Nagybánya és Vidéke, 1918 (44. évfolyam, 1-52. szám)
1918-04-21 / 16. szám
Nagybánya, 1918. Április 21. — 16. szám. /*/ • VJ • 'i. il'X g / W .ta Yv XLIV. évfolyam. TÁRSADALMI HETILAP. A NAGY ' NYAI GAZDASÁGI EGYESÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE —— ír Negyede» > «fizetési ára: korona és 1 K háborús pótlék, tgycs szám 24 fillér. = MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP. íi Felelős szerkesztő és laptulajdonos: RÉVÉSZ JÁNOS. Szerkesztőség és kiadóhivatal: = Felsőbányai-utca 20. szám alatt = Telefon színi: Nagybánya 18. Ne hagyjuk pusztulni a ligetet. A háború sok számítást keresztülhúzott, sok tervet meghiúsított. Újat alkotni a beállott munkás hiány, anyaghiány stb. miatt nem vagyunk képesek. De ha már az újjáépítés terén nem tudunk bármit is fölmutatni, legalább azt őrizzük meg, azt mentsük meg az enyészettől, amink meg van, hiszen ez nem nagy áldozatba kerül. Ligetünkről akarok szólani, a mi országszerte hires Széchenyi-ligetünkről, amely a kellő gondozás hiánya, nem törödömség és hanyagság miatt a pusztulás utján van. Az alsó kapunál a virágház teljesen összeomlott. A nagy költséggel fölépített vendéglő terraszán leszakították az ajtókat vandál kezek s rendes átjárót nyitottak az éttermen keresztül a Veresviz lakói. A bokrok, díszfák egyrészét kivágták, ellopták még a télen tüzelőnek és a nagyobb fák közül is sokat levágtak. A szép gyertyánfasort szintén megritkitották. A fű mindenfele le van taposva, keresztül kasul uj csapásokat létesítettek a virágágyakon. Szóval már majdnem tönkrement a mi szép ligetünk. A nyaralók, kik városunkat épen a liget kedvéért évente fölkeresik, nemsokára megérkeznek s a gyönyörű kertnek csak romjait szemlélhetik majd. Mit szólnánk hirtelen hazatért hőseinknek (azt óhajtjuk, hogy mennél hamarabb jöjjenek) ha kérdőre vonnának, hogy mit dolgoztunk itthonn, inig ők védtek kint bennünket, bizonyára a feldúlt liget, nem arról tanúskodnék, hogy dolgoztunk, hanem arról, hogy még azt is elA szép Máró. — Tiszti iskolai emlék Zomborból. — I. Éjfél már elmúlt. Lassan, fáradtan jött haza a tisztiiskola a bukováci éjjeli gyakorlatról. A Ferenc-csatorna hidjánál volt pár percnyi raszt, mig beérkeznek a lemaradottak. Egyesek földhöz vágták puskájukat és magukat is mellé vetették mérgesen, mások, a hid korlátjára támaszkodva nézték, hogy milyen lassan folyik a viz. Talán azon gondolkoztak, hogy a lélek halhatatlanságának titkát rejti a fekete viz, a viz, mely szabályosan, pontosan végzi körfutását évezredek óta, anélkül, hogy egy atomja is elveszne. Almos, nyomott volt a hangulat. Az öreg „Medák bácsi“ szomorúan leült a földre. Szegény „atyó“ a 38 évével! Az elmaradottak közül megérkezett Szabó Guszti, a »rohadt Szabó.“ Arca tele volt pattanással, innen a neve. „Talán fáradt vagy atyi? Neked az nem jár. Soha még nem volt ilyen jó kedvem, meg is mondom a majornak, hogy he- tenkint legalább egyszer rendezhetne hasonló mókeineket. Neked sem árt meg.“ Elkezdett kacagni, azután pedig vígan fütyörészte a kurzus kedvenc nótáját: „Két nyárfa közt, két nyárfa közt kisütött a holdvilág.“ Csárdásozott hozzá. „Ejnye, azt a rücskös, fótos, ripacsos pofádat!“ Könny csillogott a jó öreg szemében. „Vén koromra ilyen semmiháziak közé kerültem.“ hanyagoltuk, azt is pusztulásnak adtu it, amink már megvolt, s aminek romlását csekély gondossággal és fáradtsággal elkerülhettük volna. Nem csak fösteni akarom én az illetékes köröknek emez ázsiai állapotokat, de a cikkem célja az is, hogy olyan intézkedéseket lássunk, amelyek folytán ligetünk megint a régi szép virágzó lesz. Tessék rendes, szakértő embert beköltöztetni a kertész lakásba, olyat, aki tudásával és munkájával visszaállitja a liget szépségeit. Természetesen az alkalmazandó kertésznek segítő eszközöket is kell rendelkezésére bocsátani, így elsősorban a virágházat fölépíteni. Virágház nélkül kertészkedni, ilyen nagy területű kertet állandóan virágokkal ellátni lehetetlen. Sajnálta a város azt az 1000 koronát annak idején (mert 5 éve hever romokban) amibe akkor került volna a virágház megjavítása, most igen sokba fog kerülni, de meg kell tenni, a közérdek szempontjából, egy kulturváros érdeke kívánja azt. Tessék állandó, megbízható ligeti őrt fogadni, aki vigyázzon ott a rendre, tisztaságra stb. S a rendőrségnek vagy csendőrségnek sem árt oda néha benézni, ha csak egy két fatolvajt, virágtolvajt vagy kihágást elkövetőt elcsípne, a többinek bátorsága mindjárt megcsappanna, s elmenne a kedve az effélétől. A közérdek kívánta, hogy többek nevében ragadjak tollat s mi nem akarunk