Nagybánya, 1903 (1. évfolyam, 1-19. szám)
1903-02-12 / 1. szám
1 NAGYBANYA 1903. február 12. részét kénytelenek vagyunk idegenben, idegen vállalatok támogatására elhelyezni nevetségesen csekély kamatozás mellett, mert magunknak vállalataink nincsenek. A sült galamb theoriája a szürkeségig megkopott s ha valahol, úgy a mi viszonyaink között legigazabb az a közmondás: „Segíts magadon s az Isten is megsegít.“ Egy kis szaktudással, egy kis önállósággal, egy kis spekulativ merészséggel forgó tőkéinket könnyen kamatoztathatnók úgy, hogy mig száz és száz munkásnak biztosítjuk a kenyeret, addig azok a városnak is hasonlíthatatlanul nagyobb jövedelmet hajtanának. Készséggel elismerjük, hogy az utóbbi egy-két évben megmozdult városunk is, hogy az immár tűrhetetlenül nyomott helyzet orvosoltassék, de még mindig a kezdet kezdetén állunk. A rekonstruálás e nagy művéhez ajánljuk mi fel becsületes munkánkat, erőnket, tehetségünket. S ha erőink, tehetségeink fogyatékosak is, mindjárt teljessé válnak, ha mellénk áll a város társadalmának minden tényezője s ha csak egy porszemmel is hozzájárul a monumentális mű megalkotásához. Ez a mi programmunk. Ennek megvalósítására kérjük polgártársainknak s a nagy közönségnek megtisztelő bizalmát s támogatását. Égly Mihály. Szükség van-e az uj lapra? Felmerült a kérdés, czélszerü-e kis városunkban a második helyi hírlap létesítése ? Könnyű a válasz, de mint jogász, azt indokolni is kötelességem, mert hiszen ez nem csupán egyéni, hanem köztekintetből is figyelmet érdemel. Elismeréssel kell adóznunk régi lapunk szerkesztője iránt, elismerés illeti főként, hogy személyeskedésnek tért soha sem engedett, ellenben a legnagyobb előzékenységgel nyújtott alkalmat a szabad vitának s az eszmék érlelésének s igy kényszerhelyzet egy uj lap létesítésére nincs, de hogy mégis nagy örömmel üdvözlöm e vállalkozást s az uj lap megalapítását, azt a következőkkel indokolhatom. A „Nagybánya és Vidéke“ hetenként csak egyszer jelenvén meg, az ellennézetek fejtege- i tései több lapon át oly hosszú időre nyúltak, hogy azok sokszor önmagukat feledtették vagy évitették el, már pedig helyesebb azok gyorsabb . Margit: De minő nagy csacsi vagyok is én ! Már megint elfeledtem, hány darab czukorral szokta inni az én kis mókusom a kávéját! Kettővel, ugy-e kettővel? Na lássa, eszembe jutott! S hogy édesebb legyen, előbb megkóstolom én is. Jó lesz ? így ni! Pompás! (Alázatosan meghajtja magát.) Nagyságos titkár ur, tessék ! Sándor (félre): Biztos, valami készül! (Fenn.) Édes Margitom . . . Margit: Kedves uracskám, csak tessék pa- j rancsolni, kicsi szolgálója hűen engedelmeskedik. Szivart parancsol vagy csibukot? Igaz, az én kis mókusom ilyenkor mindig csibukozni szokott. Várjon, édes kis uram, azonnal ide hozom. Azt a nagyon, nagyon hosszú szárút, ugy-e ? Jó lesz ? Sándor (félre): Világos, hogy valamiben töri fejecskéjét. (Fenn.): Mily jó az én édes Margitom! Margit: Én csak azt teszem, ami a kötelességem, meg . . (lesüti szemeit) meg amit a szivem parancsol. Hiszen az édes anyám is min- j dig arra tanított: Jó tettért jót várj! . . . Sándor (félre.): Ahá, kezdődik . . . Margit: Azután az én uracskám is olyan jó hozzám. Mindig olyan jó volt, emlékszik, attól az első pillanattól, amikor legelőször megláttuk egymást . . . Pedig már nagy ideje, hogy . . . Sándor: Egy egész éve! Margit: Igen már egy éve lesz, hogy meg- j láttuk egymást, tudja, azon az édes, bűvös estén. Sándor: A korcsolyapályán. Margit: Oh nem, nem ott! ... Jó a kávé, édesem ? ; elintézése, miáltal az érdekeltség tömörebb s igy eredményében gazdagabb. Bármily előzékeny I volt is a régi lap, köz tekintetekből mégis csak egy eszme képviselőjének volt tekinthető, már pedig közös sorsunk — bármint óhajtunk is küzdeni ellene — hogy mindenki kisebb-nagyobb mérvben