Nagybánya, 1903 (1. évfolyam, 1-19. szám)
1903-02-26 / 3. szám
I. évfolyam. XUUU. xourucuL TÁRSADALMI ÉS SZÉPIRODALMI HETILAP. Előfizetési érák: Egész évre 8 korona, félévre 4 korona, negyedévre 2 korona, egy szám ára 20 fillér. Megjelenik minden héten csütörtökön reggel 6 — 8 oldalon. Felelős szerkesztő: ÉGLY MIHÁLY. Szerkesztőség: Erdélyi-ut 22. szám. - Kiadóhivatal: Hid-utcza (Bay-ház), hol mindennemű hirdetések fölvétetnek. Az előfizetési pénzek Morvay és Undy kiadókhoz küldendők. Ezüstbányászatunk. Február 25. Az ezüstáraknak ijesztően rohamos hanyatlása ezüstbányászatunkat szerfölött válságossá teszi. A válság nőttön nő abban az egyenes arányban, amint az állam által a magán fémbányászatnak nyújtott kedvezmény évről évre apad s az ezüstárak az idegen világrészekben feltárt rendkívül gazdag ezüstbányák hatalmas versenye miatt hova tovább mindjobban hanyatlanak. Ha az égetően jelentkező bajokat, melyeknek igen széles keretű szocziális háttere van, a legsürgősebben nem orvosolják, minden rendkívüli jóstehetség nélkül megjövendölhetjük, hogy magán kézen levő fémbányáink fölött igen rövid idő alatt megkondul a lélekharang. Ez a kérdés legvitálisabb érdekeinket érintve, mélyen belenyúl a mi bányavidékünk jövendő sorsába. Ezrekre rúg azon munkások száma, melyeknek a két testvérvárosban a fémbányászat családfenntartójuk, kenyéradójuk s ha az ezüstárak abnormis hanyatlását igen súlyosan megérzi a mi arany és ezüst bányászatunk, addig az áresés valóságos halálos csapása Felsőbánya kizárólagos ezüstbányászatának. A kincstári bányák sorsa, ha deficittel küzdenek is, magasabb állami szempontból biztosítva van; a magán kézen levő ezüstbányák azonban az állam által nyújtott s évről évre csökkenő szubvenczió mellett ma már csak vegetálni tudnak s ha a csekély szubvenczió elapad, a magán bányákat mind becsukhatjuk, mert egyrészt a tőkehiány, a használatban levő primitiv eszközök, másrészt a teliérek kevésbé gazdagsága miatt az előállítási költség ma is tetemesen többre rúg, mint a termelt ezüst értéke. Ha egy iparvállalat jövedelmezősége bármi okból megszűnik, vita tárgyát sem képezheti azon kérdés, hogy az iparvállalatot be kell szüntetni. Más elbírálás alá esik azonban a bányászati ipar felhagyásának kérdése, mely ismételjük, igen széles szocziális háttérrel bir. Egy vagy több bányamű felhagyásával száz és száz család maradna kenyér nélkül, melyeknek évtizedekre, sőt századokra visszamenőleg a bánya nyújtott keresetet. Mi lesz e bányász generácziókból, melyek a bánya szeretetében születtek s nőttek fel? Ha a csapás csak a bányatulajdonosokat sújtaná, még elviselhető volna, de ezer és ezer munkáscsaládot érint, melyeknek más kereseti forrásokat nyújtani képesek nem vagyunk. A pálya szeretete, a szocziális háttérből fakadó emberies érzés ezüstbányászatunk megmentésére legkiválóbb szakférfiúinkat hívja sorompóba, kik megoldani, tisztázni igyekeznek a nagy horderejű s messze jövőbe kiható kérdést addig, mig lehetséges, mert a tize kettedik óra közelsége minden tétovázást a leghatározottabban kizár. Az ezüstbányászat megvédésére az első ideát Fa r b a ky István nyug. főbányatanácsos vetette föl, igen mélyre ható tanulmány alapján azon álláspontra helyezkedve, hogy ezüstbányászatunk csak úgy menthető meg, ha a tengerentúli hatalmas s mindinkább óriásibb mérveket öltő versenytől a szükségesig felcsigázott vámmal védelmezzük. A bányászati és kohászati egyesületnek városunkban a napokban tartott osztály- gyűlésén Farbaky indítványával Neubauer Ferencz bányaigazgató vette fel a polémiát s egy terjedelmes, igen magas nívón álló közgazdasági tanulmány keretében hatalmas érvekkel meggyőzően bizonyította, hogy az ezüst véd- vámjának behozatalával nemcsak az óhajtott czélt nem érjük el, hanem a nyers ezüstre kivetett vámtétellel vesztességet okozunk az államnak, indokolatlanul nagy'' terheket hárítunk át a fogyasztó közönségre s e mellett az ezüst mesterségesen felhajtott ára miatt az ezüstkeresletet is a jelenleginél jóval szükebb korlátok közé szorítjuk. Széles alapokon nyugvó gazdasági tanulmányában Stuart Mill azon ismert tételéből indul ki, hogy az állam idők múltával annyit ér, amennyit azon egyének összesége, melyek az államot alkotják. Ebből azon következtetésre jut, hogy az államnak nemcsak alkalmat kell nyújtania, de sarkalnia is kell polgárait az ezüstnemüek szerzésére, mert az ezüst más luxus beruházásokkal szemben világforgalmi értékét minden időkben