Nagybánya, 1903 (1. évfolyam, 1-19. szám)
1903-04-16 / 10. szám
1903. április 16. NAGYBANYA 2 közelben alkalmas ivóviz álljon rendelkezésünkre s a vízvezeték és csatornázás ügyét egy pillanatra se vegyük le a napirendről, mert városunknak e két kérdés immár életkérdése. Sajnálattal látom, hogy az idegen forgalom emelése végett nagy lelkesedéssel s egyhangúlag megszavazott nyaralók ügye elaludt. Annál mélyebben fájlalom ezt, mert már egy ízben szemlélője voltam a lelkesedés szalmalángja ily fellobbanásának és el- hamvadásának. Úgy emlékszem, hogy már a nyolczvanas években megszavazta a képviselőtestület a nyaralók építését s azóta egyetlen egy nyaraló sem épült fel. Tavaly ismét elfogott a nyaralóláz bennünket s lelkesedésünkben ismét megszavaztuk. Történt-e ez ügyben azóta egyetlen lépés is a megvalósulás felé? Hol rekedt meg ez az ügy? Mesterembereink, kik munka hiányában évek óta úgyszólván csak tengődnek, lesve lesik az építési pályázatok j meghirdetését; idegen nyaralóink, kik a csömörlésig vannak már városunk lakás mizériáival, hozsannával üdvözölnék az első nyaraló felépültét! Mi hátráltatja azt, hogy hozzá kezdjünk a nyaralók építéséhez, mikor a szükséges pénz a városi takarékpénztárban rendelkezésre áll? Hónapok óta minden héten véres verekedésekről hallunk, olvasunk. A napokban pedig a korai esti szürkületben duhaj czimborák megöltek egy legényt, miután a város legnépesebb utczáján nagy orditozások között végig kergették. A rendőrség vezetőit egy szóval sem vádolom, hiszen ha rendőrszemélyzetük nincs, mivel tartsák fent a rendet? De vájjon nem érkezett volna-e már az ideje annak, hogy kivetkőzve a valóban ázsiai állapotokból, rendes, fegyelmezett és bátor fellépésű rendőrségről gondoskodjunk ? Tűzoltóságunk sincs, pedig a városnak a tűzoltóság mégis méregdrágába, mintegy évi nyolczezer korona kiadásába kerül! Nem volna-e czélszerü, ha a szintén nem csekély költségbe kerülő s most hivatalszolgálatot teljesítő rendőrszemélyzet számát felemelnők s alkalmas, fegyelemhez szokott katonaviselt emberekből úgy állitanók össze, hogy e személyzetből-a hivatalszolgák, a rendőrök s a tűzoltók is kikerüljenek? Úgy értem, hogy a személyzet egy része egy nap rendőri, másnapon pedig mint készenlét tűzoltói szolgálatot teljesítene. S végeredményében ez idea megvalósítása alig haladná meg a jelenlegi rendőri s tűzoltói költség- vetésünket, mert bizony a város most még azt is busásan megfizeti, ha az őrtoronyban naphosszant durákot játszanak s éjjel pedig együtt alszanak a hivatalos alvókkal! Dalegyesületünk. Van-e szív, melynek érzelemvilága visszhangot ne adna a dalra, az édes magyar dalra? Melynek édes-bús melódiáiban ott zsong-bong az erdő zúgása, a patak csobogása s ott sóhajtozik az alföldi pásztortüztől fel-felcsillanó éjszakáknak bánatos melancholiája ? Vagy a mely szilaj akkordjaiban egyesíti mindazt az ősi erőt, fékezhetetlen szenvedélyt, mely forrongásba hozza a vért s mámoros ittasságba kergeti a sziveteket ? Oh más a magyar dal minden más nemzet dalainál! Emezek lehetnek formailag tökéletesebbek, művészileg magasabb fokon állók, talán édes álmadozásba, szeretkezésbe is ringatok, de a szívhez oly keresetlen egyszerűséggel s mégis oly bensőségteljes meghatottsággal és szilaj erővel csak a magyar dal képes szólani. Mert a magyar dal a magyar szív sajátos érzelemvilágának visszatükrözője; a