Nagybánya, 1903 (1. évfolyam, 21-47. szám)
1903-11-05 / 39. szám
2 NAGYBÁNYA 1903. november 5. akadályozni, mert a képviselőtestület minden anyagi eszközt kivett kezeikből, midőn egy tetemes összeget kiszakított az évi költségvetésekből anélkül, hogy más bevételi forrásokról gondoskodott volna. Mert azt a nagy általánosságban odavetett jótanácsot, hogy az égetően jelentkező s halasztást nem tűrő szükségletekkel szemben takarékoskodjék a város, uj bevételi forrásnak a legvérmesebb számítással sem lehet tekinteni. Az utóbbi egy-két év óta szinte szálló igévé vált nálunk a: Nincs fedezet! Bár- minő elodázhatatlan szükségletek jelentkeztek nemcsak a város szükebb háztartásában, hanem fejlődésének vonalain is, akár nagyok, akár kicsinyek, a felelet ugyanegy volt: Nincs fedezet! Ez a szálló ige volt előidézője annak is, hogy a várostól egyes iparosmesterek jól teljesített munkájuk bérét hónapokon át nem tudták és tudják megkapni. S ezzel szemben a legkevésbbé sem lehet érvelni azzal, hogy hiszen a város tanácsa tartsa be a költségvetés kereteit, mert hiszen az évi költségvetések a legnagyobb mértékben irreálisok voltak, azzá tette a költségvetéseket a nem kellő körültekintéssel és mérlegeléssel végzett, az elhamarkodott tárgyalás s az előkészített költségvetéseknek nagy arányokban való ötletszerű megváltoztatása. Valóban legfőbb ideje, hogy az ügyeknek ez ötletszerű intézéseivel szakítsunk s alapos és gondos munka után a város háztartását oly alapokra helyezzük, melyen a város tervszerű, öntudatos fejlesztése lehetséges. Erre a kedvező alkalom küszöbön van. Nemsokára a bizottságok s a képviselőSok ellenséged volt annyi, mint levél a fán. Az oláh elfordult tőled, azt mondta: „renegát“ vagy; a magyar tartózkodó volt veled szemben, azt mondta „spionkodól“ ; az ur kénytelen-kelletlen nyújtott kezet néked, azt mondta: „stréber“ vagy ; a paraszt félt tőled, mert „nad- rágosnak“ látott. Ennyi ellenség közt csak én ragaszkodtam hozzád, te igazi becsületes oláh fiú, kinél jobb magyart nem kívánok a hazának soha! Együtt ültünk ama végzetes estén négyen a vendéglő nagy termében, egy asztalnál. Ti hárman oláhok, én közietek egyedül magyar. Mulattunk. Mit is tehettünk volna húsz éves rajongó, könnyelmű szívvel? A Boka Jancsi bandája keservesen húzta nekünk a szebbnél szebb nótákat. Jaj, mert veszedelmes czigány volt a Jancsi! Nagy fekete szemével bele nézett az ember leikébe; nem kérdezte ő soha, hogy kinek melyik nóta kell, tudta ő magától is! Úgy olvasott az ember arczárói, mint a nyitott könyvből. Belenézett a Darabanth Sándor villogó szemébe s elkezdte azt a bús, szivettépő oláh nótát, melynek hallatára nemcsak a ti szemetekből, de az enyémből is kicsordult a köny. Aztán rám tekintett az átkozott czigány ; vonójával suhintott egyet a levegőben s rákezdte a magyart! Oláh nóta, magyar nóta összeolvadt egyetlenegy fájó érzéssé, mint mikor két szerető átöleli egymást s egy végtelen hosszú édes csókban egyesül. Darabanth Sándornak úgy tele volt a szive érzéssel, hogy ki kelle öntenie. Poharat ragadott s előbb ékes oláh nyelven felköszöntőt mondott ! a testvériségre, majd pedig magyar nyelven folytatta s végezte be beszédjét. Soha olyan ; lázasnak nem láttam azt a fiút. Ma is visszaemlékezem egy mondására, lelkembe vésődött j testület elé kerül az 1904. évi