Nagybánya, 1903 (1. évfolyam, 1-19. szám)
1903-02-12 / 1. szám
1903. február 12. NAGYBÁNYA. 3 követel anélkül, hogy a bőségnek múló napjai- i ban a szűk napokra gondolna. Nem tulsötét a kép, melyet festettünk, j Számtalan jó magánbányát ismerünk, a melynek ! virágzása idejében nem tettek félre egy garast sem a szűk esztendőkre. A drága gépeket ócska vasként fecsérelték el s ma nincs rá mód, hogy életre hívják. Az általános mizériák mellett nagy hátránya bányászatunk föllendülésének a hazai bánya- judikatura hiányossága. Ezt a szerencsétlen iparágat még ez is sújtja, a mi pedig gazdasági életünk többi ágaiba föllendülést, világosságot és haladást jelentett. A bányatörvény idegenből átplántált ódon- ság, szomorú árnyéka a modern judikaturának, megbénitója minden haladásnak. Hogy milyen hatása van a modern jog fejlődésre, — azt csak az tudja, a kinek volt valaha bányapöre. S ha e : régi törvény helyett ma újat és jobbat tervez is | a jogászok és bányászok egyesült ambicziója, még mindig megoldatlan kérdés marad, hogy miként hajtják végre s miképen vezetik át megsürüsö- dött igazságait a gyakorlati élet lüktető ereibe, j A mostani rendszer mellett semmi esetre sem. Ma ugyanis akként áll a dolog, hogy egyes kir. törvényszékek vannak bányabirósági joggal felruházva, a melyek körében a bányatelekkönyveket is vezetik. E törvényszékeknél, a hol a polgári és büntető ügyeknek kiváló szakerői, a fiatalabb jogász nemzedékeknek egyre tanultabb és kiválóbb bírái működnek, bányaperekre egyetlen szakértő referens nincs. Vagy legalább is oly kevés, hogy az a törvényszékek és bányapörök arányához számba sem jöhet. És megtörténik az a hallatlan eset, hogy ! vagyontérő bányák sorsát, nagyösszegü bányapereit oly bírák döntik el, a kiknek a bánya- törvényekben és gyakorlati jogszabályokban való jártassága komoly aggodalmakra ád okot. Önérzetes bírák sokszor restelkedve vallották be tapasztalatok hiányosságát. És a jogkereső közönség szorongó aggódással lesi ügyének eldőltét, melyet ötletszerű járatlansággal intéznek avatatlan bírái. Megalkothatják a legtökéletesebb bánya- törvényeket is, nincs, a ki végrehajtsa, ha nem lesznek szakképzett bányabiráink s e tudományra nevelt generácziónk. Ez égető bajok orvoslását kutatva merült fel egészséges eszméje annak, hogy az összes bányaügyeket egy vagy két törvényszék hatáskörébe utaljuk, a melyek par exellence bányabi- róságok lennének. E törvényszékeket ott kellene felállítani, a hol bányahatóságok, viruló bányák vannak, a hol a bíró nemcsak a törvény holt betűiből, de a harmadszor, ha gilt is, a feleségnek adott szó nem a lovagias szabályok szerint bírálandó el. (Feláll s hátra tett kezekkel fel-alá sétál.) Margit (meglepetve): Úgy ? Sándor: Úgy ! Margit (csípőre tett kezekkel): Még gúnyolódik ? (dobbant egyet a lábával.) Azért is megyünk ! Akarom, érti ? Akarom ! Sándor (megáll, utánozva Margitot, szintén dobbant egyet a lábával): Én meg nem akarom, tetszik érteni ? Margit (indulatosan): Sándor! Vigyázzon, ne kössön ki velem, én már nem vagyok gyerekasszony, én tudom már, hogy mit kell csinálnom, hogy ne úgy bánjék velem, mint egy bábbal! Vigyázzon! Sándor: Nagyszerű! O tudja és honnan tudja, ha szabad kérdeznem ? Margit: Tudom hát! Elmondta az én Tinikém, hogy ő mit tett az urával! Vigyázzon! Sándor: (meglepetve, nagy kíváncsisággal) És mit csinált a maga Tinikéje ? Margit: Hát sirt, mindig sirt, mig nem teljesítette az ura, amit akart. Sándor: Tessék. Margit: Goromba! Most már azért sem | sírok, csak azért sem, ha a szivem is megszakad. j Nem én! (Zsebkendőjével a szemeit törli) II- Jelonot. (Sándor, Margit, Kövesyné, Margit anyja.) Kövesyné : Jó napot édes gyermekeim ! Jó napot! (Kis szünet múlva ijedten): Jésszus! Mi történt ? gyakorlati életnek érdekesen és változatosan megnyilatkozó tapasztalataiból is tanul. Itt, a hol viruló bányaipart folytat