magyar szívé, mely el tud érzékenyülni azon is, hogy a Kon- dorosi csárda mellett, gulya-ménes ott legelget... vagy hihetetlen tüzbe-lázba jő arra az egyszerű melódiára: Kossuth Lajos azt üzente . . . A magyar dal kultusza városunk közönségében méltó pártolójára talált mindenha, a mint ez másképen a nemzeti érzéstől ilyen erősen áthatott intelligencziánál nem is lehet. Az édes, zengzetes magyar dalért nemcsak lelkesedni, de áldozatot is tudtak hozni. E lelkesedésben, ez áldozathozatalban nyilvánult meg a hála, az elismerés a dalegyesület iránt, mely a nemzeti eszméknek ép oly missio- nariusa, mint az iró, a költő, a művész, a szobH IÍR E K. & Április 15. Személyi tairek. L. Bay Lajos orszgy. képviselőnk a húsvéti ünnepeket nejével együtt itthon töltötte. A képviselő tegnap utazott vissza Budapestre, mivel ma a képviselőház ismét megkezdi üléseit. - Lovrioh Gusztáv fővárosi ügyvéd rokonai látogatására pár napig városunkban időzött. — Harácsek László pénzügyi főtanácsos városunkban ünnepelt rokonai körében. — Bányay István pénzügyminiszteri fogalmazó az ünnepekre haza érkezett. - Dr. Vass Gyula pár napig városunkban időzött. Uj tiszti orvos. Dr. Winkler Jenő nagybányai körorvos a tiszti orvosi vizsgálatok országos bizottsága előtt Budapesten a t. orvosi vizsgálatot kitűnő sikerrel letevőn, őt a bizottság egyhangúlag tiszti orvossá képesítette. Áthelyezés. Árkosy Mihály Károly csendőrhadnagy Alsó-Kubinból Nagybányára helyeztetett át. A nagybányai csendőrség uj parancsnoka a napokban foglalta el állomását. És ő? Nevét nem fogja kitalálni. Erről nyugodt vagyok, mert két tiszt volt szüntelen köröttem és velem és ön ezeket nevezte el bolygó csillagaimnak. Apa ! ne törekedjék ismerni őt, ne gyűlölje. Azt tette, mit az ő helyében bárki is tett volna és aztán biztos vagyok róla, szivéből szeretett. Hanem hallja csak Apa ! Egyszer találkozónk volt a szigeten; ismeri a kis szigetet, ott a malom mögött? Nekem úszva kellett oda mennem, ő meg a cserjében várt és ott maradt estig, hogy senki se vegye észre távozását. Már éppen oda értem, mikor a bokrok szétváltak és észrevettük Fülöpöt, az apa ordon- nanceát, a ki meglepett. Éreztem, hogy elvesztünk; hangosan elsi- koltottam magam, ekkor azt mondta barátom :- Térjen vissza úszva, csendesen kedvesem, hagyjon magamra ezzel az emberrel. Távoztam oly izgatottan, hogy majdnem a vízbe túladtam és hazatértem, várva, hogy valami rettenetes dolog fog történni. Egy óra múlva a szalon folyosóján találkozva Fülöppel, igy szólt hozzám halk hangon:- Szolgálatára állok asszonyomnak, ha átadni való levele van. Megértettem, hogy eladó volt és barátom megvette. Átadtam a leveleket, csaknem minden levelet. Elvitte és elhozta a válaszokat. Körülbelül két hónapig tartott ez igy.^Biztunk benne mi, mint a hogy bizott benne ön. És hallja most, apa, mi* történt. Egyszer azon a szigeten, a hova úszva mentem, ott találom ordonnanceát. Ez az ember várt rám s kijelentette, hogy elárul önnek és az általa hozott leveleket önnek adja át, ha nem engedek vágyainak. Oh! Apa, Atyám, féltem, gyáván féltem, kivált öntől féltem, a ki oly jó és a kit én megcsaltam és féltettem őt — ön megölte volna — és talán magam miatt is féltem . . . nem tudom . . . el voltam kábulva, kétségbeesve ... azt hittem megvehetem másodszor is ezt a nyomorultat, a ki — oh minő szégyen - szeretett . . . Olyan gyöngék