költségvetési előirányzat. Ennek tárgyalása alkalmával, ha azt lelkiismeretesen végezzük, módunkban lesz az abnormis helyzeten segíteni s a városi összes ügyeket, melyek a város fejlődésével is a legszorosabb kapcsolatban vannak, a zsákutczából, melybe a fukarságig menő s indokolatlan takarékoskodás folytán ji ottak, kiemelni. S e czélra nincs más eszközünk, mint a Lapos-erdő félretett vételárából oly ösz- szegnek beillesz ése a költségvetés keretébe, aminő összeget a képviselőtestület a bevételek és kiadások, nemkülönben a város előhaladási fe’tételeinek gondos mérlegelése után szükségesnek tart. A beillesztendő összegről nem szólunk, a tizenhét évi vágás vételárának egy évre eső részletének teljes felhasználásától eltekintünk, de azt jogosan követelhetjük a város fejlődése érdekében, hogy a Laposerdő vételára, mely a város rendes jövedelmét képezi, a szükségletek fedezésére oly mértékben felhasználhassák, melyet a város előhaladása megkövetel s amily mértékben azt a képviselőtestület bölcsesége szükségesnek Ítéli. A lefolyt két-három év tanúságai, mely alatt csak vegetáltunk, de előre egy lépést sem tehettünk, teljesen üres frázissá szállították le azt az érvelést, hogy tizenhét év alatt a város tanácsa elkölti az egész vételárat s akkor sem Lapos-erdő, sem pénz nem lesz. Ezzel az érveléssel szemben a következő érveket állíthatjuk: A város tanácsa csak azon összegeket költheti el, melyeket a képviselőtestület kifejezett czélokra a I költségvetés keretében megállapít. A képviselőtestület erélyesen őrködjék a költminden szava: „Aki a magyar és oláh között ■ gyűlöletet szit, nagyobb gonosztevő a rablógyilkosnál ! A ki nem hűséges a magyar hazához, az nem érdemli meg, hogy magyar földben í nyugodjék! Vesse ki annak testét a föld s ne legyen csontjainak pihenése soha, soha !“ Arany szavak egy oláh fiú ajakán! Aztán még hozzá Sándoron osztrák mundér volt. Önkéntesi évét szolgálta épen s tanulta a német szót, akárcsak egy alföldi magyar! Kavarogva hullámzott a szivar füst; a levegő izzó volt, a pinezérek alig győztek bennünket kiszolgálni. A többi vendég csöndes ; suttogással húzódott meg bora mellett s gyö- í nyörködve nézett minket. Boka Jancsi hatodmagával ug'y ivott, mint a homok. Jó éjfélre járt már az idő. Elkövetkezett ; az a perez, midőn a lázas vivatkozás, a pohárköszöntő szünetel; egy bizonyos ideig csönd áll be az asztal körül, mint a természetben vihar előtt. Mindenki önmagában valami rögeszmével foglalkozik, azt forgatja agyában s kiakarja önteni szivét társai előtt, de mintha nem tudna szavakat találni, nyelve megbotlik, akadozóvá , lesz. A sok szivarfüst ki is szárítja a torkot, gyakrabban kell öntözni, hogy használható legyen. ; Azt mondja egyszer Petrovits Darabanthnak:- Ideálista vagy Sándor! Azt hiszed a viz az olajjal összevegyül ? Soha! Oláh és magyar | meg nem érti egymást, mig a világ világ lesz! A szelíd természetű Drumár megerősitőleg bolingatott fejével s csöndesen ismételte:- Soha, soha! Hiábavaló ideálizmus! Aztán felém fordult, kezével gyöngéden megsimogatta arezomat, mint egy szerelmes s hozzá tette még: — Igen,! ha mind ilyen magyarok lennének ! — Ilyen magyarok, mint én ? feleltem neki ségvetés kereteinek szigorú betartására s ha felhatalmazás nélkül a költségvetés kereteit bárki is átlépné, az ellen felelősségre