Nagybánya és Vidéke, 1918 (44. évfolyam, 1-52. szám)

1918-04-21 / 16. szám

16. szám.

a jelenlegi szatmári társulathoz hasonló lesz, Isten mentsen tőle.

Ilyen állapotok mellett bajos is, de nincs is miért Nagybányának magát lekötni bármelyik társulattal szemben. A mi városunk országszerte jó oldaláról ismeretes a színészek előtt, ide mindig szívesen jön el bármelyik jó vidéki, társulat.

Nem azért nem volt négy évig színészetünk, mert nem volt szerződése a városnak egy igazgatóval sem, hanem azért, mert öt vagy talán még több társulatnak ■ beadott kérvényét utasította el a szinügyi bizottság, mig végre Miklósy Gábornak, mint elismert megfelelő jó igazgatónak megengedte, hogy két, illetve három hónapig társulatával itt játszhassék. S igy kell ennek lennie s igy lesz ez a jövőben is.

Ahogy az elmúlt négy év alatt is többen pályáztak, ezután is fognak akarni ide jönni job- nál jobb társulatok. A legjobbikát annak idején kiválaszthatja majd az arra illetékes bizottság, mig ha valamelyik várossal társulnánk, abból a társulatból úgyis mink húznánk a rövidebbet és el kellene fogadnunk az uraságoktól levetett társulatot.

A Nagybánya czikkje részben tehát a jövő idényről szól, mig másik részében szidja az eltávozott társulatot.

A dolog ez a része sem helyén való, hiszen az előadásokat, szereplőket megkritizáltuk, mikor itt voltak hétről hétre. Nem tudom, hogy most már a komikum, vagy tragiknun útjára akarja-e terelni czikkiró úr az általa ezerszer felhánytor- gatott anyagi hasznot, zenekarhiányt, szinierők hiányát stb. amikor mi már ezekről számtalanszor felvilágosítást adtunk.

Az anyagi hasznot illetőleg újból örvendünk, hogy végre a mi közönségünk is meg tudta becsülni a szinnrüvészetet és a társulat tagjainak igyekezetét s melegen pártolta Miklósyékat. Örvendünk, hogy a társulat tagjai egy este sem feküdtek le az előbb itt működött társulatokhoz ha- J sonlóan korgó gyomorral, s nem kellett közülök ! senkinek sem „bohém“ életet élni. Nem is élt bo- í héméletet egysem! Sőt legtöbb a város előkelő j köreivel tartott fenn társadalmi érintkezést.

A közönség állandó kitartását látva az igazgató akart bizony zenekart hozni, többször sür- gönyzött az országos szinészeti egyletnek, de j mindig elutasító választ kapott.

Az egyes erők hiányát pedig lehetőleg pótolták az ügyesebbek. Természetes, hogy Miklósy, búcsúszavaiban tett ígéretéhez híven több jó erővel kiegészítve s zenekarai fog esetleg majd visszajönni.

Na, de hagyjuk ezeket a már ismeretes dolgokat, czikkem lényege és célja az, hogy ne hagyjuk magunkat becsapni senkitől, ne kösse magát Nagybánya egyik társulathoz sem, egyik városhoz vagy kerülethez sem, hanem ha be adják közvetlen az idény előtt kérvényeiket, a jövő szezonra vonatkozóan, különböző igazgatók, csak

jem. Tanultam, hogy ha a bakának 800 lépésig kell pontosan távot becsülnie, akkor a ranglétra szerint (minden csillag 200 lépést jelent) a vezér- ezredes már távcsőnek és távolságmérő gépnek is bátran felhasználható, mert ő már 400 lépésig saccol. Összerajzoltam pár iv fehér papirost, hegyek, alagutak, vasutak, gázlók, szélmalmok, magasságvonalak, városok, gémeskutak, gyalog-, taliga-, öszvér-, karban nem és karban tartott utak. egész tömkelegét. Azután jött a Lőtan, Fegyvertan, Turnvorschrift, Szolgálati szabályzat I. II. III. Exerzier Reglement, Technischer Unterricht. Hogy ki ne dobjanak a háziak, kinyitottam a kályhaajtót, oda akartam bekiabálni a vezényszavakat, de a medve sem szereti, ha télen zavarják, a kályha nyáron nem szerette, az első „Ziehung halb links!“ után megjött a válasz, csomó korom és hamu csapott szemen. „Tanultam még Hadseregszervezetet, Taktikát, Ökonomisch-administrative Dienst-et és Katonai stílust, végül pedig lerajzoltam az utat, melyet a tegnapi éjjeli gyakorlaton felderítő járőrömmel, mint parancsnok megtettem.

