Nagybánya, 1903 (1. évfolyam, 1-19. szám)
1903-03-19 / 6. szám
2 NAGYBANYA 1903. márczius 19 Az Ifjúsági Kör ünnepe. Délután már jóval négy óra előtt nagy tömegekben hullámzott az ünneplő közönség a Lendvay-térre, hol a gyülekezés volt. Nemzeti- szinii lobogók alatt a Lendvay-téren foglalt helyet a főgimnáziumi ifjúság is, mely szintén testületileg vett részt az ünnepélyen. Az Ifjúsági Kör s a polgárság a Polgári Kör helyiségeiben gyülekezett oly nagy számban, hogy a termekben, az előcsarnokban s a széles terraszon mozogni is alig lehetett. Pár perczczel négy óra előtt indult meg a menet az ünnepség színhelyére: a Főtérre. Legelői a díszbe öltözött bányász-zenekar haladt Muzsik Jakab karmester vezetésével. A zenekar után a főgimnázium ifjúsága ment zászlók alatt, majd az Ifjúsági Kör tagjai vonultak négyes sorokban nemzetiszinü kokárdákkal. A menetet a polgárság nagy tömege zárta be, kiknek élén Tor day Imre h. polgár- mester, Égly Mihály főjegyző, Szerencsy József és Almer Lajos köri elnökök haladtak. Mikor a zenekar reázenditett a Rákóczy- induló lelkesítő, tüzes dallamára, lelkes éljenzés zúgott fel mindenfelől. A Kossuth Lajos-utcza páratlanul elragadó látványt nyújtott. Zászlóerdőket lengetett a szél mindenfelé s a nemzeti lobogók színei élénken pompáztak a márcziusi nap verőfényében. Az ablakok mindenütt szorongásig telve voltak előkelő hölgyközönséggel, kik kipirult arczczal, kendőlobogtatással üdvözölték a négyes zártsorokban elvonuló menetet. A Főtéren, midőn a menet odaért, már mintegy négyezren lehettek, úgy hogy az elhelyezkedés csak nagy nehezen sikerült, de azért a rend egy pillanatra sem bomlott fel. A Főtér emeletes házainak ablakai, melyeket drapériákkal díszítettek, szintén mind telve voltak közönséggel, főleg hölgyekkel, kik gyönyörködve nézték a ritka látványosságot, a hullámzó tömeget, mely a Főtér jórészét egészen ellepte. Amint az elhelyezkedés megtörtént, felzen- dült a Himnusz magasztos áriája. A bányászzenekar intonálta s annak kísérete mellett a dalegyesület énekelte, de a dalegyesülettel csakhamar együtt énekelte az egész közönség. Látni és hallani azt a lelkesülő tömeget, mely kalap- levéve, imádságszerüen énekelte nemzeti Himnuszunkat, mélyen megindító, magasztos pillanat volt, melynek hatása alatt állott mindenki s mely örökké feledhetetlen lesz. Farkas Jenő ügyvédjelölt szavalta el ezután Petőfi Talpra magyarját. Igen szépen, hatásosan adta elő a históriai költeményt, csak azt sajnáltuk, hogy a hangja kissé fátyolozott volt. A dalegyesület éneke után Szabó Miklós lelkész lépett a nemzeti szinü drapériákkal és zászlókkal díszített erkélyre s messze csengő hangon, óriási hatással mondotta el ünnepi beszédét. Szép beszédéből, melyet gyakorta szakított meg a tetszés, az éljenzés zaja, közöljük a következőket : Tisztelt Polgártársak! Tavaszi szellő lengeti házainkon a magyar nemzet három szinü lobogóját, mely lobogónak minden egyes szála büszkén vallhatjuk, szivünkből szövetett. E lobogót meg nem szégyeniteni, ennek dicsőséget szerezni a magyarnak mindenkor szent kötelessége. E lobogó alatt Istenért, királyért és a hazáért harczolni nemcsak kötelességünk, de legdrágább örökségünk is. Ki atyáinak, a dicső ősöknek, vérrel szerzett örökségét meg nem becsüli, haszontalan ember; ki kötelességét nem teljesiti: hitvány férfi az. Polgártársak! A drága örökségek letéteményeseiként a nagybányai Ifjúsági Kör lelkében fogamzott meg az eszme: Nagybánya város polgárainak szivében fel kell gyújtani az emlékezet varázs fáklyáját, hogy igy a szunyadozó hazafias érzület fokoztassék, ébresztessék, hogy a dicső multat felújítva, azon lelkesedve esküdjünk hűséget édes hazánk szabadságának. Polgártársak! Magatokat dicséritek, ha meghallottátok a kiáltó szót és a múlt iránti lelkesedéseteknek fényes