Nagybánya, 1903 (1. évfolyam, 1-19. szám)
1903-04-02 / 8. szám
2 NAGYBANYA 1903. április 2. fontolásra érdemes oldala is. Ha mi a rozsály- hegyi vízvezetéket megépítenénk, ez a tervezet szerint belekerülne 340 ezer koronába s ekkor nemcsak, hogy elégséges vizünk nem volna, de ily nagy kiadások mellett, melyekhez még a nagy távolság miatt horribilis fentartási költségek is járulnának, a csatornázás megvalósítására gondolnunk sem lehetne. Mig a sokkal olcsóbb, de a czélnak Ugyanúgy megfelelő vízszűrők alkalmazásával a már rendelkezésre álló összegből nemcsak a vízvezeték, de ugyanakkor a vízvezetékkel kapcsolatosan a csatornázás s a villamvilágitás kérdései is megvalósíthatók volnának. Ez a mi véleményünk, a mi nem azt jelenti, hogy lapunk hasábjait készséggel meg ne nyitnék az ellenvélemények számára is. Az Országos Központi Hitel- szövetkezet. Az Orsz. Központi Hitelszövetkezet, melynek fiókja a mi ipari hitelszövetkezetünk is, most adta ki múlt évi jelentését, mely meggyőző dokumentuma e szép jövővel biró áldásos intézet mind nagyobb térfoglalásának s ama hatalmas eszközöknek, melylyel ez intézet az iparos és gazdaközönség támogatására siet. Midőn e jelentésnek főleg ipari érdekű részeit ismertetjük, nem mulaszthatjuk el, hogy külön is fel ne hívjuk az iparosok figyelmét a szövetkezet keretében megalakult szakcsoportok és szakipari szövetkezetek működésére, melyek a legfényesebb eredményt mutatják föl. Ötvenegy szakcsoport áruüzletének évi forgalma 1.800.000 koronát tett ki s jóllehet, hogy a szövetkezetek körül csak tizennégy vett részt közszállitásban, mégis a múlt évben lebonyolított munka vállalatok értéke 900.000 koronára rúgott. E fényes eredmények igazolják a mi álláspontunkat s a mi czikkeinket, melyekben a szakcsoportok sürgős megalakítására hívtuk fel iparos polgártársainkat. Az évi jelentésből kiemeljük a következőket : i, A központhoz tartozó 1511 szövetkezetnek összesen 317.854 tagja volt, 617.922 üzletrészszel 30,527.763 korona értékben. Az üzletrészekből be volt fizetve 14,050.497 korona, a tartalékok 1,641.242 koronát tettek s igy a központ kötelékében álló szövetkezetek tényleges vagyona 15,691.787 korona. Az 1511 szövetkezet között 75 ipari, 13 vegyes ipari és gazdasági, 7 vegyesen gazdasági és ipari, 35 ipari szakcsoport. Ezekben a szövetkezetekben kerekszámmal 13,000 iparos tag van. Úgy éreztem magam, mint egy boszuálló angyal. Vájjon hány ezer emberért fizetek én most, kik ott hajlongának az előszobájában. Eszembe jutott, hogy nekem csak egyszer volt dolgom egy miniszternél, akkor is ötször kellett hozzá mennem, mig végérvényesen megtudtam, hogy abban az ügyben nem fogadhat. Fenékig, akarom mondani jó negyed óráig szürcsöltem a bosszú kelyhét. Végre hatalmasan megráztam azt a csengőt, melyet az anyósom adott nászajándékul. (Pars pro toto). — Vezesd be azt az urat! A következő perczben egymással szemben állottunk. Én peczkesen, ő mély hajlongással. — Bibulus úrhoz, a kiváló publiczistához van szerencsém ? — Az vagyok - felelém előkelő hanyagsággal. — De mintha talán már ismernők is egymást, az arcza olyan ismerős . . . — Valószínűleg a diszfelvonulási körképről, mondhatom, pompásan el vagyok találva. — Igen . . . igen . . . törülte meg homlokát. Ott tetszik állani a királyi palota jobb sarkánál. — A balsarkánál, igazítottam helyre. — No persze, akartam mondani a balsarkánál. Hiszen mi akkor régi ismerősök vagyunk. — Ah valóban örülök! - fagyoskodtam szarkasztikusán. Ezenkívül a gazdasági szövetkezetekben kereken 16,000 az iparos tag s igy az iparos szövetkezeti tagok összes létszáma 29,000. A 35 szakcsoporton kívül még 26 szakipari szövetkezet