a kincstár s a magánbányászat kétségbeesett küzdelmet vív jövőjéért, a mely egy nagy kerületű bányaigazgatóság és kapitányság központja, a hol oly sok jeles, messze földön kiváló hírnévnek és szaktekintélynek örvendő szakember él és munkálkodik, itt a hazai bányászatnak évszázadok nagy és eredményteljes munkája által megszentelt helyén állítsák fel a törvényházát ez elárvult iparnak, hogy azt jelentőségének megér- demlett színvonalára emeljék. Nem czélunk ma ez eszmének bővebb fejtegetésével foglalkozni. Csak az ideát akartuk felszínre hozni, a melylyel törődnünk kell bányászatunk jogfejlődésének érdekében. Érdeke ez nemcsak a jogászoknak, de a bányászatnak is, a mely a biztosított jogfejlődés körében élheti meg fölvirulását. Figyelmébe ajánljuk e nagyfontosságu kérdést az országos magyar bányászati és kohászati egyesület nagybányavidéki osztályának is, a mely a legilletékesebben foglalkozhatik azzal. Ha országos mozgalommá érlelődik, - — megérhetjük ténynyé valósulását. Harácsek Imre dr. Iparügyek. Nem panaszkodni akarunk. Jeremiádok csöndes sirdogálásával a leirhatatlanul megdöbbentő helyzeten mitsem javítunk, legfőlebb gyámoltalanságunkat, élhetetlenségünket leplezzük le s tárjuk fel az idegenek előtt, hogy városunk kitűnő hírnévnek örvendő iparososztálya vagyonilag a tönk szélére juthatott. A tizenkettedik óra közelsége erős, kitartó, lankadatlan munkára hí, egyeseket úgy, mint az iparosok zömét. Egyesült erővel, minden hátsó gondolatot kizáró egyetértéssel és bizalommal, az egyéni érdekeknek a köz érdekei alá helyezésével kell a reorganizálás nagy munkáját megkezdenünk s diadalra juttatnunk, hogy városunk iparos osztálya már a közel jövőben nemcsak kizárólag az ipar terén, hanem anyagi helyzeténél és intelligencziájánál fogva a közügyek intézésében s a társadalmi életben ismét elfoglalhassa azt a helyet, melyet a múltban elfoglalt s a mely hely iparos polgártársainkat méltán megilleti! Az iparos osztály helyzete tűrhetetlen országszerte ; de különösen a kisiparosok azok, kik legjobban sinylik az államilag segélyezett gyáripar hallatlanul erős konkurrencziáját s a szabad versenyen alapuló törvényesen védett viszaéléseket. A gyáripar, a szabad verseny, a szak- képzettség nélküli iparűzés jogosulsága, mely a tőkét valósággal reá uszítja a kisiparra, az ipartörvénynek nemcsak feltűnő fogyatékosságai, hanem egyes intézkedéseinek tévedései és hibái, vaskövetkezetességgel kellett, hogy a kisipar elzüllését vonják maguk után. A kisiparos osztálynak hanyatlása, züllése feltűnő módon észlelhető még azon városokban is, hol idejekorán felismerték, észrevették a veszedelmet s tömörülés utján, egyesült erővel kisérlették meg a védekezést. Elképzelhető, hogy ott, ahol mitsem tettek a védekezésre, hol oldott kéveként tömö- rületlenül a stoikusok rendithetlen egykedvűségével nézték iparosaink a szocziális veszedelmek viharzását,^ a pusztítás még megrázóbb, még megrenditőbb. Az egyént egyszerűen elsöpörte az áradat, mig az iparosok tömör fallanxát, ha megingatta, megrendítette is, de legalább élni hagyta. A pusztulás, a züllés ijesztő nyomokat hagyott nállunk is. Régi, hires iparos osztályunk elpusztult s legfőlebb egy-két rokkant tagja él még, kik tanúi valának a régi vagyonosodás- nak, jólétnek, a régi megbecsülésnek. A régi iparos osztályt kell életre hívnunk erényeivel, tekintélyével, szorgalmával, becsületességével s puritán erkölcseivel. Életre kell hívnunk, hogy megmentsük a város törzsgyökeres polgárságát. E nemes, messze jövőbe kiható alapvető munkából mi is kiakarjuk venni a magunk részét. Lapunknak hasábjait készséggel bocsátjuk az ^ iparügyek beható megvitatására; az életre való eszméket, melyek az iparos osztály anyagi helyzetének felvirágoztatására vannak hivatva, elaltatni, eléviteni nem engedjük, hanem napirenden tartjuk mindaddig, mig azok a köz javára megvalósíttatnak. Ha