egyoldalii; mert hiszen a legkitűnőbb l egyén is egyidőben csak egy eszméért lelkesülhet és küzdhet teljes erővel, már pedig köztéren azon eszmék érlelődhetnek meg valódi közjóra, melyek több oldalról egyenlő lelkesedéssel, de j különös tekintettel lesznek a megvitatás szérűjén átszűrve s ép ezért úgy a politikában, miként minden közdologban a lelkes pártharcz és beható I részletvita nélkül valódi jó eredményt elérni nem i képzelek. Ez tisztázza az eszmét, miként a tűz ereje olvasztja ki a zúzott érez szinaranyát. A lap, mint a közvélemény megalkotására i hivatott tényező, sokban vonható az eszmecsere : és vita kieszközlése által — eszmetársulás foly- ; tán — az ellenzékiség fogalmával kapcsolatba, ' miért is az uj lap létesítésére igen nyomós indokul alkalmazhatónak vélem Deák Ferencz I szavait, melyeket akkor mondott, midőn egyik i képviselő az ellenzéket kicsinylőleg „leszavazzuk“ j közbekiáltással illette. „Érv ellenében szívesen csak érvet hallok, - szólott a haza bölcse — j mert higyjék el, nem könnyű oppozicziónak lenni, ! nem czífraság az, mit csak a hiúság keres. Hideg, komoly megfontolás a tárgy megítélésében, * csüggedést nem ismerő buzgóság a jónak ismert I vélemény védelmére s azon elhatározás, hogy ; kimondja véleményét, habár az többséget nem nyerne s a biztatás hangjai nem támogatják is, kimondja nyíltan, ha maga marad is, azt tenni ; meggyőződése sugalja. Tisztelet érte s legyenek j meggyőződve, hogy az ellenzék, ha csüggedetlen, ! vigyázó és becsületes, hasznos szolgálatot tesz a köznek, habár hatása nem látszik is; ép ezért, ha ellenzék nem volna: meg kellene teremteni!“ Ezen szavak megragadtak s úgy a közügy vitáinál, miként jelenben a második helyi hírlap létésitésénél eszményként állanak előttem. Ezen eszméből kiindulva igaz örömmel üd- | j vözlöm az áldozat és nemes ámbiczióval meg- j indított uj lapot, nem mint versengőt, hanem ! mint a régi lap bajtársát s ha kell, méltó ; ellenfelét. Az uj lap szerkesztőjének személyisége, bő j hírlapírói tapasztalata, zakképzettsége és elfog- ; lalt állása ép úgy, mint szülővárosa iránti rajongó j I szeretete mind annyi biztosíték a helyes megoldásra ; de ezenkívül azon kitartó szorgalom és j igyekezet, mit az iparra hivatott városunk érdekében eddig is kifejtett, mind nagyobb tért nyer, hogy a jövőre nagy horderejű működését előmozdítsa ; hiszen az iparos szövetkezet a maga pénzügyi hátterével megalkotandó állandó nyílt és elárusító raktár készlet létesítése, az ipar- czikkek szállítási képességének előmozdítása mindinkább lesz fejleszthető, ha a szerkesztő Sándor: Fölséges . . . Margit: Én magam főztem a magácska gusztusa szerint. Oh nem ott találkoztunk legelőször. Az én kis csúnya uracskám már elfeledte. Tudja . . . Sándor: A váci-utczán január 11-én déli 12 óra 7 perez 18 másodperczkor! Margit: Hahaha! Milyen vicczes az én kis uram. Nem akkor láttuk egymást legelőször. Akkor én még,nem is ismertem . . . Sándor: Én akkor láttam legelőször s akkor tudtam meg, hogy Kövesy Margitnak hívják azt az angyalt s azután . . . Margit: Maga hízelgő! S azután ? Sándor: Azután nemsokára megkértem a kezét. Margit: De ami e két esemény között történt, arra nem emlékszik ? Sándor (félre.) Átkozottul kerülgeti az ath- léta-bált. (Fenn): Oh én a boldogság mámorától mire sem emlékszem; édes, rózsás ködbe vész el előttem minden, csak azt tudom, hogy igen, de igen nagyon boldog voltam . . . Margit: Az athléta bálra nem emlékszik ? Sándor: Határozottan nem emlékszem. Margit (felbigygyesztve ajakát): A második négyesre sem emlékszik ? Sándor: A leghatározottabban nem emlékszem. Margit (elragadtatva): Oh az én szivembe kitörölhetetlenül bevésődött annak a bájos estnek emléke. Még mintha most is előttem ragyogna az egész káprázatos kép ; mintha most is hallanám biztos kezében a