Nagybánya és Vidéke, 1917 (43. évfolyam, 1-52. szám)
1917-04-08 / 14. szám
Április 3 XL8Ü. évfolyam. (O ünnepelhet. e) Nagybánya, S9S7» 14. szám TÁRSADALMI HETILAP. A NAGYBÁ' GAZDASÁGI EGYESÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE i árak: Egész é I K. Negye rl Zv ‘0 fillér. 3MIXSrX>JT2Kr XT' iS XL IKT A X* . •Is szerkesztő és laptulajdonos íÉVÉS2 JÁ&GS FSmunkatárs és h. szerkesztő RÉVAI KÁROLY Szerkesztőség és kiatlóhivatsl ss Felső bányai-utca 20. szám alatt : TELEFON SZÄM: !8, NAGYBÁNYA. Föltámadás ünnepén. ... — Irta : Csiky Lajos. — A diadalomnak, a győzedelemnek ünnepét üli szép husvétnak napján a keresztyén világ. Föltámadott az Ur, valóban föltámadott — zengi ma millió és millió ember ajaka, kik hitök szemeivel látják a nagypéntek gyászoltját husvétnak reggelén, mint a dicsőség királyát emelkedni ki sírja éjjeléből. A hitnek ünnepe a husvét, azé a szent hité, mely a boldog és boldogító reménység szűrőjén menve át, isteni erővel hatja meg az embert s fölmagasztalja őt, hogy lásson megnyilatkozott egeket. Föltámadásról beszél körülöttünk az élő természet szava. A fák, melyek teljes hervadásban, mintegy halva tengenek a tél fagyában, a tavaszi lágy szellők jöttén uj életre kelnek és ahogy előbbi életük folyamán tették, bimbókat, leveleket, uj gallyakat és gyümölcsöt hoznak. Vagy itt van előttem ez a papír, melyre e sorokat vetem, vagy ott van az a papír, melyre majd soraimat nyomják. A papír, ez az oly véghetetlenül hasznos cikk az emberi életben, minden művészetnek és tudománynak ez a letéteményese, minden üzletnek és kereskedésnek is a zsibárusa, az emberi észnek ez a raktárhelyisége ; a halhatatlanságra vágyó neveknek ez a ragyogó emlékoszlopa: ugy-e bizony főként hitvány rongyokból készítették, állították ezt elő ! Egy rongyj szedő szegény ember gyalog vagy romla- i tag talyigáján útnak indul, bejárja a városok és faluk utcáit, bekiált vagy beszól az egyes házakba, hof összeszedik neki a leghitványabb, legértéktelenebb rongyokat, melyeket elvisz egy gyárba, hol azokat apró darabokra tépik, kimossák, összegyűrik, kellő formába állítják és olyan kétszitménynyé alakítják át, mely a maga ragyogó tisztaságában bátran odahelyezhető királyoknak és fejedelmi személyeknek asztalára is. És ez az eljárás az én halandó testemnek a feltámadására emlé- keztet engemet. En igazán nem tudom, hogy amikor a lélek elhagyja az én testemet, mivel különb ez egy elhasznált és elvetett rongydarabnál? Ha eltemetik a földbe, férgek ülik és rágják meg s porrá és hamuvá válik csakhamar. De ha az ember tudománya és művészete a szeny- nyes rongydarabokbói olyan tiszta és fehér gyártmányt tud -előállítani, aminő a papír, ugyan mennyiben volna az nehéz, vagy épen lehetetlen dolog a mindenható Istenre nézve, hogy az ő végtelen hatalmának erejével felköltse ezt az én romlandó testemet a porból, hogy megtisztítsa és megékesitse azt örökkévaló, ro- molhatlan életre. Oly szép, olyan nagyon szép ez a mi hitünk, ha hozzákapcsolódik a reménységhez s ha átöleli őket a szeretet, mely Isten mindenhatóságában bizakodva, lélekben várja hitének édes valósággá leendő megérlelődését. Husvétnak ünnepét a nagypéntek, tehát a föltámadásnak győzedelmi napját a halálnak gyászba boritó napja, derűt a ború előzi meg. A nappali fény űzi el az éjszaka sötétségét, de az örökkévalóság a világegyetem ama pontjához hasonlít, hol az ezer és ezer napnak fényében végleg ejenyészik a sötétség. És ez a nagy ünnep egészen természetesen eszünkbe juttatja a körülöttünk dúló rettenetes világháborút, az emberiségnek ezt a fájdalmas nagypéntekét, melynek gyötrelmei láttára és érezésére önkénytelenül is ez a kérdés tolul fel ajkunkon: mikor, óh mikor is lesz már olyan ünnep a világon, amikor az emberek a fegyvert a zsoltárral, az ágyuknak dörgését harangoknak zúgásával cserélik föl? Jézus harmadnapra föltámadott halottaiból és ez a világháború szörnyűségeinek halálába sülyedt emberiség három hosszú év alatt sem tud a békesség föl- támadásának várva-várt nagy ünnepéhez eljutni ? ! De mégis, de mégis reméljünk és higyjünk! Arimathiai József kertjében lehenge- redett a kő - úgy tanítja a biblia - Jézusnak sírjáról. Reméljük hivő vágyakozással és higyjük szent reménykedéssel, hogy leveszi