Valóban én voltam az első felelő künn a csonoplai Haide-nak nevezett gyakorlótéren. Sejtelmes hangon felszólított a major a raszt alatt. Szerencsém volt. Felderítő utamról kellett beszélnem, pontosan beállítva térképemet északnak órám és a nap állása szerint. A földre hasaltam, úgy nézhettem ki, mint a mennyei birodalom papjainak valamelyike, mikor istene előtt leborul. Itt és itt mentem, mindent abschnittweise' felkutattam. Ezt a szót tudtam, hogy szereti az i

arra az egy idényre döntsön a szinügyi bizottság, s reméljük, hogy annak idején tekintettel az elmúlt három hónapos sikerteljes évadra, Miklósy Gábor előnyben fog részesülni. r. z.

NAGYBÁNYA ÉS VIDÉKE _

A vígakhoz.

Szomorú embert ha láttok,

Kinek fáj az öröm, az élet,

Ki csendre, pihenésre vágyik — Mi bántja ? — ne kérdezzétek ! Azt a titkos nagy fájdalmat,

Mitől a lélek lassan hervad És a beszéd halk, színtelen :

Úgysem értitek ti vígak.

Szomorú embert ne vigasztaljatok, Attól fájdalma csak élesebb.

Igaz szenvedőt szó nem gyógyít,

Csak fájó sebe lesz mélyebb . . . Könnyek ha öntözik bús arcát, Kebleteken hadd sírja bánatát, Gyógyulás az, ha már sírni tud:

Ó, tiszteljétek néma fájdalmát!

Bobis Anna.

Külföldi esetek.

A babonás nápolyiak.

Mozart tizennégy éves korában atyjával indult első művész kőrútjára Olaszországba.

Művészetét mindenütt csodálták. Bolognában Martini Albate, a legnevezetesebb olasz zeneszerző által irt többszólamú dalszerzeményeinek bármelyikét kitünően eljátszotta.

Allegris hires „Misererejé“-nek lemásolása szjgoru büntetés terhe alatt tiltva volt.

Mozart kétszeri hallás után minden változattal és teljes hangszereléssel, hibátlanul irta le a nehéz zenemüvet.

A zenészed szakértők ezt oly recordnak nyilvánították, a milyent a zene tágterén senkisem mutathat föl.

A babonás nápolyiak azt hiresztelték, hogy a fiú boszorkamester. Az ujjain lévő gyűrűt tartották a bűvös varázstárgynak, mely nélkül nem lenne képes oly bámulatosan zongorázni. Egyik hangversenye közben fölszólították, hogy a gyűrűt huzza le az ujjáról.

Megütközve tett eleget a sajátságos kívánalomnak.

Nagy volt a bámulat, midőn a gyűrű nélkül is a leggyönyörűbb ábrándokat utolérhetetlen bravúrral játszotta.

öreg. „Gut. Genug. Bin zufrieden. Látom, hogy szorgalmas, pedig sokat ül a cukrászdában.“

Lefeleltem az öregnél és ezután nem nagyon izgattam magamat a tanulással.

De sajnos, még mindig nem volt időm arra, hogy megtudjam, kicsoda az a szép Máró és mi lenne az ő históriája. Eszembe se jutott. Hisz ekkor égett le Gyöngyös és ekkor bukott meg Tisza Pista. Most ezek az események voltak beszélgetésünk tárgyai jó ideig. Meg ha eszembe is jutott, ez is csak esténkint történt, mikor udvarunk fái fürödtek a holdvilág fényében, mikor olyan titokzatos volt a folyosó, mint akár a moziban szokás az éjjeli jelenetekben.

III.

Szombat délután volt. Ismét a cukrászdába akartunk menni, már nem féltünk a majortól, de az tele volt egy csomó tiszttel és azért tanácsosabbnak láttuk künn maradni. Pedig ép aznap kaptunk hazulról pénzt mind a ketten. Ép ma tudtak azok a tisztek is ott lenni, ez már mégis sok!

Sétálgatásunk közben találkoztunk Hadzsi Halilovics barátunkkal, az egyedüli mohamedán vallásu kollegánkkal. Kis piros sapkája alatt csillogott fényesre kikent feketehaja, ravaszul mosolygott. Vállat vonva feleltünk neki, mikor azt kérdezte, hogy hová megyünk. Később, mikor megtudta, hogy nem vagyunk megelégedve lakásunkkal, vagy jobban mondva a háziasszony- nyal, akit az egész kurzus csak úgy ismert, hogy ő a körút hárpiája, ajánlott egy lakást. „És tudjátok, ha valaki azt találná mondani, hogy nincsen

1918. április 21.

Megfelelő választás.

Grimm Vilmos egyetemi tanárnak egyik hallgatója már 3 évet töltött Berlinben azért, hogy a német nyelvet megtanulja.

