Nagybánya, 1903 (1. évfolyam, 1-19. szám)
1903-03-19 / 6. szám
Hliiilfetési árak: Egész évre 8 korona, félévre 4 korona, negyedévre 2 korona, egy szám ára 20 fillér. Megjelenik minden héten csütörtökön reggel 6 — 8 oldalon. Felelés szerkesztő: ÉGLY MIHÁLY. Sierkesztíígég: Erdélyi-ut 22. szám. - Kiadóhivatal: Hid-utcza (Bay-ház), hol mindennemű hirdetések fölvétetnek. Az előfizetési pénzek Morvay és Undy kiadókhoz küldendők. A szabadság napja. Márczius 15. Fényes, nagyarányú ünnepségek keretében, lélekemelő magasztossággal ünnepelte meg Nagybánya város közönsége a nemzet újjászületésének csodásán nagy napját: márczius idusát. Elpihent e napon a hétköznapi küzdelem; elnémult a gyülölség, a harag szava s a nemzeti ünnep fenségét, gyönyörű összhangját nem zavarta meg egy disszonáns hang sem. A ragyogó históriai évfordulón a nemzet szívverésével dobbant össze ez ősi város szive az együvé tartózan- dóság összeforrasztó érzetében, a haza és szabadság lángoló, törhetlen szeretetében. Ünnepet ült e napon városunkban mindenki: ur és munkás, gazdag és szegény, kicsi és nagy. Az elválasztó falaknak ez a romba- dülése, a szabadság iránt érzett rajongásnak, az imádásig magasztosult hazaszeretetnek ez a tüntető manifesztácziója tette ünnepünket fényessé, elragadóvá, feledhetetlenné. E lélekemelő ünnepség dicsfénye nemcsak ama nagy napokat aranyozták be sugaraikkal, hanem az ünneplőket is. Mert amely nemzet históriáját, nagyjait igy tudja ünnepelni, az jövőjének rakosgatja szikla alapfalait! Méltó elismerés illesse az Ifjúsági K ö r-t, hogy e ragyogó ünnepséget impozáns arányaiban életre hívta s ezzel irányt jelölt, utat mutatott a jövendőre, hogy nagy nemzeti ünnepségeinken, nemzeti mozgalmainkban az Ifjúsági Kör-nek vezetni-e kell, mint vezettek egykoron a márcziusi ifjak, kiknek hivó szavára talpra állott az egész nemzet! Az istentiszteletek. Borongós virradattal köszöntött be a nagy évforduló. A kora reggeli órákban még permetezett is, ép úgy, mint ama csodás márcziusi reggelen, midőn kardcsapás, vérontás nélkül egy szempillantásra hullottak porba a százados bilincsek. Az egész város ünnepi díszt öltött. Alig volt ház, melyen ott ne lengett volna a nemzeti trikolor s jóleső érzéssel konstatáljuk, hogy az ünneplésben részt vett a város egész közönsége vallás és nemzetiségi külömbség nélkül. Nyolcz óra felé az ónszinű fellegek megszakadtak s egyszerre ragyogó fényességében tűnt elő a márcziusi nap. A zsibongó utczák ünneplőbe öltözött hullámzó csoportjaikkal, zászlóerdejükkel igen szép látványt nyújtottak. A hálaadó istentiszteletek sorát az izraelita templomban tartott istentisztelet nyitotta meg nyolczadfél órakor, hol Weinberger Sámuel főrabbi mondott igen szép könyörgést. A gör. kath. templomban kilencz órakor volt az istentisztelet s P a p Endre adminisztrátor tartotta; a róm. kath. templomban tiz órakor Szőke Béla h. plébános mondotta az ünnepi misét. A protestánsok egyesült istentiszteletüket az ev. ref. egyházban tartották kilencz órakor. Az istentisztelet itt imával vette kezdetét, melyet Soltész Elemér ev. ref. lelkész mondott. A magasan szárnyaló, gyönyörű imádság, mely mindenkire igen mély hatást tett, igy hangzik: Hálaimádság száll fel ajkainkról szent egeidbe, népek Istene, nemzetek Atyja, ki felvir- rasztottál bennünket a szabadság, egyenlőség, testvériség ez ünnepnapjára s egybegyüjtöttél a Te hajlékodban, hogy áldoznánk Előtted honszerető szívvel, szabadságért lángoló lélekkel. íme, leborulunk Előtted s magasztaljuk böl- cseségedet, melylyel e földön élő népek sorsát forgatod ; áldjuk atyai jóságodat, mely a népek tömegében hazát adott a magyar nemzetnek; imádó tisztelettel mondunk hálát gondviselésedért, melylyel hazánk, nemzetünk sorsát vezérelted, igazgattad. Áldunk a dicső múltért, melyben nagygyá tetted a Te magyar népedet, nevét rettegetté a félvilág előtt; áldunk a szenvedések, a megpróbáltatások gyászos történeteiért is, mert a mint nagygyá Te tetted, Te aláztad meg is nem egyszer a magyart; de a leveretés szörnyű korszakaiban sem hagytad soha magára, felemelted, ha sülyedezett; hatalmas karoddal védelmezted, ha vesztébe rohant. Igen Atyánk ! A Te mindenhatóságod műve, bölcseséged titka s hozzánk való elfogyhatatlan szerelmed bizonysága, hogy annyi balszerencse közt, oly sok viszály után él nemzet e hazán. Te tetted azt Atyánk, hogy nemcsak él e nemzet, de életképességének bámulatraméltó jelét adta minden nép előtt, midőn egy ily napon föllelkesült, honáért