Nagybánya, 1903 (1. évfolyam, 1-19. szám)

1903-04-02 / 8. szám

1903. április 2^ NAGYBÁNYA 3 egy egész kis világot foglalnak magukban : a család érzelemvilágát. A nő ezen művészi befolyása környezetére jelentékeny s mint ilyen közreműködik a nemzet művelődésén, az emberiség kultúráján . . . Az érdekes előadást a nagyszámú hallgató­ság zajosan megéljenezte. Szalonkázás. A vadászat nyújtotta gyönyörűséges élve­zetek között a legelső helyen áll a szalonkázás. Csoda-e tehát, ha Nymród hívei lázas izgalom­mal lesik már hetek óta a szalonkahuzást. A tavasz e pompás szárnyasai az idén szokat­lanul késtek, nemcsak a mi vidékünkön, hanem országszerte s a mindenütt tapasztalható „rósz húzást“ régi vadászok az általános száraz időnek tulajdonítják. A vadászszenvedély azonban győz minden nehézségen s egy-két sikertelen kísérlet nem igen riaszt vissza senkit a további vállalkozások­tól. Amint alkonyodik, puskások raja húzódik ki erre is, arra is esti lesre, mely a legkedveltebb faja a szalonkavadászásnak. A „standon“ mindenki első akar lenni s bizony a felállástól a remél­hető húzásig néha fél — egy óra is eltelik. Na­gyon csalódik azonban, aki azt hiszi, hogy a vadász ez időt magányosan töltve, unatkozik. Az ébredő természet elragadó panorámája a lehunyó nap tüzes visszfényében édes álmadozásba rin­gatja szivét-lelkét, mely tündérregéhez a párju­kat hívogató rigók pajkos füttye s a cserjék, bokrok dalos madarainak hangos csipogása, trillázása szolgáltatja a muzsikát. A nap vérvörös korongja végre egészen lehanyatlik s útját csak a mindinkább elmosódó vérpiros felhősávok jelzik. Az esti szürkületben már felragyogott az esti csillag, majd mind-mind több apró tüzpontocska jelenik meg a sötét-kékes égboltozaton, mintha láthatatlan kezek csillogó gyémántporral hintenék be az ég kékjét. A madár csipogás, a rigó-fíity elnémul, elcsendesedik minden . . . Majd nemsokára alig kivehetően felhangzik a messzeségben a szerelmes szalonka gavallér piszt . . . piszt . . . jeladása, korrogása, amint tojójával kergetődzik sebes szárnycsattogással. Ez az egy-két perez a leggyakorlottabb vadász szivét is lázas izgalomba ejti. Kerekre nyitott szemekkel, lövésre készen figyel a jól ismert s várva várt hangokra s a sötétségben, midőn a puskacsövét is alig láthatja, ugyancsak vigyáznia kell, hogy a durrogó csapat észrevétlen, nyil- sebességgel el ne tűnjék felette. Egy elhibázott lövés s vége a szalonkázásnak, mert a szalonkák megijedve vagy levágódnak vagy irányt változ­tatva oldalt siklanak el. A nagy nehézségekkel járó vadászat azután a megmagyarázója annak, hogy a vadász miért legbüszkébb összes zsák­mányai közt az elejtett szalonkákra. Mert a a miniszteri audencziák jutottak eszébe, midőn két kézzel szórta a reménység rózsáit. Két héttel később ismét látogatásával tisz­telt meg. Szomorúan adtam vissza írásait. — Nincs semmi remény? — Nincs ! Azaz dehogy, remény van, csak­hogy a jelszó ott fent: Jó barátnak mindent, ellenségnek semmit. Összerezzent. — De hiszen én senkinek sem vagyok ellensége, mondá bárányszeliden. — Egy bukott miniszterelnök hivatalból ellensége mindenkinek. De még ne adjon fel minden reményt. Van még egy mód; ismerek egy házmesternét, a ki dajkája volt a miniszteri tanácsos testvére gyermekeinek. Ha a házmes­ternét felkeresné, a miniszteri tanácsost levenné a lábáról a testvére. A miniszteri tanácsos kitűnő viszonyban van az államtitkár egyik barátjával s ha ennek révén az államtitkár egy két jó szót szólna a miniszternek, valahogyan a dolgot nyélbe lehetne ütni. Protezsáltam a baja helyére kapott s szó nélkül ájultan esett össze. Úgy járt, mint a szob­rász, kit a saját remekműve ütött agyon. szalonka vadászáshoz nemcsak biztos kéz, biztos szem szükséges, de még a meglepetésben is gyors és határozott cselekvési képesség. Az idei tavasz felette mostohán