Nagybánya és Vidéke, 1916 (42. évfolyam, 1-52. szám)
1916-12-10 / 50. szám
Nagybánya, 1916* December 10. — 50. szám. XLII. évfolyam. TÁRSADALMI HETILAP. i * TY. ' t GAZDASÁGI EGYESÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE L. £JO«T3E31=31:TSTXI5L MIKTDEKT VASÁHIíAP. L öfii tési árak: Égés?, évre 8 K. Félévre 4 K. Negyedévre 2 K. .. — Egyes szára 20 fillér. --------- .= Fele lés szerkesztő és laptulajdonos RÉVÉSZ JÁNOS Fémunkatárs és h. szerkesztő RÉVAI KÁROLY Szerkesztőség és kiadóhiv atal • = Felső bányai-utca 40. szám alatt — TELEFON SZÁM: 18, NAGYBÁNYA. Diadalok sorozata. Harangzúgás, lengő lobogók hirdetik mindenfelé, hogy hős csapataink, a magyar honvédek, karöltve a német oroszlánokkal, a bolgár és török tigrisekkel, diadalmas útjukban birtokukba vették Si- naját, Ploestet és Románia fővárosát, a Kelet Párizsát, Bukarestet. Ellenállhatatlan lendülettel vetették magukat a becsületszegő ellenségre, a hűtlen Hohenzollernre, hogy lábuk alá tiporják őket. Hála a nagy hadvezérek tudásának, a katonák lelkességének, Románia a földön hever s ha a zsiványbecsület nem fűzné őket többi ellenségeinkhez, összetett kezekkel kérnének kegyelmet tőlünk. De nincs kegyelem! A hűtlenség, az orvtámadás büntetést érdemel. Sajnáljuk a szegény, földhözragadt parasztot, ki távol állott a háborúnak még csak gondolatától is. Kis kunyhójában békésen akart élni. Soha eszébe sem jutott, hogy másnak földjére, vagyonára áhítozzék. De a nagy urak mészárszékre hajszolták s elérhetetlen álmok csalóka képeit rajzolták eléjük. A büntetés rohamosan követte a bűnt. Erdély felé, a mi gyönyörűséges, szép hazánk felé nyújtották ki szennyes kezűket s azt hitték, hogy mint érett gyümölcs fog ölükbe hullani. Csalódtak. A védtelen székely és szászföldre váratlanul lecsapott hordákat hamarosan kitakarítottuk s saját földjükön, szép hazájuk hegyein, rónáin keresztül űztük, véres veszteségeket okozván nekik. Most már jöhet a kijózanodás. Nem kellett nekik barátságunk, aranyunk, pártfogásunk; megizlelték fegyvereink hatalmát. Fővárosuk elfoglalása nemcsak óriási anyagi veszteséget, de erkölcsi bukást jelent számukra. Ha a főváros elveszett, az ország is elveszett! Napok óta lázas türelmetlenséggel vártuk az érkező híreket. Magán utón már 48 órával előbb tudtuk a kérlelhetetlen valóságot, hogy székely hőseink Bukarest utcáin fizetik vissza a Székelyföld elpusztítását. Végre megjött a megerősített hir. Hőseink diadalmas utjokban már fél Romániát hagyták hátuk mögött s a főváros palototáira magyar zászlót tűztek. Megkondultak a harangok Magyarország minden templomában; fölrepültek a lobogók a házak tetejére; harsogó öröm és diadalmámor zaja töltötte be a levegőt és üdvözlő szózat szállt a hősök felé, kik becsülettel megfizették a tartozást gálád ellenségünknek. Most, e diadalmas hírek hatása alatt, forduljunk szemünkkel, szivünkkel a meny- nyei uralkodóhoz s adjunk neki hálát azért, hogy megsegítette fegyvereinket. Miatyánk, aki a menyekben vagy, szenteltessék meg a Te neved! A koronázás dec. 30-án lesz végleges megállapítás szerint. Nagy örömére szolgál ez az egész magyar nemzetnek s bizonyára, amennyire lehetséges a mai közlekedési viszonyok mellett, igyekezni fognak méltó keretben tartani ezt az országokra szóló ünnepséget. Vármegyénk nagyobb küldöttséget meneszt s a maga szekér földjét már fel is küldte. Városunkból tudomásunk szerint, egyedül a polgármester fog résztvenni az ünnepségen. A király Budapesten volt már, s ideje korán ismét ott lesz, hogy kellően maga is rendezhesse az ünnepséget, fogadtatásokat, kihallgatásokat. stb. Szóba esett, hogy a királyné koronázását későbbre