lángoló szívvel, bátran belépett a szabadság szent templomába. Te adtál e szentély védelmére hősöket e hazának ; Te őrized ma is lelkűnkben a dicső küzdelmek emlékét; Te újítod azt fel eszten- dőről-esztendőre e szent házban a Te szolgáid ajakán, hogy hallván hallja a maradék az ősök dicsőségét s az emlékezet nyomán fakadjon szivében szent Neved félelme s virágozzék e honnak szerelme. így egyesítsd lelkünket, Atyánk! most is a Te tiszteletedben s a haza szeretetében, hogy az igének hallása buzdítsa fel lelkünket testvéri szeretetre, egyetértésre, a haza boldogságáért munkás életre; hogy legalább ebben az órában legyünk egygyek Te általad, szabadság és szeretet Istene által. Ámen. Révész János ág. ev. lelkész tartotta meg ezután ünnepi beszédét. Ékes szavakban fejtegette a nagy nap jelentőségét; majd a múlt nagyságával szemben a jelenkor törpeségét ostorozta lángoló szavakkal. „Böjt van - úgymond - az önbeismerésnek, a bűnbánatnak ideje. Gyakoroljunk szigorú önbi- rálatot, hirdessük a jelenkor törpeségét szemben a múlt nagyságával. Testvéreim! Magyarok! Nagy az ellentét, kétségbeejtően nagy a hajdan és a most között. Mintha gonosz szellemek űznék velünk átkos játékukat, a márczius 15-iki elragadóan szép hajnal után ködös, borongós, sötét naphoz jutottunk. Az önzés annyira viszi, ragadja magával az embereket, hogy ma szinte el sem hiszik, ha valamely közügyért önzetlenül lelkesedünk. Keresik a háttérben a mozgatót, az önérdeket, a boszut, irigységet, a bűnt, úgy, hogy elmegy a kedvünk a lelkesedéstől s lassanként oda fogunk jutni, hogy a népnek jobbjai visszavonulnak mindentől, csakhogy a megalázó gyanú elől szabaduljanak. A testvériséget sajátságosán fogjuk fel. Egyiknek testvér csak az, a ki hitfele, a más hitü gyűlölni, lenézni való eretnek, kinek még társalgása is mételyez. A másiknak csupán a Krisztus-követő a testvér, a többi nem. Hogy mer érezni, hogy mer hazafias lenni, magyarul és a magyarért lelkesedni az, a ki nem keresztény? Harmadiknak csak a tősgyökeres magyar a testvér. A ki más nyelven beszél, habár szereti is hazáját, az kiüldözni való. A negyediknek meg mindenki jó volna, még az idegen országok lakója is, csak épen a magyar nem. Ugyan gyönyörű testvériség ezamai, ünneplő gyülekezet! Szabadságunkkal élni nem tudunk. A nép sokszor veszedelembe rohan, a gyengébbek a szó szoros értelemben véve, kirántották a földet lábuk alól, a jobbágyság rabszolgasága helyett adósságok jármában nyög az ország és ismét csak jobbágy, ismét csak rabszolga lett. Egyenlőség, te fenséges, mennyei eszme, téged ugyan elfeledett már mindenki. Ki-ki nagyobbra tartja magát a másiknál s a féllábu koldus örül, ha megpillant egy másikat, a kinek egy lába sincsen. Az egyszerűséget, igénytelenséget, takarékosságot nagyzási vágyak váltották fel s ebből következik, hogy senki sem akar egyenlő, de mindenki több akar lenni, mint a mi. Ne szépítsük a dolgot, valljuk be korunk tévedéseit, hibáit; rósz utón haladunk“ .... A istentiszteletet a Himnusz eléneklése zárta be, melyet az egész közönség együtt énekelt. Az istentiszteleteken jelen voltak a hatóságok, az öreg honvédek, a gimnáziumi ifjúság, az iskolai növendékek s az ünneplő közönség nagysokasága. A gimnáziumi ifjúság ünnepélye. Délelőtt tizenegy órakor a gimnáziumi ifjúság önképzőköre a tornacsarnokban tartotta meg hazafias ünnepélyét igen díszes közönség jelenlétében. Az ünnepélyt a Talpra magyar eléneklése nyitotta meg, melyet Dergáts Sándor tanár vezetése alatt a gimnáziumi énekkar adott elő nagy preczizitással. Ezután Bencsik János önképzőköri vezető tanár tartotta meg magvas megnyitó beszédét, melyben a nagy múltak megbecsülésére s törhetetlen hazaszeretetre intette az ifjúságot. Pap Dezső VIII. oszt. tanuló a Talpra m agy a r-t szavalta, zajos tetszést aratva. Kiss Sándor VIII. oszt. tanuló, önképzőköri titkár ünnepi beszédet mondott 1848. márczius 15-éről. Széles történelmi alapokon nyugvó s jól megkonstruált beszédével általános feltűnést keltett. Két szavalat következett még ezután. Harausz Gyula VII. oszt. tanuló Petőfi Szabadsághoz czimü költeményét szavalta el szép hanghordozással; mig Ossán Gábor VII. oszt. tanuló a Szózat-ot adta elő. Mindkettőjüket zajosan megéljenezték. Végül az énekkar adta elő nagy tetszés között a Zászlónk ez. hazafias éneket. A szép ünnepély a legkedvesebb benyomásokat tette mindenkire s annak rendezéséért csak a legnagyobb elismeréssel adózhatunk úgy Vida igazgatónak, mint a vezető tanároknak.
