Nagybánya és Vidéke, 1916 (42. évfolyam, 1-52. szám)
1916-09-10 / 37. szám
(2) 37. szám. NAGYBÁNYA ÉS VIDÉKE 19J6- Szeptember 10. toknak főképen két adatából állapítható meg és pedig 1.) a munkások számából és 2.) a bányatermelés pénzértékéből. — A munkások száma az 1915. év végén 5449, az 1915. év végén 4752, az apadás tehát 691, ami 127 °/o-nak felel meg. - A bányatermelés pénzértéke az 1914. évben volt 20 millió 106 ezer K. - az 1915. évben 17. millió 256 ezer K. — ami 2 millió 950 ezer K. — 14'6°/8 visszaesést ad. — E két leszűrt adat által demostrált hanyatlás, a baukszit bányászat fellendülésétől eltekintve, tényleg az összes többi üzemágazatnál mutatkozik. A háború kezdetével beállott s azóta fokozódó igy kimutatott hanyatlás azoban csak is 1915. év. végéig tartott. — Azóta amint azt most 1916. évi augusztus hóban megállapíthatjuk, a fémszükséglet kielégítése czéljából az arra alkalmas fémbányáknak hadiigazgatás alá helyezése és egy részének a hadikincstár költségére történt üzembe vétele folytán a helyzet lényegesen megjavult, ugyannyira, hogy előrel átható- lag 1916. évben még ha a munkások létszámában az 1914. évi állapothoz viszonyítva apadás fog is jelenkezni, a termelés menyisége és pénzértéke az 1913. évi, tehát egészen normális időbeli eredményénél is kedvezőbb leend. Az 1915. évi hanyatlásnak az oka a nagy mérkőzésnek a közgazdasági életre gyakorolt általános nyomasztó hatásán kívül, továbbá a népfelkelőknek katona szolgálatra mindinkább és nagyobb mértékben való behívásán kívül még abban is keresendő, hogy kerületünk két vármegyéje Mármaros és Bereg vármegyék az országhatármenti részei a tárgyalt évben részben még harcztéri területet képeztek, másrészt többi részeiben belső hadműveleti területeknek állapíttatván meg, a szabadabb mozgást igénylő ipari és kereskedelmi élet elvesztett területeit még vissza nem szerezhette. — De hogy ez a hanyatlás mily mértékben tulajdonítható a fenti okoknak és mily mértékben más ható körülményeknek is most a hadviselés forgatagában igen nehéz megállapítani. — A bányászat a jelenlegi rendkívüli történelmi időkben abnormális viszonyok között különleges igényeket és szükségleteket kénytelen kielégíteni, nem alkalmazhatjuk tehát reá a normális idők rendes mértékét minden jelenségének inegbirálása alkalmával. A megalkotandó mérleghez ezúttal a nyers anyagokat gyűjtjük és leszögezzük a felmerülő jelenségeket. Szembetűnő jelenség, hogy amig az 1914. évi 642 főre rugó munkáslétszám apadásban a vájárok száma 145-el szerepelt, addig az 1915. évi 691 főre rugó apadásban a vájárok már 352-vel szerepelnek; vagyis a munkáslétszám apadásnak a fele a vájárokra esik. Ez az apadás tisztán a katonai szolgálatok céljából történt behívások folytán állott elő, amely apadás, minthogy a katonai szolgálatra alkalmasoknak találtak közül kerül egyúttal a legmunkabiróbb vájár munkaerő is, a termelésben meg is éreztette a hatását, bár a bányamüvek mindenképen arra törekedtek, hogy a hadbavonultak folytán kimaradt termelést a had- bavonult munkások időközi pótlásával helyrehozzák. - Természetes, hogy ez az igyekezet csak némileg sikerülhetett, minthogy a hiányzó munkásokat a kínálkozó anyagból kellett venni, úgymint nyugbérezett munkások, tanulatlan fiatalkorúak, avagy a bányászatban teljesen járatlanok köréből. - Ez az uj elem befolyással volt a munkás minőségére s ennek csökkenésével a munkahatály kisebbedésének és a termelésben való aránylagos visszamaradásnak is be kellett következnie. A külső segédmunkák elvégzésére a gyermek és női munkaerő is nagyobb mérvben vétetett igénybe, mint az előző években, egyrészt hogy a hiányzó férfi munkaerőt pótolják, másrészt, hogy a kisebb testi erőt igénylő külső munkánál foglalkoztatott