Nagybánya, 1903 (1. évfolyam, 21-47. szám)

1903-10-15 / 36. szám

X. évfolyam. 1903. olfs-tóílcsos.' luo» 13. * -1, N 36-ils. szám;, ,Y#/ ■' fc. V*v TAHSA33ALMI 33S SSlSSFIFLOUüLMI HETILAP. Előfizetési árak: Egész évre 8 korona, félévre 4 korona, negyedévre 2 korona, egy szám ára 20 fillér. Magjalenik minden héten csütörtökön reggel 6 — 8 oldalon. Felelős szerkesztő: ÉGLY MIHÁLY. Szerkesztőség: Erdélyi-ut 22. Szám. — Kiadóhivatal: Fő-té hol mindennemű hirdetések fölvétetnek. Az előfizetési pénzek Morvay és Undy kiadókhoz küldendők. Vasúti érdekeink. Október 14. II. A felsőbányái vasút ügyével, miként ezt előző czikkelyiinkben jelentettük, fog­lalkozott a város jogügyi és gazdasági bizottsága, majd a rendkívüli közgyűlés, mely végleges megállapodásra most sem j tudott eljutni. Hogy a megoldás halogatásában rej­lik egy jókora ellenszenv is az építendő vasúttal szemben, azt sajnálattal konsta­táltuk. Sajnáljuk annál is inkább, mert vá­rosunk fejlődésének nagy létérdekei fűződ­nek e vasúthoz s ha annak megvalósulását most meghiúsítjuk, úgy sem a szatmár- nagy bányai vasút közlekedésiviszonyai­nak átalakulását, sem pedig a múlt czikkelyiinkben jelzett nagyszabású ter­vek megvalósulását nein remélhetjük. Ezt kell megfontolni mindazoknak, a kik ma legalább is nem barátai a vasút­nak, ezt kell szivükre venni az erkölcsi felelősségnek azon tudatával, mely egy város jövőjének irányítása körül lelkiisme­retűkre nehezedik Gondtelt időket élünk. Súlyos viszo­nyok nyomasztó köde nehezül az utóbbi években nagy megpróbáltatásokat átszen­vedett városra. Volt idő, amikor rendezett gazdasági viszonyaink erős tudatában teljes energiá­val tiltakoztunk mindennemű pótadó ellen, amelyeket fizetni nemcsak hogy nem aka­runk, de végeredményében nem is tudnánk. Az iskolák államosítása küszöbön állott, mint rövid idő alatt megvalósuló ténye haladásunknak. És mi vált rideg valóvá? A pótadó. Ma még csak szerény 5% alakjában, is­kolai kiadások czimén. De már gördül a lapda, amelyből lavinája lehet súlyos meg­adóztatásunk terheinek. Am éppen azért, mert Nagybánya jövő fejlődésének nincsen és nem is lehet vá­rosunkban ellensége s amennyiben ellen­tétes gézetek nyilatkoztak meg, ezek csak félreértéseken alapulhatnak, e contróver- ziók eloszlatása végett tartjuk szükséges­nek, nehány felvilágosító sorral az eszmék tisztázásához járulni. Minden találgatások és félremagyará­zások eloszlatása okáért elsősorban is hang­súlyozzuk, hogy a tervezett vonal nem egy magán társulat nyerészkedő vállalata, ha­nem szorosan véve a szatmár-nagybányai vasút üzletkörébe tartozik. E körülménynél fogva óriási összegek nem állanak rendel­kezésére s mindén legcsekélyebb kiadását is megfontolva mérlegelni köteles, jís ép­pen ezen ténynél fogva városunk sem he- lyezkedhetik rideg merkantil álláspontra a vállalattal szemben, amely — mint ezt számbeli adatokkal igazolni fogjuk, csak hasznára volt Nagybányának s amely er­kölcsi testület talán az egyedüli a részvé­nyesek sorában, melynek törzsrészvényei jövedelmeznek. Előző czikkelyünkben reá mutattunk azon nagy érdekekre, amelyek városunk jövő fejlődését illetőleg a vasúthoz fü- ' ződnek. A felsőbányái vonal megteremtésével behozhatjuk a motor közlekedést, amely a mostani lassú, drága és kényelmetlen ösz- szeköttetést egy varázsütésre megváltoz­tatja. A vonat többször fog naponként Szatmár és Felsőbánya között közlekedni s a legkényelmesebb csatlakozásokat nyer­hetjük a fővonalakkal. Elősegítjük, mondhatnám megvaló­sítjuk a fernezelyi kénsavgyárat, amely­nek mellékterménye: a műtrágya, regene­rálja satnya földeinket s kilátásba helyezi az eddig műveletlen, rossz talajok termővé tételét. Mindezen nagy érdekekhez fűződnek a városnak ipari és kereskedelmi előnyei, a melyek kiszámíthatatlanul nyernek a vasúti összeköttetés által. Merőben tévesek és indokolatlanok azon aggodalmak, a melyek e város ke­reskedését vagy iparát féltik az uj vasúttól, melyben a távolabbi piaczok uszályhordóját látják. A mi piaczunk hála istennek van olyan fejlett, hogy a magunkhoz kapcsolt közel- vidék fokozottabb igényeit is kielégítheti. Tekintélyes üzleteinkben, ügyes, jóravaló iparosainknál mindazt megkapja a vevő, amire szüksége van, a különbség csak az lesz a mostani és jövő állapot között, hogy még szorosabbra füzzük összeköttetésein­ket e vidékkel, mint az eddig volt. A „Nagybánya“ tározója. Regruta-élet. Dehogy is gondolta