tanujelét adjátok. Én lelkem szent tüzében bátran kiáltom: nem féltelek hazám, mert ha a végvárakban is igy pezseg a magyarság életereje, micsoda életerő lüktethet az édes haza szivében. Nem féltem a magyart, mig múltján lelkesedni tud, mert a jövő csak azon népnek ássa az enyészet szégyenitő sírját mely nép múltjában kevés dicsőt talál s abból kevés erőt meríthet a jövő küzdelmeire. Ha ti a hősökről, kik e napot nagygyá tették, megemlékeztek, ha ti a napot, mely a dicső eszmék keresztülvitelére nagy embereket teremtett, megünneplitek: büszkén tekintenek le rátok az ősök, tisztelettel hajlik meg előttetek a késő nemzedék, én pedig most koszorús költőnk szavaival üdvözöllek benneteket: „Áldjon meg az Isten, hogy nem sajnáltátok felvenni mára az ünneplő ruhátok“. ■ Tisztelt polgártársak! Hogy mi volt 48. márczius 15. a magyarnak, hogy micsoda forduló pont e nap a magyar történelemben, a magyar hazában magyar polgárok előtt ezt fejtegetni, iránta szeretet ébreszteni éppen úgy felesleges, mint a jó gyermekkel megszerettetni édes anyját. Polgártársak! Avagy miért gyűltetek össze, ha nem hazafiasságból ?! Van-e közietek bárki is rang és nemzetiségi külömbség nélkül, ki ne a nagy nap iránti hálás kegyeletből jött volna ide ?! Ha van hálátlan szív, ha van szüle gyilkos, ha van hazaáruló, az távozzon innen, hogy hála tartozásunk lerovását, emlékezésünket, kegyeletes ünneplésünket mi sem zavarja meg. És ti polgártársak, hazafias érzületű testvéreim, jertek az egyenlőség, szabadság, testvériség szent tüzében, az emlékezés izzó hevében aczélozzuk meg honszerelmünket, ünnepeljünk. Ünnepeljünk polgártársak, mert ünnep e nap a magyarnak, ünneppé avatta nem a vallásosság, nem a törvény, nem a porban csuszó-mászó szolgalelküség, hanem hatalmas vívmányaiban a nemzeti kegyelet ünnepévé tette önmagát 48. márczius 15-ike. Sem ágyudörgés, sem kardcsattogás, sem özvegyek és árvák jajkiáltása nem hangzott e napon. Nem pusztító csaták ádáz tusája, hanem az egyenlőség, szabadság, testvériség ölelkezésének magasztos pillanata volt e nap. Egy kicsiny lelkes ifjú csapat leikéből kiinduló eszmék vérnélküli diadala. Hogy ez eszmék szívből jöttek, mutatja az, hogy a nép szivében hangos viszhangra találtak. Csak a tudatlanság, roszakarat nevezi forradalom kitörésének az eszmék diadal-ünnepét. Tisztelt polgártársak ! A XIX. századot méltán nevezik a felvilágosodottság századának. Mint tűzhányóban az izzó lávatenger, úgy forrongott ennek a századnak már kezdetén, bölcsőjében az isteni szikra, a szebbnél szebb gondolat. Földet megrázkódtató robbanásra mint vulkán a tüzet gyomrából, úgy dobta ki az eszméket nagy gondolatoktól terhes méhéből e század. Európa csaknem minden népét egyesíti a közös sors. Minden nemzet találkozik egy ponton. A közös pont a nemzeteknek zsarnoki önkény alatti sorvadása, életfájuknak korhadása, tarthatatlan állapotuk volt. Mint háborgó tenger zúgott, morajlott Európa csaknem minden állama. Csak a gyújtó villámnak kellett eldobatni, hogy elégjen tüzétől a zsarnoki hatalom korhadt trónja, hogy a szolgaság szégyenitő béklyóin, kínzó börtönein felépüljön a népek boldogságának temploma, melynek alapja az igazság, ragyogó csillaga az egyenlőség, szabadság, testvériség legyen. A „Nagybánya“ tárczája. j Tunisban. Nem volt semmiféle előzetes megállapodá- j som, azt sem tudtam, meddig s hova megyek. ! Először Siciliába terveztem kirándulásomat. Ha- j jónk ki is kötött Messinában s bármilyen szépen j sütött is a nap, kissé hűvös szelek fújtak, a mi arra az elhatározásra késztetett, hogy még tovább menjek dél felé. El is mentünk Máltáig, de Máltában még rosszabbul álltunk idő dolgában, mert nagyon is zimankós, viharos időnk volt. Itt aztán haditanácsot tartva feleségemmel s uti j társammal: Biró Lajossal, egész komolyan I