A hires nyelvtudós kérdezte a franczia diáktól : — „Miért nem igyekszik németül megtanulni?“ — „Nagyon csúfnak találom a német nyelvet, annyira, hogy csakis lovaknak való.“ — „Szives válasza arról világosított fel engem, hogy miért nem tudják a szamarak megtanulni a német nyelvet!“

Heti krónika.

Az uj órarendszer minden nagyobb rázkódás nélkül megtörtént. Sok volt az iskolákban a későn jövő s itt-ott nehányan lemaradtak a vonatokról, ennyi az egész. Ma már legkevésbbé sem érezzük, hogy be vagyunk csapva, sőt a bohémvilág nagy örömmel fogadta a változást, mivel a záróra is kitolódott egészen éjfélig.

A népszámlálás sem vert nagyobb hullámokat, nem osztogattak cédulákat, igy meg sem ijedt a nép az összeírástól, hogy azonban sokan kimaradtak a névsorból, az bizonyos.

Sokkal mélyrehatóbb meglepetés volt az, hogy a kormány lemondott s nagy átalakulások történtek és még fognak is történni az országos ügyek vezetésében. A hire már csütörtökön megjött, a részletes sürgöny pedig tegnap érkezett meg. Látnivaló, hogy a háborúhoz tartozik a hadrakelt országok mindegyikében a gyakori kormányváltozás is.

Lassankint már a Rothschild inge jut az embernek eszébe s szinte fásulttá lesz minden iránt, ami az alkotmánnyal áll összefüggésben.

Reméljük a legjobbat, bizonyosan semmi sem történik ezen a világon hiába.

Nem volt hiábavaló a tűzoltók csütörtöki gyakorlata sem, amikor hirtelen riadót fuvattak s hét perc alatt a képzelt tűznél voltak gyorsan és pontosan mindnyájan a legények.

Igaz, liogy^ volt egy valóságos kéménytűz is a héten, szerencsére azonban nem lettek komolyabb következményei.

Szárazság, meleg, napfény uralkodik s fatornyos hazánkban, „zsindelyes hí eszterház“ mellett bizony ránk férne olyan két hetes szakadó vagy szakadatlan eső, hogy bokáig járnánk a vizben, de úgy látszik „kiesett a világ feneke“, más világ jár ma, mint volt régen, amikor a közhit szerint Nagybánya és Fiume volt az ország legcsapadékosabb két városa.

Összeírták a Vetéseket, holott legtöbb helyen még nincs el se vetve, sokan szántani sem tudtak, pedig itt van Szent György napja, a régi jó magyar dátum, amikor végérvényesen kiharangozzák a fűtést jelezvén a nyár kezdetét. Igazuk van, nem is volt az idén tavasz, csak nyár, sőt talán tél sem volt és ha az uj időkkel örökös nyár derülne ránk, azt sem bánná ^ krónikás.

kiadó szoba, mondjátok, hogy igenis van, ti tudjátok biztosan, a háziasszonnyal akartok beszélni.“

Mit sem sejtve elindultunk a Nagytemplomutcába. A xx szám alatt egy öreg ember, valami hetesfélé avval fogadott, hogy vannak elegen a méltóságos asszonyék, nem még hogy szoba volna kiadó.

Méltóságos asszony! Az ördög vigyen el ravasz bosnyákja, hát ezért mosolyogtál, mikor az ajánlatot tetted. — De nem tágítottunk. Bementünk az öreg tiltakozása ellenére is. Bemutatkoztunk és miután bevezettek a szalonba, hol nagy leánytársaságot találtunk a zongora mellett, épen úgy viselkedtünk, mint a vizitelők szoktak. Gróf Pista volt a vezető és úgy látszik, hogy teljesen kiment a fejéből a lakás kérdése. De nem, nagy nehezen mégis csak kirukkolt vele. Nem tudom, hogy mit gondolhattak. Ez igazán nem volt fontos. Kiadó szoba természetesen nem volt.

Pista szerelmes lett a családba, mondom, mert ő maga sem tudta, hogy melyiket válassza a 4 leány közül. Minden este veszettül takarította, kefélte a cipőjét, pucolta a ruháját és ment sétálni a Nagytemplom-utcába. Ez volt az ő boldogsága. Én nem sokat törődtem az üggyel, legfeljebb köszöntem a lányoknak, ha véletlenül találkoztunk. Később elmaradt az esti séta, türelmetlenül járkált a szobában, százszor is az ablakhoz ment, mig végre úgy 9 óra felé, mikor már kezdett sötétedni, ott maradt és kikönyökölt. A család esténkint arra sétált mifelénk és épen a házuk előtti padra telepedett le a szép fasorban.