volna, hogy ilyen lesz !... Mikor az ódon városháza első emeletéről, hova az eskületételéig bezárták a besorozott le­gényeket, tulboldogan, pirosra vált arczczál, ra­gyogó szemekkel lekiáltotta a jobbára asszony., és leánynépségből álló kíváncsian ácsorgó soka­ságnak, hogy immáron ő is a császár embere, ■ dehogy is gondolta volna, hogy ilyen lesz az az élet, melyet a nóta is gyöngyéletnek nevez. Á bűvös, homályos őszi estéken, mikor a napi hajszában halálra fáradtan meghúzhatja ma­gát szalmával keményre tömött strózsákján, hová alig ér el a szellős, tágas legénységi szoba X lábú asztalán pislogó faggyugyertya halvány fénye, Istenem, be sokszor sírásra rándul az ajka széle s csak éppen az tartja vissza a könyezéstől, hogy hátha meglátja valamelyik bajtársa s akkor azu­tán hetekig volna mit hallani leányos gyenge­ségéért. Pedig úgy érzi, hogy olyan édes, olyan jó volna, ha kisírhatná magát, az ő tenger nagy keserűségét, mely csordultig megtölti szivét. A fehérre sikált asztalt altisztek s öreg bakák ülik körül, pipázva, nevetve, mintha bizony nekik a legjobb soruk volna a világon. Csattanós piros arczukon az életkedv ragyog s ha az est­véli szalonnához egy kis pálinka is akad, még nótázás is járja vidáman, tomboló jókedvvel egé­szen gyertyaoltásig, melynek akkor kéll bekövet­keznie, mikor a takarodó mélabus hangjainak utolsó akkordjai is elhangzottak a kaszárnya viszhangos udvarán. A szegény, agyonfárasztott regruta pedig, ki örül, hogy nyugodtan, bántás és szidalom nélkül meghuzódhatik az ő másfél­méter hosszú s fél méter széles helyén, hol vas­ágya áll (a rengeteg kincstári épületben az az egyetlen hely, melyet három esztendőn keresz­tül magáénak mondhat) legalább gondolatban igyekszik menekülni e helyről, ahol az ő szemé­ben minden olyan félelmes, minden olyan barát­ságtalan, olyan idegen. Mig a torkát úgy fojtogatja a visszatartott keserűség, újra átéli azokat a szép napokat, mikor még sarkantyú pengett csikorgós, ránczos szárú csizmáján s muskátli bokréta díszítette pörge kalapját, melyet az ő keze kötött. Eszébe jut, hogy a lányok milyen irigykedve tekinget­tek rá, mikor meghallották, hogy ő is „tauglich“ s milyen csufondáros módon bántak el a Búzás Tónival, kit harmadszorra sem találtak arra méltónak, hogy a császár katonája legyen. De ő az lett; hogy dagadt akkor a melle a büsz­keségtől, hogy dobogott a boldogságtól a szive! Akkor dehogy is gondolta, hogy ilyen lesz Ha most cserélni tudna a Búzás Tóni. sorsával, maga sem tudná egész bizonyossággal, hogy melyiket választaná? Talán inkább elszenvedné a csufondároskodást... Azután tovább szövődnek előtte a közel múlt képei. Pedig milyen, milyen régen is volt már! Mikor felvirágozva, felpántlikázva, az „édes“ varratos, czifra kendőjét lobogtatva vig muzsika­szóval nekiindultak amúgy gyalogosan a messze idegenbe. A virágok, a zöld salugá bérek mellől csillogó leányszemek integettek feléjük, olyik az öreggel ki is kisérte őket a határig. Milyen édes-fájó. érzés járja át most is a szivét, ha el­gondolja, hogy milyen büszkén lépegetett el akkor azelőtt a kis fehér ház előtt, melynek virágos ablakánál az ő édese lobogtatta feléje fehérlő kendőjét. Mintha még könnyezett volna is, kii- lömben minek is emelgette volna annyiszor szeméhez a kendőjét. ... — Hány hét még öcskös ? ütötte hátba az egyik öreg baka, akit ő „apjának“ tisztel a regimentnél. Általános vihogás, kaczagás rá a felelet, csak mintha a regruták lettek volna még szo- moruabbakká. — Sohse busulj fiam ! vigasztalta az öreg -baka"az ő pártfogoltját, nem a világ ez a három esztendő. . Nem ám! Nem a világ! Mikor annak a két hónapnak sem akkar vége szakadni, mely alatt még csak nem is infanterista a legény, hanem csak bundás. Oh jámbor czivil népség, kiknek vállát sohasem tőré fel a „czakkumpakk“; kik sohasem hallgattátok Krapucsek kapitány enyelgéseit; kik sohasem hordtátok megtakarított filléreiteken vett virzsiniáitokat a Gavallér őr- mester'feneketlen bluz-zsebeibe ; kik a kurtavasat csak a dajdamesékből ismeritek; kiket az anyátok és nem Bakos káplár tanított meg arra, hogy miképen kell járni, tudjátok-e, hogy mit jelent ez a szó : bundás ? A bundás egy olyan objektum, aki se nem czivil, se nem katona. A brigadiros úrtól Csóka czigány infanteristáig (aki különben már nem is harczos infanterista, csak káposztavágó késsel vitézkedő honiista) a bundásnak parancsol

Next

/
Thumbnails
Contents