megtartja s végszükség esetén állami vagyont képez. De vájjon az ezüst tárgyak vételének kedvét fokozni fogja-e ama körülmény, ha az ezüst árát világforgalmi értékénél mesterségesen, vámok utján, mondjuk ötven százalékkal egyszerre felverjük? Korántsem, sőt ezzel a fogyasztást a legszűkebb körre vonjuk, mert a közép- osztálynak ama részét, mely ma az olcsó ezüstárak mellett kedvet és tehetséget érez magában az ezüstnemüek szerzésére s ez utón a tőkegyűjtésre, a mesterségeA „Nagybánya“ tárczája. XIII. Leónál. Nemcsak a katholikus világ ünnepe, hanem a kerek föld minden művelt nemzetének számottevő eseménye Leó pápa jubileuma. E csodálatos kort megért nagy elméjű és még nagyobb szivü patriarcha előtt tisztelettel hódol meg az emberek nemesebb gondolkozása. Nem fényes állása, hatalma imponál a népek sokaságának, hanem bölcsesége és szivjó- sága, a melylyel azt betölti. Az angol király koronázási esküjéből csak nemrég törölték ki a pápára vonatkozó bántó kifejezéseket, éppen XIII. Leó idejében, a kit egyidejűleg rokonszenvök melegével üdvözölnek az anglikán püspökök; Németország protestáns fejedelme a legszivélyesebb viszonyt igyekszik fentartani a pápával s az orthodox egyház feje, a mindenható czár is most készül római látogatására. Zseniális politikájának legszebb diadala, az amerikaiakkal ,e vérbeli demokratákkal való nemes szövetsége. A vatikáni múzeumokban kincseket érő ajándékokat őriznek amerikai tisztelőitől, kézzelfogható jeléül annak, hogy e hatalmas ember nagysága abban a mélységes, igaz és őszinte emberszeretetben nyilatkozik meg, a mely őt történeti jelentőségű állásában az emberiséghez fűzi rend, rang és valláskü- löinség nélkül. Róma talán a világ legérdekesebb városa ; i nem a modern Babylonok csillogása, lármás élénksége s a raffinált élvezeteknek csábitó alkalma teszi azzá, hanem csodás múltja, melyet a pogányság klasszicizmusa, a hitvalló kereszténység kiömlött vére s a szabadságokért dallal ajkukon halálba menő olaszok küzdelmei avattak fel azzá. Sehol a külföldön nem érezzük a látott és hallott tüneményes dolgokkal lelkűnknek azt az intim közösségét, mint ez ős városban; a régi Rómában, a mely annyi csodással, meséssel ihlette meg már gyermekségünk ábrándjait. Az ős rómaiak klasszikus fóruma, a remek szép templomok, a katakombák mysteriuma, a vatikán műremekei, mindmegannyi izgalom, mely fogékony lelkünket remegésbe ejti. Meg sem kisérteném leírni, hogy müy hatást tett reám a szt. Péter bazilikája, az emberi alkotó erőnek eme kőbe faragott apotheozisa, a vatikáni freskók, múzeumok képeikkel és szobraikkal, a pogány Venusok és a keresztény Magdolnák, egyszóval mindaz, a mi az emberiség teremtő erejét talán különböző nézetekkel és felfogásokkal, de a léleknek egyazon ideális hevületével teremtésre buzdította. Az örök városban tett bolyongásaim közepette a pápát óhajtottam látni, mint a kinek érdekes egyénisége erősen vonza az idegent. Minden, a mi az embert Rómában környezi, kisebb-nagyobb mértékben magánviseli a pápaság hatalmát, művészi törekvéseit, áldozat- készségét, hiúságát, szóval mindazt, a mit az emberi szenvedélyek jóban-roszban életre hívhatnak. És a mikor a vatikán végtelen folyosóin és termeiben a látott tüneményes dolgok benyomásaitól szinte fáradtan sétál az ember, még csak a pápa közelébe jutásának vágya az, a mi kedélyét komoly izgalomba ejtheti. XIII. Leó szeret és tud is érintkezni az emberekkel. Alig múlik el nap, a melyen külföldi hatalmasságokat és más magas állású egyéneket ne fogadna. A zarándokok százezrei hódolnak előtte s a vatikáni rengeteg udvarok nem egyszer fogadják be a legexotikusabb népek csoportjait. A szent évben tetőpontját érte el e mozgalom, akkor jártak ott a nagybányai diákok is, a kik előtt tudom felejthetetlenek maradnak a római szép napok. 1899. év október elején voltunk Rómában. Pompás idő kedvezett utazásunknak. Az olasz forróság kellemesen enyhült s a nap júniusi melegével árasztotta sugarait az őszi hónapra. Mielőtt hazulról elindultunk, egy jó barátom szívességéből ajánló levelet kaptunk Stein- huber kardinálishoz, a melylyel, mint mondá, minden ajtó megnyílik előttünk. Sokat mászkáltam a külföldön, mindig melengettem magamnál ajánló leveleket, de egynek sem vettem hasznát soha. Odakünt drága lírákon mérik az időt s az embernek nem jut belőle protekcziók után ! szaladgálni. Am ez egyszer hasznát vettük, áldassék 1 érette derék barátom, a ki nélkül a pápát soha sem láttam volna.
