Nagybánya, 1903 (1. évfolyam, 1-19. szám)
1903-04-02 / 8. szám
X. évfolyam. *tssaü 1908. április lió 2. _ ö-ili. szám.l Elftflzetési árak: Egész évre 8 korona, félévre 4 korona, negyedévre 2 korona, egy szám ára 20 fillér. Megjelenik minden héten csütörtökön reggel 6 — 8 oldalon. Felelős szerkesztő: ÉGLY MIHÁLY. Szerkesztőség: Erdélyi-ut 22. szám. — Kiadóhivatal: Hid-utcza (Bay-ház), hol mindennemű hirdetések fölvétetnek. Az előfizetési pénzek Morvay és Undy kiadókhoz küldendők. A vízvezeték. Április 1. A földművelésügyi miniszter leirata, mely összegezése a rozsályhegyi forrásoknál megfordult szakértők már ismert véleményeinek, a vízvezeték ügyét ismét napirendre hozza. Ezúttal annyira előkészítve, hogy e nagyfontosságu kérdés a napirendről semmi közbeeső intézkedésekkel le nem vehető, el nem odázható többé. Mindent tudunk, amit csak tudni akartunk; sem geológiai, sem chemiai, sem bakterologiai vizsgálatra többé szükség nincs, mert az eddigi szakértői vizsgálatok, amennyire csak erre szakértői vizsgálatok képesek, a rozsályhegyi vízvezeték kérdését teljes megvilágításban állítják elénk. Tudjuk immár, hogy a Rozsályon fakadó limpegyei források vize kifogástalan, jó viz; s az egyik vízminta cseppjében talált 8000 baczi- lus felidézője az volt, mert a vízmintát nem közvetlenül a forrásoknál vették, hanem a felállított bukónál és ami fö, esős időben. Tudjuk azt is, hogy a talált kifogástalan jó viz mennyisége a városi vízmű táplálására nem elégséges s hogy csak némileg, nagy szűkösen fedezhesse a szükségletet, fel kellene fogni a meg rendelkezésre álló kisebb forrásokat is; igen, de ez esetben mindjárt ott a helyszínén a szakértői vélemény szerint meg is kellene szűrni a vizet, nehogy a 8000 baczilus ismét kisértsen. S ha tudásunkat még kibővitjük azzal, hogy az igy összefogdosott forrásvizek legjobb esetben is csak oly mennyiséget képesek szolgáltatni, hogy abból egy emberre naponta 25 — 30 liter viz jut, akkor eleget tudunk arra nézve, hogy a rozsályhegyi vízvezeték ügyét a legnyugodtabb lelkiismerettel egyszer s mindenkorra levegyük a napirendről s a vízvezeték kérdésének oly sürgős megoldását keressük, mely nem csak esős vagy száraz időben, nemcsak az év egy bizonyos szaka alatt, nem is az ideiglenesség jellegével, a hiányok későbbi pótlásának reményével, hanem évtizedekre, sőt századokra kihatólag tiszta, kifogástalan, minden időben és évszakban egyformán egészséges és egyformán bő ivóvízzel lesz képes ellátni a város lakosságát. Volt alkalmunk a vízvezeték nagyfontosságu ügyében e téren a külföldön is elismert tekintélynek örvendő szakértők véleményét is megismerni s valóban csodálkoznunk kell azon, hogy ez ideig is a rozsályhegyi viz jósága vagy kifogásoltsága körül folyt vita, midőn pedig már a kezdet legkezdetén látható volt, hogy a források vize egy vízmű táplálására elégtelen! A miniszteri leirat 7500 számban véve föl Nagybánya tizenegyezer s pár száz főnyi lakosságát, e téves számarányhoz mérten 40 liter vízben állapítja meg egy ember után egy nap igényelhető és kielégíthető vízszükségletet. Tehát egy emberre naponta még 40 liter viz sem jut; de tegyük fel, hogy annyi jutna, kérdjük, megfelelő mennyiség ez? Reális számitás-e e mennyiségre azt mondani, hogy az elepndő? Nézzünk csak pár statisztikai adatot. Az 1900. évi statisztikai adatok szerint Hamburgban egy emberre egy nap 215.03 liter vízfogyasztás esett; Párisban 238.01 liter, Budapesten 264.20 liter vízfogyasztás. Ha Hamburgban, Párisban, Budapesten egy emberre eső egy napi vizfogyasztás mind 200 literen felül rúg, nekünk elég lesz egy napra fejenként 25-30 liter viz is? Pedig a vizet ott sem adják ingyen, valamint nálunk sem fogják ingyen adni. De ha én nagy költséggel és áldozattal a magam és családom kényelmére a vízvezetéket a lakásomba bevezettetem, ugyan ki fogja nekem azt akkor megparancsolhatni, hogy ha már fizetek, a fürdőszobám szükségletét is ne a vízvezetékből láthassam el, hanem a piaczról hozassak haza magamnak vizet. S ha ez igy lesz, amint nem csak nálam lesz igy, mit csinál akkor egy ember 25 - 30 liter vízzel? Olyanok is lesznek, kiknek ily körülmények között deczi számra sem fog ivóvíz jutni. De a legkitűnőbb vízvezeték sem ér egy fabatkát sem csatornázás nélkül; s modern, hygie- nikus csatorna-hálózatot pedig egységes és bő vízvezeték nélkül elképzelni sem lehet. Hát a csatornázáshoz szükséges vízmennyiséget honnan vesszük majd ? Vagy csatornázni nem