halasszák. Ez az indítvány azonban nem talált pártolásra. Károly Ferencz József az uj király Fe- rencz Ferdinánd meggyilkolt trónörökös öcscsé- nek, Ottó főhercegnek és Mária Jozefa főhercegnőnek idősebbik fia, 1887. augusztus 17-én született, Alsó-Ausztria Persenebeug nevű városkájában. Keresztelése nagy ünnepségek közt folyt le, mert keresztapja Ferencz József király volt. Kedélyének alapvonásait édesanyjától örökölte, aki a csöndes szász udvarból került Becsbe. Apjának, a lobogó vérü spanyol Habsburgnak véréből kevés van benne. - Kedélyének ez a lágysága tán a korai árvaság nagy jellemátala- kitó hatásából fakad. Ferencz Ferdinánd volt a gyámja, aki szeretetteljes figyelemmel őrködött nevelése fölött és büszke volt gyámoltjára. Jellemének alapvonásai már gyermekkorában kidomborodtak. A gimnáziumi tárgyak egy részét a nyilvános Schatlengimnáziumban tanulta. Amikor édes atyja a gyógyulás reménye nélkül való pusztító betegségbe esett, már úgy Ének a király halálára. — Irta: Csengey Gusztáv. — Még a vihar zúg fölöttünk, Dúl a véres háború. Máris nagyobb gyászt öltöttünk, Szivünk olyan szomorú! Ránk suhint a zord halál, Hol legfájóbb, ott talál. Gyászba borult bús országunk: Meghalt a mi agg királyunk. Hadi vészben szállt trónjára, Hadi vészben hagyta itt, De nem volt a vész barátja, Mi népeket hadba vitt; Bárhol a hare terve forrt, ő a béke hive volt; De ahol nem Itat bölcs ésszel, Bátran szembeszállt a vésszel. Nagy volt bölcsnek, nagy vitéznek... Mennyit küzdött, szenvedett! De szivében csügged ősnek Helyet soh’sem engedett. Erős lelkű bölcs vezér, Ki mélyre lát, úgy ítél. Most is a nagy harc hevében Bízott hősi nemzetében. Nemzetének volt ő atyja, Kit fölemelt s szeretett, És a nemzet most siratja A sirba szállt életet. De csak test, mi sírba szállt, ő túlélte a halált; Nagy lelke fölszállt az égbe, De népe közt él emléke. Ez a nép az ő sírjánál Most kitárja bánatát: Nagy bajában oly árván áll, Mint sok századéven át. S bárha nem volt rokona, Megmaradt ős otthona. Ma is vérző nagy bajában Hisz az örök igazságban. óh tekints le fényegedből Híveidre, Istenünk ! Minden gonosz ármány megdől, Ha, Uram, Te vagy velünk. Volt már e nép fegyvere r Nagy hitének ereje; Ma is a te neved áldjuk, S győzelmedet hittel várjuk. Budapesti levelek. Az irók nem egyike, ha könyvet ad ki, megtisztel egy-egy példányával, könyvét bírálatra szánva küldi meg címemre. Nem minden iró könyvével szoktam egy nézeten lenni. Isten tudja, én a nemzeti irányzat hive voltam és vagyok, megvetést érzek az irányzatok felé baktató, haladó és újabban repülő,^ száguldó irók szellemi produktumai iránt. Én Rákosi Jenő nagy magyar Írónk tisztelője és iskolájának mennyiben lehetett és telt egy magamfajta szegény legénytől, kit az élet az irodalom erdejében való csatangolásra Ítélt, mindenkor követője voltam. Én mondhatom, hogy általa hirdetett örök és elévülhetlen igéimet, különösen a magyarság és a magyar faj szeretetét, tovább ápolását tőle tanultam. így hát nagy és erős szerintem csak az lehet, ki a magyar fajból lett légyen eredete, vagy csak átültetett legyen családja fája; de magyarul ért, Ítél, okoskodik, szeret, énekel, ir, olvas, él és ha kell, ha eljön az ideje, ha kell . . . meghal és meghal a magyarságért ! . . . Csak igy lehetünk erősek és igy hatalmasok és igy magyarok. Minden uj irányzat, mely a nemzetköziség tengerén evez, elvész, fölszivódik és megsemmisül! . . . Hiszen ez örökigazság, vitatnom és bizonyítanom nem is kell! Melyik nemzetközi irót ismeri minden magyar ember és melyik magyar irót ünnepeli mint nemzetközi nagy irót a létező államok és nemzetek összesége?!
