Nagybánya, 1903 (1. évfolyam, 1-19. szám)
1903-05-14 / 14. szám
X. évfolyam. 1003. majus laó 14. 7 7 " í í'í%? 1' if. 1 J3 * í# TAB.SADALMI S25ÉPIHODALMI HETILAP. Előfizetési árak: Egész évre 8 korona, félévre 4 korona, negyedévre 2 korona, egy szám ára 20 fillér. Megjelenik minden héten csütörtökön reggel 6 — 8 oldalon. ....... ......... " 11,1 Fe lelős szerkesztő: ÉGLY MIHÁLY. Szerkesztőség: Erdélyi-ut 22. szám. — Kiadóhivatal: Hid-utcza (Bay-ház), hol mindennemű hirdetések fölvétetnek. Az előfizetési pénzek Morvay és Undy kiadókhoz küldendők.A tűzoltóság szervezése. Május 13. A tervezett nagy alkotások és reformok sorában jelentős helyet foglal el a tűzoltóság újjászervezése. A tavasz megérkezte, a verőfényes szép napok beköszöntése nemcsak örömöt kelt, hanem súlyos aggodalmakat is okoz. A hó és jégkéreg eltakarodásával úgyszólván védtelenül állunk a szárazság idején hatványozottabb mértékben bekövetkezhető tüzveszélylyel szemben. Pedig ha valahol szükség van szakképzett és fegyelmezett tűzoltóságra, úgy kétszeresen szükség van arra a mi városunkban, hol az ósdi, zsúfolt, legtöbbnyire fából és más könnyen éghető anyagokból való építkezések valóságos fészkei a veszedelemnek s nemcsak a legéberebb elővigyázatot igénylik az összes lakosság részéről, de állandó tűzoltói készenlétet is követelnek. A múltak megdöbbentően igazolják ez állításunkat. Néha egész házsorok égtek le s a veszedelem a tűzoltóság hiánya miatt nem egy családot juttatott koldusbotra. Rosszul fejeztük ki magunkat, midőn azt irtuk: a tűzoltóság hiánya miatt. Tűzoltóságunk van ma is, de csak papíron, mint sok más egyéb intézményünk és üdvös elhatározásunk. Papiroson levő tűzoltóságunkból az volna következtethető, hogy tűzoltó költségeink is csak papíron vannak. Nem, a költségek a valóságban is megvannak. A városnak évente pár ezer koronájába kerül az, hogy az őrtoronyban ne- hányan állandó őrszolgálatot teljesítenek, kik_ a legéberebben őrködnek mindenkoron s bizonyára csak a véletlen szeszélyes játéka, hogy épen veszedelem esetén nyomja el őket az álom. A pár ezer koronára rugó tűzoltói költségvetés keretébe illeszkedik be az az eredmény is, hogy vidéki városban feltűnően gazdag tűzoltói felszerelésünk, melyet a hetvenes és nyolcz- vanas évek lelkesedése szerzett össze, ma már búsan hirdeti a zord enyészetet. A drága fecskendők, szivattyúk berozsdásodtak; a tömlők kilyukadoztak s mindenüvé pazarul ontják a vizet, csak az égő háztetőre nem; a gépek javarésze használhatatlan, pedig kellő gondozás mellett e felszerelés még ma is egy csinos vagyont érne. Utovégre eredménynek ez is valami, de ezt valószínűleg minden költségvetés nélkül is elértük volna. Közel a tizenkettedik órához, hosszú vajúdás után bár, de mégis megtettük az első lépéseket, hogy ismét életre hívjuk tűzoltói intézményünket, ha nem is régi szemkápráztató pompájában,csillogó-villogó egyenruhájában, hanem jól szervezettségében, fegyelmezettségében és szakképzettségében, mely kiváló tulajdonságokban azt a hetvenes évek derék, intelligens s az ügyért lelkesülő férfiak megalkották s nagyra fejlesztették. A tűzoltóság uj parancsnokául Ember Elek van kiszemelve, kf hajlandónak is nyilatkozott e tiszt elvállalására. Ember Elek vizsgázott tüzoltótiszt; a régi, hivatásának magaslatán álló tűzoltóságnál is tiszt volt s jelentős szerepet töltött be. Agilis, erélyes embernek ismerjük, ki tisztelettel övezett egyéniségénél fogva is bir ama tekintélylyel, hogy rendet és fegyelmet tudjon tartani. Támogatásukat bizonyára nem fogják tőle megvonni azok, kik szintén vizsgázott tüzoltótisztek, kik szintén részesei voltak a régi tűzoltói intézményt életre hivó alapvető munkának s az ő parancsnoksága alatt nem fog idegenkedni ez intézménytől az inteligens osztály sem, hogy mint tényleges szolgálattevő rója le a város iránt fenálló nemes kötelességét. Mert a tűzoltóságnak ez nagyban fogja emelni erkölcsi súlyát és tekintélyét. Hiszen ne feledjük, hogy a hetvenes