elhatároztuk, hogy Tunisba megyünk, ott talán j csak elég meleg lesz! Hála Istennek, nem is csalódtunk ; az igaz, hogy ezt az élvezetet kissé meg kellett szenvednünk, mert Máltától egész Tunisig kegyetlen viharunk volt. Persze legjobban megszenvedte ezt feleségem. Biró Lajos egész nap aludt és jgy vajmi keveset tudott a tenger hullámairól. Én is megpróbáltam, de feleségem szomorú állapota nagyon is megzavart ebben. Egyedüli szórakozásom az volt, megolvastam, hogy hajónkat negyedóránként vagy ötven nagy hullámverés éri, ami Máltától Tűni- I sig huszonnyolcz órán keresztül bizony jól fel- ! szaporodik. Tunisban voltunk. Ott szép idő volt és egy-két óra múlva elfelejtettük összes§fára- j dalmainkat és este már hármasban be is barangoltuk az arabs negyedet. Szép, csöndes csillagos est volt. Másnap ragyogó nyári napra ébredtünk; a fehér házak és fehér mosék szépen váltak el a nagy, kék égbolttól. Fekete arczu mórok fehér burnuszbán, olajbarna arczu arabsok sürögtek- forogtak az utczákon, csak a kávéházak előtt üldögéltek nyugodtan, meglátszott rajtuk, hogy nem gondolnak semmire, ők most szórakoznak, pihennek és nem törődnek semmivel, de semmivel a világon. Mig nálunk a jó öreg és fiatal kaszinós uraink füstös levegőjű szobákban ölik unalmukat, ők oda lent fehér falakhoz dűlve, napsugárban sütkéreznek. Persze Ők is ismerik a kártyát és akad köztük is jó nehány, kik azt hasonló szenvedélylyel kezelik és a kis asztalka ugyancsak vígan kopog. Ott sétáltunk köztük, nem zavartuk őket, ők is csak nagy ritkán bennünket. Séta közben az utczán felfogadtam egy 18 — 20 éves arabs ficzkót, ki valami keveset hebegett francziául is. Megkérdeztem, mennyit kér hetenkint? Nem lesz egyéb dolga, velem jön, ha festeni megyek és hordja utánam festőszereimet. Ő 40 frankot kért, én tizet ígértem és minden további alkudozás nélkül el is fogadta ajánlatomat. Másnap már velem jött és én el kezdtem dolgozni. Igaz élvezet ott festeni. Nap-nap után egy és ugyanaz a hangulat. Csak maga a festés jár némi aka- akadálylyal. A mint leültem, negyven-ötvenfem- bernyi tömeg vett körül. Minden perczben más és más állt elém és zavart munkámban. Egyegy megelégedett nevetés jelezte, ha egyikmásik házat vagy alakot felismerték képemen. Különben igen jól mulattak és minden ecsetvonásomat megkritizálták; a háztulajdonosok pedig baksist kértek, mert megengedték, hogy házukat lefessem. A boltosnak, kinek üzlete előtt leültem, fizettem, mert zavartam a vevőit. Különben is csak kis türelem és furfang kell, hu nem akarja az ember magát zavartatni és kifosz- tatni. Egyszer egy nagy kamasz elém telepedett és bárhogy kértem, nem állt odébb. Szidtam, mire észrevettem, hogy a hátam mögötti publikum kitünően mulat boszankodásomon. Erre én elkezdtem ecsetemmel kegyetlenül festeni, kentem a vásznat és néztem hol jobbra, hol balra, bár a ficzkótól ép azt nem láttam, a mit festeni akartam. Úgy tettem, mintha ő engem többé abszolúte nem zavarna. Vagy öt-hat perczig tartott ez a manőver. Ekkor hátrafordultam; elkezdtem kaczagni és csak annyit mondtam: „magnun!“ a mi magyarul azt jelenti, hogy bolond. Egyéb sem kellett, elkezdtek nevetni és most már ő volt a viczczek tárgya. Belátta, hogy én „ő rajta keresztül“ is tudok festeni és szégyenkezve tovább állt, én meg nyugodtan folytattam képemet. Legjobban bosszantott, ha ácsorgó vagy lassan mozgó alakjaimat — kiket tudtukon kivül rajzolgattam - a mint felismerték szándékomat, rögtön figyelmeztették a veszélyre, a kik persze sietve rohantak tovább. Ha egyszer egy és ugyanazon helyre másnap is elmentem festeni, már sokkal jobb dolgom volt,“sőt gyakran megl^erfi-diva/tariik legolcsóbb beszerzési forrása igen pontos kiszol- = gálás mellett Nagybányán ===== Hadó Andor ezipő- és férfi-divatáru-űzletében a Főtéren. Mllgyar Mr-