férfi munkásokat helyettesítsék, akik aztán érdemlegesebb bányászati munkák elvégzésénél legyenek foglalkoztathatók. Az előző évben még nem állott volt be igen érezhetőleg a munkáshiány; az 1915. évben azonban ez már határozottan konstatálható. Hogy a hiányzó munkarőt pótolják, a bányaművek hadifoglyoknak bányamunka céljára való átengedéséért is fordultak a hadügyminisztériumhoz, de a hiányon ezzel nem igen lett segítve. A hadifogoly munkások a vájár munkások helyét nem tudják ellátni; az ily munkában járatlanok; csak felügyelet alatt tartva foglalkoztathatók és a dolog természeténél fogva munkájokat csak kényszeredve, tunyán végzik; a munkaeredmény csekély. Az 1914. évben szervezni megkezdett munkásosztagok szervezése befejezést nyert és ezek felsőbb helyről megerősittettek. Egyes bányaművek hadi igazgatás alá vonattak, minthogy termelésük biztosítása és fokozása a hadiszükséglet kielégítését vannak hivatva szolgálni. Ezen műveknél a szükséges munkaerő a rendelkezésre álló hadimunkások közül rendeltetvén ki, a munkáshiány már nem olyan nagyon érezhető. - E miatt, továbbá, mert a hadiszükséglet fedezésére hivatott bányák művelésének költségeit a katonai kincstár viseli, illetve előlegezi, minden kis bányamű arra törekszik, hogy szintén hadi igazgatás alá vonassák, egyrészt a műveltetésből tiszta hasznot remélve, másrészt bányaművének rendszeres feltárását várva. Természetes, hogy a feltárást felmutatni nem tudó bányaművek erre vonatkozó iparkodásai eredménytelenek maradnak. Külföldi esetek. Rosszabb az apagyilkosnál. Méry József francia költőt, nemcsak szép költeményeiért, hanem a párizsi felső körökben különösén azért szerették, mert elbeszéléseivel az egész társaságot mulattatta. A Foubourg St. Germain legszebb palotáinak egyikében lakó N. gróf lakomájára szintén meghívták és szokása szerint, a kitűzött órában megjelent. A többi meghívottak is idejekorán érkeztek, csupán L. miniszter késett. Egy, majd két negyedóra mult el a kitűzött idő óta és a minister még mindig nem volt látható. A grófné nyugtalankodni kezdett és Méry- hez közeledve, oly pillantást vetett reá, melyből az általában kedvelt és ismert elbeszélő világosan megértette a háziasszony kívánalmát és a grófhoz fordulva mondta:- Tökéletesen osztom nézetét a késedel- mezők dolgában. Egyik élményemet kész va: gyök elmondani, hogy mutassam ki mennyire : gyűlölöm a késedelmezőket. Az egész vendégsereg körülvette.- Nehány év előtt unni kezdtem az egyedüllétet, miért is bizalmas jó barátra akartam szert tenni. Szándékomat ismeretségi körömben meg- felelőleg közhírré tettem. Pályázók nagy számban jelentkeztek, mert színházi potyajegy és jó szivar dolgában nálam soh’se volt hiány. A sok pályázó közül különösen kettő ragadta meg figyelmemet. Az egyiknek „Fekete“ a másiknak „Fehér“ volt a neve. Mindkettőt egy és ugyanazon órában való megjelenésre kértem. A kitűzött órában eljöttek és miután valódi havannákra gyújtottunk, következő szavakat intéztem hozzájok:- Uraim a barátság oly szent kötelék, amely aranytiszta kell hogy legyen. Csak egy igazi barátot kívánok: azért kettőjük közül csak az egyiket választhatom. Mielőtt választanék, alaposan kell ismernem mindkettőjüket. Nem lehetetlen, hogy valamelyiköknek, vagy esetleg mindkettőjüknek oly hibája, vagy rossz szokása van, amely miatt valódi barátság létre nem jöhet közöttünk. Hibátlan ember nincs, de az önök hibái talán olyanok, melyek a valódi barátságot nem akadályozhatják. Azért kérem mondják el őszintén hibáikat rossz szokásaikat, hiszen ha elhallgatják, később úgyis kiderülnek és akkor vége a barátságnak. Fekete ur kezdje ön!- Szavamra mondom - kezdte Fekete némi gondolkozás után — lényeges hibával nem tudok beszámolni.