Nagybánya, 1903 (1. évfolyam, 21-47. szám)
1903-10-22 / 37. szám
X. évfolyam. !L90S. október lió 23. 87-ilt salam. S TÁRSADALMI ÉS S25ÉPI3?iODALMI HETILAP. ElíifUetési árak: Egész évre 8 korona, félévre 4 korona, negyedévre 2 korona, egy szám ára 20 fillér. Megjalenik minden héten csütörtökön reggel 6 — 8 oldalon. Felelős szerkesztő: ÉGLY MIHÁLY. Szerkesztőség: Erdélyi-ut 22. szám. - Kiadóhivatal: Fő-tér 14. hol mindennemű hirdetések fölvétetnek. Az előfizetési pénzek Morvay és Undy kiadókhoz küldendők. Névtelen lovagok. Október 21. Pardon! Névtelen lovagoknakneyezéní, pedig voltaképen névtelen gazembereknek kellene hívnom őket, kik a névtelenség, az ismeretlenség által bástyázott és védett sánczaikból intézik piszkos s a társadalom nagy, igen nagy gyengesége folytán sokszor gyilkoló hatású támadásaikat. Erősen szégyenkezve, pirulva irom le, hogy ezek a gyalázatos orvtámadások immár valóságos orgiákat ülnek városunkban. A fedett helyekről irányított mérgezett hegyű nyilak ütötte sebektől nincsen megvédve senki, ki közpályán működik s kinek egyénisége már kiválóságánál fogva is alkalmas czélpontul kínálkozik. A névtelen ripőkök tajtékzó expekto- ráczióinak szennyes áradata gyakorta a család szentélyéig is elér s utálatosan fér- j tőző csöppjei nem egy ízben azon a homlokon ejtenek foltot, mely ama kis világnak büszkesége, drága kincse, mindene. A tisztesség kalózainak e gyalázatos merényleteitől nem mentes a női becsület, női tisztesség sem. Egyaránt kedves prédájuk a hitvesi jó hírnév s a leány sziiz- tiszta pártája. Előttük nincs semmi szent, nincs semmi sérthetetlen. Kalózutjokat ledöntött oltárok jelzik: a jeilem, a becsület, az erény, a tisztesség ledöntött és meggyalázott oltárai. ✓ Es nyomukban titkos könytenger fakad, az ártatlanul arezulütöttnek, meghur- czoltnak, meggyalázottnak titkon elsirott könyáradata, melylyel sokszor jóhirnevét, sokszor feldúlt családi boldogságát siratja. A „Nagybánya17 tárczája. m&j- ---.-■■■•----- ---------TV-i-------Ri deg napok. Irta : Krúdy Gyula. A vonat zakatolva futott a fekete éjszakában. Egyszerre elmaradtak a hegyek, amit arról lehetett megtudni, hogy a nyitott ablakon friss rónasági szellő suhogott be. Az eső is megeredt, a halk, hűs hajnali eső. A mikor Tokajon túl a Tiszán dübörgött keresztül a vaskocsi a nagy viz felett, szürke párázatok omladoztak és szinte felhallatszott az éjjeli álmából ébredő folyó su- sogása. Hajnalodott. Már a Nyírben voltak. A hol az a hires duhaj nóta járja, hogy: . . . Háj-óm hétig kuvasz leszek, Mégis a szeretőd leszek ... Pál ur is, fekve a bársonykanapén, egész < éjjel ezt a nótát hallotta a kerekek kattogásában. Előző éjszaka és nap az újhelyi nagyfogadóban csinálgatták a fekete czirok emberek a nótát, azelőtt a debreczeni Bikában a Magyariak. Azt a nótát, hogy Pál ur kuvasz lesz három hétig. Amint hogy annak készülődött is most, amint a hatnapos dőzsölésből végre hazavetődött. A i kalauz az éjjeli levegőtől berekedt hangon kiál- i tóttá valami állomás nevét. Kinyitották az ajtót. Már világos volt. Négy óra. Es e mételylyel szemben tehetetlenül ál! a hatóság, vergődve, ökölbe szorított kezekkel a társadalom. Nincs menekvés! A piszkos gazemberek láthatatlan várai bevehetetlenek! Es a tisztes társadalom megrettenve, szégyenkezve hátrál a kalózbanda ripőkségei elől, olyik tagja rémülten gondolva arra, hogy mikor kerül reája a sor. . . Valóban megdöbbentően szánalmas látvány! Kimondom nyíltan, férfias őszinteséggel, hogy a becsületkalózok sikereinek titkát én a társadalom gyöngeségében keresem és találom meg. Ha a társadalom a maga egészében nem volna eléggé fogékony a becsület és tisztesség e vérlázitó szenzácziói iránt, ha maga nem egyengetné a ripőkök eszelős bandájának az útját, a mérgezett hegyű nyilak hatástalanul pattannának vissza. Mert abból ugyan még senki egyéni integritásán kár nem esett, hogy valahol egy kutya megugatta. De mindjárt gyilkoló hatásúvá válik a kutyaugatás, ha ahoz azt a mesét szövik és el is hiszik, hogy valakit azért ugatott meg a kutya, mert lopni járt. Parlagi hasonlat, de szerfölött