Nagybánya és Vidéke, 1916 (42. évfolyam, 1-52. szám)
1916-09-10 / 37. szám
Nagybánya, 1916a Szeptember -S3. — 37. szám. TÁRSADALMI HETILAP. A NAGYBÁNYAI GAZDASÁGI EGYESÜLET HIVATALOS KÖZI TNV* 916 Ä MiEJG^EXjJaiISrXIESL ^jZÜNTjOieiX^ XT-AJSÁRNAT Előfizetési árak : Egész évre 8 K. Félévre 4 K. Negyedévre 2 ===== Egyes szám 20 fillér. =--------Fe lelős szerkesztő és laptuiajdonos RÉGÉSZ JÁNOS Főmunkatárs és h. szerkesztő RÉVAI KÁROLY ihivatsl: <fm alatt = íjányá. Erdély védelmében elesett hősök árváinak. Lapunk múlt számában hoztunk egy igénytelen hirt, mely arról értesít, hogy városunkban a polgárok gyűjtést indítottak Erdély védelmében elesett hősök árváinak fölsegitésére. Amint az eléggé nem méltányolható eszme kipattant, mindjárt együtt volt 36 korona, szegény emberek nagy köszönetét érdemlő csekély adománya. A héten ismét megmozdult a szegény emberek szive s áldozatul megint 30 koronát tud fölmutatni. Van tehát már erre a célra 66 koronánk. Nem kicsinyeljük magában véve az összeget, sőt tudjuk, hogy igen nagy, hatalmas és gazdag intézmények alapját vetették meg jó emberek egykor 1 — 2 koronával. Sok kicsi sokra gyűlhet. De mégis ott szeretnők látni az adakozók között a gazdagabbakat, a tehetősebbeket is, akik többet, sokat tehetnek. Akiknek több a védeni valójuk és igy számtani igazság szerint is többel tartoznak azoknak, akik értünk küzdenek. Tudjuk, hogy sok a cél, amire adni kell, legutóbb a szegény hajléktalan és éhező menekülteket kellett és kell fölse- giteni, de hol áll még az adakozás a honpolgárok vagyonának összegétől, pedig ha szükséges, mindenünket föl kell áldoznunk a haza oltárán. Lám, az erdélyi határszéliek már föláldozták. Ki ne látná azt be szomorú szívvel, könyező szemmel!? Legyünk tisztelettel, hálával a derék vitézek iránt, kik a benyomuló oláhság elé állnak ott a székelység földjén s testükkel tartják fönn az áradatot, mely az anyaországba rohanna, de hálánk ne maradjon csak a szónál, hanem tegyünk is az ügyért valamit. Mi úgy hisszük, nemesebb célt alig találhat a magyar ember jótékonyságának gyakorlására, mint ha az Erdély védelmében elesett hősök árváinak juttat megtakarított vagyonából. A magasztos célt ajánljuk minden hazafias ügyért őszintén lelkesedő nagy közönségünk pártfogásába. Bányászatunk 2 háború második évében. Jakab Dénes, akit a minisztérium a napokban nevezett ki nagybányai bányakapitánynak, de aki a kerület ügyéig goár majdnem két év óta vezeti,' hatalmas jelentésben tárja föl az 1915. év bányászati eredményeit. A jelentés vaskos kötetet képezne, ha kinyomatnák, 100 sűrűén telekopogott íélivre terjed. A mai háborús viszonyok mellett, sajnos, nem ismertethetjük oly részletesen, amint ez az érdekes, alapos és értékes mű megérdemelné, mindazáltal, mint jellegzetes bányavidék lapja kötelességünknek tartjuk, hogy bővebb részleteket hozzunk belőle. Az általános részben megállapítja a bányakapitány a kerületbeli bányászat fejlődésében, 1915-ben, a visszaesést. A még folyton dúló világháború nyomora i áldozatokat k_._..............’ ____________az összes tá rsadalmi rétegekre, az ipari és őstermelési productiót egyrészt megbénítja, másrészt a saját szükségleteinek kielégítésére lefoglalja és irányítja, a gazdasági életben uj helyzetet teremtve. Ama kitűzött vezérelvnek megfelelően, hogy a nemzetnek reánk erőszakolt küzdelmében, honunk védelmében mindenkinek teljes odaadással és válvetett törekvéssel részt kell vennie, a bányászatot magát is azon törekvés jelemzi, hogy a háború folytán történt munkaerő elvonás az anyag beszerzés fokozott megnehezülése és a forgalom megszorítása daczára, a kedvezőtlenebbé vált üzemi viszonyok közepette is a lehetőség határain belől biztosítsa