremtés, az alkotás munkájában mindenki megkapja a maga illő helyét. Ép úgy, mint az ellenségtől szorongatott vár lakói a vár életre-halálra menő védel­mében. Almélkodva hallom a kérdések, az aggályok egész sorozatát az alakítandó Teleki-körrel szemben. Mi szükség van arra? Csak újabb terhekkel fogja szaporí­tani a közönség nobile officziumait egy­részt, másrészt meg fogja nehezíteni a már meglevő társadalmi körök és egyletek fenállását. Szivem szerint válaszolok az aggályos­kodásokra. Pillanatra is balgaság volna hinni, hogy az alakítandó Teleki-kör a magyar irodal­mat, a magyar művészetet fogja megmen­teni vagy ujjáteremteni. Bár a Teleki-kör szerfölött sikeres és számottevő működést fejthet ki az irodalom és művészet kulti­válásában is, ám azért a mi jelszavaink nem oly nagyhanguak, nem oly lármásak. Jól ismerjük erőinket s azokat túl nem becsüljük, de le sem kicsinyeljük. A Teleki­kor a magyar kultúra fényes csillagával I a homlokán születik \neg s kétségbe von­hatná-e valaki, hogy a magyar kultúra i főleg a végvárakban nem szorul lelkes, odaadó, minden áldozatra kész istápolókra, kik zászlaját mindenha magasan lobogtas­sák? Kétségbe vonhatná-e valaki, hogy városunk társadalmi életéből még mindig hiányzik az a nemesebb tartalom, mely az irodalmi s művészi élvezetek után sóvár- gókat kielégíthetné? Hiányzik az az ösz- szekötő kapocs, mely a magasabb ideálok után törekvőket egymáshoz közelebbre hozná, egyesítené. Hiányzik az a bűvös ; kéz, mely frissen lülciető, pezsgő, egész­séges vért tudna bocsátani a sorvadó tár­sadalmi élet ereibe. Mert vájjon egy művelt város társadalmi életének lehet-e nevezni azt, mely évenkint estCkg egy műkedvelői előadás vagy hangveseny rendezésében fitogtatja s meriti ki minden erejét? Ez az összekötő kapocs, mely a rokon lelkeket, a rokon törekvéseket a magasabb ideálok szolgálatában összehozza, egyesíti; ez a bűvös kéz, mely az irodalom és mű­vészet szolgálatában nemesebb tartalmat, pezsgő szellemet fog bevinni társadalmi életünkbe: a Teleki-kör lesz! Valóban csodálom, hogy Nagybányán, hol az irodalomnak és művészeteknek oly sok hivatott művelője él, hogy mindeddig nem ta­lálták meg érintkezésüknek s működésüknek közös kereteit s már régen nem alkottak egy irodalmi, művészeti kört, melynek égiszé alatt sokkal hathatósabban szolgál­hatták volna közös czéljaikat, ideáljaikat, mint igy széttagoltan, széttöredezetten. De van a Teleki-körnek ennél még sokkalta hatalmasabb, sokkalta magaszto- sabb missiója is. Vasárnapi kirándulásaimban néha a Nagybányát övező falukba vitt el az utam. Az apró, csillogó keresztes kis templomok­ból kihangzott az áhitatos zsolozsma, meg- inditóan, hatalmasan, amint hivő lélekkel együtt énekelte a falu apraja-nagyja. Úgy összeszorult a szivem. Az az imádságos ének nem magyar nyelven hangzott! Pedig jól tudom, hogy az a kis falu pár évtizeddel ezelőtt még tiszta, szinmagyar falu volt. Jól tudom, hogy abban a kis faluban pár évtizeddel ezelőtt csak magyar szó hang­zott az Istenházában. Magyar dal csendült a legény ajakán, magyar szóval kellette magát a leány s az anya magyar szóra tanította gőgicsélni gyermekét. A kis magyar sziget fölött az áradat összecsapott. A sziget elmerült. Elveszett a vétkesen bántó közöny, a nemtörődöm­ség, az arra hivatottak hazafiatlan mulasz­tása miatt. Véreink teljesen magukra hagyatva először ruházatukban tagadták meg faju­kat, azután nyelvükben, végre szokásaik­ban is. S ma a Feketék, Csányik, Lukácsok, Vasváriak, Vajdák, Sebestyének, Kerekesek A „Nagybanya“ tárczája. Az illusió. — Catulle Mendés regéiből. — I. Az ördögök gyűlésüket tartották. ítélkeztek. Először is el kell oszlatnunk azt a fölfogást, mint hogyha az Isten magára vállalta vo'na a