Nagybánya, 1903 (1. évfolyam, 1-19. szám)
1903-04-16 / 10. szám
X. évfolyam. 1908. április lió 16. NAöYB lO-ilt' száín. W B?l1? TAHSADALMI SS SZÉPIRODALMI HETILAP. Előfizetési árak: Egész évre 8 korona, félévre 4 korona, negyedévre 2 korona, egy szám ára 20 fillér. Magjelenik minden héten csütörtökön reggel 6 — 8 oldalon. Felelős szerkesztő: ÉGLY MIHÁLY. Szerkesztőség: Erdélyi-ut 22. szám. — Kiadóhivatal: Hid-utcza (Bay-ház), hol mindennemű hirdetések fölvétetnek. Az előfizetési pénzek Morvay és Undy kiadókhoz küldendők. Aktuális ügyek. Április 15. Lapunk egyik illusztris olvasójától vettük az alábbi sorokat, melyeket azon megjegyzéssel adunk közre, hogy a nyaralók ügye korántsem aludt el. A tervek s a költségvetések készen vannak s napok kérdése csak, hogy az építést meg is kezdjék: Néhány aktuális kérdéshez kívánok pár szóval hozzászólani. Előre bocsátom, hogy a tollat hivatott kezekkel nem forgatom s ha mégis ujságczikket írok, arra nem a feltűnés vagy szereplés viszketege késztet, hanem azon minden érzelmen felül álló szeretet, melylyel édes szülőföldem iránt viseltetek s azon aggódó gondoskodás, melylyel fejlődését, haladását kisérem. Midőn a helyi lapok a vízvezeték ügyét mai stádiumában ismertették beható részletességgel, azt reméltem, hogy e nagyfontosságú kérdés most már állandóan napirenden marad s oly kimerítő vitát fog előidézni, hogy mire döntés alá jő, úgyszólván teljesen megérett s a közvélemény által már el is döntött kérdésként fog az illetékes tényezők elé kerülni. Hiszen városunk jeles szakerőkben nem szűkölködik, kik hivatva volnának ily rendkívüli nagy anyagi áldozatot igénylő s századokra szóló alkotás létesítésére irányitólag befolyni. Sajnos azonban, mint a jó vidék legtöbb városánál, úgy nálunk is minden nemes eszme a közöny, a nem törődömség tengerébe fül. Annyira kényelmesek vagyunk, hogy még gondolkozni is csak a más fejével szeretünk s annyira követelődzők és óvatosak, hogy mindent csak a bürokratizmussal agyonboldogitott magisztrátustól várunk s ezzel azután el is hárítunk minden felelősséget magunktól. Jól tudom, hogy a magisztrátus s a képviselőtestület az, kiknek kezében a döntés joga van, de ez a körülmény mivel sem gyöngíti azt az erőt, mely a közvélemény megnyilatkozásában, a nyilványosságban rejlik. Ne becsüljük kevésre uraim ezt az erőt, mely mindenütt már igen sok üdvös dolognak volt. életrehivója s igen sok tévesen, rosszul indult ügynek a tilalom fája. A rozsályhegyi limpegyei forrásokat magam is jól ismerem s erős meggyőződésem, hogy e források egy nagy vízvezetéki mű ellátására elégtelenek. Alkalmasak volnának arra, hogy a városnak tisztán ivóvíz szükségletét egy helyre, egy medenczébe vezetve kielégítsék, de vájjon városunk elég gazdagle, hogy ily fényűzést megengedjen magának akkor, midőn hasonló mennyiségű »hasonló jó forrásvíz bevezetését hasonlíthatatlanul kevesebb költséggel eszközölheti, mint a tiz kilóméternyi-távolságra (|gő s a viz mennyiségével mi arányban sem álló nagy vízvezetéki mü létesítésével? A kérdés az, csupán forrásvízre van-e szükségünk, mely az ivóvizszükség- letet kielégítse vagy pedig oly tiszta, baktérium mentes, üde, bárhonnan eredő, esetleg szürtvizre is, mely a mellett, hogy ivásra kiválóan alkalmas, ugyanakkor bő mennyiségénél fogva a ház minden vízszükségletét kielégíti s igy a fürdésre, mosásra, csatorna és kertöntözésre szükséges vizet is képes szolgáltatni? Ha csak forrásivóvizre van szükségünk, akkor nem-e helyesebb az az eszme, mely tudomásom szerint polgármesterünktől ered, hogy a limpegyei forrásoknak 340 ezer korona költséggel eszközlendő bevezetése helyett vezessük be a vascsatornai források vizét potom 4—5 ezer korona költséggel. Ez oly csekély összeg, hogy ez eszmét ideiglenes kisegítőként még akkor is meg kell valósítanunk, ha a vízvezeték létesítéséről lemondani nem akarunk. Pedig ha városunk fejlődését igazán szivünkön viseljük, a vízvezetékről le nem mondhatunk, mert akkor le kellene mondanunk a csatornázásról is. Én pedig nyíltan vallom, hogy még az esetben is, ha a legkitűnőbb ivóvíz fog