különösen a hadi szükségleteket kielégítő bányatermények minél tömegesebb termelését. Minthogy a hadiszükségletek úgyszólván momentán szükségletet képeznek, nagyon természetes, hogy a nagyon megromlott üzemi viszonyok között a megcsappant munkáslétszámmal a lehető legnagyobb bányatermelést csak úgy lehetett elérni, hogy a még megmaradt munkaerőt mindinkább a fejtésre már előkészített közökön foglalkoztassák és a további feltárásokat is csak a momentán szükségesnek megfelelő mértékben eszközölték; a remeny- vájatok, kutató vágatok üzemét pedig teljesen beszüntették. Minden iparkodás dacára a kedvezőtlen körülmények között is legalább az addig elért színvonalon megmaradni, a háborúnak a közgazdasági életre valló nyomasztó hatása miatt nem sikerült és a bányászatban általában visszaesés jelei mutatkoztak. - Erre a következtetésre jutunk, ha bányászati iparunknak az 1915 év végén való adatait az előző éviekkel összehasonlítjuk. A bányászat fejlődésében az 1915. év folyamán beálott visszaesés a statisztikai adaNagyág.*) — Irta : Révai Károly. — Hol eddig bányászifjak kolompoltak S zengett a dal a gazdag kincses érrül: Most öreg ágyuk bombatüzet ontnak Nagyági bércek sziklatetejérül. A kis ház, ahol életem letelt, Most tán vitézek laktanyája lett, S a három templom tágas csarnokában A sebesültek nyugosznak sorjában. Nagyág ! Erdélynek kincses telepe ! Maros mentének sasfészke! Mi történt ? Rabló szomszédnak bőszült serege Nyitott számodra végzetes nagy örvényt ? Ős Déva város mohos várfalárul Feléd tán ágyuk éhes torka tárul S a vár alatt hömpölygő vad Maros Minden hulláma véres és habos ! Ő, száz mérföldről száll a lelkem hozzád Erdélynek gyöngye, drága kis falu ! A szivemet nagy gyötrelmek kínozzák, Az életem sötét és szomorú. *) A román orvtámadás óta Nagyág hadiszintér lett. Hol harminc évet boldogságban éltem, Most minden rögöd rettegéssel féltem ; De nem tudok mást, imádkozni csak, Nehogy vad csordák eltapossanak ! Mert látom őket, mint törnek keresztül S hallom, mint pattog százezer golyó ; Füstfelhő tör ki itt-ott az ereszbül, Majd lángba kap, mint egy úszó hajó. A házak körül sudár tölgyek égnek S jajgatva szállnak a szikrák az égnek; Odalenn a szép „Bernát-tér“ felett Lángokban áll a „Révai-liget.“ Majd gyorsan átcsap egy kis ház fedélre, Ahová egykor gólya érkezett És mosolygóan, kelepelve kérte, Hogy egy kis lánynak adjak ott helyet. A zsindely pattog, szarufák omolnak, Minden paránya a tüzes gomolynak Az én szerető szivem égeti S emlékeimet sorra dönti ki. Öreg bányászok! kik még most is éltek, Elő a csákányt, buzogányt, fokost! A honi rögöt kell védeni néktek, Élet halálnak van kérdése most. Zuzónyilak! mik békés napok sorján Aranyszemet tördeltetek mogorván, Váljatok át most gyilkos eszközzé És sújtsatok le a rablók közé ! Öreg bányászok, az Istenre kérlek, Védjétek azt az ócska kis lakot! Nem kincséért, hisz’ azok mit sem érnek, Csakis azért, ki egykor ott lakott. Egyik szobája mestergerendáján Örökül hagytam két sor Írást árván : „Áldás legyen e kis szoba felett! Aranyos Erzsi ebben született!“ Református papok. (Második közlemény.) — Irta: Lovassy Andor. — Mikor szent István király napját a hivatalos ünnepek közé iktatták, megreccsentek a vastag nyakak és opponáltak a kálvinista atyafiak. Nekünk nincs szentünk! Nekünk nem diktál ünnepet se király, se országgyűlés ; nekünk egyedüli erős várunk a helvetica confessio. De meg szent István különben is pápista volt, csak azért se ünnepelünk! Ilyen és ehez hasonló ellenvetéseket tettek a derék református papok; azonban nem igy gondolkozott tiszteletes Böszörményi Károly ur. Árpád község érdemes lelkésze : ami törvény, csak törvény; az ellen nincs felebbezés,
