Nagybánya és Vidéke, 1917 (43. évfolyam, 1-52. szám)
1917-06-10 / 23. szám
1 Nagybánya/ 1917. Junius 10. — 23. szám XLIII. évfolyam. Előfizetési árak: Egész évre 8 K. Félévre 4 K. Negyedévre 2 K --- - '■■■ Egyes szám 20 fillér. ■ ■■ ■ Felelős szerkesztő és laptulajdonos RÉVÉSZ JÁNOS Főmunkatárs és h. szerkesztő RÉVAI KÁROLY Szer'- esz ér kiadóhivatal: Felsóbányui-utca 20. szám alatt = Telefon szám: 18. Nagybánya. Mi is élünk . . . Nehezen az igaz, de mi is élünk nagybányaiak. Mint végvidék, mint belső hadszíntér sok szokatlan... __kiállott unk és kiállunk, de azért émuK.‘ Különös, hogy erről még a szomszédban sem akarnak tudomást venni. Fájó jelenség, hogy testvér városok elnéznek fejünk fölött. A „Szamos“ cimü napilapnak, mely nem Kamcsatkában, sem a Fidsi szigeteken jelenik meg, hanem Szatmáron, junius 7-iki számában olvassuk a hírek között, hogy a „Vállalkozás“ cimü szaklap most fekete listát állított össze azokról a városokról, a melyeknek sem vízvezeték, sem csatornázási berendezésük nincs. A „Szamos“ magyarázza, hogy a körülöttünk fekvő városok között Szatmár mellett méltóan szerepel még Nagykároly, Nyíregyháza, M.-Sziget, Nagyszőllős, Ung- vár, Munkács. Végül kitör és felkiált: Felháborító, hogy Szabolcs, Szatmár, Ugocsa, Bereg, Ung és Máramaros vármegyében egyetlen városban sincs vízvezeték és csatornázás. Úgy látszik az újdondász ur egészen megfeledkezett Nagybányáról és annak édes testvéréről, Felsőbányáról. Nekünk ugyanis már 8 év óta van kitűnő vízvezetékünk és csatornázásunk. Felsőbányának pedig több mint 10 éve. A félreeső, lenézett kis városok túlszárnyalták a nagy empóriumokat, talán azért esik rosszul elismerni ezeknek a sebb testvéreknek fölényét és elnéznek•• a fejők fölött. Pedig a nagybányai ember tekintélyes összegeket fizet ám vízért és csatornázásért, de van is olyan pompás hegyi forrásvizünk, hogy a Bécs városéval is vetekedik. Aki nem hiszi, jöjjön ide és Ízlelje meg. Sine ira et studio kérjük tehát a „Szamost “ szíveskedjék Nagybányát is fölfedezni és észrevenni, mert minket sem a gólya költött! Rendészeti intézkedések. A rendőrkapitányi hivatal sürü egymásutánban adja ki a lakosság és a város megvédése érdekében üdvös rendeletéit. Ami a héten jelent meg a köztisztaságra és a tűzrendészetre nézve, azt a legőszintébben helyeselni tudjuk és hogy mindenkinek módjában legyen hosszasabban és alaposabban tanulmányozni, mivel is tartozik ezen a téren a köznek. r.?ért közöljük a rendelkezést egész terjedelmében. A rendőrkapitány idevonatkozó rendelete igy szól: A meleg nyári időjárásra, valamint a járványos és fertőző betegségek fellépésének és tovább terjedésének megakadályozására való tekintettel figyelmeztetem a város közönségét, hogy a köz- tisztaság és a közegészség szempontjából mindent kövessen el, hogy házatájéka kivül-belül minden piszoktól ment legyen, főleg házának belseje legalább tavasszal és ősszel le legyen meszelve, padlója gyakrabban felsurolva, esetleg frissen tö' "zör tapasztva, udvara naponként seperve, — „.