Nagybánya és Vidéke, 1916 (42. évfolyam, 1-52. szám)
1916-09-17 / 38. szám
(2) 38. szám. utcán. A nyitott kapuk előtt, mint valami ködfátyolba burkolt alakok várják telt kosarakkal a viceházmesterek a nyikorgó szörnyetegeket. Messze egy villamos lóg lassan, álmosan, piros szemében még ott van az álom, behunyja majd újra kinyitja és lassan tovább sétál. Patkóm egész nótákat ver ki a kövezeten, valami induló félét melyben a szenvedélyek és keservek magasra tornyosulnak annál inkább, minél jobban szedem lábaimat. A szentmihályi baraktábor épületei a reggeli ködben és félhomályban mint ijesztő óriások terpeszkednek. Hátuk mögött az ég fenségesen borzasztó képpel piroslik. Az egymás hátán fekvő sötét felhők közt szinte égni látszik a mennybolt. Megdöbbenve a természeti erők látásán eszembe jut Krisztus, ki erre a természeti tüneményre hivatkozott, mikor a farizeusok sadduceusok égi jelt követeltek Tőle (Máté 16. 1—3.) Tudom, hogy ma nagy eső lesz. A Sárga Csikó korcsma melletti akácosban oktatom egy óra hosszat a regrutákat, de megérkezik az eső és csak a hazamaschirozás után magyarázhatom tovább a Manlichert. Buzgón, lelkiismeretesen, mintha csak én magam akartam volna a háborút, adom elő, hogy mik a jó katona kötelességei a fegyverrel szemben és hogyan érheti el evvel azt, hogy a lehető legrövidebb idő alatt mennél több ellenséget pusztíthasson el. Délutánra kitisztult. Ismét a Sárga Csikó. A dombon csomó piros sapkát pillantok meg. Mik ezek? — Huszárok - nem! hiszen azok nincsenek Szentmihályon. Vagy talán a rákosi kastély ég. a Zs . . . . család düledező lakatlan rezidenciája és tűzoltók vonultak ki hozzá! Már erősen közeledünk s mig szorgalmasan számolom a lépéseket, ein, zwei, drei, vier . . . jobb . . . bal, még mindig nem tudom kitalálni, hogy mi az a sok piros. De végre egy kanyarodónál hirtelen benézhetek a terepbe és az 1-es bos- nyákok rastoló zászlóalját pillantom meg. Gyönyörű idő volt. A sárguló kukoricaföldek együtt mosolyogtak vele. Úgy tűnik fel előttem ez a szeptemberi délután, mint egy fonyadó szép özvegy asszony, ki miután elsiratta a szép napokat, elhatározza magában, hogy csak azért is utoljára mégegyszer szép lesz és tetszeni fog másoknak. Nekem határozottan tetszett, csak azt sajnálom, hogy ez az erőltetettség nem tarthat soká, mert már fürtjei szürkülnek, hullanak levelei, fogynak az ágról, mint a szép asszony napjai és reményei és soha többé nem fog olyan vidáman, gondtalan pajzánsággal mosolyogni, mint a május lelkesedéssel, vággyal és szabadsággal telt napjaiban. Bemaschiroztunk. Még egy tekintetet vetettem az öreg akácfaberekre; többre nem volt alkalmam, mert a közeli vasúti töltésen elrobogó keleti express minden poézist és ideális érzést megvető, csak erőt és pedig németet ismerő mozdonya a teu- toburgi erdő felé való útjában kőszénporos nagyot fújt, visszaült a székre és igy kiáltott fel: na hóhér, fejezd be a munkádat ! * Abban az időtájban volt a Tiszaudvarban egy Mezey Ferenc nevű úriember, olyan jószág- igazgató féle, valaha Nagy-Szalonta városának polgármestere volt és az ötvenes évek vége felé ő is oda szorult Gesztre. Tiszteletre méltó öreg ur volt, szerette és megbecsülte mindenki, de ezen az öreg uron is kifogott Mozgolány. A vén Mezey szeretett vadászni és valahonnan kapott egy hófehér vizslakölyköt, melyet nagy gonddal fölnevelt és kitanitott. A fehér vizsla úgy hozzászokott Mezeyhez, hogy vele egy szobában hált; ha valahová utazott a gazdája, a vizsla utána ment, ha kocsira ült, mellé kuporodott, szóval elválhatatlanok voltak. Ezt az elkényeztetett kutyát gyűlölte a geszti pap, mert sáros időben összetaposta a szobáját, vadászat után pedig a kocsiban ülő vadászok csizmáit kente össze-vissza. A többi urak sem nagyon kedvelték a Mezey kutyáját, dehát eltűrték neki, pedig sok geszti csirkének kicsavarta a nyakát. Egyszer aztán igy szólt Mozgolány: bízzák csak reám, majd elpusztítom én azt a kutyát! Egy szép augusztusi délután a geszti pap, továbbá a vén Mezey s még néhányan vadásztak a határon ; egy kis cserjés szélén magához csalogatta a fehér vizslát a furfangos pap és befestette tintával, talpig feketére. NAGYBÁNYA ÉS VIDÉKE füstjének felhőfoszlányával a realizmus, még inkább a verizmus sötét vigasztalan homályát bontotta rá. Akár az egykor mosolygó szép özvegyasszonynak az élet súlyai nem engedik meg többé a jókedvet, úgy ragadt rá és járta át az erdő sárguló lombjait ez a füstfelleg. A „Nap“ rikkancsa óriási győzelem hírével fogadott a keleti pályaudvaron 20000 román fogoly! 