kell buzdítunk, ha kell dicsérünk, ha kell igazságos kritikát gyakorlunk ; sőt szükség esetén a legerősebb hangtól sem fogunk visszariadni, ha látjuk, hogy akár egyesek, akár érdekklikkek gátat akarnának emelni a becsületes törekvések elé s lehetetlenné akarnák tenni önzetlen, derék férfiaknak a köz érdekében kifejtett, eléggé meg nem hálálható működését. Városunk történetének lapjaira örök betűkkel jegyzik fel neveiket azok, kik segítő kezet nyújtanak, részt vesznek a tönk szélén álló kisipar megmentésének munkájában. Az ipari hitelszövetkezet. Az ipari hitelszövetkezetet mikor derék, önzetlen férfiak megalakították, az iparos osztály meglehetős hidegséggel és bizalmatlansággal fogadta. A fővárosi és vidéki takarékpénztárak, szövetkezetek, kiházasitó j és temetkezési intézetek gyakori defraudácziói s épen í a legszegényebb néposztályt legérzékenyebben érintő j csalasai és sikkasztásai, nem a legjobb ajánló levelei j voltak az ipari hitelszövetkezetnek. Alig lehetett meg- j értetni, hogy az ipari hitelszövetkezet állami felügyelet I alatt áll, állami segélyezésben részesül és semminemű j közösségben nincsen azon gombamódra termő szövet- ! kezetekkel, melyeket a naiv, tudatlan közönség kiszi- polyázására alakítanak lelketlen kufárok. Sándor (zavartan): Semmi . . . semmi sem történt. Kövesyné: Ne titkolódzatok előttem, jaj, látom, valami baj van s eltitkoljátok . . . Sándor (nagy zavarral): Ugyan édes mama, mi baj volna ? Hála Istennek, nincs semmi baj, nem is volt, ugy-e édes Margit, nem volt semmi ? Kövesyné: Margit, te sírtál ? Beszélj hát, mi történt ? Istenem, csak nem vagy beteg ? Margit (vontatottan): Nem, édes anyám . . . Sándor: Ah dehogy! Már hogy sirt volna. Kövesyné: De én látom, hogy sirt, hiszen egészen vörösek a szemei . . . Sándor (nagy zavarral): Ugyan, ugyan édes mama, rémképeket lát ott is, a hol semmi nincsen. Ugyan már miért sirt volna ! De hát szólj te is drága kis Margitom, mondd, hogy nincsen semmi bajod! Látod, hogy az édes mama menynyire aggódik. Margit (lesütve fejét hallgat.) Kövesyné: Látja, sejtésem nem csalt, hallgat. Valami baja van, csak nem meri elmondani. Margit beszélj, mond, édes kis tubiczám, talán bántott valaki? Sándor (óriási zavarral): Na iszen azt szeretném én látni, hogy valaki őt merné bántani! Kövesyné : Hát akkor mit jelentenek aköny- nyek a szemén ? Sándor (hebegve) A kö . . . kö . . . köny- nyek ? Kövesyné: Igen a könnyek ! Oh kis tubiczám, ugy-e megbántottak . . . Sándor: A kö . . . kö . . . könnyek ? Lehetetlen! Talán valami a szemébe ment. Ugy-e édes Margit, valami a szemedbe mehetett ? Margit durczásan vállat von. Kövesyné : Talán épen ő bántott ? Sándor : Én bántottam ? Én ? Hallod édes Margit, én bántottalak ? És te ezt a szörnyű vádat rajtam hagyod száradni? Margit hallgat. Sándor : Hát nem épen most beszélgettünk a legnagyobb vidámsággal az athléta-bálról, hogy elmegyünk az idén is arra a szép elit-bálra s tervezgettük, hogy milyen ruhát fogsz magadnak csináltatni, hogy a második négyest ismét együtt fogjuk tánczolni, ép úgy mint tavaly . . . Margit: (vidáman) Igaz mamuskám, épen most beszélgettünk róla, de közben valami a szemembe esett s szinte eíszédültem bele. Sándor: Nem fáj már, édes ? (gyöngéden vizsgálja a szemét) No mama, ilyen vádat emelni ellenem ! Kövesyné : Ne haragudjék kedves, de mikor ez a gyermek szemem fénye, mindenem! Margit (elragadtatással) Oh az én kis uram a legjobb férj a világon! III. «T©Ionét. (Egy órával később. Sándor kedvetlenül, szótlanul ül a kanapén. Margit az ablaknál horgol. Gencsyné, Sándor anyja.) Gencsyné: Jó napot édes gyermekeim ! Milyen szomorúak vagytok, még a szavatok sem hallik. "i— úgyszintén mindennemű arany- és ezüstnemjjék 5---------------------3L = a legjutányosabb árak mellett kaphatók == Br ieseubach Gyula órás- és ékszer-üzletében Nagybányán, Főtér. Óra' *“k -,uUny0*
