Nagybánya és Vidéke, 1918 (44. évfolyam, 1-52. szám)
1918-02-10 / 6. szám
Nagybánya, 1918. Február 10. 6. szám XLIV. évfolyam. Előfizetési árak: Egész évre 8 K. Félévre 4 K. Negyedévre 2 K - Egyes szám 20 fillér. Felelős szerkesztő és laptulajdonos: RÉVÉSZ JIÁNOS. és kiadóhivatal: ca 20. szám alatt = i: 18. Nagybánya. A mindennapi kenyérről. A háborúnak ezer rendkívüli teendője sok uj fizetési és tiszteletbeli állást teremtett. Legfontosabbak ezek közül azok, melyek a nép széles rétegeinek élelmezéséről, egyáltalán a nép sorsáról gondoskodni hivatottak. Ilyen élelmezési tanács létesült kis városunkban is, amely testület igyekezett a körülményekhez képest a háború okozta drágaságot korlátozni és tehetségéhez képest a köznyomort enyhíteni. Munkakedvét veszti azonban e tanács, ha minden fáradozása dacára a kormány körökből nem kapja meg azt a támogatást, melyre jogosan igényt tarthat. Ez az elkeseredettség adja nekem is kezembe a tollat, hogy egyrészt körvonalozzam ez élelmezési tanács munkásságát, másrészt igazoljam eljárását a nép széles rétegeivel szemben, kik nem ismervén a helyzetet, a látszat után indulva, haragjukban méltán fordulhatnának elsősorban a hatósági védelmet élvező, élelmezési tanács ellen. A közélelmezési tanács beszerzett minden árut, amihez mint hatóságnak joga és alkalma volt. Hogy ezen áruk mennyisége egyes esetben kevés volt, annak oka abban rejlik, hogy a Szatmármegyére kontingentált mennyiségből a város, mint a megyébe bekebelezett község, 5%-ot kaphatott. Sőt a polgármester által Budapesten kieszközölt más áruból is kiveszi a megye a maga 95%-át. Hasztalan érveltek a városi kongresz- szusok a városoknak a megyéktől való elválasztása mellett, minden törekvés falrahányt borsó volt. Még mindig igyekszik a kormány a várost és a megyét összeabroncsolni, vagy mint az olajat a vízzel eredménytelenül összerázni. Mennyivel jobban ment a múltban a városi liszt ellátás, amikor a város nem alispáni utalásra, hanem autonom módon látta el magát. Azonban még sohasem érezte e város oly keservesen a vármegyei élelmezési körbe való bekebelezését, mint a folyó évben. Ugyanis a város egy havi liszt kontingense fejenként 7 kilogram lisztet számitva 813 q-át tesz ki. E mennyiséggel szemben a város a róla gondoskodó kormánytól a vármegyétől január hó 22-ig egy gram lisztet sem kapott. A polgármester saját szakállára január 4-én rekvirált a Városi nagymalomban 104 q-át és január 7-én 84 q-át, nehogy botrány törjön ki a városban. Csak január 22-én kapott a város Szálkáról 95'5 q rozs lisztet. Azaz végeredményben 813 q liszt helyett január hóban kapott a város összesen 283’5 q lisztet, ebből 193 q rozs liszt volt. Hasztalan sürgönyzött a polgármester Földes Béla képviselő urnák, az eredmény az volt, hogy a képviselő a közélelmezési minisztert kérte föl a liszt kiutalására, az élelmezési miniszter az alispánt utasitotta a rendelkezésére álló mennyiség kiutalására. Az alispán vissza jelentette az élelmezési miniszternek, hogy absolut nincs liszt rendelkezésére, nincs honnan utaljon. Az idő telt és Nagybánya népe a havi 7 kilogram liszt helyett lisztadagának felét sem kapta ki két részletben sem. Február hóban lil q tengeri liszt lett a központ által kiutalva és hogy ismét botrány ne legyen, a polgármester a saját szakállára a helybeli malomnál 200 q rozs lisztet rekvirált, hogy február 6-án lisztet adhassanak a népnek. Ki-ki belátására bizom, hogy Ítélkezzék az itt rideg egyszerűséggel előadott tények fölött. Én csak azt tudom, hogy az 1916. évi termés hivatalos megállapítás szerint is rosszabb volt az 1917. évinél, a Tisza kormány ennek dacára és még az utolsó hónapban is 550 q lisztet juttatott a városnak egy hónapra, most hol vagyunk még az aratástól és az év első nőnapjában önkényes eljárással is csak 283-5 q-át tudott a polgár- mester a városnak szerezni. Ebből az a tanúság vonható le: a ki nem tud arabusul, ne beszéljen arabusul. * A „Nagybánya és Vidéke“ jan. 27-iki számában Stoll Béla ur ,,Munkára fel" címen ismét cikket ir, melynek harmadik bekezdését én nem értem, de