Nagybánya, 1903 (1. évfolyam, 21-47. szám)
1903-10-29 / 38. szám
2 NAGYBANYA Mi komoly alapja van tehát azon aggodalomnak, hogy a csendőrség igénybe vétele nagy költségeket fog róni a városra, holott épen e reformmal megtakarításokat érhetünk el. Epen ily alaptalan azon aggályoskodás is, mely a csendőrségtől a város ön- kormányzatát félti. Aki ismeri a csendőrség szolgálati utasítását s a szolgabirósá- gokkal fenálló függetegségi viszonyát, az nagyon jól tudja, hogy a csendőrségi szervezet a városi hivatalos szolgálatba is beilleszthető a városi önkormányzat legcsekélyebb csorbítása vagy sérelme nélkül. A város ügyeinek intézése minden vonalon az eddig is illetékes tényezők kezében marad csorbítatlanul, a város csupán csak egy mintaszerűen működő végrehajtó szervvel lesz gazdagabb. Ezt pedig a legnagyobb megnyugvással fogadhatja a város minden polgára. Egyébként mi csak helyeselni tudjuk, ha az önkormányzat integritását féltők aggodalmának teljes eloszlatása czéljából a csendőrség függetegségi viszonyát akár az ad hoc bizottság, akár a képviselőtestület Hódmezővásárhelyen tanulmányozni fogja. A Hódmezővásárhelyen szerzett tapasztalatok a szerződéskötésnél igen becsesen lesznek értékesíthetők. A nagybányai gyümölcsészet. Október 28. A »Nagybánya«legutóbbi számában közzétett Vásárhelyi Gyula czimü czikkemnek oly visszhangja támadt, melyet nem vártam, de nem is reméltem. E czikknek korántsem az volt a czélja, melyet laptársunk czikkirója imputál, hogy a nagybányai gazdaközönségnek igen nagy, szinte elévülhetetlen érdemeit elhomályosítsa, kisebbítse. E szándék távol állott tőlem, külömben hogyan is Írhattam volna ugyan e czikkben a következő sorokat: „Tagadhatatlan, hogy a nagybányai kertészeti kiállítás óriási nagy sikere gazdaközönségünk kiváló szakértelmének, szorgalmának s a gyümölcsészet iránt táplált lelkesülő szereteté- nek köszönhető'1. A szatmári gyümölcsészeti kiállítás méltatása alkalmával, ha a gazdaközönség érdemeit elhomályosítani akartam volna — ami hiába való vállalkozás volna bárki részéről is — hogyan Írhattam volna oly magasztaló szavakat a nagybányai gazdákról s jelenlegi vezetőikről, kiket büszkén vallottam magunkénak. Nagyon sajnálom, hogy némelyek czikkem intenczióját félreértették vagy legalább is félremagyarázták. Ha Vásárhelyi Gyula ma is az volna, aki ezelőtt tiz — tizenöt évvel volt, ha a súlyos anyagi váltságok őt visszavonulásra nem kényszerítik s ma is ott harczolna dicsőséget-dicsőség után aratva a küzdő sorokban, az a czikk talán nem jelenik meg róla. De emberséges dolognak tartottam, hogy akkor, amidőn a nagybányai gyümölcsészet legszebb diadalát aratja, a nagybányai gazdákat ért nagy dicsőségből egy-két sugarat juttassak annak is, kit a mostoha viszonyok távol tartottak ugyan a szatmári kiállítástól, de a kinek nagy része van a nagybányai gyümölcsészet megteremtésében, irányításában. Laptársunk czikkirója főleg azt kifogásolja, hogy én a szó nemesebb értelmében vett nagybányai gyümölcsészet fellenditését a gazdaközönségnek a gyümölcsészet iránt