Nagybánya és Vidéke, 1916 (42. évfolyam, 1-52. szám)
1916-11-19 / 47. szám
Az idevaló nép nem idegenkedik a máié. kenyértől. Termett is kukorica elég bőven. Igyekezzék kiki beszerezni ameny- nyit lehet. 4 Jó kenyérpótló a burgonya is. Persze erről a városi hatóságnak kell gondoskodni. Hoztak is a héten, kiosztottak és fognak megint hozni pár nap múlva. A paszuly, zöldség, káposzta stb. szintén pótlószerek volnának, ha termeltünk magunknak, mert kapni alig lehetett. Ami pedig a közélelmezést illeti, arra kérnők, nemcsak a hatóságot, de a főispánt, a minisztert, a Haditerményt és mindenkit, akit illet, hogy ha már leszállították a kenyéradagot, legalább azt a kicsit adják pontosan. Gyermekek, betegek, öregek ne szenvedjenek, munkás emberek ne éhezzenek, hiszen mi is úgy tudjuk kötelességünket teljesíteni, ha nem nyo- morgunk. Mi nem vádolunk senkit, nem is panaszkodunk, de úgy hisszük a szegénységben is lehet rendet tartani. (2) 47. szám. __________________________ Kü lföldi esetek. Francia hadvezér neve szakácskönyvben megörökítve. Soubise herceg a roszbachi csata elvesztése után, csekély kíséretével menekülve erdőtanyához közeledett. Sohasem volt annyira éhes és fáradt, mint amidőn a végtelennek látszó nagy erdő közepette, az erdőtanyát megpillantotta. — Itt megpihenünk, talán némi harapni- valóra is szert teszünk - mondta kíséretének a herceg és alig lépett be a folyosó ajtaján, rendkívül kellemes illat áramlott feléje a nyitott konyhából. A háziasszony ugyanis fácánt sütött és mihelyest készen volt vele, a herceg rendelkezésére bocsátotta. A francia főur gyenge hadvezér, de erős gourmand volt. — Soha sem ettem ily kitűnő fácánsültet. Kedves háziasszony, nem lenne szives készítési módját elmondani ? A jó asszony készséggel tett eleget vendége kivánatának, a herceg pedig noteszét elővéve lelkiismeretes pontossággal irta bele a recipét. Hazájában gúnnyal fogadták a pórul járt hadvezért, de a Németországban szerzett fácánParancsára kegyelmes uram! „Kocskovitsky kisasszonyt kéreti a kegyelmes papa“ jelenti az öreg ünnepies, akadémiai szolgához illő komoly hangon. A balsarokból, a Dunára néző ablak mellől felugrik egy kisasz- szony és átszalad a telefonhoz. Általános csodálkozás és ámulat! A szolgák megbotránkozva néznek egymásra, az olvasók pedig tárgyilagos érdeklődéssel a kisasz- szony után. A falon függő jó öreg Czirjék Mihály uram nem tudja, hogy mit csináljon. „Halló, halló! Te vagv papa? „Igen, igen, igen. Siess, de nagyon siess!“ „Hány óra van kérem!“ Szólítja nagy hangosan az utána kullogott szolgát és az komolyan, méltósággal veszi ki tekintélye fölül ezüstláncon függő hatalmas akadémia-szolgai rézóráját. „Pont fél hat.“ „Papa, most félhat, háromnegyedre itt lehetsz. Viszontlátásra!“ Öt percre elámult az olvasóterem minden élőlénye és élettelen könyve, közönség, a szolgák, a képek, minden. Még a terem végén levő pénzgyüjtemény darabjai is mintha elsápadtak volna. A tudós kisasszony könnyedséggel ül vissza az asztalhoz, nyugodtan Írja kivonatát Körner verseiből. Nem törődik azzal, vagy talán nem is látja, hogy mindenki őt nézi. Egyik szolgának, a legfiatalabbnak, lehet vagy ötven éves, ki minNAGYBÁNYA ÉS VIDÉKE 1916. November 19. sütési recipével XIV. Lajos kegyét visszanyerte és rövid idő múlva fővezérré léptett elő. Mertier Francois szakácskönyvében olvasható: „fácánsült ä la Soubise.