nagyközönség bírálata előtt álló lapjában nyer nemcsak a maga teljében, hanem apró részleteiben is alkalmi közzétételt. Mindezen felül bármily közkérdések, mielőtt köztanácskozás alá kerülnek, a két lap által rövid egymásutánban mintegy egyszerre lesznek több oldalról nyílt polémiával közismertté tehetők s igy határozatainkat azokhoz alkalmazva mintegy kiolvaszthatjuk a legjobbat. A szabadsajtó feltárja igy a vélemények i minden árnyalatát s azokból megalakul és meg- i erősödik a közvélemény. Ha a két nézet képviselői egymást meg ! sem győzhetik, elfogultsággal egymást még ak- I kor sem vádolhatják, mert megfontolás s habár I különböző, de önálló nézet képezi küzdelmük alapját s ez az, mi tiszteletet .érdemel. Szabadságot jelent szókéi és Írásban minden lap, már pedig a szabadság megosztva erejében nem vészit, hanem nyer s igy a közszabadságot teszi ezen uj lap erősebbé és biztosabbá, miért is méltó kézben az uj lapot a közjó harezosaként és a nemes vita hézagpótló eszközeként csak melegen üdvözölhetjük. Siód sä«. Bányatörvényszéket kérünk. Ne mosolyogjanak e czim fölött, a kik ezt olvassák. A Nagybányán felállitaridó kér. törvényszéknek, mint bányabiróságnak eszméje ma aktuálisabb mint valaha s megvalósítása önmagában bírja legegészségesebb életföltételeit. Mert nem oly törvényszékről van szó, melylyel a meglevőket egyszerűen szaporítjuk, hanem olyanról, melyet az ország legmostohább gyermekének, a a bányászatnak érdeke követéi. Hazai bányászatunk egyike a legelhagya- tottabb iparágaknak, pedig milliókat érő kincseket képvisel s megnyitott jövedelemforrásaival rengeteg jövedelmet biztosítana. És ennek daczára a leghidegebb merkantilizmussal intézik sorsát. A bányának nálunk csak akkor van becsülete a legmagaáabb finánczkörök- től a táskás verkesig, ha bőségesen ontja az aranyat. A mint elsápad a fénye, megtörik a munkakedv s hfitelenül cserben hagyják, mintha semmit sem ért volna. Ez a sorsa magánbányászatunknak, mely forgó tőke hiányában csak tengődik s a mi élne is, azt is elsorvasztja a kezelés felületessége és kapzsisága. Szomorú tény, hogy e nagy nemzetgazdasági tőkét sem megbecsülni, sem kamatoztatni nem tudják. Legalább nem ügy, mint megérdemelné. A gazda állandóan javítja földjét, befektet, áldoz reá. A kereskedő, iparos mindmegannyi szeretettél, bőkezűséggel csügg foglalkozásán, egyedül a bányatulajdonos az, a ki a zsarolásigcsendülni a keringő elhaló bűvös akkordjait, amidőn oda jött hozzánk, bemutatta magát és .. és . . Sándor: Igazán a nagy boldogságtól nem emlékszem semmire. Y Margit: És karonfogva vezetett el a tán- czolók közé, kik végig hullámzottak a parketten. Istenem, hogy dobogott a szivem ... A második négyesnél meg a fülemhez hajolt és azt súgta . . . Sándor: De édes Margitom, higyje el, nevezzen tökfilkónak vagy bárminek, de én sehogy se birok ezekre a dolgokra emlékezni. Margit: És azt súgta: mához egy évre ismét itt leszünk, de már mint férj és feleség ! Sándor: Azt sem tudom, hogy voltam-e valaha az athléta-bálban ! Margit: Nekem úgy tetszik, mintha kész akarva nem emlékeznék. Sándor : Én ? Hiszen ezek volnának életen legszebb pillanatai, csak tudnék visszaemlékezr reájuk! Margit (durczásan): De én tudom, hog emlékezik, csak tetteti magát., Sándor (meglepetve): Én! Én tettetem S ugyan miért? Margit: Ki akar bújni adott szava alc (hangsúlyozva) melyet pedig egy zsentlemt meg szokott tartani, ha élete árán is. Sándor: Adott szavam alól? Margit: Igen, hogy ott leszünk esztendő az athléta-bálon mint férj és feleség. Sándor: Lári-fári. Először is én szavam nem adtam; másodszor, ha adtam is, nem gi beszerzési forrása igen pontos kiszól ——mu ———======== gálás mellett Nagybányán === üadé jLnáor czipo- és férfi-divatáru üzletében a Főtéren. Masyar klr- o**táiy«or»je*y x •l&rttffitásl hely*, .mwaas