egyebet, mint a régi szép, csinos, tiszta, rendezett ligetet. ____ Verus. A következő sziniévad. Ilyen cimü cikkben ütötte meg a nagy dobot „Nagybánya“ nevű laptársunk, múlt számában Kovács Imre leendő szatmári színigazgató és leendő társulata mellett. Hogy Miklósy Gábor ügyes, törekvő társulata valahogy többé ide ne kerülhessen, laza értesüléseken fölépített cikkével akarja fölvilágosítani közönségünket s a szinügyi dolgokban, igy természetesen a színigazgató megválasztásában is, döntő szóval biró ' bizottságot. Nem is annyira az említett cikk tévedéseiről akarok szólani, mint inkább tájékoztatni ezekről a dolgokról közönségünket s ha már fölvették a kérdést, néhány szót szólani a Nagybányai színészetről. A csak nem régen bevégződött (néhány napja mentek el) három hónapos évad után azt hiszem nyári szezonról szó sem lehet. Mire való tehát akkor az intéző körök figyelmét fölhívni arra, hogy a szatmári színház nyári állomást keres. Persze cikkíró ur azt nem tudtja hogy Kovács Imre a nyári szezonra Máramarosszigettel a szerződést már megkötötte. De ha jól körülnézünk a szomszédos szini- kerületekben, lehet-e egyáltalán bármelyik társulattal is most szerződést kötni ? Háború van, most megkötjük a szerződést s mire Nagybányára érkezik majd a társulat, az igazgató hibáján kívül, néhányat behívnának közben katonának, néhá- nyan szerződésszegést' követnének el, mert most mindent szabad, most háború van s mi szépen hoppon maradnánk. De különben is minden város a maga szája-ize szerint rendezkedett be a színészetet illetően, mi tehát csak már háttérbe szorítottak lennénk. Pld. Nagykároly határozottan kikötötte, hogy neki 6 hónapos téli idény kell s emiatt ki is vált a dési kerületből. Dés most szintén igazgató nélkül áll, ott sincs kivel fogózni. Besztercze, Zilah messze Erdélyben fe- küsznek. Kovács Imrének pedig még nincs társulata, milyet fog szervezni, ez a jövő titka. Ha Összegyűlt a század. Nagy nehezen felálltunk kettős rendekbe. Hang nélkül meneteltünk, csak a keramitos utca csikorgóit kegyetlenül, haragudott, hogy miért zavarjuk éjszakai nyugalmában. Mellettem jobbra az atyó és dr. Révész ügyvéd, a „jogi kukac,“ balra a „gondterhelt“ Révész, a „társadalmi zseni.“ A Vadászkürtnél megvolt az oszolj. Hozzánk verődött Gróf Pista és öten mentünk hazafelé. Aludt már az egész város, a villámlámpák közül is alig égett egy-kettő, az is talán csak véletlenül. A Deák Ferenc-köruton egy hatalmas ócska házban voltak csak világosak az ablakok. „Ezek se voltak Bukovácon, akkor bezzeg aludnának már. Kinek lehet kedve még ilyen későn is ébren lenni?!“ — „A szép Máró beteg, a kis holdkóros.“ — „Kiről beszélsz?“ — „Hát te még semmit sem hallottál Maróról, a kis holdkórosról. Hisz akkor semmit ?:i tudsz.“ — „Na kis Insza (— igy hivott az öreg, franciásan ejtette ki a nevemet), ha nem is tudtad meg, hogy ki az a zimberi-zombori szép asszony, majd kárpótol Gróf barátod a kis Máró történetével. Leül ágyad mellé és majd evvel altat el. Csak vigyázz, nehogy szerelmes légy hele látatlanul. Mert akkor már kész a veszted.“ Mikor végigmentünk lakásunk bolthajtásos folyosóján, melyre rákuszott a holdvilág kék árnyéka, mintha valami titokzatosságot éreztem volna a levegőben. Nem ment ki eszemből a holdkóros. De olyan álmosak voltunk Gróf Pista meg én is, hogy szó se esett róla, alig hajtottuk le a fejünket, már el is aludtunk. II. Másnap vasárnap volt. Az előadás, tekintettel arra, hogy az éjjel gyakorlaton voltunk, elmaradt, Késő délelőtt volt, amikor felébredtünk. Tizenegy óra. A szemben levő Karmeliták templomából jött a mise közönsége, a gazdag bácskai nép. Cifrábbnál-cifrább krinolin alakú ruhák, mint ezer hordó gördülnek lefelé a lépcsőkön. Ruhájuk napraforgónyi nagyságú virágos selyem kelme, csak úgy kacag a nap rajta, ha rá néz. Három-négy soros aranylánc fekszik a szűk fekete selyem blúzra. A lánc szemei tallér nagyságú régi aranypénzek és érmek. Kimentünk az utcára, innen pedig bemenekültünk a cukrászdába. A kisasszony szomorúan panaszolja, hogy az már mégis borzasztó, amit iskolaparancsnokunk, az őrnagy ur csinál. Beül, illetőleg kiül a terraszra, megeszik 20 krajcárért egy süteményt és evvel jogot szerez magának arra, hogy d. u. 5-től este 9-ig minden önkéntest elűzzön a cukrászda tájékáról. Ez már mégsem járja, ez rengeteg kárt jelent nekik. Osztottuk nézetét, mikor — Deus ex machina — belötyögött a major. Nem nézett ugyan mireánk, de mégis látott. Egész délután tanultam, mert biztos voltam benne, hogy másnap felelni fogok. Egészen elfeledkeztem arról, hogy Máróról kérdezősköd-