“ Angol hires festő és az indiai herceg. Rosetti Gábor angol festő az ókor nevezetes emberei arcképeinek festésével tett szert j hírnévre. Sűrűn látogatott műtermében indiai herceg jelent meg. Bemutatkozás után kérdezte a herceg — apámat nem lenne szives lefesteni ? — Londonban tartózkodik ? — Nem, már húsz év előtt meghalt. — Arcképét rendelkezésemre bocsáthatja? — Semmiféle arcképét sem bírom. — De hát kérem, hogyan festhetném le ha sohasem láttam és arcképét sem láthatom 9 Az lehetetlen. — Miért lenne az lehetetlen ? Hát Julius Cäsert, Hanibalt, Keresztelő sz. Jánost látta ? Vagy talán fényképeiket bocsátották rendelkezésére ? A megrendelés elmaradt. Akinek a Vezúv tüzokádása nem imponál. Jakson amerikai vitéz tábornok olaszországi utazása közben Nápolyba érkezett és az ottani előkelő urak egyikének ajánló levelet hozott. A nápolyi ur készséggel vállalkozott a kalauz szerepére. Mindenekelőtt a Vezuvra mentek, ahol a tűzokádást szemlélve büszkén mondta az olasz: — Ezek a lángok! Az izzótűz! Nemde oly nagyszerű látvány, amilyent egész Amerika nem mutathat fel. — Nos azt valóban nem — válaszolta az amerikai, de van Niagaránk, mely két perc alatt végezne kicsi Vezuvjokkal. Amilyen az „adjon Isten,“ olyan a „fogadj Isten.“ Talleyrand franczia miniszter hivatalos ebédjére a külföldi hölgyek egyike későn érkezett. A legtürelmetlenebb vendég, angol nyelven hangosan mondta,szomszédjának: — Az a hölgy aki nem szép és nem fiatal saját érdekében ne késsen el. A szellemes hölgy ugyanazon a nyelven nyugodtan mondta: Az a hölgy aki udvariatlan emberek társaságában kénytelen időzni, soha sem jöhet elég későn. Ki az ostoba? Goussant, a francia országos főszámszék elnöke annyira korlátolt eszű úriember volt, hogy a párisi művelt körökben, ostoba, buta vagy csacsi helyett, a főszámszéki elnök ur becses nevét mondogatták. Goassant kibicelt és a játékos akinek háta mögött állott, szarvas hibát követett el — valóságos Goussant vagyok — kiáltotta elkeseredve. — Uram ön ostoba — kiáltotta mérgesen a főszámszék elnöke. A játékos feléje fordulva nyugodtan válaszolta: — Igaza van, hiszen becses nevének elvállalásával őszintén beismertem. Novemberi este. „ Nagy ellenségünk az olasz D’Annunzio Ősz' alkony álmá-ra emlékeztetett az a délután, I ~T.1■ , «Tébolyával ragyogta J be űuaapesl kórnycKet. A tragikus költemény I öreg dogaressája Brenta melletti kertjének ag- í gódó várakozása mintha a főváros körüli falvak j levegőjét is betöltötte volna. Az őszi természet csendes haldoklása talán sehol sincs olyan szép, | mint épen itt. Vidéken fázunk tőle, az elmu- ! lásra gondolunk, itt gyönyörködünk tündéri pa- ! norámájában élvezzük pompás színeit. A miskolczi országút alig porzik, békés megadással viszi hátán a szekereket, csak akkor bosszankodik meg kissé, ha autó rohanása zavarja álmodozásában és ilyenkor mérgesen borzolja homokját. A helyiérdekű alatt reng a pálya. A- rövid kis vonat után, mely ép a lenyugvó napnak szalad, két sor akác bontogatja sárguló lombját. A sínek égnek a nap fényében, mely a budai hegyek mögött áll és veti utolsó tekintetét Pest felé. A pálya mellett gyorsan futnak hátra a gondosan művelt vetemény földek. Megállunk. A sorompón túl német katona vonat kerekei játszák a váltók és sinkereszte- ződések egyhangú dallamát. A másik oldalon a Ferenc József laktanya huszárai lengetik piros