- Gondolkozzék csak, hiszen nemcsak gomeg aztán István király, ha szent volt is, ha pápista volt is, azért csak derék, becsületes, magyar úri ember volt, amig meg nem holt. 0 bizony elhatározta, hogy augusztus 20-án nagy és fényes Kirchenparádét csinál Árpádon. Maga elé rendelé tehát a harangozót, Köteles Jánost és igy szólt hozzá: - János gazda, volt maga katona? — Hogy ne lettem volna, hiszen ott futottam a többivel Königeréczénél. — Hát aztán tud-e kend a puskával bánni ? — Hogyne tudnék istálom, hiszen öt esztendőn keresztül dinnyecsősz valék a fekete- bátori határon. — Nahát ide hallgasson kend! Itt van egy kétcsövű puska, itt van tizenkét lövet puskapor. — Mi célra tiszteletes uram ? — Hát arra a célra, hogy jövő vasárnap, szent István király napján, nagy Kirchenparádét csapunk. Kend kiáll a templomajtóba töltött fegyverrel, én meg odabenn prédikálok. A félfüle benn lesz kendnek a porticusban és valahányszor nagyot kiáltok, kend egyet lő egész addig, mig rá nem mondom az áment. Érti kend? — Igen is értem. Elkövetkezett a nagy nap. A nép apraja nagyja, seregestől tódult a templomba. A harangok zúgtak, a szent hajlékot felékesi- tették zöld gályákkal és nemzetiszinü lobogókkal. Tiszteletes Böszörményi Károly uram méltó megilletődéssel és komoly megfontolással lépett be az Isten házába. Azután felzendült a zsoltár; majd annak elhangzása után a szószékre lépett a kegyes lelkipásztor és méltatván a nevezetes ünnepet, többek között igy kiáltott fel : — Hol vagy István király? Erre a második sorból felemelkedett egy öreg csizmadia Király István uram és igy szólt: Itt vagyok instálom. Ebben a percben eldördüli a porticus előtt a harangozó puskája és mint a sebzett nyúl, úgy összerezzent Király István is, meg az egész gyülekezet. Majd ismét uj kiáltás és ismét uj lövés, mennydörgésre dördülés volt a visszhang. Szörnyen tetszett ez a fényes istentisztelet az árpádi papnak, de mikor már nagyon sokat kiabált, puskával kezében berohant a templomba Köteles János a harangozó és odaszólt a derék lelkipásztornak : tiszteletes uram, hagyja abba a Kirchenparádét, mert elfogyott a puskapor. Erre az egész gyülekezet hangos kacagásba tört ki, még talán a fiastornyon levő kakas is jóízűen kukorékolt a nevetéstől. Tiszteletes Böszörményi Károly uram pedig becsapva a bibliát, igy kiáltott fel: megbocsáss István király, de nem kálomistának való a Kirchenpa- rádé. Amen ! * Nagyszalonta város 1847-ben földig leégett, a templom és torony is a lángok marta- I léka lett. Pár év múlva uj, díszes templomot és tornyot építettek a református hivek; a torony tetejére pedig villámhárítót peckeltek ki. Büszke volt rá minden szalontai ember, de legbüszkébb volt Sinka Pál uram, a csizmadiacéh atyamestere. Egyszer a gimnázium előtt ácsorgott Sinka Pál uram, akkor is a toronyban gyönyörködött. Arra felé ment éppen Szabó József a geszti pap, kit Mozgolány néven ismert az egész vármegye s nagy büszkén igy szólt hozzá a derék csizmadia: Ja tiszteletes uram, ugy-e, hogy nincs ilyen csuda Geszten ? — Miféle csuda ? — Hát nézze, ott a torony tetejében a mennykőfogót: ha közelebb hull le az Istennyila, rögtön megfogja. — Már hogy fogná meg - szólt a geszti pap - mikor elfelejtettek a végére gilisztát, vagy májat tenni. A biz Isten - szólt Sinka Pál - és azonnal sietett fel a városházára, hogy tegyenek a mennykőfogó hegyére gilisztát. * Faluhelyen, hajdanában az volt szokás, hogy hétköznap reggel 9 órakor beharangoztak s ha volt a templomban csak egy hivő is könyörgés végett, el kellett menni a papnak, ha azonban senki sem volt, akkor az egyházfi jelentette és a pap a falfelé fordulhatott és alha- tott tovább. Hát bizony Geszten, nagy munkaidőben, aratás táján, mindenki a mezőn volt és hétköz-