^éke és trágya ki legyen hordva, (az ürülék az erre megjelölt helyen a város alsó részén folyó Zazarpatak azon helyén, hol a viz nem áll meg, hanem állandóan folyik) házastelkén az előforduló pocsolya naponként ki legyen takarítva. Különösen figyelmeztetem a kereskedőket, mészárosokat, henteseket, korcsmárosokat és vágó- hidkezelőket, hogy üzlethelyiségeiket, mellékhelyiségeiket és az ahoz tartozó mérő, feldolgozó és kiszolgáló eszközöket, tárgyakat megmosva és súrolva s naponként többször kiöblítve tartsák. Tűzrendészed szempontból elrendelem, hogy kiki házának padlását a tűzveszélyes lomoktól azonnal takarittassa ki, takarmány, szalma-féle csakis a gazdasági épületek padlásán helyezhető el; a kémények legalább havonként egyszer tisz- titandók, nem lesz elfogadható azon mentségük, hogy a kéményseprő nem ment seperni, mert az óvintézkedés szempontjából köteles mindenkinél havonként legalább egyszer megjelenni s akinél a kéményseprő nem jelenik meg, ide azonnal jelenteni tartozik, hogy a kéményseprő esetleg büntetéssel is kötelességének teljesítésére kötelez- tethessék; mivel itt az van szokásban, hogy a takaréktüzhelyeket a lakók seprik meg, figyelmeztetem, hogy mindenki hetenként köteles azt megtisztítani. A kéményseprő által történt seprés annak könyvébe mindig a pontos idő megjelölése mellett beírandó. A hamut csakis tüzmentes edénybe (cserép, bádog, vasedénybe) szabad eltenni, padláson, istállóba és ólakba gyűjteni tilos, lehetőleg pincébe Dalok Erzsikéről. — Irta: Révai Károly. — I. Messze, messze innen, szőke Maros mentén, Egy magas hegy ormán, Fölkelő nap fénye kacagva cicázik Három templom tornyán. Mohos szikla mellett, mint kis fecskefészek, Áll egy bányász háza, Ahol a gerendán Erzsi születését írás magyarázza. Abban a kis házban hej! be sok dal termett, Be sok vágy csírázott! Meddő szivek hányszor látták elvirulni A fehér akácot! Kicsiny ablakából jaj! be sokszor néztek A felhőtlen égre! Azt keresték, jön-e patyolatos szárnyán Szivük szép reménye? Húsz év múltán egyszer éledt a reménység Dajkálta a mámor: Egy fehér galambot láttak fölrepülni A dévai várról: Nyilsebesen szállt a hófehér galamb a Maroson keresztül A kis bányász házig. Meg se’ vált azóta Soha az eresztül. . . . . Evre-évek teltek. Most a Maros mentén Az utat más rójja. Én a Rózsály alján, Zazarparti háznak Lettem a lakója. Áldó napnak fényét itt is érzi lelkem Mindig melegebben, Mert ide is eljött az én kis galambom : Itt ül az ölemben! II. Ott jött kis lányom a világra, Hol minden porszem aranyos; Nagyágtól kapta csoda fényét A völgy ölén is a Maros. Fűszálon, virágon, vetésen Aranypor csillog mindenütt; Maga az édes napsugár is Tündöklőbb, mikor oda süt. De én mégis csak úgy találtam, Hogy bármily nagy fényt osztogat: Az én „Aranyos“ kis leányom Több fénysugárt ad, mint a nap 1 III. Eltűntek mind a bányászgondok, Mert a föld mélye kincset ontott. A sziklák közt sok vidám dal fakadt Az aranytermő esztendő alatt. Derű ült minden homlokon. Mosolygás arcon, ajkakon; Egy kakukkot kikacagtak a népek: Mért jósolgat ? Hiszen örök az élet! Én mindezeken mosolyogtam S ringattam Erzsit két karomban. . . . Lehet másé a sok aranydarab, Én vagyok mégis a leggazdagabb! IV. Vén bányász tért be egyszer udvaromba S bányász szokással „Jó szerencsét“ monda; A jó szerencse jött is ám vele, Mert tarisznyája kincsesei volt tele. — Nagy jó Uram — igy szólt a vén legény, - Te jól tudod, hogy e kincs nem enyém; Nem is azt hoztam a kis újszülöttnek, Ki húsz esztendő reményszárnyán jött meg. — Hoztam a mim van: meleg szivemet, S pár jó szót ami benne született.