sapkájukat a germán fiuk után. Mire a vonat elhalad utunkból a nap már elrejtette tányérát. A testek kezdték felvenni körvonalaikat, melybe akkor öltöznek, mikor a félhomály és a fény megkezdik harcukat. Öt órára megérkezünk a Keletire és a nap is elérkezett bizonyára legalább Budakeszire. Befelé gyaloglók a városba. Szórakozottan, nézek a nap lenyugvása felé a tiszta égboltra, de azért szorgalmasan szalutálatok jobbra-balra. Sok, nagy érmekkel, szalagokkal, arany gallérral ellátott, csillogó, ragyogó egyenruhás társaságot pillantok meg balfelől, a piros esik is ott diszeleg nadrágjukon. Strammul leszalutálok, megcsinálom a kopfwendungot, vágom a lábamat. De a negyedik lépésnél hirtelen magamra dig malmozni szokott a hasán, most ujjai össze kulcsolva állanak és hogy jobban láthassa Kocskovitsky Manó leányát nemcsak a szemét nyitja ki, hanem a száját is. A kisasszony aranyceruzája alatt gyorsan szaladnak a sorok. „Und sollt’ ich einst im Siegesheimzug fehlen Weint nicht um mich, beneidet nur mein Glück Dem was berauscht die Leier vorgesungen Das hat des Schwertes Frei Tat errungen.“ Elővette tárcájából kis csipkés zsebkendőjét, kitörülte könnyét, mely szemébe szökött, mikor az assotiátio idearum folytán eszébe jutott Kohn Samu, aki szintén hiányozhatnék a győzelmi menetből, ha nem dugták volna be irodába. Gyenge zajjal hatalmas villanyerejü autó árkezik az akadémia elé. Nemsokára fehér szakállas ur lép a terembe. A szolgák tiszteletteljesen hajlonganak. Nagy ur lehet, hogy előtte még ezek a büszke könyvfiak is meghajtják magukat. — Aláz’ szolgája kegyelmes uram! — Hol van az én kis lánykáin, a kis tudós! Itt vagyok papa. És a Schwert und Lied eredeti 1813 ban Bécsben kiadott példányának olvasója nyakába ugrik az előbb még Földhitel- bank részvényeinek árfolyamát számitgató kegyelmes papának. Az invalidus már ott áll, széttárt karjai közt tartva a kegyelmes Kocskovitsky René kisasszony barna kosztümkabátját. „Aláz’ szolgája kegyelmes uram“ zengi egyszerre a szolgák kara. Az öreg féllábu mosolygó szemmel csúsztat valamit kopott uniformisa zsebébe. Talán a folyosó is barátságosabban néz rájuk, a gáz is erősebben, fényesebben világit, az öreg földet- seprő kabátos gróf tiszteletteljesen siet az autóhoz és meghajolva segít az inasnak kinyitni az autó belül gyöngyvirágos vázával díszített ajtaját a kegyelmes urnák. * A könyvtár ámulata még mindig tart. Valami rendkívüli van a levegőben. Senki sem halad a munkájával. Az olvasók kezdenek hazafelé szállingózni. Milyen kedves kislány! Milyen fesztelen a modora. De nem hiába kegyelmes kisasszony. Gondolják a távozók. Még sem járja kacagással, magánüggyel megszentségteleniteni a könyvtárt és a tudomány házának komoly telefonján mulatságról és ki tudja miről beszélni. Gondolják a szolgák és komoly arcuk zord tekintetet ölt. Égyenkint oltják el a gázlángokat. Bezárják az emeletnyi ablaktáblákat, az öreg invalidus felveszi a régi jó világból való sötétkék baka- köpenyegét, minden elcsendesül, a könyvtár magában marad ... A tudósok büszkén sétálnak hazafelé, lenézik a világot, hát már hogyne néznék le, nem mindenki visz haza magában egy darab Akadémiát. A tudós kisasszony a kegyelmes papával valahol Gerbeaudnál uzsonnázik, a kegyelmes papának azonban még itt is eszébe jut és feljegyzi nőiesébe, hogy Kőbányán a sertés ára 410-ről 6'50-re szökött. Incze Gábor.