állani rendelkezésünkre, városunk mindaddig a járványok fő-fészke lesz, mig a csatornázást nem létesítjük. Hogy a nagy vízvezetéki műhöz honnan vegyük a vizet, forrásokból-e vagy. az in- í’iciálás körén kívül álló hegyi patakok vizét szürjük-e meg, az a szakértők dolga. Én a magam részéről a szürt-viznek ellensége nem vagyok, mert közvetlen tapasztalásból tudom, hogy igen sok nagy városban kevésbbé tiszta és jó vizet voltak képesek a szűréssel élvezhetővé tenni, mint a mi kitűnő hegyi patakjaink vizét. S ez az idea annál tetszetősebb, mert mig kifogástalan, de kevés mennyiségű források bevezetése 350—400 ezer koronába kerülne, ez összegből a szürt-viz igénybevételével szakértők véleménye szerint nemcsak a j vízvezetéki művet, de a csatornázást is létesíteni lehetne. Csak ne tétovázzunk, ne késlekedjünk uraim! Vezessük be gyorsan I a vascsatornai források vizét, hogy itt a n,m . .. I, A „Nagybánya“ tárczaja. A völgyben. Rügy, lomb fakculoz, a bimbó pattan, Madarak seregétől hangos a berek. Gólyák kelepeinek a messze magasban, lm' itt a tavasz, a vidám kikelet. Szép szőke leányka a völgybe' le' mélyen Búsongva bolyong, maga oly halovány. Úgy eltűnődik egy száraz levélen, Egy elhervadt piczi kis ibolyán. Csókolva suhan el a szél a: levélen, Szerelemről eped a dalos csalogány. Magad is kikelet, még gyermek egészen, Oh érted, e dalt szép szőke leány ? Harang szava csendül lágyan, halkan, Zokogása elönti a völgyi mezőt. Szavára sikoltoz roskadozottan: Ennek szava, sírta, kisérte ki út.. . É. .U. Az ordonnance.- Guy de Maupasant. A tisztekkel telt temető olyan volt, mint a virágos mező. Sipkás, vörösnadrágos, arany paszomántos és gombos katonák, karddal és vezérkari övvel oldalukon, brandenburgi vadászok és huszárok jártak-keltek a sírokon, melyeknek fehér, fekete keresztjei szomorúan nyújtották ki vas, márvány vagy fa karjaikat a halottak eltűnt népe fölött. Limousin ezredes feleségét temették. Két nappal előbb fűlt a vízbe fürdés közben. A temetésnek vége volt, a papok eltávoztak ; az ezredes azonban, kit két tiszt támogatott, megállt a mélység fölött, melynek fenekén még látta a faburkolatot; ez takarta fiatal feleségének már eltorzult testét. Az ezredes majdnem öreg ember volt, sovány, ősz szakállu, a ki három évvel előbb vette nőül bajtársának, Sortiz ezredesnek halála után árván maradt leányát. A kapitány és hadnagy iparkodtak elvezetni ezredesüket, ki karjaikra támaszkodott. Ott maradt, szemében köny csillogott, melyet hősiesen visszafojtott és halkan susogta: Nem, nem, még egy pillanatig nem ! Ott akart maradni, föléje hajolva a sírnak, mely feneketlen örvénynek tűnt föl, hol szive, élete és minden, mi megmaradt neki ez életben, összezúzva fekszik! Hirtelen Ormont tábornok közeledett hozzá; megfogta karját és majnem erőszakkal vonta el.- Menjünk, menjünk öreg bajtárs, nem kell itt időzni! Az ezredes engedett, haza tért. Mikor belépett dolgozó szobájába, Íróasztalán levelet pillantott meg. Kezébe vette s meglepetésében, izgatottságában majdnem lerogyott: megismerte nejének írását. És a levél bélyegén ugyanazon végzetes nap dátuma. Fölbontotta és ez állott a levélben: Apa! Bocsásson meg, hogy most is apának nevezem, mint hajdan. Mikor kezébe jut e levél, halott leszek a föld alatt. Akkor talán meg fog bocsátani. Nem kívánom felizgatni, sem hibámat kiseb- bitni. Csak a tiszta valóságot akarom teljesen elmondani, a nőnék teljes őszinteségével, a ki öngyikossá lesz egy óra múlva. Mikor nőül vett nagylelkűségből, hálából mentem önhöz és szerettem a kis lány teljes szivével. Szerettem önt, mint szerettem apámat vagy jobban ; egyszer, mikor térdén ültem és ön megcsókolt, azt mondtam önnek akaratlanul is: Apa ! ^Szivemből jött e szó, önkénytelenül, őszintém. És csakugyan atyám volt, semmi több, atyám. Ön nevetett és azt mondta: Nevezz mindig igy, gyermekem ; ez örömet okoz nekem. Ebbe a városba jöttünk és - bocsásson meg, apa, szerelmes lettem. Oh sokáig, majdnem két évig állottam ellent, értsen meg jól, majdnem két évig és akkor oly bűvös erő fogta el szivemet, hogy megszédültem . . .