világtól megvállt lelkek kivallatását. Sok egyéb dolga volna neki! El van foglalva a mindenség mozgásának igazgatásával, a csillagokból feléje áramló illatok belélekzésével, — mindenik csillag egy-egy arany tömjéntartó ! - az angyalok kon- czertjének meghallgatásával, mely örökké tart az égben s ez édes szórakozásban képzelhetni, hogy nem sokat törődik azzal, hogy idejét vesz­tegesse a földről elszabadult lelkek fölmentésével avagy elítélésével. Csakugyan az Istentől nem lehet kívánni, hogy ilyenekre vesztegesse idejét s porul járt volna, aki szemére veti, hogy e bírói kötelesség teljesítésében magát helyettesíti. Mert az alvi­lágban Ítélethozatalra gyűltek össze a lelkek; hanem azért ne higyjétek, hogy ott találjátok Minőst Eakust és Rhadamantust; e nevek rég elfeledvék; már régen revideálták az alvilági alkotmányt. Nem, a bírákat ott esetről esetre választják a legilleíékesebb elitéltek közül. Ha egy nő elítéléséről van szó, aki nem elégedett meg a csókok emlékével, akkor a korinthusi Laist, a memphisi Rhodopet - nem mellőzik a hírhedt Antigny Blankát sem - kérik meg, hogy öltse föl a vörös birói öltönyt és mondjon íté­letet. A zsebmetszőket, csirketolvajokat Cartouche Mandrin, a nagy Colié vallatják — Falvazou, aki az indiai erdőkben kirabolta az utazó fejedelmet és Kakos, Hephraistos fiának elnöklete alatt, aki az olasz utasok réme. Ha pedig egyikét ama költőknek akarják bebocsátani a paradicsomba, akik nagyon is nagy elragadtatással énekelték ! meg a szép pásztornőket, akkor Theokritos, I Moschus vagy az isteni Amarou birói széke i elé idézik, aki idejét nők közt töltve, annyira j megtelt illattal, hogy azt mondják, hogy vala­melyik ablak alatt elhaladva, fölkiáltottak: Ho­gyan ? a tavasz már megérkezett ? A bűnösök e fejedelmektől való elitélése a legjobb ered­ményre vezetett; igaz, hogy e bűnös hivatalnokok I gyakran rendkívüli szélsőségekre ragadtatták magukat, mert a megrögzött bűnösök többnyire j a legrátartósabbak; hanem, hogy a szigorú Íté­letek kikerültessenek, az ülés első napjain gyön­géd szivü angyalt küld alá az Isten, aki ékesen- szóló s aki meg van bízva az isteni kegyelem i reprezentálásával. II. E. napon Avenain, Papavoine és a halvány Lacenaire ültek a birói széken, mert egy férfi és egy nő kivallatásáról és a pokol gályáira való küldéséről volt szó, akik szörnyű módon öltek meg egy embert. Bevezették a vádlottakat. Jólehet a valóságban halandó hüvelyöket levetették, hanem azért szokás szerint megőrizték a látszatot; mindkettő borzasztó csúnya volt. Vén, nagyon vén, kóczos szürke hajukkal, vörös bibircsóktól viritó orrukkal, lecsüngő ajkukkal még az ördögök gyülekezetében is borzalmat idéztek elő, pedig ez hozzá van szokva a rut látásához; elől is hátul is púposok, sánták, a férfi jobb, — a nő balszemére vak; ebből látni, hogy fiatal korukban is a ruták rútjai közé tartoztak. Ah, e rut gyermekektől megrémültek a méhek, elfutottak a pillangók az országúton, az erdő árnyékában, a tisztáson! Dehát mivel vádolták ? Hogy leütöttek, meggyilkoltak egy utast, hogy vadul rohanták meg, a neki dühö- södött fenevadak lelkesedésével s tán egy-két részét áldozatuknak még föl is falatozták. Ter­mészetes, hogy a meggyilkolt utas volt a felperes, jelentékeny kártalanításra számított: három vagy négyezer évet leszámítanak a tisztitó helyen töltendő büntetéséből, melyre Ítélve volt apró vétségeiért. A szörnyű pár bevallotta vétkét. De mégis nagyon alázatosan, egészen remegve jelezték, hogy mentségül szólni akarnak. — Mire való ez ? szólt Avenain. — Miféle mentséget hozhatnak fel ? szólt Papaoine. — Tettüket bevallották ! - kiáltott Lacenaire. Hanem az Ur küldötte, a kegyelem an­gyala, felemelte kezét.

Next

/
Thumbnails
Contents