bánt el vadászainkkal. Alig van oly szerencsés halandó, ki eddig lesből, húzásnál lőtt volna szalonkát. Pedig rohamosan közeledik a husvét s a mely vadász ekkora legalább egy szalonka fejjel nem bir beszámolni, annak ősi vadász szokás szerint heringfejet szokás ajándékozni. . . . Vasárnap délután egy nagyobb vadász- társaság bokrászással, hajtatással próbálta,meg eredményessé tenné a szalonka vadászatot. És ez szépen sikerült is. Durrogott a sok fegyver s a társaság több szalonkát ejtett zsákmányul . .. Olvasó közönségünkhöz. Április 2. Jelen számunkkal uj előfizetési évnegyedet nyitunk lapunkra. Rövid pályafutásunk alatt lapunk irányza­tát, szellemi nívóját megismerhette mindenki s ítéletet formálhat arról, hogy valóban hézagot töltünk-e be, missiót teljesitünk-e s vájjon érde­mesek vagyunk-e a támogatásra vagy nem? Mi szerény tehetségünkkel igyekeztünk mindig a legjobbat nyújtani s ha ez olykor talán nem úgy sikerült, mint szerettük volna, annak oka a kezdet nehézségeiben keresendő. Minden nagyhangú ígérgetések helyett csak annak kijelentésére szorítkozunk, hogy a köz­ügyeket továbbra is a legjobb tehetségünkkel, a legnagyobb önzetlenséggel, minden személyes­kedést szigorúan elkerülve óhajtjuk szolgálni s minden erőnkkel arra fogunk törekedni, hogy oly lapot nyújtsunk olvasóinknak, mely teljesen a modern zsurnalisztika színvonalán áll. Nem riadunk vissza a legmesszebbmenő áldozattól sem, hogy lapunkat oly külalakban és terjedelemben jelentessük meg, hogy a legelő­kelőbb vidéki sajtó orgánumokká! is felvehesse a versenyt. Midőn olvasó közönségünknek hálás köszö- netünket tolmácsoljuk azon valóban kitüntető, széleskörű támogatásért, melyben lapunkat meg­jelenésétől kezdve ritka jóindulattal részesitette, kérjük, hogy lapunkat továbbra is támogatni s ismerőseik körében terjeszteni sziveskedjenek. Lapunk minden csütörtök reggel 8-10 oldalon jelenik meg változatos tartalommal. Előfizetési ára: Egész évre 8 korona Negyed évre 2 korona Fél évre 4 „ Egyes szám ára 20 f. Nagybányán, 1903. április 2. Hazafias üdvözlettel A szerkesztőség és kiadóhivatal. HÍREK. Személyi hír. L u k á c s y György főgimnaziumi tanár, ki megrongált egészségi állapota miatt félévi szabadságot kapott, a húsvéti szünetek után ismét el­foglalja tanári állását a helybeli állami főgimnáziumnál. Kinevezés. Kassáról Írják lapunknak, hogy Kassa sz. kir. város tanácsa Égly Sándor premon­trei főgimnáziumi tanárt a városi légszeszvilágitás műszaki felügyelőjévé nevezte ki. Uj erdófelügyelő. Ő felsége a király Pető Lajos debreczeni alerdőfelügyelőt kir. erdőfelü­gyelővé nevezte ki s a földmivelésügyi miniszter nevezettet a debreczeni kir. erdőfelügyelőség vezetésével bízta meg, hova erdőfelügyeleti tekin­tetben Szatmárvármegye is tartozik. Az uj erdő­felügyelő nem ismeretlen egyén Nagybányán. Hivatalos ügyekben ezelőtt is gyakrabban meg­fordult városunkban s rokonszenves egyéniségé­vel, előzékeny modorával általános tiszteletet és szeretetet vívott ki magának. Kinevezését nagy örömmel fogadták mindenütt, ahol csak ismerik a kiváló főtisztviselőt. Névmagyarosítás. Riesenbach Gyula és Samu nagybányai ékszerészeknek a belügyminisz­ter megengedte, hogy vezetékneveiket „Rezső“- I re magyarosíthassák. Az országgyűlési képviselői választók név­jegyzékének kiigazítására kiküldött bizottság Csüdör Lajos elnöklete alatt tegnap tartott ülésében kezdte meg s be is fejezte Nagybánya város országgyűlési képviselő választóinak össze­írását. A bizottság tagjai Bálint Imre és Szerencsy József voltak. A nagybányai reformált egyházmegye holnap és holnapután városunkban tartandó közgyűlése megnyitásául holnap, csütörtökön délelőtt 10 óra­kor a helybeli ref. templomban ünnepi istentisz­telet lesz, melynek programmja a következő: 1. Közének, a 37-ik dicséret 1. 2. 3. verse. 