Nagybánya és Vidéke, 1916 (42. évfolyam, 1-52. szám)
1916-04-02 / 14. szám
1916. Április 2. NAOYBÁNYA ÉS VIDÉKE 14. szám. (3) Rovarellenségei közül a cserebogár pajorja okoz nagyobb károkat a gumók megrágásával. A pajorokat ásáskor irtjuk. Betegségei a burgonyavősz, fodros betegség és tőrothadás. A burgonyavész elien — mely a peronoszporának egy faja — 2 százalékos bordói oldattal permetezünk első kapálás után, esetleg később is. A fodros levelű burgonyát ki kell tépni és elégetni, nehogy a baj tovább terjedjen. A tőróthadás a szár alsó részén vehető észre, innen megy át a gumókra is. Ellene főleg a vetőmag gondos megválasztása által védekezhetünk. Várady József. Külföldi esetek. Sajátságos találkozás. Midőn Napoleon Oroszország ellen indult, Würtenberg kénytelen volt tizenhatezer főnyi hadsereget rendelkezésére bocsátani. A visszavonulásnál a würtenbergi hadsereg már csak két századból állott, Ezt a két századot a poroszországi Küstrin várba azzal az utasítással küldték, hogy ottan a francia véderőhöz csatlakozzék és Gaup őrnagy vezénylete alatt még akkor is a várőrséghez tartozott, midőn a franciák által megszállt várat a | poroszok ostromolták. A würtenbergiek véletlenül értesültek arról, hogy királyuk Napóleont elhagyva a szövetségesekhez csatlakozott. Az őrnagy előadta a francia parancsnoknak, hogy — amennyiben a würtenbergi király a szövetséges hatalmakhoz csatlakozott — ö és katonái esküjökné! fogva nem vehetnek részt a szövetségesek által ostromolt vár védelmében. A francia parancsnok arra gondolni sem akart, hogy a várőrség kétszáz katonával keves- bedjék s ennél fogva ridegen válaszolta : — Az állítólagos fordulatról nincs tudomásom és mindaddig amíg arról hivatalos tudósítást nem kapok, követelem, hogy a két század ezentúl is eddigi szolgálatát teljesítse. Természetes, hogy a parancsnok többé nem bízott a würtenbergiek hűségében, miért is a külső sáncok őrzésénél ezentúl kizárólag franciákat alkalmaztak. Minthogy a würtenbergi tisztek vonakodtak szolgálatot teljesíteni, a várparancsnok azzal fenyegette, hogy mint lázitókat, főbelöveti valamennyinket, ha nem engedelmeskednek. Egyelőre kénytelenek voltak alkalmazkodni. Egyesek azonban megkísérelték a szökést. Entzberg százados az egyik hadnagy kíséretében kiiopódzott a várból és csak az utolsó sáncon állította meg őket a francia őr. A gránátos tudta, hogy würtenbergiekkkel áll szemben. — Ha az urak egy-egy aranyat adnak, nem tartóztatom fel, ellenkező esetben jöjjenek velem az Őrségre. A würtenbergi tiszteknek pénzök nem volt és igy kénytelenek voltak az őrrel szemben a legrövidebb utat választani. Megragadták őt és a sánc árkába dobták, ők pedig szerencsésen eljutottak a porosz táborba. Waterlonál Napoleon teljesen legyőzetett, a trónrajutott XVIII. Lajos békét kötött a szövetséges hatalmakkal. A francia hadsereg feloszlott. Az altisztek és közemberek katonaöltözetben, de fegyver nélkül gyalogoltak otthonukba, de a szövetségesek által elfoglalt városokban kötelesek voltak a katonai hatóságnál jólentkezni és útleveleiket láttamoztatni. Moulins városban Entzberg őrnagy volt a parancsnok, aki az útleveleket láttamozva észrevette, hogy az egyik gránátos sajátságosán szögezte reá tekintetét és ennek okát kérdezve következő választ nyerte: — Őrnagy ur! rni nem ma látjuk egymást először. Válságos pillanatban találkoztunk. — Hol történt volna ez ? A küstrini vár sáncán, ahonnan társával együtt a mély árokba dobtak. Most már az őrnagy is emlékezett a gránátosra és a kényszerhelyzetben megtagadott két arany helyett tizet adott neki. Sukov würtenbergi ezredes, szemtanuk elbeszélése után irta le emlékirataiban, a