foglalkozott nyersanyag beszerzéssel, közös termeléssel vagy a készítmények közös értékesítésével. Ezeknek a szakcsoportoknak és szakszövetkezeteknek egy része csak a múlt évben kezdte meg működését és mégis áruüzletük egész évi forgalma összesen 1,800.000 koronát tett. A szövetkezetek közül 14 vett részt köz- szállitásokban s az e tekintetben a múlt évben lebonyolított munkavállalatok értéke meghaladta a 900.000 koronát. A pénzt az intézet a kötelékében álló szövetkezeteknek 5 és fél százalék kamat mellett bocsátotta rendelkezésére. A központi alaptőke jelentékenyebben a horvát bán által a horvát-szlavon országos alap javára jegyzett 100.000 koronás és őrgróf Palla- viczini Sándor 15.000 koronás alapítványával gyarapodott. A szövetkezeti eszme terjesztése és az intézet működésének megismertetése czéljából a központ évkönyveket adott ki. A jelentés ezután az üzleti forgalom és az üzleteredmény főbb adatait ismerteti. A szövetkezetek saját vagyona 15.691,000 korona. Éhez hozzászámítva a 14.877,000 korona takarékbetéteket, a szövetkezeteknek tagjaik hiteligényeinek kielégítésére saját erejükből 30 és fél millió korona állott rendelkezésükre. Erre a czélra még a szövetkezetek a központtól 42 és fél millió ! koronát vettek igénybe, úgy, hogy a múlt évben összesen 73 miliő koronával dolgoztak. A zárszámadások szerint a központi hitel- szövetkezet alaptőkéje a rendes tartalékalap hozzászámitásával 1902. év deczember hó 31-én 5.254.122 korona 04 fillér volt. A jövedelemszámla 251.879.40 korona tiszta jövedelmet tüntet fel, a melyből a törvény- és alapszabályszerü levonások után 209.503 korona 52 fillér marad. Ebből az alapítványi és rendes tagsági üzletrészek 4 százalékos osztalékban részesülnek. A jelentéshez csatolt táblázatos kimutatások a központ kötelékébe tartozó összes szövetkezeteket megyénkint csoportosítva foglalják össze, feltüntetve az alakulás évét, a tagok számát, az üzletrészek számát és értékét, a befizetett üzletrészeket, a takarékbetéteket és a tartalékalap összegét. Az összesített kimutatások a szövetkezetek fejlődését igazolják az 1899. évtől kezdő- leg a múlt év végéig. Szadad lyczeum. Márczius 29. Vasárnap délután a főgimnázium fizikai kísérleti termében Miskovszky Ernő tanár „A modern lakásberendezés művészete“ czimen tartott felovasást. Én nem tudom, hogy ezek a bukott miniszterelnökök semmit sem vesznek észre, mert szokatlan melegséggel folytatá :- Ah, ön örül ? Igazán örül ? Ez jól esik nekem. Kezét ide, derék férfiú! Mert lássa, foytatá bizonyos melancholiával és őszinteséggel, egy bukott embernek már nem igen örül az ördög sem.- Kérem . . .- Mille pardon. Csak a szó volt rosszul megválasztva. De távolról sem akart sértés lenni. Épp ellenkezőleg. Önnel való találkozásom valóságos oáz az én életemben. Már ott tartott, hogy családfája ismertetésébe kezdjen, midőn udvariasan közbevágtam:- Csak a dologra uram, választmányi üléseim vannak. Irigykedve nézett rám, mint a kinek vannak még választmányi ülései, egy bukott miniszternek már az sincs.- Az igazat megvallva, folytatá kalapját szélénél körben forgatva és szemlesütve, önhöz engem egy nagy kérés vezetett. Mintha villámütés ért volna. Ez az ember váltót akar velem zsiráltatni.- Egy nagy kérés ?