a minket immár keményen megbüntetett nagy Isten hatalmas keze I az emberiség szivéről, leikéről, kebléről ezt a rettenetes ólomterhet is, mely szörnyű súlyával azt évek óta nyomja. Naplótöredék. Március 7. Idegen föld. Idegen felhők veszik körül misztikus borongásukkal a sziklás hegyeket. Kis patakok futnak mindenfelé, mesterséges medrek vezetik őket és mindenik hajt valamit. A mi Eldorádónkban a föld gyenge adományait semmibe sem veszik. Gyönyörű tájak, ahol kissé kopaszodni akarnának, az esztétikus természet pár hatalmas fenyővel takargatja meztelenségüket. A Száva vize helyenkint olyan zöld, akár a fenyvesek. Rozsdásbarna az egész vidék összhangja. Mintha egy Biedermeier képet sötét, komor szobába helyeznének el, ugyanazt a hatást kapjuk a környezettől. A gazdasági épületek mennyire elütnek az alföldünket annyira jellemző fehér házikóktól. Az ökröket hámba fogják. A mi parasztunk hó-hó-val állítja meg a barmot, ezek itt különös hangon fújják hő-hő. Milyen boldog lehet az ember és mennyire emelheti a tudat, ha sok országot és vidéket látott! Jobban tudja csodálni a mindenséget, a rendet, az összhangot és többet gondolkozhatik azon, hogy mi az állandó, mi az, ami mindig ugyanazt a visszhangot szedi ki belőle. Hogy van-e valósággal valami, vagy pedig a lélek az, mely mindent, ami tulajdonképen nem hozzánk tartozik és igy halott számunkra, közelebb hoz és megelevenít. Az épületek, ha különállanak is, mind emeletesek, barátságosan összehuzódnak. Laibach! Milyen rosszul esik, ha az ember körül mindenki idegen. Itt már olasz beszédet is hallottam, holott Zágráb mellett ez a második centrum, ki is van Írva nagy betűvel: Ljubljana. Hallottam a szép olasz beszédet és láttam pár szép olasz lányt. Valami ismeretlen tűz lobog szemükben, talán a dél lehellete. Határozottan tetszettek, nemcsak azért, mert újak voltak és ismeretlenek (u. i. nekem, mig ismeretlen valaki és tűrhető a képe, nagyon tetszik) hanem mindenképpen megütötték a mértéket. Rettenetes magasságokban és mélységekben rohan vonatunk, viaduktokon és alagutakon. Szép állomások, nem az a demokratikus laposság és egyformaság, mely a nagy indulóházak jellemzője, hanem tarka, barátságos, szépen színezett épületek lapulnak meg a sziklák alján, vagy állnak mintegy szédülőben a töltés szélén. — Milyen szép lehet ez a vidék nyáron, mikor mosolyogni kezd. Március 8. Esik az eső. Egyik baka szerint nem olyan becsületesen, mint odahaza Jászszentlászlón. Reggel 3 órakor érkeztünk Obcinára. A távolban rettenetes dörgés közepeit rakéták szállnak az égbe. Félhétkor elindulunk. Gyönyörű, kacskaringós utón jövőnk mindenütt kő és kő. A hegyek mintha kézzel volnának megtapogatva, körvonalaik nagyon simák. Sokáig kerülgettünk egy hegyet, rajta a megszürkült rózsaszínű templom, körülötte várromszerü omladék, valami klasírom vagy apátság lehetett hajdanában. A házak színe mindenütt rózsaszín. Omladékok, szentkép tartók, hidak, kőrakások, a kopasz fákon örökzöld, ezekben gyönyörködünk. Már érzik a front szaga. Nagy szaga. Nagyon sok autó és szekér jön velünk szembe. Trének, ordonánzok mindenfelől vágtató orvosok. Szamár-, kutyafogatok. Távolból borzasztóan dörög. Mindenütt útmutató táblák, katonai intézetek jelzése, táviródrótok, az utak mindenütt gályákkal és ágakkal takarva. Rend nincsen valami nagy, alig találtunk rá táborozó helyünkre. Sátrat verünk. Csak ez a nagy sár ne volna, a szokatlan szinü. vörös sár. — Ronda ez a vidék, csak országutjai jók, a jó illir-horvát utak. - Az eső elállóit. A szétszakadt felhőkön Itália felől furcsa szinü napsugarak szöknek elő és olaszossá teszik ezt a szláv lakta országot. Ma láttam egy halottat . . . Gondolkozom a halálról. — Halál ?! Csak az félhet tőle, aki a földi élet megszűntével mindennek végét gondolja, de aki a világot misztériumnak tartja, egy titoknak, melyet eszünk szerint valaha csak meg kell oldanunk, nem az utódokban bizik, mert tudja, hogy nemcsak ebben folytatódik élete, hanem hiszi hogy az emberileg öröknek mondott titok nyitjára fog jutni, az nyugodtan tekinthet eléje. Isten kijelentette magát többféleképen és ezt sokan elismerik, vagy ha nem is törődnek vele, tisztelettel emelnek kalapot, mint egy kevésbbé ismert nagyság előtt, de aki keresni