leginteligensebb barátaim közül egyik sem tudta nekem megmondani, hogy mi annak az értelme. Erre tehát a legnagyobb sajnálatomra nem válaszolhatok. Czikkiró mulasztással vádol, hogy a városi pénzügyek szanálására kiküldött bizottságot még nem hívtam össze. Ennek oka következő: Az általam összehívott értekezleten elhangzott vélemények alapján a legközelebbi közgyűlésen indítványoztam a Laposerdőnek és az István-szállónak e1- adását. A közgyűlés az erdő eladását elhatározta, az ügy kormány hatósági jóváhagyásának kieszközlését Földes Béla képviselő ur a polgármesternek, Brebán Sándornak, Bálint Imrének, Sólyom Ferencznek beígérte; ez tehát elintézettnek volt tekinthető. Az István-szálló ügyében a közgyűlés, úgy tudom, éppen dr. Stoll Béla ur indítványára, nem határozott az eladás ügyében, abból az okból, hogy ha az erdő árából kifizethető volna a város terhes kamatú tartozása, fölöslegessé válik az István-szálló eladása. Ezt az álláspontot én is magamévá tettem, azért siettettem az erdő eladásának kérdését ; mert a városnak konvertálandó folyóadóssága 3—37* millió koronát fog a rendezés ideéig kitenni, amit az erdő ára az eddigi becslések alapján fedezni fog. A város annuitásos kölcsöneinek konvertálása pedig belap _____________’ lehetetlen, de fölöslegei____ .k normális kamatuak. De még ennél is tovább megyek, a dr. Stoll Béla ur által „Kimódolt 350000 koronás fódozását“ sem lehet, kormány jóváhagyása nélkül elintézni. Tehát: a vendéglőt ne adjuk el, mert még nem tudjuk, hogy szükség lesz-e az árára, a bizottság azonban jöjjön össze ,,állapítsa meg a segítés és a kibontakozás módját", jól lehet minden emberi számítás szerint az erdő ára fedezni fogja a folyó számla terheket. Miért üljön hát össze a bizottság mig a kormány nem dönt az erdő eladásának kérdésében? Kötelességmulasztást ebben az életben senkinek sem sikerült reám bizonyítani, sem hivatali, sem önként vállalt közszereplésemben. Ez esetben sem sikerült ügyvéd urnák a mulasztás vádját reám bizonyítani. Én azt hiszem ügyvéd ur, ,.Munkára fel" cikkének eltévesztette a címét, azt inkább Ugronhoz és Mezősyhez kellett volna — mig meg nem bukott — intézni-e, hogy döntsenek a város ügyeiben; de hála Istennek ők is ott vannak már ahol a Kelták és Hellének, — letiintenek. — Remélem az utódaik meghallják az ügyvéd ur szavát „Munkára fel“ és elintézik a város ügyeit. 1. Bay Lajos. A konyhakerti gazdálkodásról Amint a tél vége nemsokára lassan, de biztosan közeledik a magunkon való segítés kényszere diktálja és követeli, hogy a konyhakerti gazdálkodással foglalkozzunk s annak sikere érdekében idejekorán megtegyünk mindent, amit a falusi termelőktől hova-tovább mind jobban szorongatott városi lakos megtehet. A folyó évi konyhakerti gazdálkodás már a múlt év őszén kezdetét kellett volna vegye a talaj jó mélyen való felásásával, ha szükséges trágyázásával, egyes konyhakerti növények ültetésével, vetésével. Azt szokták mondani, hogy az őszi ásás, szántás féltrágya, mert az ősszel felásott talajban több növénytápláló anyagot old fel a beszivárgó esővíz és hóié s teszen a növények által felvehetővé, mint a fel nem ásottban. Aki azonban ezt elmulasztotta, már csak tavasszal kezd gazdálkodni. Mielőtt a szorosan vett kertgazdálkodásról elmondanék egyet-mást, meg kell említenem, hogy ilyen nagyrészben tömött házsorokkal beépített városban, mint Nagybánya a házak mellett levő konyhakert sok helyen kicsiny s önként felvetődik az a kérdés, hogy nem lehetne-e azt nagyobbá tenni. Lehet nagyobbá tenni nem a területnek széliében és hosszában való nagyobbi- tásával, hanem amint azt pl. az erdélyi szászok már régóta teszik — a talaj termőrétegének lefelé való növelésével vagyis olyan beható mély növeléssel, mely lehetővé teszi azt, hogy a növények egy tenyérnyi vastag talajréteg helyett kettőből vehessék táplálékukat s többet teremjenek. A jó termőerőben levő, kiválóan megmunkált talajon aztán lehet egy évben nemcsak egy, hanem két, sőt háromféle növényt is termelni. Meg szokás különböztetni a konykakerté- szetben fő-, elő- és utóveteményt. Ha pl. a múlt