találó. A kalózbandának minden támadása hitvány kutyaugatás volna csak, ha ahoz a mesét nem maga a társadalom találná ki vagy nem maga a társadalom hinné el. De sajnosán elszomorító dolog, ez igy van. A »nem zörög a hciraszt«... példabeszédnek talán túlsók apostola van társadalmunkban s ennek csak természetes következménye, hogy a bolond lyukból folyó szélnek is nagy harasztzörgése támad. Az állomáson senki sem várta. Egy bakter- féle jó reggelt dörmögött. Pál ur felgyürte a kabátja gallérját és csendesen szemezgető esőben megindult gyalog a jegenyesorban a nedves homokos utón. I. A jegenyékről lefolyt a viz. A könnyű szellőtől rezegtek a nedves levelek, oldalt a nyires pagonyban, mintha valaki bujkálna, amint a szél keresztül sóhajtozott a gályákon. Pál ur, még kissé mámorosán, dörmögött magában : — Nó, elúszott vagy egy ezeres! . . . Vagy egy ezeres . . . ismételgette. A falu már látszott, a falu szélén az ő kő- tornáczos, mellvédes uriháza. A lépcsőkön Mariska fogadta, a gazdasszony. Szigorúan nézte végig a gyűrött Pál urat. — Hol volt ? — kérdezte röviden. Pál ur lemondólag legyintett. — Hadd el, Mariska. — Kártyázott ? — kérdezte szikrázó szemmel a ropogós menyecske. A vénecske, deresedé Pál ur felfortyant: — Mi köze hozzá ? — Mi ? Mi ? Hogy mi közöm hozzá ? — hebegte az asszony. És a köténye csücskét a szeme szögletébe emelte. Nekem semmi, tekintetes uram. Hogyan lehetne nékem ahhoz valami közöm? A termés ára már elment annak az istenverte Benczi Gyulának a hegedűje mellett... Egy-egy eszelősen irt névtelen levél végeredményében olykor lavinákat görget. A levélrezgés, melyet a névtelen levél indit, a •.Hallottad-e? kérdezősködés. Ez a levélrezgés indítja meg a csodálkozás, az elszörnyüködés hólapdáját s a kipellengérezett személyének farizeus sajnálását, megszánását. E sajnálkozásból ered az on dit. Ez már a lavina, mely feltartóztathat- lanul gördül tovább, pusztitóan gázolva át minden becsületen, minden tisztességen. Ha tehát e rákfenét ki akarjuk dobni a társadalom testéből, a metsző-kést maga a társadalom vegye kezébe. Először is szenzáczióra éhes idegeit metszsze ki s a névtelen leveleket olvasatlanul dobja oda, ahová valók. Farizeus szemforgatással és édeskés részvéttel a merénylet fölött ne sopánkodjék és ne sajnálkozzék senkin, hanem a névtelen gazemberek próbálkozásait, mielőtt még a hir szárnyaira bocsátaná megfelelő részvétnyilatkozatok kapcsán, maga utasítsa vissza önérzetesen, erélyesen, sziklaszilárd elhatározottsággal. Ha erre a társadalom képes, aminthogy egészséges és nem megmételyezett társadalomnak képesnek kell lennie, a nehezen gyógyitható kigyómarás azonnal kutyaugatássá válik, mely kiben sem tesz kárt. Az ellen pedig a legerélyesebben és leghatározottabban tiltakoznunk keli, hogy ily névtelen orvtámadások a felsőbb hatóságok előtt a legcsekélyebb sulylyal is bírjanak, mert ez csakugyan a legteljesebb anarkia útját egyengetné. Csakhogy a télen majd mit főzünk, azt a jó ég tudja. Tán az sem.- Hallgass, Maris, — mondta a tekintetes ur csillapitólag. Az asszony már benne volt a sírásban:- Hogy majd úgy járunk megint, mint most februárban. Hogy kisül a szemem a szégyentől, amikor a zsíros bödönt majd oda kell vinni a méltsás asszony udvarába és megtölteni az ő kamrájából . . . Mikor pedig a tekintetes ur felől nem is akar tudni az anyja, — de alamizsnát ád . . . Az öreges Pál ur befordult a házba. Egy lompos, esőtől álmos vizsla hevert a szőnyegen. Félig felnyitotta a szemét s lustán nézett fel a gazdájára, anélkül, hogy megmozdulna. Pál ur a kutya oldalába döfte a czipője sarkát:- Még ez a bestia is haragudni mer, kiáltotta. A vizsla vinnyogva bujt az ágy alá. Pál ur ledobta a vizes csurapéját. Hosszú lépésekkel kezdett járkálni a szobában. Igen kutyakedve volt. A gazdasszony bedugta fejét az ajtón:- Akar valamit a tekintetes ur ? - kérdezte engesztelőleg.- Semmit, mordult fel Pál ur. - Főként téged nem akarlak látni. Csak járkált. Semmire sem gondolt, mert nem is akart semmire sem gondolni. Levágta magát a medvebőrre és a két karja.közzé szorította a fejét,