2. Imádkozik Papolczy Károly szatmárhegyi jubi­láns lelkész. 3. Textus felvétele előtti ének: 74-ik dicséret 6-ik verse. 4. Egyházi beszédet, imát és áldást mond Soltész János ombodi lel­kész. 5. Esperes az egyházmegye, helybeli lelkész a nagybányai egyház közönsége nevében üd­vözli a jubiláns lelkészt. 6. Közének, a 179. di­cséret 10. verse. Istentisztelet után a közgyűlés tagjai a városháza tanácstermében Ben esik István esperes és gróf Dégenfeld Sándor egy­házmegyei gondnok elnöklete alatt gyüléseznek. A gyűlés kiemelkedő tárgyai: Az újonnan vá­lasztott egyházmegyei tisztikar beiktatása és a zsinati törvénytervezet bírálata. Csütörtökön dél­után fél 2 órakor a városi nagyszállóban társas ebéd lesz, melyre városunk érdeklődő közönsé­gét is szívesen meghívja a lelkészi hivatal. A részvételre előjegyezni lehet d. e. a gyűlésben kitett ivén. Az aradi vértanuk. A Magyar Szó mai szá­mában egy hosszú czikkben foglalkozik Thorma János „Áz aradi vértanuk“ ez. képével, melyet a mester beküldött ugyan a Műcsarnok tavaszi kiállítására, de visszavette, mert a nagy méretű kép időközben erősen megrongálódott. A M. Sz. a visszavonás okául most azt írja, hogy mivel ez a kép meglehetősen kellemetlen bizonyos körökre, a Műcsarnok gavallér igazga­tója: Andrássy Tivadar gróf úgy segített a dolgon, hogy megvette a képet 6000 koronáért s igy minden vértanúra 666‘66 korona jutott „eltűnési dij“ fejében. Ez a kommentár a meny­nyire nem felel meg a valóságnak, ép oly sértő a művészre, mert mi Thor mát nem annak az embernek ismerjük, kit megfizetni vagy meg­venni lehetne. Hogy mennyire alapnélküli a M. Sz. kommentárja, mi sem bizonyítja jobban, mint­hogy Az aradi vértanuk a kijavítás után Thorma János egy másik hatalmas méretű uj képével kerül majd kiállításra : A t a 1 p r a m a g y a r-ral. Estély. Fényes estély volt az elmúlt szomba­ton Stoll Gábor kir. közjegyző vendégszerető házánál, melyre városunk legelőkelőbb köreiből mintegy hatvanan voltak hivatalosak. Az estély ünnepeltje a szeretetreméltó, bájos házikisasszony volt, ki mielőbb levetné leányi pártáját, ez estélyen búcsúzott el leánytársaitól. Már a kora esti órák­ban javában folyt a táncz s csak éjfél felé volt némi szünet, midőn a gazdagon terített asztalok­hoz hivták a vendégeket. Vacsora alatt a házi­gazda mondta az első felköszöntőt a vendégekre, kiknek nevében Gell ért Endre polgármester válaszolt igen szép szavakban, úgy a jegyespár­nak, mint az örömszülőknek tartós, zavartalan boldogságot kívánva. A lukullusi lakoma után ismét kezdetét vette a táncz s a fényes társaság a legvidámabb hangulatban a késő reggeli órákig maradt együtt. Vármegyei közgyűlés. Rendkívüli vármegyei köz­gyűlés lesz f. hó 7-én Nagykárolyban. A napirendre hetvenhárom tárgy van kitűzve, melyek között azonban jelentősebb, érdekesebb dolog alig akad. A közgyűlést megelőzőleg d. e. 10 órakor az állandó választmány tart ülést. Bajfalu uj körjegyzője. A bajfalusi körjegyzői állást tegnapelőtt töltötték be a Felsőbányán Dienes Dezső főszolgabíró elnöklete alatt meg­tartott választó közgyűlésen. Körjegyzőnek egy­hangúlag Weisz Jenő eddigi helyettes körjegy­zőt választották meg. Elhunyt vizsgáló bíró. T op erez e r Károly, a szatmári kir. törvényszék vizsgáló bírája szélhüdés következtében elhunyt. A kiváló képzettségű jeles bírót a napokban temették el Szatmáron óriási részvét mellett. Erdóégések. Az elmúlt héten alig volt oly nap, hogy valamelyik hegyen erdőégés ne fordult volna elő. Mihelyt leszállt az est, a futó tüzvonal hol itt, hol amott tünedezett fel a hegyeken, néha Bibulus. úgyszintén mindennemű arany- és ezüstnemüek a leg- Uräs ff, fi. 231 gSm IS» B Bm 9 ^sP 3$ rt BfL S ' i ' ii'i ri/ii •. . , , ======= jutányosabb arak mellett kaphatok ===== SS REZSŐ GYULA órás- és ékszerész-üzletében Nagybányán, Főtér.-^éVt8^TmvKklut—

Next

/
Thumbnails
Contents