táplált lelkesülő szeretete mellett Vásárhelyi Gyulának imputálom s utal arra, hogy a nagybányai gyü- mölcsészetet a nagybányai jezsuiták már ezelőtt kétszáz évvel megteremtették, mindenféle hires jó fajalmákat u. m.: Parment, Kormos fajokat, Calvilt és Sóvárit stb. termelve és terjesztve. Ismétlem, hogy nekem legkevésbbé sem volt szándékom sem e jezsuiták, sem bárkinek érdemeit kétségbe vonni vagy elhomályosítani; annál kevésbbé, mert ép olyan jói ismerem, mint czikkiró a gyümölcsészet terén nemcsak a jezsuiták, hanem Bercsey Lajos, Molcsányi Mihály, Harácsek József, Csausz Bogdán és János, Szász Ferencz, Villásy Pál, Petz Armin, Molnár István, id. Katona Zsigmond, Gábor József, a Gazdasági Egyesület, Molcsányi Gábor, Schönherr Antal, Beregszászy Samu, Szabó Adolf, Takács Lajos, Robelly Lajos, Szász testvérek, Bernhardt Adolf sat. sat. kiváló érdemeit s tisztelettel emelek kalapot működésük és sikereik előtt. De azzal, hogy én a szó nemesebb értelmében vett nagybányai gyümölcsészet megalapítását és nagy arányokban való fejlesztését Vásárhelyi Gyula nevével hoztam kapcsolatba, azzal csak azt akartam kifejezni, hogy a legnemesebb fajú gyümölcsök jórészének (és itt nem a Nagy Lajos-féle szőlőről, gesztenyéről és papirhaju dióról van szó) meghonosítása és főleg elterjesztése a Vásárhelyi Gyula érdeme. Ezt akartam kifejezni, sem többet, sem kevesebbet. S ezzel nem vontam kétségbe, hogy más gazdáknak is nincsenek bokros érdemeik a gyümölcsfajok meghonosításában s más gazdák is a saját fáradozásaikkal s a hozott áldozattal nem oly gyümölcsösöket létesítettek, teremtettek, melyek mintaszerűeknek mondhatók. Korántsem. Csak azt akartam kifejezni, hogy én a nemesebb fajú gyümölcsök elterjesztését tartom Vásárhelyi legkiválóbb érdemének s a nemes gyümölcsfajoknak ebben a sikeres elterjesztésében látom a nagybányai gyümölesészet jövőjét Hires gyümölcsösök voltak Vásárhelyi Gyula előtt is; egyes gazdák talán Vásárhelyinél is szebb gyümölcsöt produkálhattak. Ennek kétségbe vonása vagy vitatása balgaság volna. De kérdem, most is csak oly kiteijedésüek-e gyümölcsöseink, mint ezelőtt két évtizeddel voltak? Most is csak annyi fajta gyümölcsöt tudunk produkálni, mint ezelőtt két évtizeddel? S ha e kérdésemre tagadó a felelet, amint más nem is lehet, hát kinek az érdeme ez? 1903. október 29. hallatszik.) Hallja ? Szerencse, hogy esak egy kissé ideges, máskülönben a nagy rézüstöt verné a földhöz. Margit: Gúnyolódik? Zoltán: En nem, hanem ez már sok! Margit: Úgy ? Zoltán: Igen is úgy! Nekem ©lég volt! Torkig vagyok! Margit: Tisztelt uram, sokkal gyöngébbnek hittem, hogy sem egy védtelen nővel szemben gorombáskodjék. Zoltán: De tisztelt asszonyom csak beláthatja. . . . Margit: Hogy ön egy szívtelen, kegyetlen ember. Zoltán : Én szívtelen ? Margit: S ha többet is akar tudni, azt is kimondom, hpgy ön az oka mindennek. Zoltán Én? Margit: Igen uram, teljesen ön! Mikor minden kérésünkét megtagadja (Bánatosan). Tűrés és lemondás teljes életünk. S még csodálkozik, ha az ember egy kissé ideges. Zoltán : A tengeri fürdőt érti ugy-e ? Margit: Azt is, meg sok egyebet. Zoltán: Meg azt a legújabb divatu selyem- ru’iát, amelyet . . . Margit: Amelyet elég kegyes volt megtagadni. Zoltán: Meg azt a herczig kis plüs kalapot, meg azt a karpereczet, tudja, amilyen a tanácsosnénak is van, meg azt a . . . Margit: Kiállhatatlan! Zoltán: Pedig én úgy tudtam, hogy akik I igazán szeretik egymást, azok gunyhóban is bol- I dogok. Legalább mi úgy hittük. Emlékszik-e még I arra a szép csillagos, holdas estre, midőn ott I sétáltunk a szőke, kanyargó Szamos partján, a füzesek alatt . . kéz kézbe fonva, álmodozva a szép jövőről. Margit: Igen / . . igen, amikor még arra is fogadkozott, hogy lehozza számomra az ég , csillagait is s most ? Zoltán : Hiperbola f Margit: Most egy kicsike ékszer is sok, egy kalap . . . egy . . . Zoltán: Nem erre gondoltam, tudja, a gunyhóra, a puha, csendes kicsike fészekre, mely rejtett virágos völgy ölében százados tölgyek lombjai közül fehérük ki, amelyet mi olyan szépnek, igézőnek színeztünk ki képzeletünkben. Ahová nem hat el a világ zaja, hol oly egyszerű s mégis j oly édes az élet. Margit: Álom! (A konyhából ismét erős perpatvarkodás hallatszik.) Zoltán : (Sóhajtva, gúnyos mosolylyal.) Csendes kicsiny fészek, ahol oly édes az élet! . . . Margit: Úgy, úgy, csak csufolódjék. Talán már meg is bánta, hogy az oltárhoz vezetett. . Reám unt ugy-e ? (Sírva.) Szeretné, ha már nem is volnék a világon. Oh én szerencsétlen asszony ! Zoltán : De édes jó Margitom ! Margit: Csak gyötörjön, kínozzon, úgy sem soká tart már. (Heves zokogásba tör ki.) Zoltán : Az Istenért édes Margit! No ne sírjon, inkább elismerem, hogy én vagyok az oka mindennek, de ne sírjon édes Margit. . . . Margit: (Szivéhez szorítva kezét) Itt fáj . . . nagyon fáj . . . Zoltán: De Margit, ne legyen gyerek. Margit: A sirba visz nemsokára. . . . Zoltán : Pedig én semminek sem vagyok oka. Margit: Nem-e ? Most már azt is eltagadja ? Jó, ha maga ilyen szívtelen ember, én is az leszek. (letörli könyeit). Oh nem sirok már, nem is fogom többé emészteni magam. Dacz ellen daczolni fogok én is, szívtelenség ellen én is szívtelenséggel fogok küzdeni. (Az ablakhoz megy s Zoltánnak hátat fordít.) Lehoeiné: (Haragosan belépve.) Szörnyűség ! Az embert a méreg eszi meg t Nincs a?, embernek egy nyugodt percze. Oh ezek a cselédek, a vérig kínozzák az embert. Margit: (Halkan.) Akár csak Zoltán. Zoltán: De édes . . . Lehoeiné: Mit, még mentegeti ? Borzasztó ! A cselédet mentegeti s azt nem bántja, ha engem a guta üt meg mérgemben. Zoltán: Én egy szót sem szóltam. Lehoeiné: Nekem kell mindenre felügyelnem, nekem kell mindennel törődnöm s mégis úgy tetszik, mintha kedves vöm uram előtt olyan volnék, mint a kártya közt a hat szem. Margit: Hálátlan! Zoltán: (Méltatlankodva.) De ugyan Margit! 1200 pár raktáron! Csak valódi orosz sárczipőt vegyünk! 1200 Pár raktílron! AMT FérfiaüL, nöüL és gyermelteü részére! A legjobb minőségű orosz sárczipök raklára RADÓ ANDOR czipő-, kalap- és férfi divatáru üzletében Nagybányán (Főtér 14. szám.)