akarunk ? Akkor bizony kár a vízvezetékre egy fillért is pazarolni, mert csatornázás nélkül félmunkát sem végeztünk. Nem hiszem, hogy bárki is kétségbe vonná, hogy a járványoknak a csatornázás hiánya folytán felgyülemlett szenny sokkal nagyobb mértékben ne volna terjesztője, mint a vízvezeték hiánya. A rósz ivóvíz ellen még védekezhetünk, de amaz ellen nem. E két nagy horderejű kérdést együtt s egyszerre kell megvalósítani, mert a vízvezeték s a csatornázás egymást szinte kiegészítik. Ez pedig csak úgy lesz lehetséges, ha a kifogástalanul tiszta, egészséges és bő vizet mesterséges szűrők alkalmazásával állítjuk majd elő. Vizünk van bőven s a legújabb tudományos szak- irodalom bizonyítja, hogy a forrás viz mivel sem jobb, mivel sem egészségesebb, mint a szűrt viz. S van e kérdésnek még egy igen-igen megA „Nagybánya“ tárczája. Mély a Rima ... Csendes éj van, messze, messze valahol Kis furulya jaj be búsan, sírva szól. Síró szavát visszhangozzák a tájak : „Mély a Rima, zavaros ha megárad.“ Pásztortűzek gyúlnak ki a setétbe’, Még a csönd is mintha rólad regélne . . . Elhallgatom s köny lepi el pillámat: „Rima partján búsulok én utánad.“ A virágra csillag kacsint, integet, Búgó szellő csókolja a levelet, — Csak én vagyok olyan árva, elhagyott: „Zúgva-búgva jönnek-mennek a habok ...“ Hová, merre vándor kósza fellegek ? Én is szállnék, én is mennék veletek! Mondjátok el, ha arra visz útatok: „Rima partján ő érette búsulok.“ A protekczió. A Marcsa leány ijedten szaladt Bibulusné asszonyhoz, Bibulusné asszony pedig halotthal- ványan rohant hozzám. — Jésszus, te ember! Egy rosszul nevelt férj ily esetben még halotthalványabbá válik, de én nem valék hajlandó arczom rózsáit oly könnyen elpazarolni. Értékesitém tehát filozófiai ismereteimet, melyből csak a nyugodtság ragadt reám s azzal felelék : — Eltaláltad, ember vagyok! Bibulusné tekintetei valóságos tüzcsóvákat löveltek szét s én hálálkodhattam magamban, hogy nem vagyok pirotechnikus, különben a műhelyem explodált volna. — A kegyelmes ur van itt, te ember, érted, a kegyelmes ur! Szánakozva mosolyogtam rá. Mit keresne nálam egy kegyelmes ur, a fővárosi fiskálisok és végrehajtók találkozási helyén. — De ha mondom, hogy a kegyelmes ur van itt! ismétlé önérzetesen. — Egy valóságos, eleven kegyelmes ur ? pattantam fel félretéve filozófiai ismeretemet. Valóban ? Egy hamisítatlan kegyelmes ur ? Gyorsan a G-molt... a G-rokkomat. Csak villámgyorsan ! Dolgozó szobámat szalonná s magamat a legkifogástalanabb zsentlemenné átalakítani egy pillanat bravúros műve volt. De odakint immár másodízben csillingelt hosszasan a villamos csengetyü. Mig a méltó fogadáshoz a legeslegutolsó előkészületeket ejtettem meg, házam úrnője a nagy tükör elé állt. Nagy illemtudással hajlongott. — Helyes. Erről majdnem megfeledkeztem. Melléje állottam én is. S oly pompásan, oly sikkesen csináltuk mind a ketten, mintha ő bálkirályné volna s én a második négyesért esengeném előtte. — De édes. Ki is az a kegyelmes ur ? jutott eszembe a meglepetés első pillanatai után. — Ki volna ? Hát a miniszterelnök ! vála- szolá nem kis büszkeséggel. — A miniszterelnök ? Egyszerre a gondolatok egész villamos áradata öntötte el agyamat. Egész a mámoros ká- bulásig. Mily kiváló szerencse! Minő kitüntetés! Hiszen én még alispán, főispán, akár államtitkár is lehetek! — Hallod, édes, Bibulus ur még miniszter I is lehet. Kegyelmes ur! Exceílencziás! Bibulusné asszony csak úgy hüledezett. — Csakhogy belátja a miniszterelnök, hogy a valódi politikai tehetségek elől végre is nem zárkozhatik el. Hamar, menjünk eléje lelkem, egész a külső ajtóig. A Marcsa leány azonban már ajtót nyitott s egy porczelántányéron már hozta a sarokban behajtott kilenczkoronás miniszterelnöki névjegyet. Egy pillantást vetettem rá s a másik pillanatban a G-rokk ismét a helyén volt. Bibulusné asszony érthetetlen, zavaros tekintettel méregetett végig. — Csináljuk vissza dolgozószobává a szalont is, mondám egykedvüleg. A pipák ismét az asztalra kerültek s ezzel a régi rend helyre volt állítva. — Nem értelek, jegyzé meg fagyosan. — Ah! — kezeimmel itt egy félkört Írtam le hátrafelé a levegőben - tudod, a bukott miniszterelnök van itt. Mondja meg annak az urnák, fordultam Marosához, hogy most igen el vagyok foglalva, várjon egy kicsit. Bibulusné asszony visszavonult a migrénes szobába s én pedig egy hintaszékbe ereszkedve magam elé tettem az órámat s álmadozva figyeltem a perczeket.