sajátságos találkozás esetét. A rózsatenyésztés elmélete Párisban. Genlis grófné mintegy ötven év előtt divatba hozta a borzas rózsát, sőt azt is állította, hogy ő volt a feltalálója. Nagyobb társaságban körülményesen adta elő róssatenyósztősi tudományát. — Sokat gondolkoztam a fölött — folytatta fejtegetéseit — miként lehetne minél változatosabb rózsát előállítani. Odáig már eljutottam, hogy bármily szíqü rózsát lehet létre hozni. Erről Írtam is értekezést, azt valamely lap rendelkezésére szándékozom bocsátani. — Például feketeszinü rózsát mily módon lehetne létrehozni? — Annál semmi sem könnyebb — válaszolta komolyan a grófné — gyalogszederbe oltjuk a rózsát. — Hátha zöldet kívánnánk ? — Világos vagy sötétzöldet ? — Sötétzöldet. — Magyalfába csináljuk az oltást. — Hát a kókssinü ? — Világos vagy sötétkék ? — Égszínkék. — Kék orgonán tenyészthetünk égszínkék rózsát. — Ah ez nagyszerű, mind a három szintivel megteszem a kísérletet. — Én is, ón is — kiáltották a jelenlevő többi hölgyek. A rózsatenyésztés eme fejtegetésének híré Ezután unalmas napok következtek, Ica megpróbált írni, de a munka sehogy sem ment. Még nem volt eléggé felheccelve, vagy a hangulat hiányzott ? Ej bosszantó I Pedig a pénzre nagy szüksége volt. És irt szegény Ica szomorúan, hogy szinte görcsöt kaptak karcsú ujacskái, dehát az egész iromány nem volt egyéb összetákolt, nőiesen könnyű játéknál. Ezért nem kap semmit El vele a papírkosárba , , , Egy széles mozdulattal fölegyenesedett és körülnézett kis szobájukban. Mindenütt csend volt, csak a mama köhögött néha-néha egyet és kis öccse lukas cipőtalpa kopogott. Nem, ez nem maradhat ipv tovább 1 Átment az első szobába, ócska selyem bútorok feküdtek itt szanaszét, egypár aranyozott tükör még a régi lakásból, néhány kép, összevissza hordott cifranyomoruság. Ez a szoba a látogatóknak volt fenntartva. Dehát miért? hisz nem jön senki. A mama nem tudja visszaadni a megyei dámák vizitjét, mert nincs felöltője. Eh, mindegy ! Úgysem jönnének, gyűlölik őket, ahogy gyűlölték apját, a fölpénzesedett bajort, most örülnek vesztükön, hogy lefelé mennek. Lefelé mennek ?! Arca elborult, egész déluémet vére fellázadt ez ellen. Nem hagyja magát! Elmegy, megkeresi a kis hadnagyot, fölhecceli magát és ir. Gyönyörű délután volt, a fák hulló levelei, mint valami óriási rubintok csillogtak az őszi napban Ica gyorsan haladt a liget felé. Ott biztosan megtalálja a baba huszárt. Fess, divatos ruhás alakja kacéron ringott. A járókelők utána néztek kíváncsian, bámész tekintettel. Arca borult volt és sötét. Utálta önmagát valami véghetetlen kaccenjammer-félét érzett. Úgy érezte, hogy aljas, becstelen dolgot mivel, eladja lelkét, bemocskolja érzéseit és tönkreteszi ezt a bájo3 gyerek-fiút, a baba huszárt. Árulás, amit elkövet, ronda, kegyetlen árulás. Valami fájt, valami égette belül és nagyon, nagyon szégyelte magát. Vissza akart fordulni, de akkor eszébe jutott az ötven korona és biztos léptekkel haladt tovább. A ligetkapunál tisztekkel találkozott, csoportokba verődve jöttek kifelé. Valami trágár dolgokat beszélhettek, mert nagyon neveitek hozzá. Icának arcába szökött a vér. Ezek öt nevetik ! Igen, ezek már tudják, hogy hová megy. És szegény zaklatott kis lelke ebben a pillanatban úgy érezte, hogy bent a városban, a lámpák alatt, a korzón nem beszélnek másról, csak hogy ő, a büszke Burger Ica eladta a lelkét ötven koronáért. Fent a sétány végén találkozott a kis hadnaggyal, — Ica hova megy ? — A ligeten túlra; egy paraszt házba. Ócska bútort veszek a negynénémnek. A baba huszár megrezzent. — Elkísérem. A leány elvörösödött. — Ah ne fáradjon, inkább nem megyek, úgyis