- Ha szabad protekcziójáért esedeznem! Jelentősen hunyorgattam s éreztem, hogy azsirálás súlyos köve mint hengeredikle szivemről, j A mindig aktuális thema s felolvasónak érdekes irói egyénisége nagyszámú közönséget vonzott a felolvasásra s a megjelentek várakozásukban nem is csalódtak, mert valóban igaz műélvezetben volt részük. Miskovszky tanár nagy könnyedséggel kezelte tárgyát, mely amellett, hogy szórakoztatott, nagyon tanulságos volt. Mindenekelőtt azon mozgalmat ismertette, mely néhány év óta Angliából kiindulva törhetlen buzgalommal keres teret az iparnak a művészetben s azzal a kor igényeinek szolgálatában áll. Korunk legjellemzőbb tendencziája pedig a szo- cziális egyenlőség után való törekvés s az ebből folyó humanizmus. Ezen mozgalomnak nemcsak a felsőbb tízezer exkluzív és ennélfogva drága kívánságait kell figyelembe venni, hanem ennek áldásait is, úgymint a műizlést és kényelmet a lehető legnagyobb mértékben kell terjeszteni s demokratizálni. Az iparművészet az, mely ezen elveket a legkönnyebben megvalósíthatja; behatolhat életünk milieujébe: az otthonunkba, hol a családi élet örömei és az ember tevékenységének epizódjai lejátszódnak. Az otthont széppé, művészivé, kényelmessé tenni, ez legyen törekvésünk, valamint az is, hogy ellensúlyozzuk azon egészségtelen áramlatot, mely az összes társadalmi osztályokat megmételyezte s melynek köszönhetjük, hogy mindenki oly dolgokra vágyott, melyek többet mutatnak, de épen a valódiságot nélkülözik. Igen érdekesen fejtegette azon elveket, melyek a lakásberendezésnél figyelembe veendők. Ezen szabályokat pedig csak úgy érvényesíthetjük, ha ösztönszerü érzetünk helyébe világos értelemmel párosult tudatos ítélet lép. A bútor történelmi fejlődésének tárgyalása után azon tulajdonságokra mutatott rá, melyekkel az igényeinknek megtelő bútornak bírnia kell, továbbá mindazon elemeket vizsgálta meg, melyek egy modern lakás művészi szempontból fontos részeit képezik. Ilyen elsősorban a szobának színe, a falai, azoknak képekkel való díszítése, a szőnyegek és végül a bútorzat; milyennek kell lennie a bútornak, az ebédlőnek és dolgozószobának. Ami kellemesen hat minden lakás megtekintésénél, az, hogy abban lakójának műérzékét és egyéniségét látjuk kifejezve; némely lakásban több nemzedék alkotásait is kiérezzük s látjuk az ízlés tökélyét, melyylel a család minden egyes tagja az egyöntetű, harmonikus berendezéshez hozzájárult. Végül a ház úrnőjének a művészethez való viszonyáról szólott, azon eszményi hivatásról, melynek feladata a szépnek kultusza, a profán prózai életnek eszményítése; az ő műérzéke teremti meg mindazon számtalan apró, kedves tárgyakat, melyek lakásunkat művészi összhangba hozzák, mely a szivet és szemet egyaránt gyönyörködteti s oly sajátos, vonzó varázst kölcsönöz a lakásnak, az otthonnak, melynek szűk fala mégis — A városnál, a megyénél vagy a minisztériumnál ? — Mindegy, akárhol! Önnek nagy befolyása van midenütt. — És mi akar lenni, barátom ? kérdeztem nagylelkűséggel, mely szinte csak úgy veregette a vállát. — Oh, nem a magam számára kérem, hanem egy protezsáltam számára, kinek kérvénye a nagy zűrzavarban, még a jobb időkből nálam rekedt elintézetlenül. — Hm! Hm! Az baj! felelém, a mint azt egy tanfelügyelői kihallgatáson halottam, mikor a kérelem már előadatott. — De talán lehetne valamit tenni érdekében ; protekczió nélkül semmi sem megy, jegyzé meg félénken. — Hm! Hm! Majd utána nézek! Meg fogom vizsgálni az ügyet s a mi tőlem telik, mindent, de mindent megteszek. Csak legyen nyugodt barátom, rajtam nem fog múlni. Csodálkozva nézett reám ; úgy beszéltem, mintha a miniszteri székben őszültem volna meg. — Tehát remélhetek ? — Mindent el fogok követni az érdekében, mindent, de mindent. Legyen nyugodt barátom s adja át küldőjének üdvözletemet. Nagyon sokat Ígérhettem, mert szörnyen elkedvetlenedve hagyta el lakásomat. Ugylátszik, Különlegességek és újdonságok érkeztek czipők, kalapok, nyakkendők — ■ ■■ — és mindennemű divat-czikkekből —~ RADO ANDOR czipő- és férfidivat-üzletében Nagybányán, a Főtéren.