vonással, megtorlással éljen; ámde akkor a képviselőtestület gondoskodjék is reális költségvetési előirányzatról, mely emberi számítással be is tartható. Ha ezt a képviselőtestület szigorúan keresztül viszi, már csirájában lehetetlenné teszi azt a vádat, hogy a város tanácsa tizenhét év alatt elpazarolhatná a Laposerdő vé elárát. A Lapos-erdő vételárát tehát kiszakítani a költségvetésből s a szükségleteket oly kölcsönpénzből fedezni, mely után a város több kamatot fizet, mint a mennyit ez ideig megtakarított pénze, a Lapos-erdő vételára után kap, a lehető legszerencsétlenebb finánezpo- litika. A vízvezeték s csatornázás czéljaira a Lapos-erdő vágásainak félretett vételára nem elegendő s azt ha megvalósítjuk, aminthogy múlhatatlanul meg kell valósítanunk, amúgy is kölcsönpénzhez kell folyamodnunk. Utódaink legkevésbbé sem fogják tőlünk rósz néven venni, hogy egy nagy mű költségeit részben megosztjuk ő velük, mert hiszen e költségekkel egy századokra szóló alkotást hagytunk reájuk. Kérdés, vájjon ugyanígy gondolkoznának akkor is, ha nagy költségeket hagynánk rájuk s osztanánk meg velük századokra szóló alkotás hátrahagyása nélkül? Pedig jó lélekkel s erős meggyőződéssel merem mondani, ha a Lapos-erdő vételárát nem bocsájtjuk s nem használjuk fel eredeti rendeltetésére s másrészt a várost jelenleg stagnáló helyzetéből kiakarjuk vezetni s előteremteni azon eszfölhevülve, hiszen a kerek világon nincs nagyobb soviniszta, mint én! Izzó szenvedély járja át ereimet; a magyar nemzeti érzés legmagasabb hatványaiéi bennem ! S nektek ilyen magyar kell ? — Épen azért! erősité Drumár, épen azért kell ilyen magyar! Az erőshöz a gyönge ragaszkodik, van bYalma hozzá! A gyönge se hideg se meleg magyarhoz ki fogja oda kötni élete hajóját? Aztán - s ekkor átölelte nyakamat, te beszéled nyelvünket, foglalkozol irodalmunkkal, oda mégysz a szegény nép közé, beszélsz velők, megszorítod munkában megkérgesedett kezeiket; ez barátom sokat, nagyon sokat tesz a testvériség megszilárdítására! Darabanth Sándor lázban égő szemekkel hallgatta beszédünket; kezében reszketett a pohár, látszott rajta, hogy valami erősen forr a lelkében s szavakat keres, hogy kifejezést adjon annak. Egyszerre megrázta göndör fekete fürtjeit, fölállott. Olyan volt, mint egy óriás, széles vállaival, hatalmas mellkasával s oda kiáltott Boka Jancsinak: — A román indulót húzzad! Lassan, méltóságteljesen zendiilt a dal, mint egy folyónak hömpölygő hullámai. Sándor, mint egy vezér állott az asztalnál s átszellemült arcz- czal hallgatta. Mikor a czigány végig játszta a szép indulót s az utolsó hangok is elhangzottak, egy hatalmas „éljent“ kiáltott, fenékig kiitta borát s az üres poharat teljes erővel a földhöz sújtotta úgy, hogy az ezer darabra tört. — Húzd a Rákóczit! kiáltotta szenvedélyesen, hadd lássa mindenki, hogyan ölelkezik a magyar az oláhval! Fölugrottunk az asztal mellől ; a szelíd Dru- márt is elfogta a hév, Petrovits nem szólt, csak kezével lázasan verte a taktust. A jelenlevő közönség csodálkozással tekintett felénk. Szilajság1200 pár raktáron! Csak valódi orosz sárczipöt vegyünk! 1200 Pár raktor01l! IflP IPcrfiaK, iiöls. <Ss gyermeKeli részére! A legjobb minőségű orosz sárczipök raktára Xaggbányán: RADÓ ANDOR czipő-, kalap- és férfi divatáru üzletében Nagybányán (Főtér 14. szám.)