sötétedik már. ment Páris minden művelt körébe, a Trianonban tartózkodó trónörökösékhez is. A később XVI. Lajos névvel trónra jutott trónörökös magához rendelte a főkertészt, aki az elrendelt kísérletek sikeres eredményét lehetetlennek tartotta és igaza voit, mert a beoltott gyalogszeder, valamint a magyal és orgonafa rózsát nem hozott. A rózsatudományt hirdető grófnét minden ismerőse kérdésekkel ostromolta. — Tehát — kérdezte elfogulatlanul — nem hoztak rózsát az oltott ágak ? — Egyetlen egyet sem. — Azon valóban csodálkozom, rendszerem elméletileg csalhatatlannak látszott. — De önmaga nem tett kísérletet? — Nem, arra nem volt időm. — Akkor hát minket feiülíetett. — Vigasztalódjanak, a tudomány fsUartóz- tathatlanul halad a növénytan terén is, meglátják hogy rózsatenyósztósi elméletem beválik és módjuk lesz feke kék-zöld rózsák különböző változataiban gyönyörködni, Skott Walter. Fergussón edinburgi egyetemi tanár asztalánál, az irodalom nagyságai, Írók és tudósok gyűltek össze. A társalgás élénk és szellemes volt. A szoba egyik szögletében, mankójára támaszkodó beteges fiú feszült figyelemmel hallgatta az érdekes beszélgetést. Erős testalkatú fiatalember emelkedett föl ülőhelyéről és ábrándos pillantást vetve a környezetre, költői hévvel szavalta el a költeményt, melynek tárgya: a harctéren elesett katonát neje és gyermeke siratja. Az egész társaság zajos tetszéssel nyilvánította elismerését. — Hanem tudjátok-e kinek a költeménye ? Kérdé elgondolkodva a szavaló. — Nem, talán temagad. — Sajnálom, hogy a megtisztelő véleményt meg kell cáfolnom. Az irodalomnak annyi hive közül egyikünk sem tudná a költemény szerzőjét megnevezni? Mindnyájan haigattak. A fiú mankójával a háziúrhoz bicegett és halk hangon mondott neki nehány szót. Fergussón ezután kiáltotta : — Uraim 1 Mindnyájunkat megszégyenít a fiú. Az iró neve — mint állítja — Langhorn. ö is olvasta a költeményt és emlékében tartotta a költő nevét, mi pedig nem. A fiatal ember a fiúhoz közeledve kérdezte: Tudod ki vagyok? — Burns Róbert, Skóciának legnagyobb költője. A tehetségesnek látszó fiúnak a fejére téve kezét mondta a költő: — Nos igyekezzél, hogy a te neved is az enyém mellé jusson. Mi a neved? Nagyon szégyelte, hogy hazudott. Áruló és hazug 1 Ezt már sok volt elviselni. Arcára keserű vonás húzódott, szeretett volna elfutni innen, ei messzire, a sötét, ázott bokrok közé . . . Nézte, nézte a kÍ3 hadnagyot és alakjagyertne- kesnek, fejletlennek tűnt föl előtte. Oh, milyen más férfiról álmodott, milyen mást várt, akart elérni. Most meg csalt, mint egy közönséges gazember. Csendesen, hallgatagon mentek egymás mellett. A fiú néha ránézett tágranyilt, gyönyörű szemével És ettől a lány is fölmelegedett, eltűntek oktalan, gyerekes aggodalmai, már szép volt minden, már a levegőben is érezte a tavasz illatát. Ujjaik összekapcsolódtak. A fiú beszélt zagyván, gyorsan, hogy leplezze érzelmeit. Belül meg égett hevesen, forrón, szerelmes volt szegény, először szerelmes. Szinte magára sem ösmert, a nyugodt gyermekre, aki nem egy hamar fog tüzet. Nem egy hamar fog tüzet ? Eh nevetséges ! Lassan beljebb kerültek a városba, talpuk alatt ropogott a dér és a tájra nehéz köd ereszkedett. Kellemesen érezték magukat, úgy, mintha álmodnának egy gyönyörű mesét. A lány örült, hogy olyan jól beleheccelte magát, hogy olyan fönt van, örült az ötven koronának. De aztán elfelejtett mindent és csak a baba huszárt nézte hosszan, szerelmesen . . . Amint hazaért, leült és irt. Éjfélig dolgozott. Akkor mégegyszer átolvasta az egészet. Erőteljesen, óriási zsenialitással volt az megírva, soha ilyet még nem alkotott. Olvasta, olvasta és szinte