100 ágyú! 2 generális ! 400 tiszt! Wilson és a béketárgyalások! Örömmel és a nagy hangú hir keltette lelkesedéssel vettem egy lapot. Átfutottam a félméter betűs címeket. De örömöm rövid ideig tartott. Alig 100 lépésre a pályaudvar érkezési oldalán a Hangya Szövetkezet teherautóira pakolták fel a szegény menekülteket. Boldogtalan, mindenét vesztett székely családok.; cifra nemzeti viseletben menekültek. - Öreg nagyanya tartja ölében kislány unokáját. Az anya két fiát vonja magához, nehogy kiessenek. Megtudom tőlük, hogy sepsiköröspatakiak. Nyolc napja vannak utón. 2 napig erdőben bujkáltak. A székely havasokról nem hoztak egyebet magukkal,^ mint arcukon a nagy szomorúságot. Borzasztó látvány ! De még szomorúbb volt a kislánynak csengő kacagása, ki nagyan3qa térdeit karolta át, mikor bátyja megmutatta neki azt a szép babát, amit a tömegből nyújtott át neki egy idegen. - Ni! a baba lehunyta szemét! — Oly édesen kacagott. Rettenetes látvány ott annyi szomorúság közepett a kis ártatlan teremtések egészséges jókedve. - Isten áldja meg magukat! — Elindultam hazafelé. Találkoztam egy ismerősömmel, erdélyi román nemzetiségű, nagybátyja a budapesti konzulátus tisztviselője. — Szervusz! — Szervusz-Nem tudom mi indított arra, de kezemet kinyújtva a menekülőkre mutattam. — Barátom, hidd el, nagyon szégyelein magam és nagyon ezégyeljük magunkat. Szervusz. Hitelt adtam szavainak és vajha ne csalódtam volna! Esni kezdett, az ég egészen beborult: mire hazaértem már égtek az utcákon a gázlámpák, az eső pedig egyhangúan, ősziesen verte a kirakatok üvegablakait. -1*. A bauxit bányászat. Múlt számunkban megkezdtük Jakab Dénes 1915. évi jelentésének ismertetését, most folytatjuk azt a bauxit bányászat méltatásáról szóló résznek közlésével. A vasbányászat háttérbe szorult, annál nagyobb jelentőségre jutott a vasércbányászattal rokon aluminium érc (bauxit) bányászat, amely az előző évben uj üzemü ág gyanánt jelentkezve, a tárgyalt évben egy hirtelen szökéssel nem remélt intensivitást és fejlődést ért el. Sajnos, a nemzetek közötti e nagy mérkőAz öreg Mezey csakhamar észrevette, hogy eltűnt a vizslája. Fütyölt neki. Egyszerre csak vidáman, farkcsóválgatások között ott terem mellette egy fekete vizsla. Ügyet se vetett reá, csak fütyölt tovább, de a fehér vizsla sehogyse került elő. — Nahát elveszett az én jó kutyám. — Bizonyosan belefult a Kölesér iszapjába, vagy megette valami kóbor farkas, szólt vigasztalólag Mozgolány. Azzal felültek a kocsira. De a fekete vizsla is felkuporodott. Mezey mérgesen dobta le az idegen kutyát, hanem az nem tágított; ismét oda telepedett a lábához. Az öreg ur dühbejött és a nyakánál fogva ismét lehajitotta a tolakodó ebet, de újra kapaszkodni kezdett az alkalmatlan állat. — Lőjje le Mezei bácsi - szólt a geszti pap - kitudja miféle állat, hátha veszett ? — A bizony meglehet, szólt az öreg; azzal levette a puskát: célzott, lőtt és a fekete vizsla elterült a tarlón. Az öreg Mezei haláláig sóhajtozott a fehér vizslája után, mely vagy belefuladt a Kölesér iszapjába, vagy pedig megette valami kósza farkas. * Szalonta vidékén az a szokás, hogy az utasok, ha találkoznak, igy szólnak egymáshoz : na jöjjön kelmed vissza, elviszem! Ez a hivogatás a szives barátság jele, persze ezért senki sem fordul vissza. Geszt felé nagyon rósz az ut, különösen zésnek, e világháborúnak