vagyunk mi nőkj Hamarabb veszítjük el fejünket, mint önök. És aztán, ha már egyszer elbuktunk, mindig mélyebbre-mé- lyebbre sülyedünk. Tudtam-e mit csinálok? Azt tudtam, hogy kettőjük közül valamelyikük meghalna . . . . s én engedtem e vadállatnak .... Láthatja Apa, nem iparkodom magam menteni. Aztán később, később az történt, mit előre kellett volna látnom: rettegésben tartva újból és újból hatalmába kerített. Szeretőm volt ő is, mint ama másik. Oh szörnyű, irtózatos ez, Apa . . . Ekkor igy szóltam magamba: Meg kell halnom. Élve nem bírok bevallani ilyen bűnt. Halva mindent merészelek, nem tehetek mást, meghalok, semmi sem bir tisztára mosni, nagyon beszennyeződtem. Nem birok szeretni többé, sem engem nem szerethet senki ; úgy tetszik, mindha mindenkit bepiszkolnék, kivel kezet szorítok. Most mindjárt fürdeni megyek és nem térek többé vissza. Ez önnek szóló levelem halálom után jut kezébe ... Ön olvasni fogja, mikor a temetőből visszajön . . . Isten vele, Apa, nincs több mondani valónk Tegyen óhajtásom szerint, bocsásson meg . . . Az ezredes, letörölte izzadt homlokát. Nyugodtsága, a csatanap hidegvérüsége hirtelen vissza szállt leikébe. Csengetett. Egy szolga jelent meg.- Küldje be Éülöpöt, szólt. Aztán kihúzta az Íróasztal fiókját. Magas, vörös bajuszu, gonosz arczu, ravasz tekintetű katona lépett be nem sokára. Az ezredes merően nézett szemébe.- Meg fogod mondani a feleségem szeretőjének nevét!- De ezredes ur! . . . Az ezredes kezébe vette a kinyitott asztalfiókjából a pisztolyt.- Gyorsan, hamar, tudod nem szoktam tréfálni!- Nos hát! . . . ezredes ur . . . Saint Albert kapitány az! . . . Alig hogy kimondta e nevet, villámlás vakította el szemét és homloka közepén golyótól átfúrva, holtan bukott arczára .... Szentesi Lajos. m és újdonságok érkeztek ezipők, kalapok, nyakkendők és mindennemű divat-czikkekből ====== RADO ANDOR czipő- és férfidivat-üzletében Nagybanyán, a Főtéren. rász, a kik a nemzeti nagy múltnak hirdetői, apostolai. A múlt idők e hagyományaival szemben szinte érthetetlen az a bántó közöny, az a részvétlenség, melylyel a mi dalosaink itt-ott találkoznak. Pedig a kik hallották törekvő dalegyesületünket nyilvános fellépései alkalmával, igy legutóbb a hétfői kaszinóestélyen, azok meggyőződést szerezhettek arról, hogy a dalegylet a dalművészet iránt érzett szeretetében, ideális hevületében Muzsik Jakab karmester ambiczi- ozus s páratlan buzgamu vezetése alatt a legjobb uton'van arra nézve, hogy bármely nagyobb város daltársulatával felvehesse a nemes versenyt s igy kiérdemelje a nagy közönség szeretetteljes támogatását, pártfogását. S e támogatásra szükségük is van. Mert a dalegyesület eddig elért fényes erkölcsi sikerei daczára még mindig nem rendelkezik oly anyagi eszközökkel, hogy nemes czéljait teljes erejével szolgálhassa. Kérjük tehát a nagyközönséget, hogy hogy az édes magyar dal kultuszának égiszé alatt minél tömegesebben lépjen be a dalegyesület pártoló tagjai közé. Ez az áldozat oly csekély, hogy az elől kitérni nem lehet. S hozzanak némi áldozatot azon czélra is, hogy a dalegyesület egyesületi zászlót szerezhessen. A zászló megszerzésére néhány lelkes ügybarát már megtette a kezdeményező lépéseket. Most a nagy közönségen a sor, hogy a legteljesebb pártolásra érdemes dalegyesületnek mielőbb zászlója is legyen, melyet dicsőségesen diadalról-diadaíra lobogtathasson 1 £.