években városunkban alig volt oly intelligens fiatal és javakorú ember, ki ne lett volna tűzoltó s e körülménynek köszönhető, hogy volt is oly tűzoltó csapatunk, amelyet bármely nagyobb város méltán megirigyelhetett volna. Az uj parancsnok-jelölt bir tehát ama személyi kvalitásokkal, melyek előre is biztosítják az óhajtott sikert. De, hogy a siker teljes legyen, a kecsegtető remények mind beváljanak, a város tanácsára s képviselőtestületére egy jelentős, sürgős feladat, a közönségre pedig némi áldozatkészség hárul. Minden nemes eszme ez ideig azon a kérdésen szenvedett hajótörést, hogy a költségeket kik fogják viselni? Tősgyökeres, erős magyarságunkat mivel sem tudjuk fényesebben dokumentálni, minthogy fizetni, kivált adót fizetni nem szeretünk; amely nemzeti sajátosságunkból önként következik, hogy mindent a várostól várunk, mindent a várossal akarunk megfizettetni. Olyan bámulatosan egyértelmű állásponton a képviselőtestületi A „Nagybánya“ tárczája. Vergődés, Minden reggel Dobogó szívvel, Egy uj reményre ébredek; S minden estve, Egy reményt vesztve, Hajtom álomra fejemet. Ah ! de álmot, Hasztalan várok, Nem jő szememre reggelig ; S e néma vágyban, Sóvárgásban, Hullatja égő könnyeit. S emésztő búra, Kezdődik újra, A holnap, amely mit sem ad; S szivem verése, Bús vergődése, Lassanként. . . Érted . . . elakad . . . Margit. Családom fiskálisa és barátja. Az emberi kor legrózsásabb és legboldo- I gabb hajnalára ébredtem. Gyilkos köd volt, ! szinte szürcsölni lehetett, de az én számomra rózsákat mutogatott. Ha igaz is az, hogy ily fojtogató ködben a nap fel szokott kelni, pedig szunyókál az öreg, sugarai jóformán még ablakaimat sem érhették volna el, máris jóleső mosolylyal konstatáltam, hogy ezer csengő koronával gazdagabb vagyok. A tegnapi napon lesöröztem a postát (Bal- lagi figyelmébe: a la lekéstem a vonatot) s amidőn az ezer koronás utalványnyal a postás kisasszony előtt megjelentem, hogy mint szorgalmas és öntudatos méh a kenderesi takarék- pénztár méhkasa felé továbbítsam fölös filléreimet, a postás kisasszony egy hirtelenszőke úrral folytatott hivatalon kívüli nyájas purpar- lékat, ami azt jelentette, hogy a hivatalos óra véget ért. S teringettét, ma arra ébredek, hogy a leibzsurnálom a kenderesi takarékpénztár csúfos bukását újságolja. A jó vidékiek nagyzási mániájukban sikkasztottak, loptak, csaltak, mintha csak a központban volnának. Egy gondolat villant át egyszerre agyamon s önkéntelenül is hatalmas ránezokba szaladt össze homlokom s lelkifurdalás vett rajtam erőt. Valami belső hang sugalta, hogy a kegyes sors egyszer nyújtott alkalmat nekem a szorgalmas és öntudatos méh szerepére s akkor is a legkontárabbul játszottam el. Lesöröztem a postát! A méh másoknak hordja össze a virágok himporát s én késedelmes hanyagságommal ezer csengő korona erejéig megrövidítettem a kenderesi takarékpénztár igazgatóságát. Az én ezer koronámra már nem kerülhetett a sor, becsaptam őket. Szóval az én méh-karriéremnek alaposan vége szakadt. Pedig ők elég sokáig vártak reám: kerek huszonöt esztendőkig hamisították a mérlegeket nagy önfeláldozással s most, midőn Hannibál módjára már a kapuk előtt állottam, nem bírták tovább, csődöt s az államtól segítséget kértek. A hangulatok egész raja lepett el. Merengve néztem a messzeségbe, mely a vastag ködben két lépésnyire terjedt az ablakomtól. Felettem mintha viczekerubok zengtek volna: a tiszteletbeli utbiztos leányai a negyedik emeleten duet- ben énekelték a Bob herczeg belépőjét. Az álmodozásnak adtam át magamat. Most mi az ördögöt csináljak én ezzel a pénzzel? Ha magamnak aranyórát veszek arany lánczczal, a feleségem megharagszik. Ha a feleségemnek megveszem az esküvőnk napján Ígért briliáns karpereczet, a férje haragszik meg. Ha kifizetem a ruhaszámlát, megharagszik a greizleros ; ha a greizlerosnál apasztok valamit, megtudja az utcza, a házi ur s kitesz a lakásból. Oh, mert én jószívű vagyok, mindenkinek a legelsőséget Ígértem. Csöngettek.