kellett bekövetkeznie, hogy hazánkban ^ezen bányászat életre keljen. A bihari Erczhegységben, a Király-erdő tájékán már régebb idő óta ismeretes volt a bányavállalkozók előtt a tömeges bauxit előfordulás, de a bányaművelést nem tudták megindítani, egyrészt, mert a külföldi vállalatok a tőlük aránylag messze és igy nagy szállítási költséggel járó bányászatra nem reflektáltak, másrészt, mert a belföldi tőkének ilyesféle vállalkozások iránt nincsen meg az érzéke. A bauxit-bányászat fellendüléséhez szükséges lett volna egy nagyobb tőke összehozása, a melynek igénybevételével olvasztó műveket létesíthettek és olcsó üzemi erőt előállítandó, a rendelkezésre álló vizierőket kihasználhatták volna. - A bányavállalkozók ez irányú fáradozásai hiába valóknak bizonyultak. Különösen a vízművek igényelte tőke befektetést tarthatták a pénzvállalatok kockázatosnak, mert a bányavállalkozók egész reménységüket már csak a földgázokba vetették és ezek révén reméltek azon olcsó üzemi erőhöz hozzájárulhatni, amely az aluminium fém gazdaságos termeléséhez szükséges. Mielőtt azonban ezen remények valóra váltak volna, a hadiszükséglet folytán reáterelődött a figyelem hazai bauxit előfordulásunkra ; megkezdődött a nyersanyagnak külföldre való szállítása és most hihetetlen mennyiségben kerül ki az országból az a nyersanyag, a mely itthonn nem értékesülhetett. A bauxit termelésben részt vesznek a Jád- vőlgyi Aluminium bányatársulat, az Aluminium Industrie Actien Gesellschaft neuhauseni cég, valamint az ezzel érdekközösségben levő és a Tímár és Roheim féle révi bányák és zártku- tatmányok tulajdonosává lett Magyar Bauxit részvénytársaság, továbbá gróf Kornis Károly, a ki a Járdvőlgyi bányatársulattal van érdek- közösségben. — A termelés főrésze zártkutat- mányok térületén folyik és a bányakapitányság által a hadi érdekre való tekintettel adott értesítési engedély alapján történik az ércek elszállítása, mivel a bányakapitányság a fogalmazói személyzetnek a tárgyalt évben történt meg- kevesbedése és teljes kicserélődése folytán még nem volt abban a helyzetben, hogy a bauxit- termelő vállalatok által felkért bányatelkek adományozási eljárásait lefolytassa. A fent említetteken kívül még mások is jelentettek be bauxit ércterület lefoglalása és biztosítása céljából zártkutatmányokat azon reményben, hogy a lefoglalt területeket majd jó áron a tényleg termelő vállalatoknak eladják. A bauxit ércbányászat noha csak a tárgyi év III. negyed kezdetén vette fel az üzemet, 1915. év végéig összesan 590,670 q érc termelést mutat ki 708,804 K termelési értékben. — E termelésből esik a Jádvőlgyi Aluminium bányatársulat jádremetei bányászatára 235,226 q ; _____ 1916. Szeptember 17._ őssz el és tavasszal. Ilyenkor valóságos pokol fakad a göröngyök közül. Egy péntek délután, állati bőrökkel megrakott, egy lovas, rozoga szekeren ülve igyekezett az öreg Elmann Jakab hazafelé, Szalontára. Nagyon ostorozta a kiéhezett keselyt, hogy csillag feljötte előtt elérje a kavicsos utat és gyertyagyújtás előtt otthonn legyen. Alig ért ki a faluból, midőn szemben találkozott a geszti pappal, ki két jóvérű Tisza-féle lóval halad el mellette.- Jó napot Elmann ur! Jó napot tiszteletes ur : na, jöjjön vissza Szalontára elviszem, szólt a jámbor kereskedő, szalontai helyi szokás szerint.- Hó, megállj ! kiáltott a geszti pap, azonnal leugrott kocsijáról és felült a bőr tetejére az öreg zsidó mellé.- Na, köszönöm a meghívását kedves Elmann ur, mehetünk! Szegény öreg Elmann nagyott nézett, de mit volt mit tenni, elkezdte még jobban ostorozni a félszemü keselyt, de bizony a nagy teherrel sehogysem tudtak haladni és már fele utján feljött a csillag. A vallásos vén ember leszált a szekérről, gyalog ment haza Szalontára, a csökönyös kesely pedig a geszti pappal, csak éjféltájban vánszorgott be a városba. Ettől kezdve az öreg Elmann nem hódolt a helyi szokásnak és senkit sem hitt többé vissza, de különösen a geszti papot nem.
